Holisztika

Tanár Úr!

    Babonás dolog lenne egy, az egyik, a többi élők közül eltávozott előtt meghajolva a mindent megváltó túlvilágról beszélni főképp Neked ugye. Nem lenne ebben semmi építő kétség, sem a dolgok fonákját színre tévő Móricka-viccek tanulsága, csak a megmaradt hirtelen rettenet. Hogy elment egy ritka Ember, a bölcs rabbija számtalan hívőnek és hitetlennek, vallásosnak, vallástalannak és más vallásúnak, hogy elment Popper Péter, akit pótolni nemigen lehet.


    Tanár úr! Nemrég még együtt ültünk az Iskolában egy padon ülve és tudva, hogy bevetésre készen vár az ige a kifejtésre, hogy a csoda igenis megismételhető, s én a padon, a Szintézis egyenes és elágazó folyosóján újra meg újra, mint mindig az embert, az emberfeletti öregembert láttam Benned, aki cinkos mosollyal visszakacsint, a Küldöttet, akit nem riaszt a test megrokkanása és halála, aki az Élet vénembertestbe öltött halhatatlan, huncut Angyala.

     

    Tanár Úr! Le a kalappal! Ha van túlvilág – és ezt egy halott valláspszichológus professzor mégiscsak jobban tudhatja –, az az az otthon, ahol a dolgok a pontos valójukat mutatják. Tanár úr, Te sosem szeretted a rajongó túlzásokat, és ahogy az előadásaid utáni katarzist követő elsiető döcögéseid mutatták, a misének, a mise végeztével Nálad jobbára vége volt. Mégis a tapson túl, az emberek tőled emberebbek lettek. Megkönnyebbültek. Feloldozást, talán még az isteninél is nagyobb feloldozást találtak Tőled magukban. 

    Az emberit. Az emberi életnek azt a kortól és koroktól nem sújtott boldog derűjét, ami Isten szeme előtt szent. Istennek, aki a bölcs bolondokat és a bolond bölcseket szintúgy szereti, mint ahogy a művelt és kevésbé művelt, de szívvel rendelkező embereket. Akik kérdezni tudnak, mint a gyermek, és a válaszokra is kíváncsiak.

     

    Tanár Úr! Aprócska híja volt a vasárnapi előadásodnak, halálod előtt az intenzív osztályról szóló üzeneted így szólt: – Ott leszek! Hát itt vagy, ha másképp is, mint korábban annyiszor, immáron csak gondolatban kart-karba öltve lassan felkísérve a pulpitusra, de most már visszavonhatatlanul örökre, vagyis halhatatlanul.

     

     

     

    Prof. Popper Péter (1933–2010)

     

    Pszichológus, kandidátus, 1933-ban született Budapesten. Az ELTE-n diplomázott, 1957-től filozófia, logika, pszichológia szakos középiskolai tanár, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa volt. 1960-tól az ELTE JTK büntetőjogi tanszékén aspiráns, 1963-tól a BOTE I. Sz. Gyermek­klinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársa, majd fő­munka­társa, 1980-tól a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetője, 1984-től egyetemi tanár. 1992-től 1994-ig az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora. Később tanított az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbi­képzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskolájában.

     

    Fő kutatási területe a valláspszichológia és a művészi hatás pszichológiája. Mesterei Liebermann Lucy, illetve a Kossuth-díjas pszichiáter, György Júlia voltak. Rendszeresen publikált a 168 Óra című lapban „Ezek mennek mostanában” címmel, de a Népszavának és a Mozgó Világnak is írt cikkeket. A televízióban Istenek órája címmel tartott vallástörténeti „kurzust”, ahová egyébként 1963 óta készített műsorokat. Ezeken felül heti húsz órában tanított különböző egyetemeken, mint például a Zsidó Egyetemen, a Bálint György Újságíró Iskolán, a Színművészeti Egyetemen, a Buddhista Főiskolán, a Mesterkurzus és a Szintézis Szabadegyetemen.

     

    A valláspszichológiát korábban a bölcsészkaron tanította, majd a Buddhista Főiskolán és a Zsidó Egyetemen adta elő. A Színművészeti Egyetemen a leendő rendezőknek hatáspszichológiát oktatott. Popper Péter 2010. április 16-án hunyt el.

    Paulinyi Tamás
    XVI. évfolyam 6. szám

    Címkék: Popper Péter

      Aktuális lapszámunk:
      2019. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.