Holisztika

Vigasz

A vígság az elme orvossága.
 
Péld. 17/22


 

A reménytelenség, a bánat és kilátástalanság ugyanott van bennünk, mint a remény, az öröm és a hit.

 

Minden emberi gyengeségünk emberfeletti adottságainkkal ellensúlyozódik. Bár ez utóbbi olykor igen sokáig rejtve van bennünk, vagy eldugaszolódik, nem tud előjönni. Azonban életünk során mindig adódik olyan kihívás vagy feladat, amely csak az önmagunk fölé kerekedéssel oldható meg vagy hárítható el. Ez zajlódhat fizikai, lelki és szellemi szinten egyaránt:

 

- Fizikai síkon gondoljunk a nagy felfedezőkre (például Cook kapitány egy ízben három és fél évig hajózott a tengeren), vagy a sportolókra, a repülés úttörőire és sorolhatnánk tovább.

 

- Lelki szinten a saját lehúzó negatív érzéseinken való felülkerekedésre, a depressziós gödörből való kijutásra, a félelmeink legyűrésére, motiválatlanságunk átfordítására kell gondolnunk. Ez jelen írás témája.

 

- De talán legnagyobb kihívás a materializmusba, tudatlanságba, indulatba börtönzött egónak magasabb dimenzióba emelkednie, távlatot látnia, a részekből egészet kikerekítenie. Ó mennyi démont kell legyőznünk a spiritualitás útján! Dühöt, haragot, tehetetlenséget, hamisságot, gőgöt, irigységet, kapzsiságot, lustaságot. A sűrű, anyagi természetű „rosszat” az energia- és fénytermészetű „jóval” leküzdeni, illetve átfinomítani, nos, minden bizonnyal ez a legnagyobb kihívások egyike. Miként Pál Rómabeliekhez írott levelében olvashatjuk: "Ne győzetessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg."

 

Mindezen gondolatfűzés jól átvezet bennünket a vigasztalás témájához, főleg abban a felvezetésben, hogy lehet-e és miként vigaszt nyújtanunk a rászorulóknak. Hogyan van az, hogy egyesek nem tűrik a vigasztaló közeledést, míg mások a legrafináltabb panaszáradattal próbálják kierőszakolni az együttérzést? És egyáltalán mi nyújthat vigaszt? Hiszen sok esetben ugyanaz a dolog teljesen eltérő attitűdöt vált ki. Egy példa jut eszembe:

 

Egy házaspár húsz év körüli egyetlen fia sziklamászás közben lezuhant és meghalt. Az apa, hogy feleségét valamennyire megvigasztalja, felkeresett egy asztrológust, hogy a fiuk képletében mutatkozik-e erre jel. A buzgó asztrológus – persze utólag - teljesen igazolva látta a tragikus balesetet. Az apát ez megnyugtatta. Az anya kikelt magából, hogy efféle végzetet varrnának a fiára. Neki az volt megnyugtatóbb, hogy ez teljesen váratlan és véletlen volt.

Minden pszichológiai megközelítés kétélű.

Azzal kapcsolatban is eszembe jut egy eset, hogy mi képes megnyugtatni valakit.

Egy fiatal lány külföldön dolgozott és hihetetlen skalpvadász forgalmat bonyolított le a férfikapcsolatok terén. Egy óvatosság megszegése alkalmából elővette az AIDS-fóbia, és amíg a szűrés eredményének hetei teltek, mindenkit elárasztott rettegésével, és senki nem tudta megnyugtatni. Mígnem az egyik barátnője azt találta mondani: "Ne félj! Egészen biztos, hogy nincs semmi bajod. Mert ha az lenne, én megéreztem volna!" Ettől a rettegése fékeződött.

 

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy sok önmarcangoló bánkódásban inkább valamifajta kegyetlenséget érzünk, amely minket magunkat is elfordulásra késztet, mintsem részvétet keltene bennünk.

 

Annyi bizonyos, hogy a kedély, a hangulat, a lelki egyensúly szinte minden szervünk egészséges működésének vagy működési zavarának lenyomatát őrzi. Ki ne ismerné a gyomorbajos savanyújóskákat, a tüdőbetegek szomornyaságát vagy a kesergő epéseket?

 

A hangulati elem a felületes jókedvtől a búskomorságig, az epés csipkelődéstől (= "pettyes máj") a gyilkos gyűlöletig, a fergeteges humortól az áldott derűig igen nagymértékben szabályozza az emberi kapcsolatokat, a viselkedési mintákat. Hiszen a kapcsolatokban valamiképpen a lelki energia cseréje és összevegyülése zajlik. Olykor feltöltődünk egy aranyszívű Oroszlán áradó szívélyességétől, máskor lelomboz bennünket a problémákon rágódó, tépelődő társunk, aki két kézzel kapaszkodik a rosszba, el nem engedi a bajt és sötétségbe vonja környezetét. Végtelenített nyavalygása, önsajnálata valóban olyan, mint a "cserbenhagyott" bőr sorsa: szétmaródik az önmarcangolásban. Nehéz megvonni a határt a jogos, természetes szenvedés és a már-már betegesnek tűnő őrlődés között. De a vigasztalás a szó etimológiai értelmében is a vígsággal, vidámsággal függ össze, abból ered. Miként fentebb idéztük, a vígság az elme orvossága. Kisgyermek korunktól kezdve vidámítanak, vigasztalnak bennünket, ha bajunk van. A kérdés az, hogy kívülről, külső erőből mennyire virágoztatható fel a szomorkodó lélek. Hiszen a borúból a derűbe való átfordulásnak belül kell történnie a lelki dinamikában. Az öröm bennünk van. Sokszor hiába süt hétágra a nap, egy mély gyászban lévő ember valósággal kerülni fogja a fényt, mert saját feketeségébe akar beburkolózni.

 

Igen nehéz a mértékét eltalálni a vigasztalásnak. Mert ha bagatellizáljuk a bánatát, vagy említést teszünk arról, hogy ez emberi dolog, nemcsak vele történt meg, fejünkhöz vághatja, hogy ez igen sovány vigasz, ezzel ő nem sokra megy. Ha viszont túlzásba visszük a siránkozást és átadjuk magunkat a letargiának, a végén mi szorulunk vidámításra. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy terhére vagyunk a bánkódónak, akár a segíteni akarásunkkal, akár azzal, hogy mi túl könnyedek vagyunk az ő súlyos hangulatához képest, akár azzal, hogy kétségbe vonja, képesek vagyunk-e megérteni, őbenne mi zajlik. Mindenesetre valamikor gyermekkorban eldől, mennyire válunk megközelíthetővé, mi mennyire vagyunk képesek nyitni mások felé, és főleg az, hogyan állítjuk vissza kibillent egyensúlyunkat.

 

A vigasz témája némiképp hasonlít a megbocsátás kérdéséhez és a manapság oly divatos feltétel nélküli elfogadáshoz. Hiszen ezek sokszor azzal kapcsolatosak, hogy megtörténik valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, és a rossz következményeket valakinek viselnie kell. De kinek?

 

Az is gyakori mostanában, hogy az úgynevezett spirituális vigasz nem egyéb, mint a menekülés a mindennapok egyhangúságába és terhe elől. Az ilyen viselkedés inkább hasadást idéz elő a személyiségben, mintsem annak integritását mozdítaná elő.

 

Remélem, sikerült érzékeltetnem a vigasz sokszor gyerekes maradvány vonatkozását, az együttérzések kétélűségét, de főleg azt, hogy elménk orvosságát magunkban keressük.

László Ruth
XIV. évfolyam 3. szám

Címkék: holisztika

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.