Holisztika

Zen a mindennapokban

A belső szabadsághoz vezető út

A zen távol-keleti filozófia. A célja hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy megszabaduljanak illúzióiktól, szenvedéseiktől és kényszereiktől. A zen nem mondja ki, az embernek milyennek kell lennie vagy hogyan kell élnie. Sokkal inkább arról szól, hogy felismerje önnön valódi lényét és a többi dologgal alkotott egységét. Ha ez sikerül, sosem sejtett szabadságban lehet része.


Egyre több ember keresi az élet értelmét. Meg akarják tapasztalni, kik is ők valójában, és hogyan találhatnak rá az új spiritualitásra

 

A zen-filozófia célja a valóság közvetlen megtapasztalása, amikor az ember teljesen a pillanatban él. Ez az eredeti, univerzális egység érzékelését jelenti. Akinek ez sikerül, az közelebb jut a megvilágosodás, a "szatori" fokozatáig. Egyszer a zen-mester, Joshu egyik tanítványa arra kérte mesterét, mutassa meg neki a megvilágosodáshoz vezető utat. A mester erre megkérdezte tőle: reggeliztél? Amikor a tanítvány igennel válaszolt, a mester így szólt: akkor most menj, és mosd el a tányért, amiből ettél.

 

Ez a jelenet a maga egyszerű módján mutatja meg, miről is van szó a zen-út esetében: az itt és most tudatos kezeléséről, a jelenvalóságról. És azt is megmutatja, hogy az isteni létezés megtapasztalása olyan profán cselekedetekkel is megvalósítható, mint a mosogatás.

 

A zen igen nehezen írható le, mivel nem vallás, és semmi köze nincs hithez vagy dogmákhoz. Különleges hagyomány ez, amely független az ortodox tanításoktól és szent írásoktól. A zen nem elemezhető az értelem segítségével. Egy bizonyos szellemi beállítódásról van szó, amelynek révén végső soron elérhető a megvilágosodás. De hogyan is lehet ezt átélni?

 

A zen szelleméhez különféle gyakorlatokkal kerülhetünk közelebb. Elsőként a zazen említhető meg, amikor az ember elmélyedve, csendesen üldögél, és az úgynevezett szív-szellemre néz. Ezen kívül léteznek sétáló meditációk, légzőgyakorlatok és a hallgatás gyakorlása. A rinzai tradícióban ehhez hozzátartozik még az úgynevezett kóanok, azaz a zen-mesterek látszólag értelmetlen anekdotáinak olvasása is.

 

A zen-filozófia arra tanít, hogy szabaduljunk meg megszokott gondolkodási mintáinktól, és váljunk szellemileg szabaddá

 

Aki gyakorolni szeretné a zent, annak elsőként is egy jó zen-mestert kell keresnie, és nála tanulnia. Az önmegismerés különleges lehetőségét kínálja a többnapos zazenülés, amelynek során az ember személyes beszélgetés, úgynevezett dokuszan keretében vitathatja meg a mesterével a kérdéseit és problémáit.

 

Mindezek a gyakorlatok nem öncélúak, hanem végső soron a gondolatok kiürítését célozzák. Mert csak a szellem üressége adhatja meg az egység tapasztalatát. Ehhez pedig semmi köze a cselekvésnek, csakis az elengedésnek.

 

 

A gyakorlás legnagyobb terepét a hétköznapok adják

A zen veszélye abban rejlik, hogy az ember megakad a gyakorlat külső formáinál, és nem jut el a belső szintre. A legendás zen-mester, Daisetz Teitaro Suzuki úgy írja le a zent, mint az égbolton lebegő felhőt. Azaz nem ragadható meg. Aki tehát ezzel a felhővel akar utazni, annak mozgékonynak és teljesen szabadnak kell lennie.

 

A zen nem kategorizálható be, nem skatulyázható be. A Benedek-rendi szerzetes, Willigis Jaeger, korunk egyik jelentős zen-mestere erre a problémára mutat rá, amikor azt mondja: "Nincs buddhista zen és keresztény zen. Talán vannak zen-mesterek, akik buddhisták, és zen-mesterek, akik keresztények. A zen azonban érintetlen marad a vallásoktól."

 

Egy másik híres nyugati zen-mester, Zensho W. Kopp azt tanácsolja tanítványainak, hagyjanak mindent maguk mögött, és ne függjenek üres szavaktól, mert amíg ez nem történik meg, addig nem sikerülhet közvetlenül megtapasztalniuk saját valódi lényüket.

 

Az élet minden pillanatát figyelmesen észlelni – a teljesen profán tevékenységek is hozzásegítenek a belső békéhez. A szótó-zen előírásai szerint a meditáló arccal a fal felé fordulva ül, hogy a figyelmét semmi ne terelje el

 

A mindennapok és a megszokott élet az a nagy gyakorlótér, ahol az embernek tapasztalatokat kell gyűjtenie. A zen-tanítvány legfőbb nélkülözhetetlen tulajdonsága éppen ezért a figyelem és az éberség. A mindennapos cselekedetek többet árulnak el az emberről, mint a betanult bölcsességek visszaadása.

 

 

A belső lény felé vezető út fontos lépése, a zazen

A felébredéshez vezető út egyikét a zazen jelenti, az elmélyedésben való üldögélés. Az ülő meditáció tehát minden zen-praxis lényeges alkotóeleme. A zazen szó szerint azt jelenti, ülés (za) a test és a szellem (zen) kiegyensúlyozott állapotában, vagy üldögélés a valóságban. A csendes ülés révén a test és a szellem nyugalmi állapotba kerül, amely nélkülözhetetlen előfeltétele a szatori, a misztikus tapasztalat elérésének. A lényeg, hogy egyszerűen csak üljünk, anélkül, hogy bármit is várnánk.

 

A zazen nem valamiféle gyakorlat, amelyet tudatosan végzünk el azért, hogy a felébredés állapotába jussunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ülés által történik meg a felébredés. A gyakorlat és a felébredés nem választható el egymástól, hanem kölcsönösen feltételezik egymást: felébredés nélkül nincs gyakorlat, gyakorlat nélkül nincs felébredés. 

 

A zazent hangsúlyozottan egyenes tartásban végzik. A két kéz valamivel a köldök alatt található, miközben az egyik kéz a másikban fekszik, és a két hüvelykujj hegye összeér. Zazen közben a test nem mozoghat, mivel a testi fegyelem segíti a szellemi megfigyelést és a koncentrációt. Fontos még az egyenletes, mély légzés is, amely nyugalmi állapotba juttatja a testet és a szellemet.

 

A szótó-zenben az ember arccal a fal felé fordulva ül, míg a rinzai-zenben háttal a fal felé fordulva. A szem nyitva van teljesen vagy félig, de a tudatos nézéstől tartózkodni kell. A zazenfázisokat, amelyek legalább 20 percig tartanak, sétáló meditációk, úgynevezett kinhinek szakítják meg. A zen-oktatáshoz tartozik még szövegek recitálása, valamint a szamu, a koncentrált tevékenység, és a kóanok feloldása. Ezeket a gyakorlatok a komoly tanítványnak rendszeresen el kell végeznie.

 

A zen-meditációnak eltérő variációi léteznek. Bármelyikről legyen is szó, fontos, hogy a tökéletes éberség állapotában történjen. Kezdetben már a hosszas ülés is kihívást jelent. A test, a tartás és a légzés önmegfigyelése révén a gyakorlatot végző kapcsolatba kerül az itt-és-mosttal, a jelenlegi hellyel és pillanattal. Ehhez az önmegfigyeléshez tartozik a légzés áramának, az érzetnek és a gondolkodási folyamatnak a megfigyelése.

Az ökörábrázolások a zen-út tananyagához tartoznak. Számos kaland után az ökör újra elégedetten tért vissza a mindennapok világába

 

A légzés megfigyelése azért fontos, mert összekapcsolja a testet és a szellemet. Mivel ez a kettő nem választható el egymástól, a testtartásnak közvetlen befolyása van érzékelésünkre, gondolkodásunkra és a fizikai-lelki állapotra. Ezen a módon a gondolatok árama bizonyos nyugalomba jut, és egy időre teljesen megszakítatlan marad. Ebben a nyugodt szellemi állapotban megoldhatóvá válnak a tudattalanban elrejtett problémák, ami megint csak a szellem megtisztulásához vezet. 

 

 

Hogyan egyeztethető össze a kereszténység és a zen?

Az 1925-ben született Willigis Jaeger atya (Ko-un Roshi) korunk egyik legnagyobb misztikusa és spirituális tanítómestere. Olyan gyónáson felül álló, integrált spiritualitást képvisel, amely választ ad a XXI. század szellemi megvilágosodást keresőinek sürgető kérdéseire.

 

Willigis Jaeger 21 évesen lépett be a Benedekrendi szerzetesek sorába a frankföldi Münsterschwarzachban, és csatlakozott a keresztény nyugat misztikus tradícióihoz. Miután még Németországban találkozott egy japán zen-mesterrel, rendje jó ötven évvel ezelőtt Japánba küldte őt. A szerzetes ott hatéves zen-tréningen vett részt, míg végül a japán szanbo-kjodan iskola zen-mestere lett.

 

Benedek-rendi szerzetesként és zen-mesterként egyformán inspirálja a keresztény misztika és a zen, és ezzel messze túljut a vallások hagyományos elképzelésein. Az integrált spiritualitásról alkotott egyedi víziója egyesíti a nyugati és a keleti utak tapasztalati kincsét. Willigis Jaeger ma az általa alapított Benediktushofban, az egykori Benedek-rendi kolostorban él a Würzburg melletti Holzkirchenben. Itt rendszeresen rendeznek különféle spirituális áramlatokat képviselő szemináriumokat és tanfolyamokat: koncerteket, szakrális táncot, vezetőknek szánt zent, kado-tanfolyamokat, enneagram-kurzusokat, mandalafestést és még sok mindent. A fő vonzerőt azonban az általa vezetett kontemplációs és zen-foglalkozások jelentik.

 

A valódi zen-szellem a mindennapokban is érezhető, például akkor, ha egy szép növényben gyönyörködünk

 

A Willigis Jaeger által képviselt integrális spiritualitás fő üzenete az, hogy valamennyi vallás lényege nem a tankönyvekben és az üres szertartásokban, hanem a valóság megtapasztalásában rejlik. Ezt a valóságot, amelyről nem tudunk normál tudati állapotunkban, hívják istennek. Létezéséről meggyőződtek az olyan nagy próféták, mint Jézus, Buddha vagy Mohamed. Ebből jöttek létre a nagy világvallások, amelyeknek a gyakorlata gyakran kimerül rituálékban és érthetetlen szimbólumok alkalmazásában, és ezzel többé nem képviselnek élő utat.

 

A spiritualitás az életben történik

Willigis Jaeger egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy a spirituális út nem lehet egoutazás. Nem jelent üvegharang alatt élt életet, hanem csak olyat, amely kapcsolatban áll a többi emberrel, mivel valamennyien össze vagyunk kötve. Aki elszigetelődik, hogy csak a saját útját járja, az az egésznek árt. Minél jobban megvalósítjuk önmagunkat, azaz felismerjük önmagunkban az istenit, annál kevésbé kell elhatárolódnunk másoktól, és annál könnyebben nyílik meg bennünk a minden iránt érzett szeretet.

 

A spiritualitás, mondja, az életben történik meg. Talán egy időre vissza kell húzódnunk, hogy teret adjunk belső keresésünknek, de utána "Isten táncosaiként" vissza kell térnünk az élet nagy körtáncába, és másokkal közösen táncolni a saját táncunkat. Ezáltal keletkezik béke, harmónia és belső növekedés.

 

A zenben létezik egy kép az ökörről, amely számos rendkívüli tapasztalat után végül visszatér a piactérre, azaz a teljesen átlagos életbe, a mindennapokba. Itt kell megmutatniuk a tapasztalatoknak, mit érnek, különben nem érnek sokat. Willigis Jaeger ezt tartja napjaink embere fő feladatának: olyan misztikusokká kell válnunk, akik igenlik az életet. Akik ebben a világban élnek, dolgoznak és kifejezik az istenit.

 

Hogy végső soron ki hogyan találja meg az istenit önmagában, az összetéveszthetetlen, egyéni út. Ezen mindenkinek saját magának kell munkálkodnia. Mert csak ezen az úton juthatunk el a híres szufi misztikus Rumi felismeréséhez: "Többé már nem ismerem magam. Nem vagyok keresztény, nem vagyok zsidó, perzsa, moszlim. Minden különbségtételt legyőztem! A világot egységesnek és egyetlennek látom."

 

 

A zen: a minden dolgokkal való egység megtapasztalása

Willigis Jaeger szerint elérkezett annak az ideje, hogy megszülessen az az integrált spiritualitás, amely a keleti és nyugati bölcsesség kapcsolatán alapul. Manapság az emberek valódi transzcendens élményekre vágynak, és az itt-és-mostban akarják megtapasztalni az isteni lényegét. Ide vezethet a kolostori élet ugyanúgy, mint a világi, hiszen a misztikus utat a hétköznapokban is járhatjuk. A misztika - amely valamennyi vallásban megtalálható mint legmagasabb forma - arról a tapasztalatról szól, amely elszakad a duális valóságtól, valamennyi dolog egységéről. Ide csak akkor érkezhetünk el, ha az ego tökéletesen elhallgat. Akkor megtörténhet az újjászületés, amelyről a Biblia is beszél. A misztikus állapot ugyanakkor nem érhető el pusztán akarattal, csak előkészíthető, a többi már áldás. A világ nagy misztikusai - például Eckhart mester vagy Hildegard von Bingen - részletesen leírták ezt a belső folyamatot. Ha felismerjük, hogy mindnyájan egyszeri figurák vagyunk Isten végtelen játékában, és ezt a feladatunkat a lehető legjobban akarjuk teljesíteni, akkor közel kerülünk a misztika lényegéhez.

 

A spirituális út nem egoutazás, hanem közösségben kellene megtapasztalni

 

Az élet értelme, amelyet oly sokan keresnek, Willigis Jaeger szerint annak megértése, kik és mik vagyunk valódi lényünkben, és hogyan fejeződünk ki az itt-és-mostban. Isten célja az individuális ünneplése az univerzálisban és megfordítva. Aki ezt megérti, megválaszolta a kérdést.

 

Az isteni keresése önmagunkban

Hogy ezt miért tapasztalja meg olyan kevés ember, annak szerinte az az oka, hogy kevesen törekszenek helyet adni az isteninek saját belső világukban. És talán mert nem azt adják, amit Isten elvár tőlük, tudniillik hogy azok legyenek, akik valójában, mélyen, legbelül. Az istenit nem kívül kell keresni, hanem saját belső világunkban. A nyugati és a keleti misztika tradíciója egyetért abban, hogy az ember legfontosabb feladata felismerni, ki is ő valójában. A gondolatoktól való megszabadulás természetesen nem egyszerű feladat, ehhez spirituális gyakorlásra van szükség. A kereszténységben erre szolgál a kontempláció, a buddhizmusban a meditáció, a zenben az ülés.

 

A Willigis Jaeger által alapított Benediktushofban Az élet ünnepe nevű rituálé keretében ünneplik meg az egységet az isteni szikrával, amely kifejezésre jut bennünk. Ehhez járul még a szeretetvacsora, ami a szeretet egységét fejezi ki.

 

A Willigis Jaeger által gyakorolt keresztény kontempláció a nyugat misztikus útja a tudat kitágításához. A saját magunkba való nézés, ami egyet jelent az isteni felismerésével, megismerteti a teremtményt a teremtéssel. A nagy keresztény misztikusok írásaikban mindig rámutattak a kontempláció hasznosságára. Ennek négy fokát különböztetjük meg:

 

1. az imagyakorlat,

2. önmagunk érzékelése, amelyet a nyugalom imádságának is neveznek,

3. a megvilágosodás tapasztalata,

4. a megvilágosodás tapasztalatának személyessé tétele.

 

Az első két fokozatot gyakorlással elvben mindenki elérheti. Mellékhatásként mély nyugalmat hoz. A harmadik és negyedik lépcsőfok nem érhető el tudatosan, mivel misztikus jelenségről van szó.

 

Csak a szellem kiürült állapotában tapasztalható meg az egység. Erre szolgál a zazen, a csendben való üldögélés

 

A megvilágosodás nem olyasmi, amit akarattal megszerezhetünk, csak az részesül benne, aki elég érett rá. Előfeltétele a gondolatoktól, elképzelésektől, képektől és koncepcióktól való teljes megszabadulás. A másik valóságba való áttörést Johanees von Kreuz misztikus Nada néven emlegeti, azaz a semmi megtapasztalásaként. Aki belép a semminek ebbe a terébe, ráébred önnön valódi lényére, és ezzel megtapasztalja az időtlen létezést.

 

A labirintus mint a gyakorlás útja

A holzkircheni Benediktushof udvarán található labirintus a spirituális gyakorlás része. A labirintus számos spirituális tradícióban megtalálható, egyszerre szimbolizálja az egyéni és a spirituális utat. A labirintusba mindig némi szorongással lépünk be, hogy megtaláljuk-e a kijáratot vagy eltévedünk. Azaz mindennapi tapasztalatra lefordítva: a világ csábításai tévútra csalnak-e minket, vagy eljutunk a lényegeshez?

 

A labirintus arra biztat minket, hogy a közép felé induljunk. Ha szorongás nélkül és bátran haladunk saját bensőnk felé, akkor valahol megtaláljuk valódi lényünket. Akkor megérkezünk az időtlen szent térbe, valódi otthonunkba. A labirintusban való séta olyan gyakorlat, amely megmutatja nekünk, hogy a tévutak végső soron nem tántorítanak el minket a céltól, ha a cél tisztán ott lebeg a szemünk előtt.

 

Az aktív zen útja

Zensho W. Kopp, napjaink egyik vezető zen-mestere az úgynevezett aktív zen-utat tanítja, amely a világ közepén élve is járható. Tanításában egyesülnek a buddhizmus, az advaita, a tantra és a keresztény misztika elemei, megmutatva, hogy az ezek mélyén található misztikus tapasztalat forrása végső soron közös. A wiesbadeni Tao Chan zen-központ vezetője egyben számos könyv szerzője is, valamint gyönyörű képeket fest.

 

A zazennél egyik kéz a másik tenyérben
nyugszik, a két hüvelykujj érinti egymást

 

Az általa követésre ajánlott spirituális út egyenesen a világon vezet keresztül, szó sincs elszigetelődésről. Az általa „a világ tüzének” nevezett kihívások célja szerinte a megtisztulás. Akit ez a tűz nem tisztít meg, azaz nem a mindennapokban száll szembe bátran a kihívásokkal, az nem alkalmas az örök életre. Ezt úgy is hívják, hogy a tűzlótusz útja.

 

Keresés, keresés nélkül

Élete során mindenki találkozik tévutakkal, ilyen például a megvilágosodás nyugtalan, állandó keresése. Ez állandó nyugtalanságot jelent, holott a helyes inkább az elcsendesedés és a mindennapok valóságával való szembesülés lenne. Fo-yan zen-mester ezt a konfliktust úgy írja le, hogy "keresned kell, de anélkül, hogy keresnél". Ezt normál értelemmel nehéz felfogni, ezért egy újabb feladat lehet a mélyen gyökerező gondolkodási mintákkal való szakítás. Ez történik a zazenülés során, amikor a szellem elmerül a tiszta, bennünk élő Buddha-természetben.

 

"A forma üresség, az üresség forma" - így szól az a szútra, amelyet naponta mondogatnak számos zen-kolostorban. Ez azt jelenti, hogy minden, amit érzékelünk, csak forma, amelynek nincs több köze a valósághoz, mint egy fa rajzának magához a fához. A képen egy fát látunk, ám az valójában nem fa, hanem önálló létezés nélküli forma.

 

Ha zen-tudatállapotban lennénk, felismernénk, hogy nincs sokféleség, és minden dolognak ugyanolyan a lényege, mint saját magunknak. Ennek felismerése azonban hosszú folyamat. Zensho mindig hangsúlyozza, hogy "ki kell halnunk" a jelenségek sokaságából.

 

A labirintusban való séta olyan gyakorlat, amely megmutatja, hogy végső soron a tévutak sem tántorítanak el a cél megtalálásától

 

Ez úgy történhet meg, hogy a belsőt külsővé tesszük, és megfordítva. Akinek ez sikerül, az átéli, hogy "minden egy, minden a lét beteljesedő egysége, és minden önmagában meghatározó", állítja Zensho. Aki átéli a szatorit - így nevezik a zenben a megvilágosodás élményét -, az megérti, miről beszél. Aki nem, az talán az odafelé vezető úton halad. Egy zen-bölcsesség szerint az út a cél, mert ha az úton haladunk, közelebb jutunk a bennünk élő célhoz.

 

7 lépés a Willigis Jaeger szerinti kontemplatív imádkozáshoz

1. Keress egy olyan helyet, ahol senki nem fog zavarni.

2. Hunyd be a szemed és lazíts.

3. Mondd magadban a Jézus vagy a shalom szót, vagy a saját neved.

4. Töltsd fel a szót Isten iránti odaadással és szeretettel.

5. Újra meg újra térj vissza ehhez a szóhoz, ha elterelődött a figyelmed.

6. Végezd ezt az imagyakorlatot naponta egyszer vagy kétszer 20 percig.

7. Kövesd ezt az imagyakorlatot a dolgos hétköznapokban is.

 

Az út nyugaton

A híres japán zen-mester, Shunryu Suzuki (1905–1971) hozta el elsőként a zent nyugatra. Ő a zen-buddhizmus szótó vonalának volt a mestere. 1958-ban az Egyesült Államokba, San Franciscóban utazott, és átvette az ottani szótó-közösség vezetését. Megalapította a San Franciscó-i zen-központot, és később a Tassajara Springsben lévő Zen-hegy központot, amely az első Ázsián kívüli zen-kolostor.

 

Taiszen Desimaru mester nevéhez elsősorban a zazennek nyugatra történő elhozatala fűződik. Amikor az igazság keresése során eljutott a híres zen-mesterhez, Kódó Szavakihoz, ez utóbbi, éppen zazenben ülve, azt mondta neki, hogy már türelmetlenül várta, jóllehet korábban soha nem látta. Desimaru ezek után a tanítványa lett. Mestere halála előtt nem sokkal Desimarut szerzetessé szentelték, összekötve azzal a kívánsággal, hogy vigye el a zazent nyugatra. Két évvel később, 53 évesen Franciaországba utazott, hogy beteljesítse mestere kívánságát.

 

A Vietnamból származó buddhista, Thich Nhat Hanh nyugaton a zen-buddhizmus legismertebb ázsiai képviselői közé tartozik. Az általa Dél-Franciaországban alapított közösség, Plum Village ma békés egymás mellett élésben és sikeres együttműködésben oktatja a buddhista tanokat.

 

Gyakorlat teszi a mestert. A zsúfolt mindennapokban is törekednünk kell rá, hogy újra és újra megtaláljuk belső békénket, belső középpontunkat

 

A keresztény hit és a japán zen szintézisének kezdetei a jezsuita szerzetes, Hogu Enomiya Lasalle (1898–1990) nevéhez fűződnek, aki sokáig élt Japánban. Karlfried Graf Drückheim (1896–1988), Japánalapos ismerője és számos zen-könyv szerzője ugyancsak lényeges szerepet játszott a zen nyugati integrációjában.

 

A kóanok – paradox kérdések a rinzai-zen tradíciójában

„Mi a taps hangja a kézben?” Ez az egyik leghíresebb hagyományos kóan. Egy kóan jelentése, amely kezdetben tökéletesen értelmetlennek látszik, nem fogható fel az értelemmel. Arra ösztönzi a zen-gyakorlókat, hogy hagyják el megszokott gondolkodási módjukat, és meditációban az intuíciójukat kövessék. Állítólag három tulajdonság szükségeltetik egy kóan  megfejtéséhez: nagy hit, nagy elhatározottság és nagy kételkedés. A kínai mester, Vu-men (XII. század) által hátrahagyott hagyomány szerint a mester hat éven át meditált egy kóan fölött, amíg egy nap a kolostor dobjainak megszólalásakor elérte a megvilágosodást. Vu-men mester írta meg a Vu-men-kuant, „A kapu nélküli sorompót”, ami egyike a legfontosabb kóan-gyűjteményeknek.

 

A lét teljessége

„Amíg nem élsz valójában, a lét örömét nem lélegzed be valójában, nem érzed és éled át minden pórusoddal az életedet, addig fogva tartanak az illúziók.

 

Nem arról a külső örömről beszélek, amit akkor tapasztalsz, ha jól érzed magad, ha például egy szép nővel fekszel az ágyban, vagy egy csodaszép tájban gyönyörködsz, vagy ha finom étel áll előtted és azt mondod: milyen csodálatos is az élet! Nem!

 

Minden nap jó nap – figyelmeztet minket a zen. Mindegy, hol vagy, legyél bárhol, mindenhol és mindenkor megnyilvánul az isteni létezés teljessége.”

 

Zen-anekdota

Egy buta válaszra reakcióként Huangpo mester oldalba lökte a tanítványát. Milyen udvariatlanul viselkedsz! – kiáltotta a tanítvány. – Milyen bolond vagy te, hogy különbséget teszel udvarias és udvariatlan között – válaszolta a mester, és még egyszer oldalba lökte tanítványát.

 

Ez a kalligráfia az ürességet és a tökéletességet testesíti meg. Gyakran használják a zen vizuális szimbólumaként

 

A projekciók megtisztítása

A szellem megtisztítása magában foglalja a projekciók megtisztítását is. Kivetítéseink miatt nem sikerül ugyanis olyannak látnunk a világot, amilyen. Zensho ezt így írja le: „Kivetíted értékeidet, rávetíted őket az érzékelt világra, és  azt hiszed, hogy az az igaz, amit érzékelsz. De ez nem így van.” Hogy feladjuk projekcióinkat, ahhoz elsőként is magunk mögött kell hagynunk a korlátozott, dualisztikus szemléletet. Ez azt is jelenti, hogy meg kell szabadulnunk attól, hogy nemet mondjunk. Mert amíg létezik a nemet mondás, az igenlés, addig messze járunk a zentől.  Mivel általánosságbanvéve valamennyi tevékenységünket a nemet mondás és az igenlés, az elfogadás és a visszautasítás jellemzi, megérthetjük, mekkora út áll még előttünk, amíg közel kerülhetünk a zenhez.

 

A zen a művészetben

A zen szelleme visszatükröződik olyan művészetekben is, mint a kalligráfia, az íjászat vagy a teaceremónia. Így például íjászat közben azt tanulhatjuk meg, hogyan viselkedjünk tudatosan egy szituációban. Nem az erő adja a jó lövést, nem a türelmetlenség vagy a becsvágy, hanem az elengedettség és a nyugalom. A teaceremónia a zen precizitásának és tisztaságának tükre. A tea hosszadalmas, komplex elkészítése azt mutatja be, hogyan valósul meg a belső tökéletesedés külső cselekedetek által, és arra utal, hogy a megvilágosodás a cselekvés útján érhető el a világban. A kalligráfia, azaz a szép írás művészete. Ennek a zen-karaktere abban áll, hogy a cselekvésre koncentrálva az idő és a tér átmenetileg feledésbe merül, és ezáltal olyan üres tér alakul ki, amelyben valami új keletkezhet.

 

Mini zen-kert: tiszta relaxáció

A zen-buddhizmusban a „száraz kertek” hagyományosan nagy szerepet játszanak. A meditatív megfigyelést szolgálják, és nyugalmat, illetve elengedettséget sugároznak. Az ezt az elvet visszatükröző zen-kert segítségével ezt a zen-érzést vihetjük be az otthonunkba vagy a munkahelyünkre. A minikerttel való bíbelődés is a koncentrációt és a kreativitást fejleszti.

 

Egy minikert segítségével mindenki beviheti a zen-érzést az otthonába vagy a munkahelyére

 

A zen-kert alapja egy fekete fakeret, fehér homok, kövek, egy kis gereblye és gyertyák. A gereblyével húzott hullámvonalak a mozgást jelképezik, a kövek a hosszú életet és az erőt, a fény (a gyertyák) a belső tudást.

 

Fontos, hogy teljesen átadjuk magunkat a fehér homok gereblyézésének. Ez egyfajta céltalan meditáció. A kialakuló minta a belső állapot kifejezője. A köveket elhelyezhetjük a homokba úgy, hogy a gereblyével körbehúzzuk azokat, de később, a már elkészült mintába is belehelyezhetjük. Próbáljuk ki, és fedezzünk fel egy új életérzést! Közben hallgathatunk zenzenét is (például fuvolamuzsikát), hogy még mélyebben merüljünk el a meditációban.

- emel -
XIV. évfolyam 6. szám

Címkék: buddhizmus, spiritualitás, távol-keleti filozófia, zen

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.