Homeopátia

A homeopátiás gyógyszer 2. rész


A homeopátiás gyógyszer készítésének alapelveit az 1. részben ismertettük. A technológiai vonatkozások tájékoztató jellegűek annak, aki megérteni kívánja egy gyógyászati irányzatnak a lényegét. A további részletek annak fontosak, aki ilyen gyógyszereket készít.

 

A hangsúlyt ezért a következőkben a gyógyászati vonatkozásokra helyezzük.

 

Minden személynek, aki panaszaival homeopátiás orvoshoz fordul – amint említettük –, az esetek többségében egyetlen hasonszerre (simile remedium) van szüksége. A beteg panaszainak, tüneteinek orvoslására a kezelő megtalálja azt az egy hasonszert, amely a sok lehetőség közül a legmegfelelőbbnek bizonyul. Egyetlen hasonszer adagolása során nyilvánvalóan nem léphetnek fel kölcsönhatások (interakciók) más gyógyszerekkel. A rendelkezésre álló nagyszámú lehetőség közül a kezelést azzal kezdjük meg, amely a leginkább felel meg a hasonlóság (simile) elvének. Noha nyelvtanilag nem helyes a kifejezés, a leginkább beváló hasonszert szokták „similissimum”-nak nevezni.

 

A legjobban beváló hasonszer esetében is célszerű lehet az egyén alkatának megfelelő és ezért „alkati szer”-nek nevezett remedium adagolása. Ilyen lehet például a szélsőségesen sovány vagy – éppen ellenkezőleg – a nagyobb súlytöbblettel rendelkező egyén, máskor a tartósan alacsony vérnyomású (hypotoniás) személyeknél gyakori gyengeségérzés, szédülés, aluszékonyság fennállása esetében írunk fel alkati remediumot, amely esetenként nem függ össze a célzott kezeléssel. Tehát két különböző hasonszer adagolása válhat szükségessé. A két egymástól eltérő gyógyszer egyikében sincs színezőanyag, ízjavító, más adalék és így tovább, ezért fel sem merül az összetétel következtében létrejövő kölcsönhatás.

 

Tegyük fel, hogy egy személy 5-féle nem homeopátiás gyógyszert szed és mindegyikben 5 eltérő segédanyag van adalékként. Ki a megmondhatója annak, hogy 25 összetapasztó, vagy éppen ellenkezőleg, szétesést előmozdító anyag között milyen esetleges interakciók léphetnek fel. A tulajdonképpeni gyógyszeranyagok között kialakuló kölcsönhatások is nehezen számíthatók ki, főleg az egyén szervezetének eltérő reakciói miatt, táplálkozási szokásainak hatására, amelyekben mindezeken felül az élelmiszer adalékanyagai is szerepet játszhatnak.

 

A homeopátiás készítményekben is szükséges lehet tartósítószerre, például az őstinktúrák és a belőlük készülő potenciák esetében etilalkoholra. A gyermekgyógyászati használatra szánt gyógyszereknél az etilalkohol-tartalom kizárható megfelelő gyógyszerformák alkalmazásával, például végbélkúp, kenőcs, szirup, szórópermet (spray) adagolásával.

 

A gyógyítás alapelvei több mint 2000 év távlatából a hippokratészi eskü megfogalmazásában ma is érvényesek az orvosi tevékenység megkezdése előtt. Vállalni kell, hogy az orvos mindent megtesz betege érdekében úgy, hogy ártalmat ne okozzon, ezt nevezik a „nil nocere” elvnek.

 

A homeopátiás gyógyszerrel nem okozhatunk károsodást. A homeopátiás kezelés legnagyobb buktatóját jelenti az a veszély, hogy a gyógyító elvállalja egy beteg kezelését olyankor, amikor életveszélyes állapota teljesen más jellegű beavatkozást igényel. Az ilyen helyzetekre vonatkozó példák sorából csupán néhányat említünk: agyhártyagyulladás (meningitis), vakbélgyulladás (appendicitis), bélelzáródás (ileus), mélyvénás elzáródás (thrombosis). (A gyógyító nem ismeri fel a kórképet, vagy homeopátiás tüneti kezeléssel igyekszik betegét megmenteni.)

 

60 éves, megszakítás nélküli homeopátiás tevékenységünk során előfordultak alig elképzelhető műhibák. Néhány évvel ezelőtt fordult hozzánk egy férfibeteg és átadta az orvosi vényt, amelyen 14 hasonszer szerepelt. Első reggel beszedte az első gyógyszert, délben egy teljesen eltérőt, az esti adag ismét újabb gyógyszerre vonatkozott; másnap reggel folytatta a 4. készítménnyel és így tovább, míg az 5. napon elérkezett a 14. homeopátiás szerhez. Az elrettentő hiba azt a benyomást kelthetné, hogy a beteg naponta 3 különböző panaszát lehetne kezelni úgy, hogy a következő napokban ismét más és más megbetegedés vagy legalábbis tünet követi egymást. Egyetlen általános következtetést vonhatunk le: nem az egyes homeopátiás gyógyszerek voltak ártalmasak, hanem az előírt kezelés. Ezért lett rosszul.

 

A homeopátiás gyógyszer adagolásakor előfordulhat, hogy a kezelés első 2-3 napján a beteg panaszai fokozódnak. Ez a jelenség a gyógyászat egyéb területein is megfigyelhető. A gyógyfürdőre érkező reumás betegben kialakulhat az a vélemény, hogy rossz fürdőhelyet választott. Ez a gyakran „fürdőreakció”-ként emlegetett következmény általában arra utal, hogy a szervezet valóban reagál a kezelésre. A balneológus vagy reumatológus orvos állapíthatja meg, hogy a fokozott panasz valóban egy ellenjavallt kezelés következménye, vagy – éppen ellenkezőleg – a soron következő napokban folyamatos javulás lép fel, amely fél évig vagy annál rövidebb-hosszabb ideig is jótékonynak bizonyulhat.

 

Betegeink között mindig lehetnek olyanok, akik egy adott hasonszerre „jól válaszolnak”, de arra is számíthatunk, hogy egy beteg az esetleges kezdeti rosszabbodás után sem válik panaszmentessé. Ilyenkor gondolhatunk arra, hogy az általunk legjobb hasonszerként tekintett gyógyszer valójában nem felel meg eredeti elképzelésünknek.

 

A homeopátiás kezelés eredményességét leronthatják például az illóolajok. Nem használható tehát mentolos fogpaszta, szájvíz, cukorka, másrészt színes, illatos szappan vagy egyéb testápoló szer a kezelés időtartama alatt.

Dr. Rácz Gábor
XIII. évfolyam 2. szám

Címkék: homeopátiás gyógyszerek

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.