Homeopátia

Él­te­tő idea, avagy az in­for­má­ció ere­je

Elek­tro-ho­me­o­pá­tia

Vic­tor Hu­go mon­dá­sa sze­rint:  „Sem­mi sem erő­sebb, mint az az idea vagy in­for­má­ció, amely­nek el­jött az ide­je.”  


Az információ ugyan mindenhol jelen van, mégis az élet jelei a világegyetem csak néhány pontján tapasztalhatók. Gondoljuk végig, mi szükséges az élet kialakulásához, milyen kapcsolatrendszerben és kölcsönhatásokban valósul meg. Ha megértjük a folyamatot, és az egészben megtaláljuk az összefüggéseket, rájöhetünk, hogy a konformitás (illeszkedés) a holisztikus integráció egyik legfontosabb szabálya. Minden csak akkor, és abban a kapcsolatrendszerben juthat érvényre, ahol helye, szerepe van. Bár megfoganhat egy gondolat, de feltétel hiányában már csírájában el fog pusztulni. Az anyagi világban a kölcsönhatások mezőkön keresztül realizálódnak. Az erők a távolság függvényében szétszóródnak, amit a rendszerek közötti rezonancia tesz lehetővé. Tehát minden rendszer csak valamilyen szempontból hozzá hasonló rendszerekkel léphet kölcsönhatásba. Az élet a rezgések hasonlóságára épülő dinamikus egymásra hatásban (információ) valósul meg (anyag). A folyamatot a tudat vezérli. Hogyan őrizhetjük meg és támogathatjuk a tőlünk telhető leghatékonyabban ezt a sérülékeny értéket, az életet?

 

Kap­cso­lat anyag és idea kö­zött

A fi­zi­ka az anyag és az ener­gia fo­gal­mai­val dol­go­zik – ugya­nak­kor a tu­do­mány az in­for­má­ci­ót nem anyag­hoz kö­tött (mond­hat­nánk „spi­ri­tuá­lis”) té­nye­ző­ként tart­ja szá­mon. A ho­me­o­pá­tia – amely sok­szor az Avo­ga­d­ro-ér­té­ken alu­li kon­cen­trá­ciók­kal dol­go­zik, ép­pen ezt a nem szub­sztan­ciá­lis esz­közt, az in­for­má­ci­ót hasz­nál­ja. Az in­for­má­ci­ót a ho­me­o­pá­ti­ás szer ké­szí­té­sé­nél hasz­nált víz­ben vagy vi­zes-al­ko­ho­los ol­dat­ban tá­rol­ják. Itt az anyag oly mér­té­kű hí­gí­tá­sa és di­na­mi­zá­lá­sa (po­ten­ciá­lá­sa) tör­té­nik, ahol a te­rem­tés meg­for­dul és az anya­gi­ból ki­bont­juk azt az ide­át, amely lét­re­hoz­ta, azaz az anya­got vissza­jut­tat­juk az őt lét­re­ho­zó nem szub­sztan­ciá­lis erők­be. Ez az idea az, ami az em­bert em­ber­ré, a pil­lang­ót pil­lang­óvá, a ró­zsát ró­zsá­vá tet­te. Az idea tar­tal­maz­za az adott lény nö­ve­ke­dé­sé­hez, élet­fo­lya­ma­tai­hoz és fej­lő­dé­sé­hez tar­to­zó tör­vény­sze­rű­sé­ge­ket. Az em­be­ri ivar­sejt, a mag, a spó­ra, a pe­te is, mint meg­annyi in­for­má­ció­hor­do­zó, a ked­ve­ző al­kal­mat vár­ja az ak­ti­vi­zá­ló­dás­ra. Ah­hoz, hogy a mag ki­csí­ráz­zék – a ben­ne rej­lő örök­lött ener­giá­ból az élet ki­bon­ta­koz­zék –, a kör­nye­ze­té­re van utal­va, mely ön­meg­va­ló­sí­tá­sá­ban se­gí­ti. Eb­ben a köl­csön­ha­tás­ban min­den élő meg­ta­nul­hat­ja, mi­ként tel­je­sít­he­ti ki leg­job­ban ké­pes­sé­ge­it, hogy a „kint és bent”, te­hát az „egész” egy­re tö­ké­le­te­sebb meg­va­ló­sí­tó­ja le­hes­sen. A raj­tunk kí­vül ál­ló ér­té­kek fe­lis­me­ré­se és meg­ta­pasz­ta­lá­sa, bár­mennyi­re is el­lent­mon­dó­an hang­zik, egy­re kö­ze­lebb visz va­lós ön­ma­gunk­hoz és ere­de­tünk­höz (for­rás­hoz). Kü­lö­nö­sen igaz ez nap­ja­in­kra, ami­kor a „re­vo­lu­tio con­ser­vat­rix”-nak ne­ve­zett prin­cí­pi­um meg­élé­sé­vel új ha­gyo­má­nyo­kat kell lét­re­hoz­nunk. Vissza kell ta­lál­nunk ré­gi mi­nő­sé­ge­ink­hez, ha­gyo­má­nya­ink­hoz (di­vat, szó­lá­sok, hi­e­del­mek, gon­do­la­tok), hogy elő­relép­hes­sünk, és az át­lé­nyegü­lés ered­mé­nye­ként egy ki­csit po­ros ré­gik, még­is tel­je­sen újak le­hes­sünk. A ha­gyo­mány és a me­gúju­lás egy­aránt fon­tos. A ha­gyo­mány azért, hogy a lét ér­tel­me meg­ma­rad­jon, az új(sze­rű) in­for­má­ci­ók pe­dig azért, hogy az élet fenn­ma­rad­jon. Ez az át­ala­kulás egy­sze­rű­en meg­je­le­ní­ti azt a böl­cses­sé­get, hogy a leg­ki­sebb rész (mag, idea) is ma­gá­ban fog­lal­ja az egész min­den­sé­get. Bel­ső mag­vunk meg­is­me­ré­se, az ala­pos önis­me­ret ab­ban se­gít, hogy fo­lya­ma­to­san pár­be­széd­ben le­gyünk ma­gunk­kal és éle­tünk­kel, így könnyen fe­lis­mer­jük a kül­vi­lág­ban és ben­sőnk­ben ki­ala­kult ak­tua­li­tá­so­kat. Ha fe­la­da­ta­in­kat nem vál­lal­juk fel, ké­pes­sé­ge­in­ket el­té­ko­zol­juk, a fej­lő­dés ela­kad, a nem meg­élt ak­tua­li­tá­sok idő­vel el­nyo­má­sa­ink és be­teg­sé­ge­ink sa­rok­kö­vé­vé vál­toz­nak. A ho­me­o­pá­ti­ás gyó­gyí­tás so­rán egyik anyag ide­áját, ta­ní­tá­sát ad­juk át a má­sik­nak, amely ezen in­for­má­ció­nak hí­ján van. Gyó­gyí­tás so­rán, ahogy Jan Schol­ten mond­ta, a be­teg­nek vissza­ad­juk a sza­bad­sá­gát. De a mag, ha nem ve­szi ész­re a csepp vi­zet, a ta­vaszt, ak­kor el­mu­laszt­ja a ki­haj­tást, és kér­dés, mi­kor lesz al­kal­ma ezt új­ra meg­ten­ni.

 

 

Lé­tünk fel­té­te­le – a „Ja­nus-ar­cú” víz

Ma már egyér­tel­mű szá­mun­kra, hogy a föl­di élet elő­ször a ten­ge­rek­ben, óceá­nok­ban ala­kul­ha­tott ki. Csak ami­kor a ví­za­nyag­cse­re egy­re in­kább sza­bá­lyo­zot­tá vált az élő szer­ve­ze­tek­ben, ak­kor jö­he­tett lét­re a szá­raz­föl­di élet. Az élet sza­po­rí­tá­sá­hoz, fönn­tar­tá­sá­hoz to­vább­ra is alap­ve­tő­en szük­sé­ges a víz je­len­lé­te. A ki­szá­ra­dás egyen­lő a pi­he­nés­sel, az in­for­má­ció­tá­ro­lás­sal, a hosszú tá­vú meg­őr­zés­sel, el­mú­lás­sal. A mag a ked­ve­ző kö­rül­mé­nyek meg­je­le­né­sé­ig tá­rol­ja az in­for­má­ció­kat, és ak­kor élet­re kel­het. Mint ahogy a Haw­ai­i-szi­ge­tek újon­nan kép­ző­dött vul­ka­ni­kus tag­jait fel­tar­tóz­tat­ha­tat­la­nul hó­dít­ja meg a nö­vény- és ál­lat­vi­lág. A leg­ko­ráb­ban kép­ző­dött szi­ge­tet már bu­ja zöld nö­vény­zet bo­rít­ja, míg a le­gú­jab­ba­kon egye­lő­re csak né­hány cin­gár fács­ka ve­ge­tál. De tud­vale­vő, hogy rö­vid időn be­lül tel­jes lesz a be­hó­do­lás, hi­szen min­den biz­to­sí­tott az élet ilyen irá­nyú bur­ján­zá­sá­hoz. Ha a mag túl ko­rán vagy ké­sőn ak­ti­vi­zá­ló­dik (kap vi­zet), nem tud ki­fej­lőd­ni, csí­rá­já­ban el­hal, és en­nek is meg­van a ma­ga ér­tel­me. A kő­be vé­sett írás is csak a jö­vő számá­ra fenn­tar­tott pusz­ta in­for­má­ció ma­rad, ha nem élünk ve­le. Ami­kor vi­szont a kor új­ra ér­zé­keny lesz a ré­gi in­for­má­ció­kra, és új­ra­élesz­ti a ha­gyo­má­nyo­kat, ak­kor rög­zült ál­la­po­tuk­ból fe­lol­dód­hat­nak, és sa­ját sza­bá­lyaik sze­rint ér­vény­re jut­hat­nak. Dé­mo­krit­osz több mint 2000 év­vel eze­lőt­ti el­kép­ze­lé­se a pa­rá­nyok­ról (már atom­nak ne­vez­ték) pél­dá­ul csak az 1900-as évek ele­jén, Bohr atom­mo­dell­jé­ben fej­lő­dött to­vább. Az óko­ri gö­rö­gök már pon­to­san meg­ha­tá­roz­ták a Föld ke­rü­le­tét, is­mer­ték a Föld és Hold kö­zöt­ti tá­vol­sá­got, tud­ták, hogy boly­gónk a Nap kö­rül ke­ring. Ezek az is­me­re­tek azon­ban csak­nem tel­je­sen fe­le­dés­be me­rült­ek, ak­ko­ri­ban más sze­lek fúj­tak. Fon­tos te­hát, hogy meg­ér­jen az idő! Ak­kor és ott olyan is­me­re­tek, im­pul­zu­sok cso­ma­go­lód­ja­nak ki – DNS-szin­ten is –, ame­lyek ezen in­for­má­ció­kat fel­dol­goz­ha­tóvá te­szik. Min­den in­for­má­ció egy­szer­re van je­len, hely­zet­től füg­gő­en mi vá­lasz­tunk, me­lyi­ket hasz­no­sít­juk.

 

Az anya­gi vi­lág­ban ér­de­mes­nek tű­nik a nem szub­sztan­ciá­lis, szel­le­mi dol­gok meg­je­le­né­sé­re kon­cen­trál­ni. Ma már tud­juk, hogy ahol víz van, ott élet is, és ahol nincs, élet sem jö­het lét­re!

 

A víz mint ál­ta­lá­nos in­for­má­ció­hor­do­zó és meg­je­le­ní­tő kö­zeg ját­szik sze­re­pet éle­tünk­ben. Szer­ve­ze­tünk nor­má­lis anyag­cse­ré­jé­hez, tisz­tu­lá­si fo­lya­ma­tai­hoz (mé­reg­te­le­ní­tés), az új in­for­má­ci­ók be­jut­ta­tá­sá­hoz és a meg­fe­le­lők rög­zí­té­sé­hez (gyó­gyu­lás, vál­to­zás) víz­re van szük­sé­günk.

 

A víz­mo­le­ku­la

A víz­mo­le­ku­la szer­ke­ze­tét te­kint­ve na­gyon egy­sze­rű, és jól meg­ha­tá­roz­ha­tó fi­zi­kai tu­laj­don­sá­gok­kal ren­del­ke­zik. Egy oxi­gé­na­tom­ból és két hi­dro­gé­na­tom­ból áll, me­lyek ál­lan­dó moz­gás­ban van­nak. Az ato­mok egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott el­moz­du­lá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nye, hogy a köz­tük le­vő kö­té­sek pa­ra­mé­te­rei (kö­té­sek hossza, be­zárt szö­ge) fo­lya­ma­to­san vál­toz­nak, és ez a vál­to­zás vi­brá­ci­ós spek­trosz­kó­pi­ás mé­ré­sek­kel kö­vet­he­tő. Ezek az al­te­rá­ci­ók csak ak­kor je­len­nek meg, ha a mo­le­ku­la meg­ha­tá­ro­zott ener­gia­mennyi­sé­get vesz fel. Pél­dá­ul a víz­mo­le­ku­lá­ban az elek­tron pá­lya­vál­tá­sá­hoz szük­sé­ges mi­ni­má­lis ener­gia az ul­trai­bo­lya fény­tar­to­mány (0,2–0,3 mi­kro­mé­ter, kb. 1015 Hz, bio­fo­ton) ener­gia­szint­jé­nek fe­lel meg. A víz­mo­le­ku­la for­gó és ha­la­dó moz­gá­sa (disz­krét ener­gia­tar­to­má­nyok) 0,5–3,5 mi­kro­mé­ter hul­lám­hosszú fény se­gít­sé­gé­vel (1014 Hz kö­rü­li) be­fo­lyá­sol­ha­tó. A víz­mo­le­ku­la atom­jait csak az olyan anya­gok in­for­má­ciói ké­pe­sek ger­jesz­tett ál­la­pot­ba hoz­ni, mely­nek rez­gé­sei a víz struk­tu­rá­lis rez­gé­se­i­vel meg­fe­le­lő időr­eláció­ban áll­nak, így ezek az in­for­má­ci­ók al­kal­ma­sak ar­ra, hogy a víz tá­rol­ja őket. Egy kü­lö­nál­ló víz­mo­le­ku­la mo­le­ku­lá­ris moz­gá­sai va­ló­já­ban túl gyor­sak ah­hoz (1014-1015 ese­mény má­sod­per­cen­ként), hogy össze­egyez­tet­he­tő­ek le­gye­nek a szer­ve­zet­ben zaj­ló bio­ké­miai fo­lya­ma­tok több­sé­gé­vel. Ezek a fo­lya­ma­tok ugya­nis a ma­kro­mo­le­ku­lák dif­fú­zi­ós és kon­for­má­ci­ós vál­to­zá­sai­nak idős­ká­lá­já­hoz van­nak köt­ve, ép­pen ezért las­súb­bak, és szé­les idős­ká­lán mo­zog­nak, ame­lyek 106-tól a 10-6 má­sod­per­cen­kén­ti ese­ményt je­lent­het­nek. Ezért egy el­kü­lö­ní­tett víz­mo­le­ku­lá­ban nem szol­gál­hat­nak a víz hosszú tá­vú in­for­má­ció­ke­ze­lé­se cél­já­ra. (Pél­dá­ul mi sem tud­juk em­lé­ke­ze­tünk­be vés­ni a tá­jat, ha túl gyor­san ha­la­dunk.)

 

A víz mint há­ló­szer­ke­zet

A vi­zet ál­ta­lá­ban nem egye­dül ál­ló mo­le­ku­lák összes­sé­gé­nek te­kint­jük. Oxi­gé­na­tom­já­ban meg­ta­lál­ha­tó elek­tron­struk­tú­rá­já­nak kö­szön­he­tő­en ké­pes a „sa­ját” mo­le­ku­lá­in kí­vü­li hi­dro­gé­n­a­to­mok­kal is kö­té­se­ket ké­pez­ni. A víz­mo­le­ku­lák kö­zött ily mó­don ke­let­ke­ző kö­té­se­ket hi­dro­gén­kö­té­sek­nek ne­vez­zük, me­lyek elek­trosz­ta­ti­kus jel­le­gű­ek. A kö­té­sek nem sa­ját­sá­go­sak, a hi­dro­gé­na­tom va­ló­já­ban bár­mely oxi­gé­na­tom­hoz vagy H-híd kö­tés­hez kap­cso­lód­hat. Így egy tö­ré­keny struk­tú­rá­val ren­del­ke­ző, nagy­szá­mú víz­mo­le­ku­lá­ból ál­ló há­ló­za­ti (network) rend­szert ké­pez. A kvan­tum­ké­miai szá­mí­tá­sok azt mu­tat­ják, hogy a víz­ben a mo­le­ku­lák kö­zöt­ti, re­zo­nan­ci­án ala­pu­ló di­na­mi­kus köl­csön­ha­tá­sok­tól füg­gő­en el­té­rő alak­za­tok, für­tök kép­ződ­nek, me­lyek a fo­lya­dék lo­ká­lis szer­ve­ző­dé­sei. Na­gyon fon­tos a für­tök egy­más mel­lett élé­sé­nek di­na­mi­kus ter­mé­sze­tét kü­lön is ki­emel­ni. Tisz­ta víz­ben ed­dig már több mint 40 kü­lön­bö­ző fürt­struk­tú­rát si­ke­rült meg­ta­lál­ni.

 

Ugya­ne­zek az ál­lí­tá­sok ér­vé­nye­sek a bio­mo­le­ku­lák vi­zes ol­da­tai ese­té­ben is. A fe­hér­jék, nuk­lein­sa­vak és más bio­ló­giai­lag ak­tív ma­kro­mo­le­ku­lák elek­tro­ne­ga­tív ato­mot (oxi­gén, ni­t­ro­gén vagy kén) is tar­tal­maz­nak, ugya­nak­kor a fle­xi­bi­lis hi­dro­gé­na­to­mok is je­len van­nak,
a H-kö­té­sek te­hát lét­re­jö­het­nek. A hi­dro­gén­kö­té­sek a bio­ló­giai­lag fon­tos struk­tú­rák szer­ke­ze­té­nek ki­ala­kí­tá­sá­ban, fle­xi­bi­li­tá­sá­nak (ru­gal­mas­sá­gá­nak) biz­to­sí­tá­sá­ban és a struk­tú­ra rög­zí­té­sé­ben (in­for­má­ció­tá­ro­lás) kulcssze­re­pet ját­sza­nak (hi­drát­bu­rok). A fürt in­for­má­ciói fel­ve­vő és rög­zí­té­si stra­té­gia­ként fog­ha­tó fel, ami sta­bi­li­zál, meg­őriz.

 

A víz struk­tu­rá­lis vál­to­za­tos­sá­ga te­hát a für­tök di­na­mi­kus egy­más­ba ala­ku­lá­sá­val ma­gya­ráz­ha­tó, mely­ben az egyes struk­tú­rák csak bi­zo­nyos kül­ső fel­té­te­lek kö­zött kép­ződ­nek.

 

 

Re­zeg­ni és rez­get­ni – a víz ma­ga a fo­lyé­kony sta­bi­li­tás

A víz hi­he­tet­len egy­sze­rű, ugya­nak­kor gyors apró mó­do­su­lás­ra fo­lya­ma­to­san ké­pes szer­ke­ze­te te­szi le­he­tő­vé, hogy az őt érő kül­ső in­ge­rek­re szin­te azon­nal re­agál­jon. A víz­mo­le­ku­la olyan, mint egy ér­zé­keny vi­brá­ció, mely oszcil­lá­ló di­pó­lus­ként ér­tel­mez­he­tő. A rend­szer a kör­nye­zet im­pul­zu­sai­val könnyen ger­jeszt­he­tő. A fo­lyé­kony víz spek­tru­mát ele­mez­ve ja­pán ku­ta­tók (Sa­sai és tár­sai) azt ta­lál­ták, hogy a fo­lyé­kony víz glo­bá­lis H-kö­tés há­ló­za­tá­nak pe­rió­duside­je (fürt­kép­ző­dés és mó­do­su­lás) kb. 30 pi­ko­se­cun­du­mot tesz ki (1015),
a vál­to­zá­sok gyor­sa­sá­ga te­hát fény­se­bes­ség­nyi. A meg­fe­le­lő új ke­reszt­kö­té­sek, át­ren­de­ző­dött für­tök (H-kö­tés) má­ris sta­bi­li­zál­ták, rög­zí­tet­ték a be­jö­vő új rez­gé­se­ket, a me­mó­ria­le­nyo­mat lét­re­jött. A min­tá­za­tot fi­zi­kai sí­kon meg­je­le­ní­tő víz­ben a fo­lya­mat so­rán meg­va­ló­sult vál­to­zá­sok és ezek ha­tá­sa – a víz kol­lek­tív ter­mé­sze­te miatt, mint­egy lánc­re­ak­ció­ként – az összes idő­sí­kon meg­je­le­nik, az egész rend­szert „át­rez­ge­ti”. Az igen gyen­ge be­ha­tá­sok in­for­má­ciói is – mint pél­dá­ul egy csepp víz, mi­kor a tü­kör­si­ma, nyu­godt víz­fe­lü­let­re ér­ke­zik, ami­kor egy gon­do­lat szö­get üt a fe­jünk­ben, vagy egy hang­vil­la rez­gé­se a fel­har­mo­ni­ku­sa­inak meg­fe­le­lő­en rez­gés­be hoz­za a szom­széd­ban le­vő­ket – szét­ter­jed­nek tes­tünk­ben, fi­no­man, lá­gyan, egy­re na­gyobb te­ret nyer­ve. Min­den, ami ed­dig volt, át­lé­nyegül, me­gújult ér­tel­met kap. Dur­va be­avat­ko­zás­nál a bel­ső har­mó­nia, az ön­sza­bá­lyo­zás fel­bom­lik, meg­tö­rik.

 

Azt lát­hat­juk te­hát, hogy az élet egyik leg­fon­to­sabb ele­me, a víz boly­gón­kon min­den­hol je­len van, ál­ta­lá­nos fi­zi­kai tu­laj­don­sá­gai a szer­ve­zet­ben és a szer­ve­ze­ten kí­vül is adot­tak és azo­no­sak. Ez azt is je­len­ti, hogy ami a kül­ső kör­nye­zet­ben ha­tás­sal van a víz­struk­tú­rá­ra, az a bel­ső kör­nye­zet­ben (szer­ve­zet) ugya­núgy be­fo­lyá­sol­ja ezt a kö­ze­get. A kint és bent kap­cso­la­ta itt tel­je­sen ter­mé­sze­tes! Kö­vet­ke­zés­képp egy bi­zo­nyos fre­kven­ci­án a rend­szer­be ke­rült in­for­má­ció a fel­dol­go­zás fo­lya­ma­tá­nak ered­mé­nye­ként az egész rend­szer vál­to­zá­sát okoz­za. Mi­vel a víz a leg­kü­lön­bö­zőbb fre­kven­ciá­jú rez­gé­sek­re re­agál, a he­lyi adott­sá­gok­nak meg­fe­le­lő­en ké­pes se­gí­te­ni a be­jö­vő im­pul­zu­sok rend­szer­ben tör­té­nő spe­ci­fi­kus elo­szla­tá­sát és a he­lyi in­for­má­ció meg­tar­tá­sát. A kül­ső in­ger a H2O mo­le­ku­lá­ban lét­re­ho­zott vál­to­zás után a H-kö­té­sek újabb rend­sze­ré­ben sta­bi­li­zá­ló­dik, ami az in­for­má­ció egész szer­ve­zet­re tör­té­nő szét­áram­lá­sát ered­mé­nye­zi, és a he­lyi ha­tá­sok lét­re­jön­nek. (Pél­dá­ul a vá­ziz­mok­ban össze­hú­zó­dás, mel­lé­kve­sé­ben ad­re­na­lin­ki­áram­lás, bő­rön ve­rej­té­ke­zés, pul­zus­szám-nö­ve­ke­dés, vér­nyo­más-emel­ke­dés jön lét­re.) A víz­mo­le­ku­lák­ból kép­ző­dő tö­ré­keny struk­tú­rák (für­tök) di­na­mi­kus köl­csön­ha­tá­sa biz­to­sít­ja a szer­ve­zet vál­to­zó kör­nye­zet­hez tör­té­nő foly­to­nos al­kal­maz­ko­dá­sát. Az ak­tuá­lis ha­tá­sok a már meg­le­vő­vel in­ter­fe­rál­va egy meg­vál­to­zott ál­la­pot lét­re­ho­zá­sát, a leg­kü­lön­bö­zőbb rez­gés­ké­pek­kel tör­té­nő át­han­go­lás le­he­tő­sé­gét és az ade­kvát vá­lasz­re­ak­ció lét­re­jöt­tét ered­mé­nye­zi. Ez te­hát di­na­mi­kus in­for­má­ció­ke­ze­lé­si stra­té­gia, mely ex­trém gyen­ge im­pul­zus­ra is ér­zé­ke­nyen re­agál, mi­köz­ben ön­szer­ve­zé­se, rend­sze­ré­nek in­for­má­­ciós ho­mo­ge­ni­tá­sa sta­bi­lan meg­ma­rad.

 

Kao­ti­kus ren­de­zett­ség – ön­sza­bá­lyo­zás

A ter­mé­szet kao­ti­kus fo­lya­ma­tok szé­les ská­lá­já­val ká­práz­tat el ben­nün­ket. Gon­dol­junk csak az idő­já­rás vál­to­zá­sá­ra, vagy akár bio­ló­giai fo­lya­ma­ta­ink össze­füg­gés­rend­sze­ré­re, kom­ple­xi­tá­sá­ra. A kao­ti­kus je­len­sé­gek nem egyen­sú­lyi ál­la­pot­ban lé­vő, nyi­tott, di­na­mi­kus rend­sze­rek.

 

A „nyi­tott” jel­ző itt azt je­len­ti, hogy a rend­szer egyen­sú­lya a kör­nye­zet­tel foly­ta­tott je­len­tős tö­meg- és ener­gia­cse­ré­je ré­vén ma­rad fenn, te­hát fo­lya­ma­tos in­for­má­ció­cse­re zaj­lik. A nem li­ne­áris jel­zőnk azt a füg­gő­sé­gi vi­szonyt szem­lél­te­ti, mi­sze­rint a pil­la­nat­nyi ál­la­po­tunk füg­gő­ség­ben van az elő­ző ál­la­po­tunk­tól, és ez te­szi le­he­tő­vé, hogy az in­for­má­ció szé­to­szol­jon és a spe­ci­fi­kus vá­lasz­re­ak­ció lét­re­jöj­jön. Az elő­ző ál­la­pot­tól va­ló füg­gő­ség az oka an­nak, hogy a kao­ti­kus rend­sze­rek a kör­nye­ze­tünk­ben le­zaj­ló leg­ki­sebb in­ten­zi­tá­sú in­ga­do­zá­so­kra is nagy­fo­kú ér­zé­keny­sé­get mu­tat­nak. Ez az ön­szer­ve­ző­dés­re va­ló ké­pes­sé­gük cso­dá­la­tos.

 

A víz struk­tu­rá­lis tu­laj­don­sá­gai nagy­ban függ­nek a ben­ne ol­dott anyag(ok) mi­nő­sé­gé­től és azok kon­cen­trá­ció­já­tól. A bio­ló­giai egy­sé­gek, ma­kro­mo­le­ku­lák struk­tú­rá­já­nak ki­fej­lő­dé­se, kü­lön­bö­ző ré­sze­i­nek ak­ti­vá­ló­dá­sa szin­tén eb­ben a tér­ben tör­té­nik. A kör­nye­ző rez­gő tér köz­vet­len ha­tás­sal van a fe­hér­jék át­ala­kulá­sá­ra (kon­for­má­ció­já­ra). A H-kö­té­sek há­ló­za­tá­nak bár­mi­lyen za­va­ra (ka­va­ro­dá­sa, nyug­ta­lan­ko­dá­sa) vál­to­zá­so­kat okoz a fe­hér­jék tér­be­li struk­tú­rá­já­ban. A kí­vül­ről kon­trol­lált fo­lya­mat egyér­tel­mű kö­vet­kez­mé­nye a kon­for­mi­tás, azaz a kü­lön­bö­ző mi­nő­sé­gű rez­gő rend­sze­rek rez­gé­se­i­nek ha­son­ló­sá­ga, ami a kom­mu­ni­ká­ci­ót to­vább­ra is biz­to­sít­ja.

 

A kon­for­mi­tás te­szi le­he­tő­vé, hogy a kül­ső té­nye­zők ha­tá­sá­ra csak bi­zo­nyos bel­ső min­tá­za­tok ak­ti­vi­zá­lód­ja­nak, mely­nek ered­mé­nye­ként lét­re­jö­het az int­egrá­ció és az adap­tá­ció. A bio­ló­giai rend­sze­rek en­nek kö­szön­he­tik tú­lé­lőké­pes­sé­gü­ket.

 

 

A in­for­má­ci­ós ke­ze­lés gyó­gyí­tó ha­tá­sa

Az ener­gia, az in­for­má­ció je­len­lé­te és a meg­va­ló­su­lást meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe egyér­tel­mű, bár ha­tá­sát sok­szor csak utó­lag, és köz­vet­ve az anyag­ra gya­ko­rolt be­fo­lyá­sán ke­resz­tül ér­zé­kel­jük.

 

Ja­ne Mon­roe és Cyril Smith cso­dá­la­tos ku­ta­tá­si ered­mé­nyei a 80-as évek kö­ze­pén ar­ra mu­tat­tak rá, hogy a víz ké­pes a vál­to­zó elek­tro­mág­ne­ses me­ző fre­kven­ciá­ját tá­rol­ni, így a vál­tó­áram me­ze­jé­vel ke­zelt víz a ho­me­o­pá­ti­ás szer­hez ha­son­ló­an gyógy­ke­ze­lés­re fel­hasz­nál­ha­tóvá vá­lik, azaz a víz hosszú tá­vú me­mó­ria­bank­ként szol­gál. A víz, il­let­ve a víz al­ko­ho­los ol­da­ta po­ten­ciá­lá­sá­nak fo­lya­ma­ta meg­vál­toz­tat­ja a H-kö­té­sek­ből ál­ló fürt alak­za­tát (min­tá­za­tát). Min­dez az ere­de­ti ol­dat en­do­gén elek­tro­mág­ne­ses me­ző­jé­nek vál­to­zá­sát ered­mé­nye­zi – ez a víz „me­mó­riá­ja”. A meg­vál­to­zott fürt­szer­ke­zet (kör­nye­ze­ti rez­gé­sek) az egyéb struk­tú­rá­kat (fe­hér­jék, zsí­rok, DNS, egyéb szö­ve­ti ele­mek) át­han­gol­ják, azok mű­kö­dé­sét he­lyi­leg funk­ció­juk­ban ak­ti­vi­zál­ják, szin­ten tart­ják vagy ép­pen csil­la­pít­ják. A gyó­gyí­tó ha­tás így szub­sztan­ciá­li­san at­tól függ, hogy a be­avat­ko­zás mennyi­re ké­pes ha­té­ko­nyan se­gí­te­ni
ab­ban, hogy a ke­zelt szerv vagy szerv­rend­szer az en­do­gén elek­tro­mág­ne­ses me­ző­jé­nek fi­zio­ló­giai jel­lem­ző­it hely­re­ál­lít­has­sa.

 

A rend­szer­ha­tás ki­vál­tá­sá­hoz mi­ért ex­trém ala­csony kon­cen­trá­ció­ra van szük­ség? Mi tör­té­nik a szer­ve­ze­tünk­ben, ha a számá­ra szük­sé­ges (hi­ány­zó) in­for­má­ci­ót új­ra és új­ra „meg­mu­to­gat­juk” ne­ki?

 

Mint ahogy a szi­klák kö­zül csör­ge­de­ző ér vi­ze va­la­mi­kor a ten­ger­be jut, előbb-utóbb úgy jut ér­vény­re szer­ve­ze­tünk­ben is a leggyen­gébb mó­don fel­me­rü­lő in­for­má­ció, ha köz­ben fo­lya­ma­to­san apró meg­erő­sí­té­se­ket kap. Az is­mé­tel­ten al­kal­ma­zott gyen­ge elek­tro­mág­ne­ses im­pul­zu­sok így biz­to­sít­hat­ják, hogy a szer­ve­zet­ben amúgy is meg­lé­vő rez­gés új­ra ak­ti­vi­zá­lód­jon, „élet­re kel­hes­sen”! A bio­ló­giá­ban jól is­mert Arndt–Schulz-fé­le ta­pasz­ta­la­ti tör­vény (1880-as évek) leír­ja a kap­cso­la­tot a dó­zis és a ha­tás kö­zött: „...a gyen­ge in­ge­rek kis­sé gyor­sít­ják, élén­kí­tik az élet­funk­ci­ók ak­ti­vi­tá­sát, a kö­ze­pes in­ge­rek eme­lik az ak­ti­vi­tást, az erős in­ge­rek el­nyom­ják, a na­gyon erő­sek pe­dig fel­füg­gesz­tik azt.” Az erős in­ge­rek na­gyobb ener­gia­mennyi­ség áram­lá­sát von­ják ma­guk után, ami a gyors, nem koo­pe­ra­tív fo­lya­ma­tok­nak fe­lel meg, míg a gyen­ge in­ge­rek ala­csony ener­gia­áram­lás­sal „dol­goz­nak”, ma­ga­sabb szin­te­ken. Ma­ga­sabb, ve­ze­tőbb szin­te­ken ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a gyen­ge in­ge­rek mé­lyen be­le­szól­nak az in­ge­relt rend­szer tel­jes tér-idő szer­ke­ze­té­be és hoz­zá­já­rul­nak az elvesz­tett di­na­mi­kus köl­csö­nös vi­szony hely­re­ál­lí­tá­sá­hoz. Mind­két faj­ta in­ger­nek le­het át­fo­gó ter­ápi­ás ha­tá­sa, bár azok ere­de­te tel­je­sen kü­lön­bö­ző: a nem­kí­vá­na­tos di­na­mi­ká­kat az erős in­ge­rek egy­sze­rű­en fel­füg­gesz­tik (ami mel­lék­ha­tás­ként egyidejű­leg ma­gá­val von­ja a rend­szer int­egri­tá­sá­nak ká­ro­so­dá­sát), míg a rend­szer egé­sze a gyen­ge in­ge­rek­re tör­té­nő fo­lya­ma­tos vá­la­sz­adás se­gít­sé­gé­vel dol­go­zik a ká­ro­so­dott bel­ső fo­lya­ma­tok be­ál­lí­tá­sán.

 

A ho­me­o­pá­tia ha­tás­me­cha­niz­mu­sá­nak el­mé­le­té­vel fog­lal­ko­zó Del Gi­u­di­ce utal rá, hogy az anyag elek­tro­mág­ne­ses in­for­má­ció­ja a kör­nye­ző víz­mo­le­ku­lák­ba úgy át­vi­he­tő (pl. nagy mo­le­ku­la­für­tök ál­tal lét­re­ho­zott me­zők­re gya­ko­rolt ha­tás­sal), hogy az ol­dat hí­gí­tá­sá­val a víz az in­for­má­ció­ját meg­őr­zi; to­váb­bá: „ho­me­o­pá­ti­ás ké­szít­mény csak ak­kor hat, ha az a szer­ve­zet­ben már ko­rább­ról meg­lé­vő je­lek­kel re­zo­nál­hat – en­nél­fog­va a szer­ve­zet számá­ra ér­tel­mez­he­tő –, egyéb­ként ki­mo­só­dik. Min­dez úgy tűn­het, hogy tel­je­sen meg­fe­lel a test­ben lé­vő ön­sza­bá­lyo­zó me­cha­niz­mus­nak, ahol a test, szük­ség­le­té­nek meg­fe­le­lő­en, vagy el­fo­gad­ja, vagy vissza­uta­sít­ja az in­for­má­ci­ót.

 

A bio­fi­zi­kai ke­ze­lé­si mód­sze­rek (ho­me­o­pá­tia, bio­re­zo­nan­cia-ter­ápia, bio­fe­ed­back) fő­ként az élő szer­ve­zet­ben lé­vő víz pa­ra­mé­te­re­it mó­do­sít­ják, mely a fe­hér­jék, en­zi­mek, zsí­rok és más bio­ma­kro­mo­le­ku­lák sta­bi­li­tá­sát, tér­szer­ke­ze­tét és egyéb funk­cio­ná­lis tu­laj­don­sá­gait be­fo­lyá­so­ló ha­tás­ban nyil­vá­nul meg. Lény­e­ges, hogy azok­nak a ku­ta­tók­nak, akik mes­ter­sé­ges, ké­szü­lék ál­tal ge­ner­ált EM je­lek­kel dol­goz­nak, a meg­fe­le­lő bio­ló­giai ha­tás ér­de­ké­ben a be­fo­lyá­sol­ni kí­vánt rend­szer EM pa­ra­mé­te­re­it kell azo­no­sí­ta­ni­uk (mint a fre­kven­cia és az am­pli­tú­dó). Ugya­nak­kor a ter­mé­sze­tes, sejt­ből szár­ma­zó (en­do­gén) EM je­lek­kel dol­go­zók szin­te au­to­ma­ti­ku­san ered­mé­nye­sek. A szer­ve­zet alko­tó­ele­me­i­nek ho­me­o­pa­ti­kus ol­da­tai se­gít­sé­gé­vel mér­he­tő­vé és osz­tá­lyoz­ha­tóvá vá­lik az egyes szer­vek és funk­ció­kö­rök bel­ső in­for­má­ció­áram­lás­ban (ön­re­gu­lá­ció­ban) be­töl­tött he­lye – me­tas­ta­bil ál­la­po­tok azo­no­sít­ha­tók, ter­mé­sze­te­sen a szer­ve­zet egé­szé­nek rend­szer­spe­ci­fi­kus, az ép­pen tesz­telt rend­szer­re vo­nat­ko­zó vi­tá­lis tar­ta­lé­kai­nak a tü­kré­ben. Így tesz­tel­he­tő va­la­ki az ami­no­sa­vak­tól kezdve a hor­mon­ház­tar­tá­sán át egé­szen a zsí­ra­nyag­cse­ré­jé­ig. Az anya­gok sze­mély­re szó­ló tesz­te­lé­se so­rán meg­ha­tá­roz­hat­juk, hogy a szer­ve­zet­re mely anya­gok hat­nak ter­he­lő­en (al­ler­gia, mér­ge­ző anya­gok), il­let­ve po­zi­tí­van, te­hát tö­ké­le­te­sen ade­kvát az in­di­vi­duá­li­san leg­job­ban meg­fe­le­lő (kon­form) gyógy­szer ki­vá­lasz­tá­sá­hoz is.

 

Ezek az is­me­re­tek tet­ték le­he­tő­vé egy olyan ké­szü­lék meg­al­ko­tá­sát is, mint az en­do­gén je­lek­kel dol­go­zó Mo­bil Cell-Com® rend­szer, amely a szer­ve­zet pil­la­nat­nyi sza­bá­lyo­zá­si fo­lya­ma­tai­nak anyag­spe­ci­fi­kus be­fo­lyá­so­lá­sát te­szi le­he­tő­vé. Se­gít­sé­gé­vel a mé­reg­te­le­ní­tés, az al­ler­gia­en­gram-„kiol­tás”, do­hány­zás­ról va­ló le­szok­ta­tás és sok más, egyéb mód­sze­rek­kel ne­he­zen be­fo­lyá­sol­ha­tó kró­ni­kus fo­lya­mat ered­mé­nye­sen be­fo­lyá­sol­ha­tó vagy meg­old­ha­tó. Min­der­ről a kö­vet­ke­ző szám­ban ol­vas­hat­nak rész­le­te­sen.

Né­meth Her­mi­na Dr. Pfe­i­fen­róth An­na
X. évfolyam 10. szám

Címkék: elektro-homeopátia

Aktuális lapszámunk:
2018. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.