Jóga - Meditáció

A belső csend művészete

Életünk reformja: mozgás, jóga, meditáció 6. rész


Oldódni kellene, mindeneken átsegítő életerővel töltődni, megismerni életünk valódi célját. Képletesen szólva, időnként üljünk ki a folyópartra, ne ússzunk tovább – szemléljük a vízben úszókat, emlékezzünk saját mozgásunkra a vízben. Lényeglátásunkkal érzékelhetjük a múltbéli és jövendő folyószakasz felszín alatti medrét.

 

Az eliramló időben, a folyton változó napi jelenségek kavargásában hiányolunk valami változatlant, szükségünk van valamely állandóság nyújtotta biztonságérzetre, például a meditatív életünkben tapasztalható belső csönd békességére. Mindenkiben felébredhet egyszer a sóvárgás, hogy fölismerje és megismerje ezt a másik létező világot, hiszen sejtésünk van arról, hogy ebből szakadtunk ki és ide térünk vissza. Ennek a csöndvilágnak útba igazító üzenetei vannak a valódi értékekre, boldogító önfeledtségre, a szeretettel teljes létezésre.

 

A belső vezéreltséget nem adják ingyen, az úgynevezett beavatásig a próbatételek sorozatán át lehet eljutni. Bármilyen valósnak tűnő akadályoztatás, kísértés kíván majd eltéríteni minket, rendíthetetlenül haladjunk, gyakoroljunk.

 

Foglaljunk helyet törökülésben vagy merőleges támlájú széken. Testhelyzetünket illetően az a legfontosabb, hogy tartsuk egyenesen a hátunkat, fejünket egyensúlyozzuk ki a nyakunkon. Szemünket tarthatjuk nyitva, vagy hunyjuk le. Kezünket nyugtassuk a térdünkön, vagy két kézfejünket (bal kézhát a jobb tenyéren nyugszik, hüvelykujjak összeérnek) érintsük össze, de van, akinek az imára kulcsolt kéztartás a megfelelő.

 

Engedjük kialakulni a belső mosolyt az arcunkon: két szájszögletünk kissé felfelé húzódik, mint amikor elkezdünk valóban mosolyogni – ez a Buddha-szobrokon többnyire jól megfigyelhető. Nyugtató hatású, ha mélyebb, sóhajtásszerű légzéseket végzünk, vagy elnyújtott kilégzés közben zárt ajakkal „m” hangot zümmögtetünk. Aztán csak a sima kilégzéseinket figyeljük.

 

Erőlködés nélkül tudatosítjuk légzésünket, összeolvadva ritmikus nyugalmával érzékeljük orrunkban az enyhén hűs beáramló és kissé meleg kiáramló levegőt.

 

Eleinte hétköznapi tudatunk még működik: problémáink, gondolataink foglalkoztathatnak még, vegyük tudomásul mindezeket megengedő könnyedséggel. Most tapasztalunk. Az is tanulságos tapasztalás, hogyan nem sikerül valami. A jelenbeni lét tudatosságát ne veszítsük el, a néha még megzavaró gondolkodásunk semlegesítésére „figyeljünk mellé”, minden erőlködés nélkül, szinte játékosan.

 

Ha csak másodpercekre is, tudatunk mindig csak egyvalamire irányulhat, így ahelyett, hogy gondolataink láncolatát követnénk, figyeljünk testünkre leheletfinom érzékeléssel. Kezünket érezzük, ahogyan lágyan összeér, hasfalunkat, ahogy könnyedén mozdul a belégzéseknél, vállunkat és hátunkat, ahogy a ruhánk hozzánk ér. A testkontroll teljességével így végigvándorolhatunk testrészeinken, egész testfelületünkön.

 

Az ellazultságunk, egyenletes légzésünk nyugalma, lassankénti belső kiüresedésünk az első lépést jelenti vállalt meditatív életformánkban. Következő gyakorlatozási időszakunkban hagyjuk, hogy a bensőnk csendje gondolkodjék önmagáról – ne avatkozzunk bele semmibe, amely szerintünk ezt az alakulást megzavarhatná. Ne okozzon gondot, ha elálmosodunk: helyezkedjünk fordított testhelyzetű jóga félgyertyába, vagy sétáljunk, végezzünk hideg vizes arcöblítést – ne adjuk fel, üljünk vissza. Akár egy fehér fal előtt helyezkedtünk el, vagy egy természetes szép követ, növényt, virágot, egy mester képét, vagy Isten képi ábrázolását szemléljük: elfogadó alázattal engedjük, hogy hasson ránk, egészen az egység élményéig.

 

Van, aki szívesebben hallgat meditatív halk zenét, más inkább egy szóra összpontosít, mint pl. béke, nyugalom, erő, egyszerűség, tisztaság, szeretet stb., és engedi, hogy a zene vagy a szó rátaláljon, a szívébe költözzön.

 

Minden, ami a végtelenséget tükrözi, a mozgást és mozdulatlanságot egyben, elősegíti nyitottságunkat a tökéletesség, nagyság befogadására. Ezért jó akár a valóságban vagy a képzeletünkben a hömpölygő folyó partján vagy a tengerparton leülni. Közben ne fogalmazzuk meg élményünket, még jelzőkkel se illessük azt, amit látunk vagy érzünk. Szavak nélkül, áhítattal csodáljuk azt, ami itt és most tündököl számunkra.

 

Ha mégis csak önmagában a csöndben maradunk a belső űrbe, ürességbe tekintve, előbb-utóbb ez a csönd biztató melegséget árasztva megmozdul és megszólal bennünk, kinyilatkoztatja önmagát. Életünkkel vagy a külvilág eseményeivel kapcsolatban sokféle rejtett összefüggés válik számunkra világossá, tendenciák örvényléseibe láthatunk bele.

 

Óvakodjunk attól, hogy önös céllal végezzünk csendgyakorlatokat, az elismeréséhségünk vagy egzisztenciális érvényesülésünk kielégítése érdekében. Ne hivalkodjunk vele, hogy mi látók vagyunk, a mágia és a jóslás a hatalmunk – ha spirituálisan gőgösek vagyunk, lejtőre kerülünk. Egyébként minden hamisság előbb-utóbb kiderül. Ha bármelyik lépésünk közben elbizonytalanodunk – imádkozzunk! Az isteni Lélekhez szóljunk kérleléssel, könyörögve, kitartóan zörgetve a szellemvilág ajtaján szavainkkal, valódi látásért, hallásért, megérintettségért és védelemért.

 

Ne ragaszkodjunk mereven csak az egyik vagy másik meditatív gyakorlathoz. Ha képzeletben (vagy a valóságban) egy hatalmas fa előtt állunk, és annak ősnyugalmával egységben úgy érezzük, hogy imádkoznunk kell, akkor engedjük megszólalni lelkünket. Imánk végeztével tegyük fel a bennünket érintő fontos kérdést, pl. hogyan változtassak, mi a teendőm most az életemben. Várakozzunk türelmesen. Paradox módon, ha azt figyeljük, mikor érkezik nekünk valamiféle válasz – nem történik semmi. Ha nincs bennünk sürgető elvárás, elérhet bennünket a megvilágosodásunk. Ott helyben vagy napokon belül megértjük, világosan látjuk, mi a teendőnk, a helyes útirányunk.

 

Ma már tudjuk, hogy létezik rejtetten egy kölcsönös összefüggésrendszer, olyan erőmező, amely úgy viselkedik, mint egy hatalmas szuperintelligens élőlény, állandóan alakul, és mint egy háló, mindent átsző, mindent és mindenkit a maga fejlettségi szintjén kölcsönösen kapcsolatban tart. Ebben a morfikus (formákat alkotó és egyben megnyilvánulási tendenciákat tartalmazó) mezőben ott van a mi feltett kérdésünkre érkezhető válasz is. Végtelen számú ideák, gondolatcsírák, anyagvilágbeli élettelen és élő jelenségek késztetései ebben a térben vannak jelen lappangó módon, előző életeink tapasztalatai egészen a kollektív őstudattalan szintjéig. Ebből a kozmikus krónikából, információs világhálóból pontosan akkor és olyan válasz érkezik számunkra, amelyre éppen szükségünk van valódi fejlődésünk szempontjából.

 

Ez akkor történhet meg, ha a csendmeditációnk olyan módosult, magasabb rendű tudatállapotot jelent, amelyben egy fokozott éberség szintjén és a legmélyebb nyugalmi állapotban vagyunk. Ami sorsfordító jelentőségű lehet egyes embereknél, valamilyen erős vágy, teremtő gondolat, változtatást sürgető elemi erejű késztetés, ebben a többszintes morfikus mezőben olyan struktúramodellt hoz létre, amely a legelső kedvező alkalommal (vagy akár azonnal) megnyilvánul. Ez az alapja többek között a csodás gyógyulásoknak, spirituális megtéréseknek, az életfordító újjászületés misztériumának vagy egyéb kisebb hétköznapi csodáknak stb.

 

Akinek van valamennyi hite (azaz reménysége, hűsége), Isten iránti bizalommal, nyitott szívvel kezdje a csend gyakorlatait. Ekkor a személyes Forrásból az univerzum erőmezőin át elér bennünket, törekvésünket az egyéni sorsunkra mért kegyelem, és ez a legtisztább öröm.

 

A befelé vezető ösvény útja, ez a meditációs életforma akkor élhető hitelesen és eredményesen, ha testünket – lelkünk templomát – rendben tartjuk. Kocogjunk vagy kerékpározzunk, akár gyalogtúrázzunk a természetben, vagy járjunk uszodába. Bármilyen sportolás kitisztítja fejünket a gondolatoktól, javítja az agy oxigénellátását és serkenti az úgynevezett boldogsághormonok képződését.

 

Az orvosok jól tudják, hogy még a sejtek is vidámabbak testünkben, mikor örömteli, fényes tudatállapotban vagyunk. Ebből részesülnek a környezetünkben élő növények, állatok és embertársaink.

 

Fényemberré válni – ez az életünk értelme.

 

 

Házi készítésű magvas kenyér

Lényeglátó nagyszüleink annak idején a kenyeret életnek nevezték. Most ismerkedjenek meg kedves olvasóink a házi készítésű magvas kenyér egyszerűsített receptjével.

 

3 dl langyos tejes vízbe keverjünk 1 púpozott teáskanál porcukrot vagy egy kiskanál mézet, valamint egy kocka élesztőt (5 dkg) – ezt 15 percig állni hagyjuk.

 

Anyagszükséglet: fél kg fehér, fél kg teljes kiőrlésű liszt (lehet rozs vagy tönköly, graham), 2 teáskanál tengeri só, 1 teáskanál porcukor.

 

Szórjunk rá az összekeverendő lisztre valamennyi lenmagot, szezámmagot, hámozott napraforgómagot és szárított biozöldség-keveréket (natúr vegamix), továbbá 2 gerezd préselt fokhagymát.

 

 

A negyedórányi érlelés után a megkelt kovászt gyúrjuk össze a lisztkeverékkel, adjunk hozzá még 2 dl étolajat (vagy kevés vajat).

 

A nyers tészta állaga akkor jó, ha ujjunkat belenyomva nem túl ragacsos és nem is kemény.

 

Egy órát pihentetjük meleg helyen, kendővel letakarva.

 

Eközben a tepsi alját kenjük be vajjal, liszttel. Savanyú káposztával, esetleg nyers káposztalevéllel rakjuk ki az alját, erre helyezzük majd egy újabb gyúrás után.

 

Az egyórás pihenést követően még egyszer gyúrjuk át a tésztát – majd hagyjuk a tepsiben továbbra is kendő alatt pihenni félórát.

 

Helyezzünk a sütőbe egy tál vizet – a kialakuló párában nem sül túl szárazra a kenyér héja.

 

A kézzel formázott tésztát kenjük le olajjal, 2-3 helyen vágjuk be a felületét. Tegyük így az előmelegített sütőbe, és közepes lángon sütve tartsuk benn kb. egy óráig. Sárgarépa-reszelékkel kevert vajjal vagy olívaolajos ízesítéssel – őrölt pirospaprikával megszórva – fokhagymával, lila hagymával fogyaszthatjuk majd a kenyérszeleteket.

 

A készülő kenyér házipékség-illata az első felejthetetlen élményünk – a többihez jó étvágyat kívánok!

Böde István Fotó: Bartha Tamás
IX. évfolyam 9. szám

Címkék: jóga, meditáció, mozgás

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.