Müller Péter rovata

A vonások jelentéséről - Családminta 1.

Válaszol a Jóskönyv


Valaki megkérdezte a Jóskönyvet: mi az én sorsfeladatom?

A válasz a 37-es jósjel volt, a Csia Zsen, az Ember Családja.

A kérdező fiatalasszony 33 éves, férje van s két gyereke.

Vagyis valóban van "családja", s mi más lehetne egy kétgyermekes asszony sorsfeladata, mint a családja?

Ez így is van, csakhogy a válasznak ez csupán a látható része, a külső felülete.

Az esemény, a "sztori", ami történik velünk, mindig egy benső helyzetnek, egy láthatatlan dinamikának a kivetülése.

Ami lelkünkben sorsfeladat, az életünkben történetté válik, és mindig azt a mesét éljük, amit érzéseinkkel, vágyainkkal, félelmeinkkel, gondolatainkkal megidézünk.

Ahogy nem tudtuk valaha, hogy testünk nem egyéb, mint egy dinamikus genetikus sémának a "valóra válása", úgy nem tudjuk azt sem, hogy ami történik velünk, az események s a szereplők, akikkel életünk meséjét éljük, mind-mind egy ilyen lelki-szellemi sémának a kivetülései: házasságunk, párkapcsolatunk, barátságunk, családunk jellemző ránk, benső mágnesünk húzza magához és taszítja el életünk szereplőit: mindenki abban a varázslatban él, melyet önmaga teremt s amelyet megérdemel.

Ezt nem látjuk. Sőt, nem is óhajtjuk látni.

Ebben a szemléletben ugyanis nem lehet semmit sem másokra kenni.

Nem létezik mutogatás, nem létezik "ő a hibás" - nem létezik semmiféle kivetítés.

Ha becsapnak, azért történik, mert becsapható vagy, ha meglopnak, figyelmeztet valami "bensőre" - ajánlatos önvizsgálatot tartani.

Az emberrel nem történik olyasmi, amit nem vonz magához, s ezért először mindig a mágnest kell vizsgálni.

Nehéz, mert bennünk van és nem ismerjük magunkat.

Ezért mondja egy ősi kínai közmondás:

"Ha meg akarod változtatni a világot, előbb változtasd meg a hazádat, ha meg akarod változtatni a hazádat, előbb változtasd meg a családodat - s ha meg akarod változtatni a családodat, előbb változtasd meg önmagadat."

Fordított sorrend nincs!

Ajánlatos lenne, ha ezt a mondást minden politikus és politizáló ember a zsebében hordaná, s naponta háromszor (vagy harmincszor!) elolvasná.

Ez a jósjel is - mint mindegyik - először is önmagunknak szól.

És csak utána jelenti a valódi családunkat.

Valamennyiünk lelkében él ugyanis egy családminta.

Egy benső "program", egy erőszerkezet.

Egy hasonlattal azt is mondhatnám, olyan ez a benső mintánk, mint egy atomszerkezet, melynek struktúrája eldönti a nagyobb egységek, vegyületek, testek mintáit is – sőt, maga a kozmosz is olyan, mint egyetlen atom gigantikus szervezete. És amit beszűkült tudatunk nem lát, hogy ezek egymásban élnek, és nem a nagy szervezi a kicsit, hanem a "minta" szervezi nagyot is - gondold el, mi lesz egy mikroszkopikusan alig látható parányi kis ondó- és petesejtből! Egy egész világ, melynek minden része a kicsiny mintához lesz hasonlatos.

Ilyen a családminta is.

Úgy is mondhatnám: lelkünk egy család, melynek különféle mintái lehetnek.

Erők, energiák élnek a lelkünkben - ahogy egy naprendszerben a nap, a hold és a bolygók -, és ezek az energiák sokféle módon szerveződhetnek. Van bennünk "apaerő", "anyaerő", vannak bennünk gyermeki szerepek, vannak lelki-lányaink és lelki fiaink s ezeknek egymáshoz való viszonya hol harmonikus, hol diszharmonikus. Vannak olyan emberek, akiknek lelkét konok és zsarnoki "apaerők" uralják, vannak, akikben föllázadtak a fiatal "kamaszerők", vagy éppenséggel túl passzívak, szorongók, gyengék és sodródók, mert bennünk lévő "lányerők" uralmában élnek.

Az ilyen emberekre mondjuk, hogy "rossz viszonyban élnek önmagukkal".

No már most, aki önmagával rossz viszonyban él, annak minden viszonya rossz lesz.

Bármilyen emberi közösségbe kerül, legyen az család vagy szűkebb munkahelyi csoport, lelki közösség, barátság, előbb-utóbb azt tapasztalja, hogy a benső diszharmónia kívül is megjelenik: sorra ismétli azokat a "nem-szeretem" helyzeteket, melyekről azt hiszi, hogy mások idézték a fejére.

Az ember egy közösségbe nem "belekerül", hanem "magához vonzza", pontosan úgy, ahogy egy atom a másik atommal kapcsolatba kerül s vegyületet alkot: a szabad vegyérték határozza meg a kémiai nászt, s az pedig összefügg az elemi részek benső magjával.

Csakis azokkal vegyülök, akikkel összeköthet a saját "szabad elektronom", s csakis azokat fogadom be, akiknek helyet csináltam magamban.

Vonzzuk és taszítjuk egymást, mégpedig nemcsak a jó, de a "rossz" tulajdonságaink is: vonz az erőszakosság is, a hiúság is, a nagyravágyás is, a pénzsóvárság is, a kéjvágy is, vonz a hatalmaskodás, a gőg, a szadizmus és mazochizmus, vonz a gyengeség, a kétségbeesett kapaszkodási szándék, a magánosságtól való félelem, a sorspánik, vonz a hitetlenség, a reménytelenség, a megalkuvás, a hiúság, az egyedülléttől való félelem... soroljam még?

Ezeket mind-mind nem ismerjük föl önmagunkban, s amikor sorsunkban megjelenik, azt mondjuk, hogy mindezt mások hozták a kapcsolatainkba.

Ezért mindenki abból, ahogy él s azokból, akik körülveszik, következtethet saját lelki világára is.

Ez a jósjel tehát, az "Ember Családja" elsősorban saját lelkünk struktúráját mutatja.

Aki ezt a jelet kapja mint életfeladatot, abban nincsen még benső rend, vagyis lelkének benső családjában nincsen még harmónia.

Ha gyereket szül, vagy netán apa lesz, ez a diszharmónia mint történet jelenik meg körülötte, családjának sztorija több szereplővel, s minden, ami körülötte történik, őt magát fogja tükrözni - jóllehet ebben a tükörben (mivel mások tartják elé) nem ismeri föl önmagát.

Ez a kérdés az: milyen a harmonikus családi minta?

Erről a következő számban beszélgetünk.

Müller Péter
XI. évfolyam 2. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2017. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.