Müller Péter rovata

A vonások jelentéséről - Elkerülhető-e a betegségünk?

Válaszol a Jóskönyv


Az előző számban megígértem, hogy válaszolok erre a kérdésre.
Nos, Bölcs Alfonz király leírja, hogy sokat vitatkoztak valaha a bölcsek egy indiai uralkodó udvarában a szabadságról és a végzetről.
Vagyis arról, hogy életünk eseményei mennyire végzetesek, s mennyire alakulnak a szabad akaratunk szerint.
Mennyit tehetek én, és mennyire van „eleve elrendelve” a végzetem?
Válaszként az egyik bölcs kitalálta a sakkjátékot.
A sakktábla: az élet mezeje.
Fehér jin és fekete jang kockákból áll, s hasonlóképpen fehér és fekete bábuk játsszák.
És 8x8, azaz 64 kockából áll – pontosan ennyi jósjel van a Ji-kingben.
A bábuk sorserőket képviselnek: a bástya, mely áttör a fehér és fekete területekre, a jang, a futó, mely csakis a fehér vagy fekete vonalon haladhat, a jin megfelelője.
És ott van a sokféle erő között a legpasszívabb és legszentebb bábu, a Király, a Sah, aki nem támadhat és nem védekezhet, sőt meg kell védeni őt, mint az emberi szívet, mert ha ez nem sikerül, az sah-mat – azaz: sakk-matt – meghal a Király.
És az „élet mezején” elindul a drámai játék.
Csakhogy ezt a játékot törvények irányítják!
Vagyis mindenkitől függetlenül van a játéknak egy taója, amiből kilépni lehet ugyan, de nem büntetlenül. Mint a sakkban, életünkben is idáig terjed a végzet ereje, vagyis sorsunk örök törvények szerint működik, melyeket büntetlenül áthágni nem lehet, mert akkor sorsszerűen bajba kerülünk.
Indul a játék.
Hogy ki lesz a nyertes, az nincs eleve elrendelve.
Nyertes az lesz, aki jobban játszik, aki bölcsebb, aki előrelátóbb, aki a sakk taójának törvényeit és messzemenő összefüggéseit jobban ismeri.
Aki azt hiszi, hogy neki mindent szabad, s ezért pillanatnyi szeszélye szerint lép (mert megteheti!), hamarosan rádöbben, hogy szabadsága rabsággá, sőt, sorscsapássá válik, mert bábuját leütik és elveszti a játszmát.
Ugyanakkor lehet, hogy egy bölcs sakkozó, aki a taóban él s így előre látja a lehetőséget, éppenséggel föláldozza a legértékesebb bábuját, mert így éri el a végső győzelmet. Az áldozat a sakkjátéknak – éppúgy, mint az életnek – lényeges eleme. Az alacsonyabbat a magasabbért mindig föl kell tudni áldozni, mert ez a győzelem útja.
A jó játékosnak ezenkívül egy másik „isteni” képességgel kell rendelkeznie.
Úgy hívják: providencia.
Ez egy evangéliumi kifejezés. A magyar a gondviselés szóval fordítja, de valójában előrelátást jelent. Amikor Jézus azt mondja, hogy „egy verébfióka sem eshet le a providencia akarata nélkül”, azt jelenti, hogy életünk s halálunk benne van az isteni tervben, s ezt előre lehet látni.
Éppúgy, ahogy a sakkozó előre látja az események alakulását.
Nemcsak „lépeget”, hanem minden lépésének összes jövőbeli következményével számol: mert ezek előre láthatók. A rossz sakkozó egy, a jó sakkozó három, a zseniális sakkozó tíz-tizenöt lépésnyire is előre lát, ami azt jelenti, hogy saját lépésének összes lehetséges következményeivel előre számol.
A jövő az én lépésemtől függ.
Így aztán – mondták a bölcsek – sorsom alakulása attól függ, hogy mennyire tudok sakkozni.
Lefordítva: az, hogy milyen életet élek, a tudásom színvonalán múlik.
Tudás alatt én az isteni életbölcsességet értem, mely lelkem-sorsom titkát a legjobban ismeri.
No már most a kérdésre válaszolva: igenis sok betegség elkerülhető!
Ha fölismerjük lelkünk rejtett gubancát és megoldjuk, nem kell egy betegség vagy egy katasztrófa formájában testileg szembesülnünk vele.
A testben az jelenik meg, amit a lélek nem tudott megoldani.
Egy bölcs pszichológus – akár egy jó sakkozó – pontosan tudja, hogy valaki mit és hová szomatizál. Látja a rossz lépések következményeit, sőt azt a pillanatot is talán, amikor betegét már nem tudja megmenteni, s előbb-utóbb át kell majd adnia sebésznek vagy belgyógyásznak.
A sakk példája csak azért nem tökéletes, mert az „élet partiját” nem egyenlő hadállásban kezdjük el – vannak olyan „hibás lépéseink”, melyeket elfeledett múltunkban vagy régmúltunkban tettük meg, s most már egy elrontott helyzettel szembesülünk, amelyen legfeljebb csak javítani tudunk, vagy éppenséggel elszenvedni, de megoldani már nem. Erre mondjuk, hogy a betegségünk „karmikus”.
A parti ugyanis időtlen idő óta tart, s ezért számolni kell múltbéli hibás lépéseink következményeivel is.
De mégis: ami előttünk van, rajtunk áll!
A Ji-king jósjelei életünk sakkpartijához adnak taktikai tanácsokat.
Mégpedig úgy, hogy fölhívják figyelmünket azokra a lappangó tendenciákra, melyek jövőnket szülik.
Látják a még láthatatlant, s megmondják előre, hogy mi lesz, ha jót lépünk, mi lesz, ha rosszat.
Igen, el lehet kerülni betegségeket, baleseteket is.
Amit lelkünkben belül megoldunk, azt testünkben kívül nem kell megszenvednünk.
A Jóskönyv belülre lát.
Egyet nem tud: hogy képes vagy-e fölismerni magadban azt a hajlamot, mely jövődet alakíthatja, s ha fölismerted, képes vagy-e változtatni rajta.
Egyik barátom fölismerte, hogy lelkében olyan indulatok, hajlandóságok dúlnak, melyek balesetet idézhetnek elő. S ezért állandóan elővigyázatos. Ha kezd pörögni, leül, s addig nem megy tovább, míg meg nem nyugszik. Bárhol és bármikor. Tudja, hogy egy komoly testi bajt kerülhet el így, s bár a hajlamot még nem tudta megszüntetni magában, de már azzal, hogy elővigyázatos, hogy lelkében a kritikus pillanatban nyugalmat tud teremteni, megelőzte s a jövőben is meg fogja előzni a bajt.

Müller Péter
IX. évfolyam 12. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.