Müller Péter rovata

Exkluzív - A Bizonyosság Könyve

 


Ha jól számítom, ez a cikkem éppen a Természetgyógyász Magazin decemberi nagy rendezvénye előtt fog megjelenni, azon az ünnepen, ahol évente egyszer látjuk egymást, és személyesen is találkozhatunk végre.

Én ott az egyik legnagyobb misztériumról, a szufi bölcseletről akarok majd szólni, a szellemi meg ismerés titkáról.

Racionális tudáshoz szorgalom kell és kitartó igyekezet - spirituális tudáshoz azonban ez nem elég - érettség is kell hozzá. Az ész-tudás megmarad valahol a lélek külső raktáraiban. Gazdaggá tehetik az embert, de csak annyira, amennyire pénz vagyonossá, és a ruha széppé - jön az öregség és a halál, s jön a szerencse vagy a megpróbáltatás, és azt tapasztaljuk, hogy az értelmi tudás vajmi keveset ér. Az ismeretek, a könyv tudás s bármiféle információk minőségileg nem változtatnak meg senkit sem. Nagy tudású emberek lehetnek egészen hitványak, s hiába ismeri valaki az egész Bibliát, attól még megmaradhat egészen vacak embernek. Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet néhai zseniális igazgatója mesélte: beállított hozzá egy különös zseni, egy vándorló zsidó, aki azt mondta néki: „Professzor úr, itt van egy hosszú tű. Szúrja át a Szentírást a legelső oldalon, mondja meg, melyik szó melyik betűjét szúrta át - én pedig megmondom Önnek, hogy alatta bármelyik oldalon melyik szó melyik betűjét lyukasztotta át!"

Így is történt. Átszúrták az első oldalon a jehi or („legyen világosság") kifejezés r betűjét, s a vándor tévedhetetlenül megmondta, hogy alatta, mondjuk a 127 oldalon, a mispaha szó m betűje áll.

A vándor sokkal jobban tudta a Bibliát, mint Scheiber professzor, sőt, mint maga Mózes - csak éppen a professzor egy bölcs rabbi volt, a vándor pedig egy hitvány mutatványos.

Azt hiszem, egy mai egyetem szóbeli vizsgáján a vándort előbb vennék föl, mint a bölcs professzort, több pontot szerezne, mint bárki, és IQ-ja jelentősen meghaladná magának Mózesnek, Ábrahámnak és Jákobnak a teljes értelmi készletét is.

A spirituális tudás azonban nem mennyiségi, hanem minőségi tudás.

Egyetlen átélt szó, ami minőségileg megváltoztatja az embert, többet ér, mint egy egész könyvtárra való ismeret.

Ez nem túlzás.

Ha valaki tudja, mi az, hogy atman, tudja az egész indiai hagyományt.

Ha valaki tudja, mi az, hogy tao, tudja az egész kínai és távol-keleti kultúra lényegét.

Ha valaki tudja, mi az, hogy agapé (szeretet) - ismeri Jézus minden titkát.

Sorolhatnám.

Ha valaki tudja, mi az, hogy faná - megértette az iszlámot, s az egész szufi hagyományt.

Csakhogy mindezt nem fejjel kell tudni, nem ésszel, logikával, megértéssel, nem is érzéssel, intuícióval, még csak nem is szívvel - hanem többel, sokkal többel.

Van egy csodálatos arab mű, szerzője a hosszú nevű Abu Bakr Siráj ad-Din, címe: A Bizonyosság Könyve. Ebben a könyvben a megismerést a tűz szimbolizálja.

Ennek a megismerésnek három fokozata van.

Az első, az 'ilm al yaqín a Tudás Bizonyossága.

A második, az 'ayn al yaqín a Szem Bizonyossága.

És a harmadik, a haqq al yaqín az Igazság Bizonyossága.

Az első hallomásból szerzett bizonyosság. Valaki beszélt a tűzről, pontosan leírta és elmagyarázta, milyen, és mi ezt hallottuk - tudomást szereztünk róla.

A második, a Szem Bizonyossága, amikor saját szemünkkel láttuk a lángokat - tanúi voltunk a tűznek.

És a harmadik, az Igazság Bizonyossága, amikor belépünk a lobogó lángok közé és elégünk benne.

Ez az utóbbi a „Fana" - amikor szent önkívületben, vagy mondhatnám úgy is, hogy a szeretet végső eksztázisában ledobja az ember a különlét káprázatát - énjét föláldozva belép megismerésének tárgyába, és eggyé válik vele.

Többé nincs Én és Az.

Nincs Én és Ő.

Én leszek Az - és Én leszek Ő.

Tudni a Tűzről, látni a Tüzet - és Tűzzé válni: ezek a spirituális megismerés lépcsőfokai. Először csak tudunk valamiről, aztán látjuk is a saját fizikai vagy lelki szemünkkel - aztán mi magunk leszünk az: azonosulunk vele.

A folyamat tanulsága az, hogy végső megismerés nem létezik az ego föláldozása nélkül.

Az igazságról nem elég tudni, nem elég látni - az igazságba bele kell halni. Ez az a pillanat, amikor az igazság már nem kívül van, hanem belül: én magam leszek az igazság. Lobogó láng leszek magam is, de csak azon az áron, hogy az énem is elég benne.

Ez egyébként nemcsak a megismerésnek, de a szeretetnek a folyamata is.

„Az szeret igazán - mondja Krisztus -, aki életét adja barátaiért." Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle mártírsorsot kell vállalni, hanem azt, hogy az egót föl kell áldozni. Egóval nem tudsz szeretni. Képtelenség. Csak „tudhatsz" a szeretetről, csak „láthatod" a szeretetet, de akár hallod, akár a szíveddel látod, mindegy - amíg az egód él, addig a másik rajtad kívül van, puszta látvány számodra, idegen; vonz, taszít, kívánod vagy gyűlölöd, mindegy. Érzéseket kelt benned és különféle gondolatokat, de a szó valódi értelmében, az Igazság Bizonyosságával se nem ismered, se nem szereted.

A végső bizonyosság nem egyéb, mint az eggyé válás misztériuma.

A nagy szufi szent, Halládzs költeménye így kezdődik:

„Láttam az Uramat a Szívem Szemével.

S kérdeztem Tőle:

Ki vagy, Uram?

S azt felelete:

Te."

De ez már akkor történt, amikor a költő lelke „elégett az Úrban" - nem volt már külön énje, eggyé vált vele.

Halládzs egyébként éppolyan kínhalált halt, mint a Krisztus, s éppen azért, amiért Jézus. Azt mondta: „Én és az Úr egyek vagyunk."

A szufi bölcsek mindehhez még azt is hozzáteszik, hogy a megismerés lépcsőfokait mindenkinek végig kell járnia.

Először tudni kell - aztán látni - végül eggyé válni.

Az első két fokozat emberi, a harmadik isteni megismerés.

Itt döbben rá a lélek, hogy amíg az ego él, addig minden hamis, minden fals, és „kívül" van, minden csak káprázat - a valóságra, az Igazság Bizonyosságára akkor ébredhet rá a földi ember, ha ő már nincs, ha nem ember többé, hanem isten.

Müller Péter
XI. évfolyam 11. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2017. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.