Müller Péter rovata

Exkluzív - A sorsról


Az ember két síkon él. Van egy tudatos, józan, hétköznapi és racionális szintje. Ez az egó "okos" világa. De ez nemcsak értelmes, hanem érzelmes is. Nemcsak gondolkodik, tervez, reménykedik, logikus összefüggéseket keres, s igyekszik az életét józanul megérteni, de érez is. Teli van sóvárgással, szenvedéllyel, ragaszkodással, vággyal, félelemmel, gyűlölettel.

Az egónak egy tökéletes berendezett világa van.

Tud magáról, úgy véli, ismeri az embereket, véleménye van róluk.

Egy önmaga teremtette, tökéletes és zárt rendszerben él.

Tervez, dönt, intézkedik. Úgy hívja: "valóság".

Körülbelül úgy működik, mint a hajóskapitány, aki hajójával a hullámzó tengeren halad.

Van kormánya, iránytűje, térképe. Látja a horizontot, s vizsgálja a csillagok járását.

Amiről nem tud: az a tenger mélye.

Az egó semmit sem tud abból, hogy lelkének mélységeiben miféle erők uralkodnak. Nem tud a titkos áramlásokról és a fölfakadó gejzírekről, közeledő viharokról.

Nem tudja, valójában mi játszódik le benne.

Nem tudja, hogy van egy másik, rejtett élete - s főleg egy másik valósága.

A mélyben.

Ez az ember mélyvalósága.

És a két valóság néha nem is hasonlít egymáshoz.

Fent tervez - lent föladta.

Fent még küzd és reménykedik - lent már régen tudja, hogy késő.

Vagy éppen fordítva: fent, a józan külvilágban elérhetetlennek tart valamit, de odalent egy hang - amit rendszerint nem hall - azt mondja:

"Tiéd lehet, ha akarod!"

Lelkünk mélyéről nem tudunk. 

Van úgy, hogy fönt eltervezünk egy szép, hosszú életet, de lelkünk mélyén már eldőlt, hogy hamarosan meghalunk.

Kiszámítunk valamit, precízen és gondosan - de a mélységnek másfajta és ismeretlen erői egész másképp határoznak.

Ezért vannak azok a nagy ellentmondások, hogy valaki vigyáz az egészségére, diétán él, sportol, jógázik, naponta három liter vizet iszik, hogy jól működjön a veséje, és gyakran jár orvoshoz,vizsgálatokat csinál…

És minden lelete jó.

Sőt, kitűnő…

Csak váratlanul meghal.

És valaki más eszik, iszik, dohányzik, és mégis hosszú életet él.

Nem mondom, hogy nincs valami halvány összefüggés a Józan Ész és a Tudattalan világa között.

Valami átszivárgás, valami sejtelmünk van a mélységről.

De csak nagyon halvány.

És azt meg végképp nem tudjuk, hogy a végső döntés mindig az ismeretlen Mélyvalóságunké.

Ott van letéve sorsunk forgatókönyve.

Ott van letéve a láthatatlan élettervünk.

A minta, amit ki kell tölteni élettel. Amit meg kell valósítani.

Lelkünk mélyének mérhetetlen tudáskincséről nem tudunk.

Amikor megszületünk, lezuhan bennünk valami súlyos függöny.

Ahogy misztikus iskolák mondják, az angyalok kitörlik az emlékezetünkből a magunkkal hozott élettervek képét, és egy sajátos vakság, felejtés állapotába kerülünk.

Nem emlékszünk magunkra, nem emlékszünk születésünk előtti fogadalmainkra, arra, hogy valahol már olvastuk annak a színdarabnak a vázlatát, melyet a földi élet színpadán el kell játszanunk.

Minden úgy tűnik, mintha először találkoznánk vele. Csak egy megmagyarázhatatlan érzés, egy sejtelem súgja azt, hogy "én ezt mintha már láttam volna valahol"!

Az a szó, hogy "igazság", görögül így hangzik: alétheia.

A Léthe, mint tudod, az a túlvilági folyó, melyen a születő és távozó léleknek át kell kelnie. Összeköti az e világot a másvilággal.

Itt történik a nagy felejtés. A Léthe vizében.

A lélek az emlékeit mindig odaát hagyja. 

Az "a" pedig fosztóképző, azt jelenti, hogy "nem".

Alétheia azt jelenti, hogy NEM-FELEJTÉS.

Emlékszem magamra.

Emlékszem mindarra, ami lelkemben elmerült.

Emlékszem a jövőmre.

Aki az igazságban él, sejti, sőt, néha tudja a jövőjét.

Tudja, hogy milyen erők játszanak vele, s hogy ő milyen erőkkel játszik.

Mert ez a kettő soha sincs külön.

Aki igazságban él, és egója nem rejti el előle a lét nagy összefüggéseit, az emlékszik az egész élettervére, amit magával hozott.

Az "Igazság": "nem-felejtés."

Jézus az egész sorsát, annak legkisebb mozzanatát is pontosan tudta előre.

Tudta, mikor mi következik, napra, órára pontosan.

"Az én időm még nincs itt" - mondta többször is.

És azt is hallotta előre, hogy a kakas kukorékol, s látta előre, hogy legkedvesebb tanítványa éppen akkor megtagadja őt.

s tudta, hogy egy öszvér, mint egy menetrendszerű vonat várja őt a város kapujában, s beviszi Jeruzsálembe. Nem felejtett.

Ez az alétheia. 

Müller Péter
XIV. évfolyam 5. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.