Müller Péter rovata

Exkluzív - A szerénységről



Keveset tudunk róla. Ha valakiről azt mondják: szerény, rendszerint nem az. Ha valaki tudja magáról, hogy szerény - egészen biztos, hogy nem az.

A szó igazi értelmét régóta nem ismerjük. Hamvas Béla szerint az időszámításunk előtti hatszázas években egy olyan spirituális kataklizma történt, hogy az emberi élet alapértékei fokozatosan elvesztek. 

Az ember egyre egoistább lett.

Ekkor jelent meg az Én, Én, Én, Én!

Körülbelül ettől az időtől fogva tudjuk, hogy egy művet ki alkotott.

A szerző neve fontos lett.

Előtte még nemigen tudtuk.

Nem tudjuk például, hogy egy olyan könyvet, mint a Mahábháratát, a Ji Kinget vagy akár a Tórát, ki írta.

Rá van írva, hogy „Mózes öt könyve”, de hogy nem ő írta, az biztos, mert van, amelyikben a halála is benne van.

Bizonyára sokan írták.

Ahogy az Evangéliumokat is sokan írták, nemcsak azok, akiknek neve a fedőlapon szerepel.

Úgy születtek, mint a népdalok.

Ki tudja, ki énekelte először?

Mi ezt már elképzelni sem tudjuk: úgy működni, mint valamiféle kozmikus akaratnak a névtelen eszköze.

Általam jön létre ugyan - de nem én teremtettem.

Hamvas az ilyen szolgáló, eszközként működő emberre mondja, hogy „transzparens exisztencia”.

Átlátszó lény.

A fényt nem én adom - csak átsugárzik rajtam.

S igyekszem nem megtörni.

Van énem, de teljesen átlátszó.

Csak annyira töri meg a Fényt, hogy az már a földi szemnek is látható legyen.
Igyekszem nem torzítani rajta.

Szolgálok.

Lefordítom a Fényt emberi nyelvre.

De egy pillanatig sem gondolom azt, hogy "ez a mű az enyém, én teremtettem, én csináltam, én várom érte a jutalmamat".

Nem azért nem gondolom, mert "szerény" vagyok - hanem mert tudom, hogy így van.

"Az ember semmit sem vehet, ha nem a mennyből adatott neki."

Ez az utolsó valódi Szerénynek, Jézusnak a mondása.

Az egovilág, az énközéppontú, önző világ teljesen félreérti őt.

Azt hisszük, ha ő azt mondja: „Én”, az ugyanaz, mint ha mi mondjuk, hogy „én”.

Szó sincs róla!

Az „Én vagyok” a Bibliában eredetileg és szó szerint Isten egyik neve.

„Eheje asher…”

Én vagyok. (Voltam és leszek - mert a múlt - és jövőidő is benne van.)

Ha én azt mondom: „én”, Müller Péterre gondolok.

Ha Jézus azt mondja. „én”, az Istenre gondol.

Van ugyan egója - de teljesen átlátszó.

Csupán egyetlen életre szóló, halandó emberi személyiség.

Néha ez az emberi énje is megszólal a története során.

Ez az, amelyik meghal a keresztfán.

Ez a földi „én” ugyanis teljes mértékig szolgálatra van beállítva.

Minden pillanatban szolgál - még a halálával is ezt teszi.

Ez a szerénység.

Van ego - de szolgál.

Úgy működik, mint egy művész hegedűje: játszanak rajta, de nem az játszik. Csak eszköz.

Ezt a szerény eszközállapotot mi már nem ismerjük.

Kiszakadtunk a kozmikus egységből.

Pszichológiai értelemben még a legszerényebb ember is csak ritkán tud szerény lenni, főleg azonban imitálja, eljátssza még maga előtt is a szerénységet.

Bennünk az ego roppant erős.

Nem átlátszó.

Lelki szerkezetünk nem is hasonlít az ősi éntelenség állapotához.

(Hogy ez milyen lehetett, azt a sokáig őrzött japán hagyományból lehet többé-kevésbé megtudni.

Sok évszázados nevelés és különféle meditációs technikák ügyeltek arra, hogy az ember ne legyem énuralt.)

Ma ez már nincs.

Nem is értjük például, hogy a szerény csak a roppant erős lehet.

Gyenge, gyáva és az élethez ügyetlen: soha.

Nem tudjuk - mert mi csak az álszerénységet ismerjük -, hogy itt igen nagy energiák visszatartásáról, megfékezéséről van szó.

Szerény az, aki nem áll soha a kozmikus teremtőfolyamatok útjába, s ha küzd, azt nem zsoldért teszi, hanem az Istenért.

A szerénység nem egy kifelé viselt társadalmi magatartás, nem egy szerep, hanem befelé őrzött erénye az embernek.

Tudja, hogy szolgálatban van.

Az érdem nem az övé - s amennyiben jutalmat kap mégis, azt nem az emberektől kapja, hanem fentről.

A szerény ember tudja, hogy megdicsérni csak belülről és felülről lehet őt.
Minden más jutalom és dicsőség: értéktelen.

Meg se hallja. Átengedi magán. S ha a kezébe nyomják: leteszi és elfelejti.

 

Müller Péter
XVII. évfolyam 1. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.