Müller Péter rovata

Exkluzív - A születésről


Két misztériumról fogok írni.

A születésről most - és a halálról a következő számban.

A mai vallástalan korban, amikor az életünk teljesen csodátlan, szürke és hétköznapi lett, itt, a gyerekünk születésekor még átéljük, hogy valami nagy, titokzatos dolog történik. Ilyenkor rendülünk meg, csodálkozunk vagy leszünk olyan boldogok, mint soha máskor.

Ilyenkor hirtelen messze látunk, s találkozunk a csodával.

A csodák egyébként állandóan körülvesznek bennünket, de már nem vesszük észre őket. Süketek lettünk rá. Ahhoz már ágyúlövés kell, hogy újra hallóvá váljunk, nagy esemény, mely hirtelen fölszakítja a ködöt, és belelátunk valami titokzatos messzeségbe - ahonnan jöttünk, s ahová megyünk.

Nos, egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az anyák nemcsak az orvosi szakkönyveket bújják (egyébként igen helyesen), hanem érzékenyekké válnak a titok befogadására.

Egyre többen álmodják meg gyermeküket.

Apák is.

Én is megálmodtam a lányomat, láttam az arcát. Megmutatta magát nekem még jóval a születése előtt. Amikor világra jött és először ránéztem, láttam, hogy ő az! Megismertem. Az volt a mulatságos, hogy késő este született, beszöktem a kórházba, és stikában mutatták fel az üvegablak mögött, s én - mivel nem akartam visszaélni az illegális helyzettel - azt mondtam: - Köszönöm, már láttam!

A nővér nem tudta, hogy viccelek, vagy megőrültem.

Azóta egyre többen kerülnek kapcsolatba a leendő gyerekükkel.

Nem csak álomban.

Van, aki beszél vele.

Egy barátnőm aerobikedző. Terhességének egy bizonyos pontján abbahagyta a munkáját, de már akkor észrevette, hogy a pici különféle zenékre másképp reagál.

Otthon szép zenéket játszott neki.

Azt hinné az ember, hogy Mozart volt a kedvence, de nem, jobban szerette a pörgős számokat. Néha úgy érezte a mama, hogy táncra perdül a hasában.

Pár hónapos terhes volt, amikor kialakították az életrendet.

- No, most akkor szépen lefekszünk! - mondta a mama.

Ez pontban este tízkor történt.

Ha a gyerek még rugdosott, kedvesen megkérte:

- Most ne zavarj!

Mama alszik, aludj te is szépen!

Egy idő után a pici megszokta a rendet.

Este tíztől nyugi volt.

Sok mindent meg tudott beszélni a gyerekkel.

Mégpedig fura, kettős hangon.

Úgy beszélt vele, mint egy kisgyerekkel, s úgy is, mint aki felnőttel beszél.

Nemcsak föltételezte, hogy érti őt, hanem bizonyos is volt benne.

Néha, amikor a babával volt elfoglalva, azt hittem, hogy mobiltelefonon beszélget valakivel, de nem, a kicsivel kommunikált, nagyon kedvesen és értelmesen. Mesélt neki a papáról, önmagáról, arról, hogy milyen jó lesz majd együtt…

Amikor megszületett, s először lehozta volt munkahelyére, már én is ismerősként fogadtam a kicsit.

Nem volt sírós baba, bár napközben néha sírt.

De éjszaka soha.

Este tízkor lefeküdt a mamával, és végigaludta az éjszakát.

Egyre több ilyen bölcs és érzékeny szülővel találkozom.

A lényeg itt nem is az, hogy a szeretetkapcsolatot már jó korán megteremtik, hanem az, hogy a szülők tudják, hogy miközben a mama méhében már épül a kis testecske, itt azért többről van szó, egy élő lélekről, aki valahonnan jön, s hozzájuk akar megszületni.

Egy lényről, egy személyről van szó, aki már van valahol - s ahogy az asszony készül az anyaszerepre, a lélek is készül a gyerekszerepre. Maga az előadás csak akkor fog elkezdődni, ha a születéssel fölmegy a függöny. De már próbálnak. Már készülnek rá, már ismerkednek, és fokozatosan összeszoknak.

Az asszonynak ilyenkor egész pontos előérzetei vannak, kivel fog találkozni. Aki több gyermeket szült, s megérezte a lelket, aki benne akar majd megszületni, gyakran elmondja, hogy tudta előre, ki az, akit várnak, ismerte a gyerekét még a méhen belüli időből.

Mindegyik másképp viselkedett a méhében.

Ráadásul az ilyen bölcs viszonyrendszerben a szülők, de főleg a mamák pontosan tudják, hogy a gyerek: "áldás". Hogy azt nemcsak a papa és a mama "csinálják" meg "szülik", de kapják is valahonnan. Már várják őt.

(Milyen bölcs a magyar "várandós" szó!)

Így aztán több esélyük van arra, hogy nem alakul ki közöttük vak és túlságosan érzelmes birtokló szeretet. Mindig fogják tudni, hogy ez az emberke az övék is, és nem is az övék.

S bár az anya a kezdeti stádiumban át kell, hogy élje az "enyém vagy!" birtokló szeretetélményét, amikor szoptat, ringat, ölel s tisztába tesz - mégis marad benne valahol mélyen egy távolabbi tekintet, s hamarabb megtanulja, hogy ebben a kis emberkében egy Nagy Ember van, akivel mindent meg lehet beszélni, s akit majd el kell engedni.

A szülők is másképp látják önmagukat.

És az egész család élete is másképp alakulhat - független attól, hogy milyen embert s véle milyen sorsot vállaltak valamennyien.

A lelki kapcsolat egy ilyen családban előbb alakul ki, mint ahogy „személyesen” találkoznak.

És ha ezt az érzékenységüket megőrzik - később is tudnak majd egymással szavak nélkül, gondolatokkal s érzésekkel kommunikálni.

De erről a jövő hónapban beszélgetünk majd.

Müller Péter
XII. évfolyam 9. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.