Müller Péter rovata

Exkluzív - A várakozás lélektana


Valaha a várakozás nagy művészetét gyakoroltuk az advent időszakában.

Az életünk ekkor elcsendesedett.

Úgy, mint egy zenekar, mikor a karmester pálcájával int, hogy "piano… piano". Néha még szabad kezének ujját a szájára is teszi, s jelzi, hogy "csendesen, csendesen". De láttam olyat is, hogy két tenyerével, mint aki hullámokat nyugtat le, finoman és szelíden simogatja a levegőt lefelé. Arca is álmodóvá válik. Minden erőszakosabb fuvolaszó vagy hangosabb vonóshang bántja, s összerezzen: ne sértsék meg, nem is a csöndet, hanem azt a csodát, ami a csöndben lassan és egyre erősebben most érkezik.

Ilyen Rossini Tell Vilmos nyitányának lassú tétele, mely megelőzi a lovasok nyargalásának önfeledt és diadalmas motívumát, amit úgy is szoktunk énekelni, hogy a "Gróf, a gróf a vízbe fúlt!"

A csendből születik a diadal, a halk lassúságból a vágtató, vidám szabadság.

Minden karmester tudja, hogy itt nem az a lényeg, hogy a harsány életörömöt meg kell, hogy előzze a lassú csendesség, hanem az, hogy ebben a halk tételben már ott bujkál elejétől végéig a születő életöröm. Minden hang, s az egész szordínóra fogott zenekar várakozik a nagy vágtára.

Más az a csönd, amelyik terméketlen, s más az, amelyik örömöt érlel.

A lovak már idegesek valahol a távolban, alig lehet tartani őket, pedig kell, mert ha nincs visszatartás: nincs kirobbanás sem.

Valaha advent idején hajnalban tartották az ún. aranymisét.

És ilyenkor nem lehetett házasodni, örömünnepeket tartani, lakomákat rendezni. A piac és a vásártér is csendesebb volt a szokottnál: nem volt mutatvány, kiáltozás, zene. 

Csend ült a világban.

Nyugalom.

Hogy ebben a nyugalomban mi érlelődött, azon akkor gondolkoztam, amikor a Mária evangéliuma c. zenés művünkön dolgoztunk, Tolcsvay Lacival.

Heródes legyilkoltatta a csecsemőket. Ő is érezte, tudta, hogy valami születik - a Fény, mely ellensége lesz és sötét hatalmát veszélyezteti.

Az áldott állapotban lévő Mária és József menekültek.

Manapság általános jó tanács kismamáknak, hogy ilyenkor a legnagyobb békében és harmóniában kell élni, mert a magzat mindezt érzi, s anyjának testi és lelkiállapota befolyásolja majd lelkületét.

Mária és magzata az advent idején halálveszélyben voltak.

Egy istállóban rejtőztek el, úgy, ahogy valaha én is egy föld alatti gödörben bujkáltam az anyámmal, 1944 decemberében.

Bennünket is meg akartak ölni.

De mivel anyám ösztönösen tudta, mi az, hogy "advent", én ebből a pánikból, halálveszélyből, külső iszonyatból semmit sem éreztem.

Ebből a személyes emlékemből indultam ki, amikor a betlehemi jelenetet írtuk.

Szép, idilli jelenet lett belőle.

A távolból hallatszik az anyák sikoltozása, de Mária békés, és József egy gyönyörű dalt dalol a kisfiának:

Én nem vagyok más

Csak egy egyszerű ács,

Soha nem voltam se más, se több…

Én nyugodtan aludtam

Mindig, míg egyszer csak

Álmomban egy angyal szólt,

Hogy Máriám Istent fogant

És én az ő házát

Ácsoljam már mostantól.

Mert az Úr éppen hozzám küldte szent fiát,

És az Úr volt az, ki rám bízta Máriát.

(Müller Péter Sziámi verse)  

Ez az advent.

A szív nyugalma a külső zaklatásban.

Bizalom a bajban.

Reménység a külső reménytelenségben.

Az ünnepek lényege - és ma már ezt is elfejtettük - nem az, hogy egy rég elmúlt történetre emlékezünk, hanem, hogy azt újra eljátsszuk, jelenvalóvá tesszük, megidézzük úgy, mintha az éppen most és velünk történne meg.

Erről majd a következő Ji King oldalon írok.

Itt most csak annyit, hogy aki mondjuk a keresztény hitvilágban él, annak át kell mennie Mária, József és a megszülető és először felsíró kisbaba lelkiállapotán.

Az adventi időszakban a várandósság - karácsonykor a megszületés élményét kell átélnünk. Ünnepelni azt jelenti, hogy újra átélni.

És ez minden szakrális ünnepre vonatkozik.

El kell játszanunk a drámáját, s bele kell élni magunkat az egykori szereplők lelkiállapotába.

De ha például a születésnapodat ünnepeled, át kell élned valahogy, hogy egy küzdelmes folyamattal újra a világra születsz. (Ezért vagyunk sokszor borúsak és szorongók a születésnapunk előtti időben! Átmegyünk a méhen belüli magzatkorunk utolsó fázisának szorongató emlékein.) És át kell élni, hogy újra a világra jössz, s bizonyos értelemben új emberré válsz. Minden születésnapunk egy-egy létciklusunk vége, s egy újnak a kezdete. Ezért, ha jól éljük meg, nem maradunk egészen ugyanazok, mint akik eddig voltunk.

Esély a régi lezárására - és valami újnak a kezdetére.

Egy életen belül ez persze nem több, mint egy tételváltás, egy új évgyűrű elindulása. De elvileg a gyökeres fordulat sem lehetetlenség.

Főleg akkor, ha ismerjük az újjászületés lélektanát.

Müller Péter
XIV. évfolyam 3. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.