Müller Péter rovata

Exkluzív - Az élet: álom


Most az ezotéria legmélyebb, legnehezebben érthető részéről lesz szó. Megpróbálom egyszerűen, játékosan elmondani.

Induljunk a művészet oldaláról.

"Az élet: álom."

Ez Calderon darabjának a címe. Nagy mű, mely a lét álomszerűségéről szól.

Shakespeare pedig azt mondja:

Mi oly anyagból vagyunk, mint álmaink

S kis életünk álommal van kerítve…

Ez már mélyebb gondolat.

Nem azt mondja, hogy életünk álomhoz hasonlatos, hanem azt, hogy olyan anyagból, olyan "valamiből" van szőve az életünk, mint amiből az álmaink szövődnek.

Vagyis az éberlét és álomélet szövete azonos.

S még azt is mondja, hogy nemcsak mi magunk készülünk "álom-szövetből", de a külső körülményeink is.

Kimész az utcára, s bizonyos értelemben egy álomban jársz.

Beszélsz a férjeddel, s egy álom-férjjel, álom-magad, álmodban beszélsz.

Most például nemcsak olvasod ezt a cikket, de - mély megközelítésben - azt álmodod, hogy olvasod.

Mit jelent ez?

Közelebb visz a megértéshez az ősi hindu gondolkodás.

Most figyelj jól.

A Brahma Szútra azt mondja, hogy Brahma első megnyilvánuló mozzanata a viparyaja. Ez teremti a maját - a káprázatot. A káprázat- világot.

Itt már a szavakat is külön kell megértenünk.

A Brahma szó - amit mi felszínesen "Isten"-nek fordítunk - olyan tőből ered, ami "varázshatalmat", "bűverőt", "varázslót" jelent.

Magyarul azt mondanánk, hogy "mágus" és "mágikus".

A viparyaja pedig azt jelenti, hogy "rávetítés", "kivetítés".

A Mágus kivetítéssel teremt.

Hogyan?

Három mozzanattal.

1. A benne lévő dinamikus képet kivetíti - mint egy izgalmas és kozmikus világfilmet.

2. Önmaga egy része ebbe a kivetített képbe belelép.

Beleéli magát.

Sokkal intenzívebben, mint a mozi nézője a filmen látott hősbe.

A Mágus nemcsak beleképzeli, de bele is éli magát. Ő lesz az! Azonosul vele. Az első mozzanatban még kívül, a képernyőn lovagolt a hős - most már Ő maga ül a lovon. Részt vesz a látomásában. A szó szoros értelmében beleéli magát.

3. És most jön a harmadik mozzanat.

Erről az egész kivetítésről megfeledkezik.

Ott ül a lovon, vágtat, és elfelejti, hogy ő tulajdonképpen Brahma, és főleg elfelejti azt, hogy ő maga képzelte, varázsolta ezt az egészet. A lovat, a vágtatást, a körülötte lemaradó tájat, s azt az ént is, aki a lovon ül, és a szél lobogtatja a haját.

Elfelejti, hogy a saját varázslatában jár.

Nem tudja, hogyan került a lóra.

S főleg azt nem, hogy kicsoda ő voltaképpen.

Ezt a harmadik fázist úgy nevezik: avidja.

Nem-tudás. Nem-látás. Felejtés.

Azt hinni, hogy a lélek ilyenkor a valóságban jár, elfelejteni azt, hogy ez csak az ő mágikus játéka, kivetítése, elfeledkezni arról, hogy mindezt az Isten műveli, aki bennünk lakik: ez az avidja.

No most miért kell ezt tudnunk?

Elsősorban azért, mert ezt nemcsak a kozmikus Teremtő, hanem a bennünk élő Brahma szikrája is így csinálja.

Így működünk, mindannyian. Te is, én is.

Az a zsidó-keresztény fogalom, hogy „Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket”, azt is jelenti, hogy odaadta nekünk a varázshatalmát. 

Mi is mágusok vagyunk!

Születésünk előtt "megálmodunk" magunknak egy földi szerepet, mint egy Színész, belebújunk, átéljük, s innen kezdve abban a tudatban élünk, hogy mi magunk vagyunk azok, akinek elképzeltük magunkat.

Elfelejtjük, hogy egy bennünk élő Isten teremtményei vagyunk.

Mintha egy színész olyan intenzíven, olyan százszázalékos azonosulással élné át szerepét, hogy teljesen elfelejtené, hogy ez néki csupán egy szerepe, de nem Ő AZ.

Ilyesmi a színházban ritkán fordul elő. Ha megtörténik, azt mondjuk rá, hogy "őrület". Ha az Otellót játszó színész elfelejti, hogy szerepet játszik, és azt képzeli, hogy ő tényleg néger, és tényleg féltékeny, és valóban megfojtja a partnernőjét, azt mondjuk rá, hogy őrült.

Ezoterikus értelemben ilyen őrültek vagyunk, mind.

Avidjában, nem-tudásban élünk. Elfelejtjük nemcsak azt, hogy Isten bennünk él, de azt is, hogy saját jellemünket és életmesénket magunk teremtjük.

Magunk álmodjuk. "Oly anyagból vagyunk, mint álmaink…"

Az "álom" fogalma itt nem azt jelenti - amit tévesen gondolunk! -, hogy nem valóságos. Nagyon is valóságos! Maga az éjszakai álom is "valóság", ez pedig szintén az. Éber álom. Meg lehet fogni, tapintani, sírni lehet benne, kínlódni, szenvedni, s néha röhögni is. De ha álom-fejünket az álom-falba beleütjük, nagyon is fáj és vérzik.

A különbség csak ott van, hogy amíg éjjeli álmainkban utólag tudjuk, hogy az egészet mi teremtettük - nappali "álomvalóságunkban" ezt elfelejtjük.

Ezért mondja Buddha és Szókratész: megyek felébredni. 

Müller Péter
XIV. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.