Müller Péter rovata

Exkluzív - Az őrangyalokról


Mi, mai emberek olyan lefokozott éberségben élünk, melyet a látók a kábulathoz vagy a mélyálomhoz hasonlítanak. Sok mindenről nem tudunk, főleg arról nem, hogy vigyáznak ránk. Ahogy egy magzatnak fogalma sincs arról, ki táplálja, mivel táplálja, hogyan varázsolódik köréje a jóság, a tisztaság, ki lopja le testéről a bűzös pelenkát, ki szünteti meg – ha tudja – fájdalmait, ugyanúgy mi sem tudjuk, hogy láthatatlan kezek és érzékelhetetlen erők gondoskodnak rólunk.
Senki sincs egyedül.
Ahogy anya nélkül nem lehet megszületni, úgy élni sem lehetne a láthatatlan világ segítsége nélkül.
Mindenkinek van angyala, őrangyala, tanítómestere – szellem, aki vigyáz rá s akiről nem tud.
Életünknek egyik legfurább és legalapvetőbb káprázata, hogy a szellemi világgal – mely valódi hazánk – teljesen öntudatlan kapcsolatban állunk: erők hatnak ránk, sugallatok, mélyáramlati hatások, melyekről fogalmunk sincs.
Amikor a lélektan a tudattalan fogalmáról beszél, nem is sejti, mi mindent rejt e szó: azt hiszi, csak az egyéni vagy az emberiség kollektív emlékeit, s nem látja azokat a felszín alatti áramlatokat, jó és sajnos rossz „szeleket”, amelyek lelkünk mélyvalóságán nemcsak átsuhannak, de életünket befolyásolhatják is.
„A szél fú, ahová akar, s annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jött s hová megy. Így van mindenki, aki a Szellemtől született!”
Ezt Jézus mondta.
Már az is nagy dolog, ha valaki fölfedezi, hogy valamiféle hatás alatt áll, ha érzékeli a „szél zúgását”. Legtöbb esetben oly mértékig zártak vagyunk, konokak, tudatunk annyira lefokozott és öntörvényű, hogy azt hisszük: a szelet mi fújjuk, a gondolatot mi gondoljuk, a félelmet mi féljük s az akaratot mi akarjuk.
Az erőktől való áthatottságot, az Egésszel való együttlélegzést nem érzékeljük.
Mindenki azt képzeli, hogy életének hajóját önálló energiaforrás működteti, pedig sorsunkat szelek hajtják, s létünk irányát az szabja meg, hogy vitorláinkat milyen szélirányba állítjuk.
Ez több mint hasonlat, mert ha arra gondolsz, hogy a „szél” és a „szellem” azonos gyökerű kifejezések, látod, hogy szellemünk valami nagy-nagy és mindent átható energiaközösség része: nem kezdődik s nem végződik sehol, s bár minden széljárásnak lehet „egoista” örvénye, forgószele, de végső soron az áramlás egyetemes, s nem állítja meg semmi sem.
„Inspiráció” azt jelenti, hogy az ember szellemmel van áthatva.
Tudatára ébred, hogy magasról vagy messziről jött szellemi „szelek” irányítják.
Egyébként nem tudja.
Hétköznapi tudatállapotokban nem vagyunk „inspiráltak”.
Nem érezzük.
Nem halljuk.
Nem is sejtjük.
Fogalmunk sincs róla.
Az emberi egó – tehát lényünknek az a része, amit „én”-ként élünk át, igazi, szellemi valónknak csak a megfagyott, az anyagi dimenzióban tájékozódó „csücske”.
Ez a „csücsök” úgy éli meg magát, hogy senkihez semmi köze nincs.
Nemcsak ráhatásra vagy jó szóra, de még attól is összerándul, ha valaki véletlenül a könyökéhez ér.
Ez a „sérthetetlen”, senkihez nem tartozó, magános, önvédelemre beállított páncélozott „én” abban a tévhitben él, hogy akkor szabad, ha különváltságát megőrzi, és senki – még az Isten se – szól bele az életébe.
Testünk se víz, se táplálék, főleg levegő nélkül nem tud létezni, de őrült lényünk azt képzeli, hogy szellemileg önellátó: azt hiszi, mindent ő talál ki, s az történik, amit ő akar.
Már a szótárunk is hamis.
Azt mondjuk a szellemi érintésre: „idegen hatás”.
Ami nem az egó rögeszméje, az „idegen” számára.
Szó sincs róla!
Amit az angyal súg, az ugyanaz, mint amit mélyebb valóságunk üzen.
Ha valaki lelke mélyének hangját hallja – az angyalok hangját hallja.
Lelkünk mélyvalóságának szavai: a Közös, az Együtt, az Egység, a Törvény és a Szeretet.
Lelkünk felszínének szavai: az egyéni, a külön, az enyém, az öntörvény (anarchia) – és a közöny. Vagy még pontosabban: a gyűlölet.
Az angyalok és szellemi mesterek nem kívülről hatnak az emberre, hanem belülről, s olyasmit mondanak, amit – ha mélyvalóságunk üzeneteit hallanánk – magunk is tudnánk.
Az angyal nem idegen.
Az ember legrégibb ismerőse.
Szellemi tanítónk jobban ismer bennünket, mint az anyánk, mert anyánk ismerete csak egyetlen életre szól, szellemi mesterünk pedig sok-sok inkarnáción át követ bennünket.
Ezért még anyánknak is tud tanácsot adni – az anyai szeretet gyakran rövidlátó, mert nem tudja, hogy gyermeke „honnan jött s hová megy”.
A mester tudja.
Vissza is, előre is jobban lát, nem vakul bele az egyszeri történet káprázatába.
Mint a jó színházi rendező, aki sok-sok szerepében látta már a színészt, s tudja, mire képes – a szellemi mesterünk is pontosan tudja, nemcsak azt, hogy ebben az életünkben milyen szerepet kell eljátszanunk, hanem azt is, hogy ki az, aki játszik!
A helyzet nem az, hogy az egoista embernek nincs angyala, mestere – hanem az, hogy nem hallja, s nem is óhajtja hallani.
Nincs „füle” hozzá – ahogy Jézus mondja.
Nem inspirált.

Müller Péter
IX. évfolyam 1. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.