Müller Péter rovata

Exkluzív - Ezotéria 2.


Folytassuk hát az előző számban elkezdett gondolatokat. Az ezotéria nem úgy titkos, hogy valaki titokban akarja tartani, hanem úgy, ahogy a mélység mindig is titok a felszín számára. Megközelíteni nem kíváncsisággal és szorgalommal lehet, hanem csakis olyan önátélés útján, mely az ember létélményét gyökeresen megváltoztatja. Valaha ezt hívták beavatásnak. A beavatás élménye halál- és újjászületés-élmény. „Titka” pedig az, hogy aki meghal az emberben, nem egészen ugyanaz, mint aki újjászületik. Gyökeres tudatmódosulást jelent. A szónak abban az értelmében, hogy megváltozik nem az ember hite és szemlélete – hanem az önazonossága.

Eddig az volt a kérdésem, mi az, amit látok? Most az: ki az, aki lát bennem? Ki az, aki néz bennem? Ki az, aki tapint, gondolkodik és él bennem? Ki az, akit úgy élek meg magamban, hogy „én”?

A görög beavatási szenthely felirata: „Gnoti szeauton.” Ha valakinek nincs ezoterikus létélménye, ezt a mondatot úgy fordítja: „Ismerd meg önmagadat.” Ez a felszíni jelentése.

Hamvas Béla, akinek azonban volt ilyen benső tapasztalata, azt írja, hogy ennek a mondatnak a jelentése: „Ismerd meg, hogy isten vagy.”

Az „auton” ilyen értelemben hasonlít a hindu „atman” fogalmához, s így ez a nevezetes mondat ugyanazt mondja, amit az − ezoterikus – jézusi tanítás: „Isten országa bennetek van.”

Vagy máshol:

„Én bennetek vagyok…”

Ez a védák tanítása is.

„Én vagyok Brahman”…

Vagy az upanisadoké:

„Ez vagy te.”

Ez a „megvilágosodás”, a „felébredés” vagy a „megtérés” élménye. E nélkül az élmény nélkül nincs hiteles ezotéria.

Ha most ezt az „én vagyok” élményt szerényebb módon próbálom érzékelhetővé tenni, azt mondanám, hogy minden művészi vagy vallási élménynek is ez a rejtett lényege.

Ha egy könyvet olvasol, nem csupán arról van szó, hogy képzeletedben megeleveníted a történetet, a helyszíneit s főleg a hőseit, hanem belelépsz az idegen világban, s úgy éled meg, mintha veled történne meg az egész.

Az író jellemekben és szerepekben tükröződő énélményét a saját élményeddé teszed.

„Én vagyok Baradlay Richárd, és János vitéz, és Jézus Krisztus is.”

Ennek az énátélésnek azonban határt szab az ember lelki fejlettsége. Vagy így mondanám: lelki érettsége.

Ezért van az, hogy van, aki egy versből vagy egy evangéliumi igéből semmit sem ért, vagy csak keveset – és van, aki egy egész világot lát benne.

Az értelem, az intelligencia, a műveltség és a felhalmozott nagy elméleti tudás együtt sem fejezik ki mindazt, ami a mélység megismeréséhez és a legnagyobb énazonosuláshoz kell.

Ezért használom a lelki érettség szót. Az igazi felébredéshez ez kell. Az igazi Jézus megértéséhez – és követéséhez is – ez kell.

Ez a legnagyobb rejtély. Hogy hiába engedsz magadba valakit, akit istenként csodálsz, hiába bújsz bele egész valóddal, hogy átéld a lényét és a sorsát – szellemi színvonalad eleve meghatározza, hogy mi az, amit példaképedből felfogtál és megéreztél.

Egy buta ember lelkébe fogadott Jézus is meglehetősen együgyű lesz.

És egy olyan szenvedélyes, már-már fanatikus és küzdelemre született ember lelkébe fogadott Jézus-kép is más lesz, mint az evangéliumi arc: szenvedélyes lesz, már-már fanatikus harcos – ahogy az Pál apostol esetében történt.

Egészen más, mint mondjuk a Szent Ferenc lelkében feltámadt, finom és szelíd Jézus.

Ez azonban már nem az ezotéria, hanem az exotéria gondja. Vagyis a lényegnek a kifelé fordulása.

Ez már a művészek és a vallások papjainak gondja: hogy minden ember és nép lelki fejlettsége különböző, s így kénytelenek alkalmazkodni azoknak a lelkeknek a színvonalához, akikhez szólni akarnak. Ez éppúgy lehet nagy baj forrása, mint áldásé is.

Én például az életemet köszönhetem egy nőnek, aki valaha apáca volt, s miután a kommunizmus évei alatt szétkergették a rendjüket, ápolónőként dolgozott abban a kórházban, ahová sebesültként hoztak. Nyitva volt a határ, s aki csak tudott, megszökött.

Sok ápolónő menekült haza a családjához, vagy talán az országból is. Még a sebészorvosom is elbúcsúzott tőlem. Ott hagyott. Szinte mindenki lelépett.

Ez az asszony nem. Tudtam, ha mindenki elmegy, ő ott marad.

Lehet, hogy a kereszténység ezotériájáról keveset tudott, a benne élő Krisztus-kép szegényes volt és primitív, nem több, mint az olcsó szentképeken látható szomorú közhely – de mégse hagyott a sorsára egy sebesültet.

Ő ezt nem tehette meg.

Müller Péter
XVI. évfolyam 1. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.