Müller Péter rovata

Exkluzív - Hogyan?


Manapság ez a leggyakoribb kérdés. "Hogyan?" Hogyan oldjam meg ezt, vagy azt a problémámat? Hogyan szokjak le a dohányzásról? Hogyan fogyjak le? Hogyan szabaduljak meg a félelmeimtől? Hogyan... hogyan... hogyan... hogyan...?

A könyvek teli vannak jó tanácsokkal, parancsokkal.

"Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!"

"Szeresd az ellenségedet!"

"Ne kívánd felebarátod ökrét, szamarát..."

"Szeresd a te Istenedet teljes lelkeddel, erőddel, elméddel..."

De vannak ennél egyszerűbb tanácsok is:

"Légy megfontolt!"

"Ne hallgass az indulataidra!"

Sorolhatnám a végtelenségig. Ha manapság elolvasol egy bármiféle ezoterikus vagy spirituális könyvet, teli van hasonló, kijelentő vagy felszólító módban írt jó tanáccsal, hogy mit tegyek vagy mit ne tegyek.

De azt, hogy "hogyan?" - egyik sem mondja meg.

Hogyan szeressem a felebarátomat, ha nem szeretem? Sőt, utálom.

Hogyan szeressem magamat - ha nem szeretem.

Hogyan szeressem az ellenségemet - ha gyűlölöm és félek tőle?

És hogyan szokjak le mondjuk a dohányzásról, a drogról vagy az alkoholról, ha kívánom, és nincs elég akaraterőm?

És itt az újabb kérdés:

Hogyan legyen akaraterőm, ha nincs és gyenge vagyok?

Hamvas Béla azt mondja, hogy a mai embernél szétesett a gondolat, a szó és a tett egysége.

Nem azt gondoljuk, amit mondunk, s főleg nem azt tesszük, amit mondunk. Ezen felül pedig nem tudunk mást gondolni, mint amit gondolunk, mást érezni, mint amit érzünk... egyszóval: nem tudunk a lelkünknek parancsolni.

Így aztán hibába olvasunk el hasznos könyveket, mert minden marad a régiben.

Már Pál apostol is arról panaszkodik, hogy hiába tudja a jót, amit szeret, ha mégis a Rossz cselekszik benne, amit nem szeret.

Vagyis ez régi-régi gondunk.

Az ember nem ura önmagának.

Nem ura lelkének. 

Így aztán általános igazság az, ami Füst Milán filozofikus könyvében hangzik el, ahol arról vitatkoznak okos emberek, hogy mi az, ami egy nehéz helyzetben végső soron eldönti, hogy mit fog az ember tenni. Az egyik okos ezt mondja, a másik azt, a harmadik amazt, míg végül megszólal a bölcs, aki a szomszéd asztalnál csak félfüllel hallgatta a terméketlen vitát, s halkan azt mondja:

- A legerősebb szenvedély dönti el.

Amíg valaki kívánja a cigarettát, hiába "kíván" egészséges életet is élni, amíg a füst és a dohányzás kívánsága erősebb: rá fog gyújtani.

De ha mondjuk megijed a haláltól - és a halálfélelme lesz erősebb -, inkább nem gyújt rá többé.

Ha egy fiatal anya elhatározza, hogy a kisgyereke miatt nem gyújt rá - vagy azért, mert félti gyerekét a füsttől, vagy mert megesküdött rá - egyszóval, ha a gyerekét jobban szereti, mint a dohányzást, nem fog többé cigarettázni.

És ez mindennel így van.

"Szenvedély" alatt lelkünk vágyait, benső akaratunkat értjük. Ami legerősebb bennünk, s ami tetteinket motiválja.

Egyik "szenvedély" a másikat leválthatja.

Például ha valaki fanatikus hívővé válik, még olyan erős szenvedélyeiről is leszokhat, mint a drog vagy az alkohol.

A késztetés és hajtóerő megmarad benne - csak szenvedélye "tárgyat" vált, és szesz helyett ezentúl "Isten igéjét" issza majd.

Hasonló vívódás történik akkor, amikor egy alkoholistának döntenie kell, hogy a szeszt választja- e vagy a kedvesét.

Rendszerint a szesz az erősebb - ami azt jelenti, hogy ez a szenvedélye erősebb. Jobban szereti a részeg önfeledtséget, mint a szerelmét. Őt is szeretheti, nagyon is szeretheti - de nem annyira, mint a pálinkát. Ha a nőt szeretné jobban, nem inna többé. 

Hasonló konfliktus, ha egy családos férfi beleszeret valakibe. Itt is az erősebb szenvedély dönti el, megy-e vagy marad. Általában a szerelem - legalább is az elején - intenzívebb, mint egy megszokott hitves vagy a gyerekek szeretete. Néha erősebb, mint a morális félelem. A saját boldogságom miatt nem könnyű tönkretenni másokat, még akkor sem, ha nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben, s nem hiszek a karmikus következményekben sem. Ilyenkor általában azzal áltatjuk magunkat, hogy házasságunk már amúgy is rossz volt, s a gyerekeknek is jobb lesz, ha nem élnek diszharmonikus körülmények között. Vagyis, hogy megkönnyítsük kilépésünket a vonzóbb irányba, igyekszünk gyengíteni a másik húzóerejét.

Ezek csak példák.

Fordítva is igazak.

Megszabhatja tetteinket a gyengeség és a gyávaság is. A félelem is. A szorongás is. Ezek is "szenvedélyek" - csak nem izzóak, hanem sápadtak.

De ezek is erők!

A gyengeség a legnagyobb erő lehet bennünk - egész életünket eluralhatja, ami azt jelenti, hogy minden helyzetben a megúszásra, a túlélésre játszunk. Ilyenkor sorsunk teli lesz megalkuvásokkal.

Ez aztán a boldogtalanság forrása lehet, mert itt nem megoldott szenvedélyekről és átvilágított érzésekről és vágyakról van szó, hanem a föladások sorozatáról.

Az állandó alkalmazkodásnak az az ára, hogy minden lelki késztetésünk bezápul, és kielégítetlenül hever majd bennünk.

A kockázatmentes életnek nagy ára van: sohasem lehetünk önmagunk.

Ezért van az, hogy mi, férfiak szívesen idézzük háborús emlékeinket. Nem a szenvedések miatt, hanem mert a veszélyben rá voltunk kényszerítve, hogy heroikus életet éljünk. A nagy bajban nem volt hová elbújnunk. Kénytelenek voltunk bátrak, erősek, szívósak, egyszóval "hősiesek" lenni.

A következő számban folytatjuk a gondolatot!

Müller Péter
XII. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.