Müller Péter rovata

Exkluzív - Kapcsolat


A mai ember önmagába zárkózva él. Úgy éli meg magát, hogy vagyok én – és van a külvilág, a mások, a többiek.

A te, az ő, az ők és a ti.
Lényegében kevés közöm van hozzájuk.
Idegenek.
Magamnak születek, magamnak fájok és magamnak is halok meg.
A másik ember fényévnyi távolságra van tőlem.
Ritkán van közöm hozzá.
Összeköthet bennünket valami közös érdek vagy munkakapcsolat, de lényegében ő egy másik bolygó, másik univerzum.
Mindenki magának él.
Saját élete és saját sorsa van.
Magánpénze, magánvagyona, magánélete.
Magánöröme.
Ez a személyes énnek, az egónak a létélménye.
Kiléphetek néha magamból, de csak akkor, ha muszáj.
Ilyenkor szokták mondani manapság, hogy „kapcsolatot” teremtek.
Mintha e nélkül nem lennék kapcsolatban mindennel és mindenkivel.
Kapcsolatból születtem.
Két embernek és két sejtnek kapcsolatba kellett lépnie egymással.
És ha anyámmal nem lettem volna „kapcsolatban” – a világ legszorosabb kapcsolatában – úgy, hogy kettőnknek csak egy szíve volt – most nem élnék.
És ha nem etetett volna, akkor sem.
És ha nem lennék „kapcsolatban” a levegővel, a vízzel, a táplálékkal, ha nem lennék „kapcsolatban” az egész földdel, és a Föld a naprendszerrel, és a naprendszer a Tejútrendszerrel és az egész univerzummal – akkor nem élnék.
Nem lehetnék én.
Ha csak egy pillanatra fölvillanna előttünk, hogy énünk fönntartásához hány ember, állat, sejt, növény, napsütés, kozmikus sugárzás, csillagviszony kell, hányféle energiára és láthatatlan erőre van szükségünk,
megdöbbennénk.
A „kapcsolatot” nem megteremtenünk kell, hanem észrevenni, hogy van.
Erre képtelenek vagyunk, mert magánzárkánk ajtaját belülről elzártuk.
Erre találtuk ki azt a szót, hogy elidegenedés.
Azt jelenti, hogy minden ember idegen.
A természet idegen, az égbolt idegen.
És a saját lelkemet sem ismerem.
Az is idegen.
Mindez csak más szó arra, hogy nincs szeretet.
Szeretetképtelenek vagyunk.
Hihetetlen dolgot mondok, de aki szeret, annak senki sem idegen!
Testvérek között él.
Egy vándor bekopog egy ismeretlen házba, leültetik, megvendégelik, és ott alhat.
És másnap pogácsát tesznek a tarisznyájába, megölelik – és mehet tovább.
Mindenki a testvérem.
A barátom.
Jézus szerint még az ellenségem is.
Ő téved, szegény, ha az a rögeszméje, hogy az ellenségem – és nekem van igazam, amikor tudom, hogy a testvérem.
A szeretet világában ezzel a tudattal működünk.
No mármost: ha valakivel manapság fölfedezem ezt az egységet, s ahogy mondják: „párkapcsolatba lépek” vele, akkor ezt az idegenségtudatomat föl kell adnom.
Végleg nem tudom, ahhoz túl egoista vagyok, de legalább azokban a percekben vagy napokban, amikor valóban szeretem őt.
Ilyenkor különös élményt élek át.
Nem összekapcsoltságot érzek, hanem egymásba élést. Egymásba érzést, egymás gondolatainak kölcsönös adását-vevését.
Sorsszövetünk külön szálai összefonódnak.
S ilyenkor – jól figyelj – nem is lehet jósolni csakis külön az egyiknek.
Mert a másik sorsát is éli.
Átveszi a betegségeit.
Miatta él hosszabb életet, vagy hal meg helyette.
Fura dolgot művel az „együtt” élménye.
Benne van az Én, benne van a Te – de a legerősebb a Mi.
Nem velem történik ezután az élet – hanem velünk.
Bármit teszek, azt veled is teszem.
Miattad szenvedek vagy örülök. Vagyis átveszem az örömödet.
Még csak az sem kell, hogy a közelemben légy.
Messziről is érezzük egymást.
Még más tudatállapotban is.
A halálon túl is.
Az egységélmény ugyanis az egyedüli Valóság, az ember eredeti létállapota.
Ezt nem kell megteremteni – mert van.
Ezt a Valóságot éljük át akkor, ha egónk páncélja széttörik.
Egymással kapcsolatban vagyunk – csak nem tudunk róla.
Életveszélyes állapot, ha egy sejt a testemben nem tud róla, hogy a többi sejttel összefügg és egységes egészet alkot. Az ilyen sejtet hívjuk ráksejtnek.

Müller Péter
XVII. évfolyam 9. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.