Müller Péter rovata

Exkluzív - Kézmosás


Anyám mindig azt mondta: ha pénzt fogtál a kezedbe, utána mosd meg. Kisgyerek voltam, mikor ezt hallottam. Arra gondoltam, hogy sok ember fogdossa a pénzt és fertőz. Nem tudtam még, hogy ő ezt nemcsak testileg, de lelkileg is érti. Ma már tudom.

Ha írás közben eszembe jut a pénz, hogy mikor, miért és mennyit kapok, nem tudok írni.

Abban a pillanatban minden leírt soromért nem a lelkiismeretemtől - hanem a démontól várom a jutalmamat.

Mindenkiben működik egy számadás.

Számadás a talentumról.

Abban a pillanatban, amikor ez a számadás zavarossá válik, amikor nem belülről, lelkem mélyétől várom a választ, hogy jó-e, amit csináltam vagy rossz, baj van.

Nem kell ehhez feltétlenül a pénzre gondolni.

Egyszerűen csak arra, hogy tetszeni fog-e az írásom másoknak, vagy sem.

Mert ha tetszik, akkor eladható - és ezért ravasz módon máris belép a pénz. Az anyagi érdek.

 A "milyen" helyett a "mennyi".

Nagy gondja ez minden alkotó embernek.

Hogy meddig megy el a tetszésben, s mennyire szolgálja a benső parancsolóját, a hite szerinti istenét.

Így van a hegedűművész is. Ez az, ami a virtuóz prímást megkülönbözteti a valódi Művésztől. A virtuóz nem csak szépen akar játszani, de túl szépen is, el akarja adni a nótáját, s ezért "röcögtetni" kezd, érzelmes vibrátókat csal a melódiákba, "szívhez szólóan" hegedül, s ez a "szív" nem ott van, ahol az ősi hagyomány tanítja, nem az Én-tudat centrumában, nem a Mindentudás Középpontjában, nem ott, ahol az Értelem és Érzelem eggyé válik, hanem ott, ahol a meghatódás olcsó könnyei laknak, a gondolatok közül a közhelyek, az érzések közül a cukrosak, a szépségek közül a bájosak és a negédesek. Így aztán elbűvöli a lélek alacsonyabb természetét. A virtuóz annak a "szívnek" játszik, ahol a pénztárcánk van.

Nincs olyan művész, akiben ez a hajlam ne élne.

Nem azért, mert pénzéhes, hanem mert tetszeni akar.

Másoknak akar tetszeni.

És ha mások "tetszésingere" lejjebb van, mint az övé, kénytelen leszállni, és a saját színvonalánál jóval alacsonyabban, érthetőbben, érzelmesebben beszélni.

Kénytelen megszólítani másokban a hétköznapit, az érzések közül az édeset és az olcsót, a gondolatok közül a felszínest, a vágyak közül az ösztönöst s az állatit, a remények közül a hazugot, a hitek közül a vakhitet s a hiedelmeket. Néha az egyszerű nem tömör, hanem hitvány és hamis.

"Célom a tetszés volt" - vallja be Shakespeare egyik csodálatos hősével az előadás végén.

Vagyis még a költők közül a legnagyobb, a drámaírók közül a leggazdagabb és legzseniálisabb, még ő is lehajolt. És hatást keltett. Könnyzacskókra hatott, és bizony sokszor "röcögtette" a hegedűjét.

Darabjai olyan mély értelműk, hogy végső üzenetüket könyvtári irodalom sem tudta megfejteni.

De a maga szintjén még legegyszerűbb néző is megérti, ami neki szól.

Az akadémikus és a segédmunkás, a professzor és a műveletlen kislány egymás mellett ülnek a nézőtéren - és zokognak. 

Ha jó nézők.

Ha nem, lehet, hogy a professzor nem sír, mert szégyelli az "olcsó" könnyeit, és lehazudja, hogy benne is, mint minden emberben, ott él az álmennyország utáni sóvárgás, az izgalomra való gyermeki éhség. Őt is meg lehet hatni, mert az ő lelkében is él a pokolnak és a mennynek az olcsó, ponyvaregény-változata is. 

János Evangéliumában sokkal több az ezoterikus, a kevesek számára érthető súlyos gondolat, mint mondjuk Máté Evangéliumában. Maga Jézus is figyelembe vette, hogy kiknek beszél, s ezért igyekezett a legmélyebb gondolatait egyszerű példabeszédekben, szívszorító, néha már együgyű kis mesékben átadni.

És ez a legnehezebb.

Úgy leszállni a saját szellemi színvonalunkról, hogy az mégse legyen árulás.

Hogy abban a színes papírba csomagolt, közérthető, hétköznapi kis mesében ott legyen a végelen gazdagság.

Egészen nem lehet benne, mert amikor az Igazság leszáll, elveszti a végtelenségét. Jézus vállalta a leszállást, meséket mondott, de még így is arra kényszerült, hogy ezeket az egyszerű, gyerekek számára érthető példabeszédeket magyaráznia kellett a tanítványainak, mert nem értették.

Ha azonban valaki megérti, tudja, hogy példázataiban ugyanazok a kozmikus méretű, súlyos metafizikai gondolatok vannak elrejtve, mint Shankara Védanta kommentárjaiban. Csakhogy Shankara nem egyszerű embereknek beszélt, hanem a művelt, szellemi elitnek. Shankara nem "száll le". Azt mondja, hogy "gyertek föl".

Kevesekhez szól.

Jézus nem. 

Ő tömegeket tanít. Számol azzal az egyébként szomorú ténnyel, hogy az egyszerű halász jobban érti őt, mint a nagy tudású rabbi: mert tisztább a szíve.

Anyám titkot bízott rám. Nem arra kért, hogy ne foglalkozzak a pénzzel, mert nem akart az élet ellen nevelni.

Csak azt tanácsolta, hogy utána mossak kezet. Mert a pénz: koszos.

Minden leírt mondatom előtt újra és újra meg kell tisztulni.

Müller Péter
XIV. évfolyam 6. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.