Müller Péter rovata

Exkluzív - Meditáció


„Hogyan lehet?” – kérdik tőlem, gyakran. „Hogyan lehet elengedni a fájdalmat? A rossz emléket?” „Hogyan lehet önmagunkat megismerni?”… „Hogyan lehet bánni a lelkünkkel?” A hogyanokra nincs más válasz, csakis a meditáció.

Az önmagunkkal bánni tudás művészetét csakis a meditáció­val lehet megtanulni.

Másképp nemigen.

Egy-egy felismerés, hasznos tanács, szellemi segítség keveset ér.

Az elmélet és a gyakorlat között ugyanis szakadék húzódik.

„Hiába mondod, hogy Uram, Uram, ha nem cselekszed, amit mondok.”

Ez Jézus mondata.

Vagyis ez már akkoriban is gond volt.

Az ember mást tett, mint amit gondolt, s hinni vélt.

Nem azért, mert téves volt a hite, hanem azért, mert nem tudta megvalósítani.

Nem tudta „realizálni”.

Régebben az igaz embert „megvalósult embernek” nevezték.

Mert átlépte a szakadékot és „megvalósította” önmagát.

Nehéz lépés, kevesen vállalkoznak rá.

A világ talán legnagyobb színpadi műve, a Hamlet erről a drámáról szól.

Hogy a hős tudja, mit kéne tennie, mégsem teszi.

Elviselhetetlen feszültségben él, mert lelkében pontosan tudja, hiszi és érzi, hogy mi a jó – de képtelen megtenni.

Ezt hívjuk hamleti dilemmának.

Ebből született többek között a híres „lenni vagy nem lenni” monológ, mert Hamlet már ott tart, hogy inkább megöli magát, mint hogy sorsfeladatát végrehajtsa.

De meghalni se mer!

Öngyilkos sem tud lenni – ezt sem képes megvalósítani.

 

Ekkép az öntudat

Belőlünk mind gyávát csinál,

S az elszántság természetes színét

A gondolat halványra betegíti;

Ily kétkedés által sok nagyszerű

Fontos merény kifordul medriből

S elveszti „tett” nevét.

 

Végül Hamlet nem a meditáció útján, hanem a tragikus hősök útján válik cselekvőképessé.

Hogyan?

Úgy, hogy megjárja életének poklát. Mindenkit ellök magától, anyját, szerelmét; hazájából elbujdosik, egykori barátait s jövendőbeli apósát megöli…

Sok mindent tesz, ahelyett, hogy az Igazi Tettet megtenné.

De végül „megvalósítja” magát, s a döntő lépésre alkalmassá válik.

A meditáció békésebb út.

De rendszeres és állandó gyakorlatot kíván.

Életrendet.

Csakis az lesz a miénk, amit sokszor csinálunk.

Amit gyakorolunk

Amit szokássá teszünk.

Amit lelkünkben – a megismételt, rendszeres edzéssel – a magunkévá teszünk.

Valaha az emberi élet nem volt elképzelhető meditáció nélkül.

Mert két lábra állni, járni, futni ösztönösen megtanul az ember, de a lelkével bánni már nem!

Ez művészet.

Magától ez nem megy.

A hogyanokra egyetlen válasz van: meditációval.

Semmiféle lelki problémánk nem oldódik meg magától.

Még az idővel sem – mert más formában újra előjöhet.

Csakis meditációval.

Ez alatt a szó alatt én persze mást értek, mint sok mai „ezoterikus” könyv vagy álomvilágtréning.

Én az önmagammal való bánni tudás művészetét értem.

Az önmegismerés folyamatát – először.

S az önmegvalósítás folyamatát – másodszor.

Ez még nem a nagy zen-iskolák s jógatanok végső felébredése. Ez csak a kezdeti lépések útja, melyben – hasonlóan egy jó szerelőhöz, aki meg tudja javítani a gépkocsinkat, mert ismeri belülről, s tudja, mit kell csinálni – mi is „szerelni” tudunk magunkban, át tudunk állítani hibás folyamatokat, képesek vagyunk megszüntetni lelki zárlatokat, néha még szomatikus bajainkat is meg tudjuk szüntetni.

Ez gyakorlat nélkül nem megy.

Válságaink, szorongásaink s néha betegségeink is azért húzódnak el sokáig – néha egy életen át! –, mert nem tanuljuk meg az önmagunkkal bánni tudás művészetét.

A meditáció ilyen értelemben nem más, mint átadni magunkban a helyet az Igazi Valónknak, aki majd nevel, irányít s formál bennünket.

Müller Péter
XVI. évfolyam 4. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.