Müller Péter rovata

Exkluzív - Pádi és Pasi


" Sokat veszekedtünkmi, ezzel a halk, finom mosolyú, szelíd Tóth Árpáddal" - írja Karinthy Frigyes. Arról akarta meggyőzni költő barátját, hogy a lélek halhatatlan, s hogy hatalmában áll az emberi testet nemcsak beteggé, de egészségessé is tenni.

Tóth Árpád - azaz: Pádi - ugyanis halálos beteg volt, s amikor ott ült az ágyán, torkán jeges borogatással, Karinthy így lelkesítette:

- Nézd, Pádi. Hallgass rám. Legyen eszed. Gyógyulj meg! Az orvosod nagyszerű ember, de nemcsak rajta múlik. Ígérd meg, hogy meggyógyulsz. Izend meg a testednek, a torkodnak és a tüdődnek, hogy jöjjenek rendbe. Ők hajlandók lesznek. Nem emlékszel a versedre, a gyufáról? Egyetlen szál gyufa is lángba boríthatja a világot!... Hiszen van még benned egy gyufányi tűz!... Találj ki valamit!

És Pádi józanul,mosolyogva s lihegve azt mondta:

- Majd a Pasi...

- Miféle Pasi?

Annus, a költő felesége szólt közbe.

– Ezt nem tudtad? Van egy "Pasi", akiről Pádi mostanában beszél. A Pasi mindent elintéz, járkál a városban, dolgozik, verset ír, míg Pádi az ágyában fekszik.

A beteg költő lihegve és ravaszul bólogat.

- No látod. Majd szólok a Pasinak.

"Aztán megtudtam, ki az a Pasi" - írja pár nap múlva Karinthy.

"Beléptem a szobába, ahol ott feküdt valami furcsa dolog, viaszarccal és kinyújtott kezekkel, ami az első pillanatban nagyon hasonlított Pádihoz, de aztán nyilvánvaló volt, hogy nem a Pádi az - ez a valami, amit a halottas emberek éppen öltöztetni kezdenek, aminek merev végtagjai komikusan lógnak és libegnek, amint ráadják az utolsó ruhát – ez amerev arc, ami nemmosolyodik elmindeme furcsaságon, ami körülötte történik, amit vele csinálnak – nem, nem, ez egy tárgy, egy viaszbaba, amit Pádi helyére csempésztek – de hát akkor hol lehet a Pádi?"

És most következik a döbbenetes pillant.

"Körülnéztem és... megsúghatom, Pádi?... az elsötétített szobában, szemben az ággyal, ahol a halottöltöztetők szorgoskodtak nagy komolyan, egy homályos sarokban amásik ágy mögött egyszerre csak megláttalak. Ott áltál a sarokban, Pádi, ujjaddal a szádon, sebesen hunyorgatva integettél, hogy ne szóljak, ne áruljalak el. Aztán az ágy felé bökdöstél mutatóujjal és jelekkel rajzoltad le és írtad a levegőbe, hogy ez az ott…ne szólj senkinek, ez, akit ott öltöztetnek... ez a Pasi... akiről beszéltél... na,mit szólok hozzá?

És integettél, egészségesen, halkan kuncogva, mint régen a jó tréfán."

És innen kezdve Karinthy látomását átszínezi lényének bölcs és megrendítő humora, mert így írja le barátja szellemlényének titkos üzenetét:

"- Na mit szólsz hozzá... hát nem jól csináltuk? Pasival, aki ennyire hasonlít hozzám,már két hete megbeszéltük a dolgot s ma éccaka végrehajtottuk! Ő lefeküdt ide, halottnak, hogy igaza legyen Természet Rendjének és az Orvostudománynak… én pedig… amint látod, köszönöm, végre jól vagyok! Nézd, milyen jól játssza a Pasi a komoly halottat! Nézd, hagyja magát befektetni a koporsóba... és nem nevetné el magát az istennek se! Végig fogja hallgatni a sírbeszédeket is,meglátod, egy pissz nélkül!... Tudod, mit - mondja Pádi a barátjának -, menj be a kávéházba utána, ha van időm, egy percre okvetlenül benézek... majd megbeszéljük, mit írjunk erről az érdekes kísérletről..."

"Így történt - mondja Karinthy -, hogy most itt ül szemben velem, a másik széken, szivarral a szájában, és int, hogy csak fejezzem be gyorsan ezt a róla szóló cikket, aztán majd beszélgetünk és sakkozunk… és én csodálkozom azon, hogy senki se látja… vagy csak szokásból tesznek úgy, mintha nem látnák, az illendőség kedvéért, mely előírja, hogy akit eltemetnek, annak jövését-menését az emberek közt úgy kell tekinteni, mintha csak a képzelet játéka volna?”

Kérdőjel van az írás végén.

Tényleg nem látjuk az élő szellemiséget, vagy ha látjuk, kénytelenek vagyunk az ostoba kordivat miatt azt hazudni, hogy ez csak a képzeletünk játéka?

Sokszor idéztem már a magyar irodalom nagyjait.

Szinte alig van olyan alkotónk, akiknek műveiben ne szólalna meg valamiféle vallásosság, istenhit, spiritualitás, vagy a szó igazi értelmében vett ezotéria. Még akkor is, ha egy-egy költőnk hétköznapi tudata materialista volt, ha verset írt és "inspirált" vagy "intuitív" állapotba került, azaz magyarul "szellemmel áthatva" vagy "belülről tanítva" alkotott, mindannyian hittek a hitben s lelki szemeik látóvá váltak.

A lélek halhatatlanságának témája itt-ott felbukkanó búvópatakként Karinthy egész életművén végigkísérhető.

Már kamaszkori noteszában is olyasmit ír, hogyha „az a valami, amit magamban Léleknek tudok, nem belém, hanem egy kőbe költözik az utca kövei között, annak a kőnek meg kell mozdulnia!"

Ebben az írásában azonban még egy titkos üzenet van.

Bohócmaszk mögé kell bújnunk!

Az igazságról csak úgy lehet beszélni, mintha csak képzeletünk műve volna.

Mintha káprázat volna.

Mintha csak viccelnénk.

Shakespeare színpada teli van szellemekkel, de erről a mai színház művészei jó része azt hiszi, hogy ez csak játék. Hogy ezt nem gondolta Shakespeare komolyan. Hazugság. Művészi hazugság - de hazugság. Hány ember van, aki egy szentmisénél valóban látja és megéli a Szent Szellemmel való kapcsolatát? És hányan vélik úgy, hogy az ilyen írás, mint ez a "Pádi és Pasi" tulajdonképpen csak művészkedés, egy játékos elme ügyes bűvészkedése valami olyasmivel, aminek igazságában valójában nem hisz.

Vagyis, hogy Karinthy ravaszul hazudik.

Csak "művészkedik" - nem kell komolyan venni.

A huszonegyedik század elején - amikor az emberiség egész kulturális hagyományát múzeumokba hajította, azaz megtagadta szellemi származásának emlékét, valódi istenhitét s a lélek halhatatlanságáról való tudását, amikor elintézett kérdésnek véli, hogy mindent az öntudatlan anyag szült - újra felszínre bukkan az igazság. Nem a "hivatalos" irodalomban, mert az jószerivel elintézettnek véli, hogy az életnek anyagi eredete van. A "nem hivatalosak" műveibe szorult az igazság - s a régieket érdemes olvasni.

Buddha, Mózes, Dávid, Jézus, Lao-ce, Platón és Ady, Arany, Vörösmarty, Madách, Weöres, Pilinszky, Kodolányi, Hamvas... és Mikszáth és Karinthy... és minden hiteles művész és bölcs tudását arról, hogy az igazság lehazudható és letagadható ugyan, sőt, elfelejthető is - de megölhetetlen. 

Müller Péter
XI. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.