Müller Péter rovata

Exkluzív - Rossz valóság


Ez Hamvas Béla kifejezése.
Azt mondta: „Rossz valóságban élünk.”
Hajlamosak vagyunk abban a tévhitben élni, hogy csak egyetlen valóság van.
Teljesen mindegy, hogy ez rossz-e, vagy jó, ebben kell létezni, mert ez a „Valóság”.
Az igazság azonban az, hogy sokféle valóság van.
Meglepődnél, ha csak tíz percre is egy másik emberré kéne válnod, kinéznél a szemén, hallanál a fülével s mondjuk élnél a férjével, dolgoznál a munkahelyén, s átélnéd azt, hogy te vagy ő. Olyan érzéseket ismernél meg s olyan gondolatokat, melyek eddig nem is léteztek számodra – olyan idegen világában kóborolnál, mint egy marslakó.
Vagy mondjuk visszarepülnél az időben.
Érdekes például régi újságokat olvasgatni.
Miről álmodtak a nagyszüleink száz évvel ezelőtt?
Miről hitték azt, hogy ez a „valóságuk”?
Ráadásul, ha a mai „valóságból” nézel vissza, azonnal látod, hogy ezekben az újságokban nem a korabeli „valóság” van leírva, hanem valami egészen más: kutyaversenyek, rablógyilkosságok, botrányos válóperek, ma már nem létező árucikkek reklámjai, mulatságosan pufogó és poros politikai közhelyek, miközben – ma már tudod – emberek milliói ölték egymást nyíltan és titokban.
Ha nem éltél valaha benne s nincsenek emlékeid, nem érted például, hogy olyan mulatságos figuráktól, mint a bajszos Hitler, vagy a pöfeteg, durcás pofákat vágó Benito Mussolinitől hogyan lehetett valaha félni? Olyanok, mint a deklamláló, rossz színészek, sőt, bohócok, önmaguk paródiái, akiket a tömeg valami érthetetlen okból komolyan vett, sőt, még a halálba is követte őket.
De ha még régebbre mész, mondjuk az ógörögök világába, azt tapasztalod, hogy ők nem „hittek” az isteneikben, hanem látták őket. Úgy lehetett hivatkozni rájuk, mint valóságos lényekre, akiket mindenki ismer. Más, ősi kultúrákban angyalokat láttak, az ősök szellemével naponta érintkeztek, és „valóságnak” tekintettek olyan tudatállapotokat, melyeket ma csak az LSD hatására élhetsz át. Ez nem azt jelenti, hogy csakis a te mai „valóságod” az igazi VALÓSÁG, az övéké káprázat, vagy éppenséggel (ahogy ma ostobán mondják) „primitív” hiedelem, hanem azt, hogy sok valóság van, s a miénk, amelyben éppen élünk, Hamvas Béla szerint egy „rossz valóság”.
Megdöbbennél, ha mint egy időutazó, ötven évet előreröppennél s valahonnan 2050-ből vagy 2060-ból néznél vissza erre a mai napodra. Ha kezedbe kerülnének a mai újságok, hallgatnád a mai rádió híreit, s főleg, ha végignéznéd a tévé műsorait. Megdöbbennél, hogy mit hittél valóságnak!
Teljes káprázatban éltél, mások által szelektált és mesterséges álomvilágban, melyről – amíg élted – azt hitted, hogy ez az, ami van, amit meg lehet fogni, meg lehet tapogatni, amit látni, hallani lehet, s amit élned kell, mert ez az „élet”.
Döbbenten látnád a jövőből, hogy mit álmodsz éppen most, ebben a jelenlegi pillanatodban.
Látnád, hogy hipnózis hatása alatt vagy.
Egy kollektív szuggesztió áldozata.
Látnád, hogy egyetlen szó nem igaz abból, amiről az emberek – főleg nyilvánosan – beszélnek. A könyvek zöméről úgy vélnéd, hogy poros, elmúlt kordivatokkal kacérkodó olvashatatlan szemét, a politikusokat nem is értenéd, de magadat sem, hogyan hihetted erről a néha bosszantó, néha mulatságos káprázatról, hogy valóság.
Semmi nincs úgy, ahogy mondták, s a megtévesztők nyomtalanul eltűntek a ködben. Egy-egy történelmi kor: álom, jelmezbál, véres rögeszmék sorozata, melyet valaha komolyan vettek s öltek érte.
S aztán jött egy másik kor, egy másik álom, melyben kiderül, hogy amiért valaki az életét áldozta, nem úgy volt, ahogy elképzelte. Ha mondjuk Petőfi Sándornak módja lett volna végignézni azokat a márciusi ünnepségeket, melyeket halála óta rendeztek a különféle politikai rezsimek, vagy nevetőgörcsöt kap, vagy gyógyíthatatlanul depressziós lesz.
Minden kor: álom.
Erről szól az „Ember tragédiája”.
Minden történelmi kor Ádám álma: egyik se valóság.
Bár mindegyik annak tűnik, de olyan megfogható és tapintható valóságnak, hogy el sem lehet képzelni mást – aki azt állítja, hogy ez nem „valóság”, az nem normális.
Nem véletlen, hogy az újkori lélektant a hipnózis jelensége ihlette meg, s döbbentette rá arra az alapvető tényre, hogy az emberi Tudat leglényegesebb része az, amiről nem tud – vagyis a tudattalan –, s amiről úgy véli, hogy ezt tényleg tudja és érti és ismeri, és ez aztán megcáfolhatatlanul és kétségtelenül Van, lelkének éppen az a része, mely káprázik, és hipnotikus álomban van.
Ez az álom abszolút logikai rendben és Tökéletes Valóságként jelenik meg, s mindaddig tart, amíg valaki nem tudja, hogy hipnotizálva van.
Ha csak a gyanú fölébred – a „valóság” szétpattan, mint a buborék.
Amiről itt szó van – és ezt Madách Imre tökéletesen ismerte –, az emberi léleknek olyan eredendő teremtőképessége, mellyel különféle „valóságokat” gyárt, hiedelmekből. A hinduk azt mondják, Brahman is így teremtette a világot, a maja káprázatvilágát vonta maga köré, s innen kezdve mindig az lesz, amit képzel. (A magyar „képzel”, „képzelődik”, „képzet” szavaink mutatják, hogy mindezt őseink Freud előtt is tudták: a képeket, melyek „megvalósulnak”, először képzeljük. Így „képződik” a Valóság, mely addig tart, amíg „képzeljük”.)
Egy emberi lelket onnan lehet megismerni, hogy mit képzel valóságnak.
Manapság például azt képzeljük, hogy az élet alapja a gazdagság.
Ez természetesen kollektív képzelet – azért működik.
Abban a pillanatban, amikor nagy bajba jutunk – mondjuk, meghal, akit szerettünk –, a gazdagság értéktelenné válik.
Mindenünket odaadnánk egy jézusi csodatevőnek, ha föltámasztaná a halottunkat.
Szomjazónak a sivatagban egy csepp víz többet ér, mint egymillió dollár.
A szomjazó valósága: a víz.
A gazdag embereké a pénz – de csak addig, míg nem lesz nagyon szomjas.
Krisztus azokhoz szólt, akik „szomjazták” az igazságot.
Nekik mondta: Isten szellem és valóság.
Minden egyéb: káprázat.

Müller Péter
IX. évfolyam 8. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2018. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.