Müller Péter rovata

Exkluzív - Szenvedély


Láttam embert úgy meghalni, hogy az induló villamoson nem a korlát után kapott, hanem az aktatáskájához, amelyben a pénze volt. Lezuhant és meghalt.
Dúsgazdag kanadai barátom négy infarktus után sem tudta abbahagyni az eszelős pénzhajszát. Már nem él.
És hányszor tapasztaljuk, hogy valaki képtelen abbahagyni a dohányzást, az ivást, az evést, a szükségtelen hajszát, vagy éppenséggel a szüntelen nőhajszát, sokszor a túlmunkát, amit talán nem is szeret csinálni, mégis összeomlik, ha le kell állnia – hányszor tapasztaljuk, hogy olyasmit művelünk, ami életünket rongálja, mégis csináljuk, mert...
Mert?
És itt jön a különös válasz: mert többet ér, mint az életünk.
Azt hinnénk, nincs fontosabb, mint az életünk.
Nem így van.
A szenvedélyek fontosabbak.
Buddha, amikor a létezés titkán meditált, talált a saját szívében egy mindent eldöntő alapszót, egy gyökérfogalmat, amelyből minden ered és ami mindent meghatároz.
Úgy hívta tibeti páli nyelven, hogy tanha.
Sokféle fordítása van: szomjúság... létszomj... sóvárgás... vágy.
Ez van az emberi lélek legmélyén, mely új és új életre készteti, s ami a karma kerekén megállíthatatlanul forgatja.
A bölcs magyar nyelv (mely szellemében közelebb áll a távol-keleti hagyományhoz, mint azt sejthetnék) pontosabb szót talál a tanha fogalmára:
Szenvedély.
Ez a szó a következőket üzeni (figyelj magadba, hogy miféle emlékhúrokat rezdítek meg):
A szenvedély egy olyan hatalmas erő, amely valamibe belekerget, amiről azt hiszem, hogy örömöt ad, végső soron mégis szenvedést okoz. Azt hiszem, hogy kéjes, pedig kínos. Azt hiszem, kielégít, pedig egyre éhesebbé tesz. És minél éhesebb leszek, annál inkább jól akarok lakni, s mégis egyre éhesebb leszek.
A szenvedélyben ez a szenvedés.
És az, hogy magához rántja életem minden más értekeit.
Végső soron tönkretesz.
Nietzsche azt mondja: A szenvedély ellen nehéz harcolni, mert amit akar, azért az ember egész lelkét odadobja.
Ezt is fontos tudni: hogy a szenvedély roppant erős.
A halál se tudja legyőzni.
És itt kezdődik a mai pszichológiát jóval meghaladó tradicionális lélekismeret tanítása. Ha végignézzük egy emberi lélek karmaláncát, azt látjuk, hogy egy-egy uralkodó szenvedélye sok-sok életén is áthúzódik.
Buddha is karmaláncban gondolkodott, s amikor megtalálta saját szívében a tanha őserejét, sok-sok életét látta vissza. S azt is, ahogy ez a szenvedély új és új formában, új alakban, új célokkal, de mint a kitéphetetlen gaz, minden életében újra kihajtott és kárt okozott.
A szenvedély erősebb, mint az életösztön.
Nem gondolnánk, de így van.
Közösen és egyénileg is olyasmiket művelünk, ami kifejezetten életellenes. Tudjuk, hogy baj lesz belőle, mégis megtesszük, mert erősebb bennünk a tanha, mint az életvágy vagy a halálfélelem.
A környezetünk mérgezését, a természet kipusztítását, bolygónk légkörének feldúlását, de valamennyi hódító háborút is szenvedélyek mozgattak, s nem az életösztön. Még kevésbé az ún. ideológiák.
A különféle ideológiák (a kommunizmustól és kapitalizmustól kezdve minden izmus és minden vallási vita) csak „fedőelméletek” voltak: ami valójában mozgatta őket, az kivétel nélkül minden esetben valamiféle szenvedély volt.
Valamennyiünket ilyen szenvedélyek uralnak, bár nehéz megnevezni őket, mert tudattalanok. Nem tudunk róla. Azt hisszük, elvek mozgatnak minket, józan megfontolások. Nem így van. Az ész igyekszik ésszerűnek mutatni azt, ami tudattalan szenvedély. És itt jóval többről van szó, mint arról, hogy valaki szenvedélybeteg, mondjuk dohányos vagy alkoholista, bár az igazi indíték itt is tudattalan. A dohányosra például azt mondják, hogy „nikotinéhségét” akarja kielégíteni, ami nem igaz: nincs olyan bagós a világon, aki eldobná a cigarettáját, ha a napi nikotinadagját injekcióban megkapná. Nem azért dohányzik. Az ilyen szenvedélynek, ha van is anyagi kihatása, de elsősorban a lélek betegsége: valami szenvedélyt akar reménytelenül kielégíteni. Tőlem már kérdezte súlyos tüdőbeteg dohányos, hogy lehet-e a túlvilágon cigarettázni. Én magam, amikor megszüntettem ezt a transzcendens cigaretta utáni sóvárgásomat, még sok színdarabomba beleírtam. Jelenleg is játsszák az „Isten pénzét” a Madách Színházban, melyben a túlvilágról érkezett néhai üzletember szelleme (Szerednyey Béla játssza) arról panaszkodik földi társának, Ebenezer Scrooge-nak (Huszti Péter), hogy legpokolibb odaát a másvilágon az, hogy nem lehet szivarozni. Kéri Scrooge-ot, hogy gyújtson rá, és fújja arcába a füstöt. A „pokol” gyakran éppen ez: a kielégíthetetlen szenvedély.
Ez nem is olyan vicces, mert szenvedély lehet nemcsak a dohányzás, de például a színház vonzása is; aki olvasta Kígyó és kereszt c. könyvemet, emlékszik rá, hogy Domján Editet éppen a színpad iránti szenvedélyes vonzalma sodorta abba az inkarnációjában, melyet oly tragikusan fejezett be. A varázsló varázshatalmának helyszínétől nehezen tudott elszakadni. Ezt a fajta szenvedélyt csakis a színészek ismerik: szerelemnél erősebb, és akkor is játszanak még, ha súlyos betegek, ha meghalt valakijük, vagy éppenséggel ők maguk haldoklanak. (A közönség ma sem tudja, de Márkus László barátomat hosszú ideig csakis a játék szenvedélye tartotta életben; többször volt olyan előadás, ahol attól tartottunk, hogy a színpadon, előadás közben meghal. Színre lépése pillanatában ugyanis alig élt már. De a szenvedélye erősebb volt, mint a halál.)
Buddha pontosan tudta, hogy életünk „kis szenvedélye” (pl. dohányzás) mögött mindig a Nagy Szenvedély áll – a kicsi a Nagynak egyetlen vadhajtása.
És azt is tudta, hogy erről a Nagy Szenvedélyről beszélni a karma működése nélkül nem lehet, mert ez az ősi mozgató erő már a létbe zuhanásunk is eredeti oka volt valaha, s azóta is sok-sok testet öltés és küzdelmes földi sors kimeríthetetlen hajtóanyaga.
Egész karmaláncok fűződnek fel egy-egy uralkodó szenvedély szálára, és életünknek a „túlvilági” fázisára éppen az a jellemző, hogy a szenvedély tüze odaát is ég tovább: ez a legfőbb oka annak, hogy lelkünk új inkarnációra kényszerül.
Az ember életének egyetlen győzelme van: a szenvedély megszüntetése, mely hasonlatos ahhoz, amikor egy vadállat megszelídül.

Müller Péter
IX. évfolyam 12. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.