Müller Péter rovata

Exkluzív - Úr és szolga


Ha azt kérdeznéd, mi a legfontosabb tudás ahhoz, hogy szép és világos életet élj, ezt az egyetlen mondatot mondanám:

„Vagy úr, vagy szolga vagy!”

Lakik benned egy király és egy rabszolga.

És vagy a király parancsát követed – vagy a szolga öntudatlan rögeszméjét.

Vagy a királyod mondja meg, mi legyen veled, vagy a szolga.

Vagy te irányítod sorsodat – vagy a külső körülmények.

Vagy egy értelmes és mindent átlátó Hatalom irányít – vagy az ösztöneid és elvakult egód.

És ami nincs a hatalmadban, azt szolgálnod kell.

Ez törvény. Ami nincs a hatalmadban, azt szolgálnod kell.

Köztes út nincs.

Vagy úr vagy – vagy szolga!

Úgy is mondhatnám, hogy két „éned” van.

Egy halhatatlan, isteni – és halandó, emberi.

Az egyik az urad – a másik a szolga, aki szolgálatra született ugyan, de mégis átveszi sorsod fölött a hatalmat.

Kire hallgatsz magadban?

Kinek a parancsszavát követed?

Ez a kérdés.

Több kérdés nincs.

Mondok néhány példát.

Ha uradra hallgatsz, nem félsz. Csak akkor félsz, ha urad megengedi. Nem vagy féltékeny, sóvárgó, önző, mohó. Csak akkor nyúlsz ki bármiért is, ha urad azt mondja: vedd el, a tiéd.

Ha uradra hallgatsz, nem hízol meg, s bármikor le tudsz fogyni, minden szisztéma nélkül. Csak azért, mert urad akarja. A cigarettát máról holnapra eldobod. S az érzelmeid ezentúl nem „rád törnek”, hanem mindegyiket csak megengeded magadnak.

Az úrnak megvan a módja arra, hogy szorongásaidat megszüntesd, hogy életed te magad, és ne a külső körülmények irányítsák. Tud oldani és kötni. Tudja, mi az, ami jár neked, s mihez nem szabad nyúlnod. Tudja, mi jó neked s mi rossz. Vagy mai szóval: mi hasznos és mi haszontalan. Benső urad nem morális szabályokat, dogmákat, előírásokat, mások véleményét követi, hanem csakis a saját útját. Ez egy speciális út, és csakis urad tudja, hogy neked olyasmiket is szabad megtenni, amit másoknak nem szabad, és fordítva: nem szabad megtenned olyasmiket, melyekben egy külső szem semmiféle rosszat nem lát.

Fura dolgot mondok.

A hirtelen felindulásból elkövetett bűnt ez a törvény vétkesebbnek tartja, mint amit előre megfontolt szándékból követtek el, mert a legnagyobb véteknek nem magát a tettet tartja, hanem azt, hogy az ember nem volt ura magának. A vakság, a tudatlanság, az ösztönöknek, vágyaknak való kiszolgáltatottságunk a legfőbb bajunk. Kavargó indulatok, félelmek, sötét szorongások, pillanatnyi érdekek, mohó haszonszerzés, kapzsiság, sóvárgás, türelmetlenség, riadtság, hatalomszomj, gőg, kevélység, pánik érzései törnek ránk – s mi ezeknek rabságában élünk.

Tetteinket uralatlan lelkiállapotaink irányítják.

Ura csak az tud lenni önmagának, aki felismerte, hogy van a lelkének „ura”.

Ezt hívják „én-élménynek”.

Vagy igazi isten-élménynek.

Amit mi, mai emberek legkevésbé értünk, hogy urunk semmit sem fojt el. Egyszerűen csak nem engedi.

Ha már a benned lévő szolgalélek és szolgaösztön fölidézte a félelmet, a szorongást, a féltékenységet, utólag már csak elfojtani lehet. Elnyomni, visszaszorítani, mint a ketrecéből kiszabadult vadállatot.

De ha urad van hatalmon, nálad van a ketreced kulcsa.

Te döntöd el, hogy kit-mit engedsz szabadjára.

Szabadjára engedheted például a haragodat.

Szép, pompás, nemes érzés – semmi köze a gyűlölethez.

Megharagudhatsz a gyermekedre, s ha urad úgy dönt, rákiálthatsz, rá is csaphatsz a kezére.

Szabadjára engedheted a szerelem érzését is. Mert az sem kívülről tör rád – te adsz engedélyt magadnak, hogy szerelmes légy. Ez az engedély olyan határtalan lehet, hogy akár bele is halhatsz a szerelembe.

Ugyanakkor – ha mondjuk három gyereked van, és feleséged – urad nem ad engedélyt, hogy a szomszédod feleségébe beleszeress.

Tudom, hogy most furát mondtam, de így van. Aki ráébredt urára, tudja, hogy így van: dönt, hogy kibont-e egy szerelmi érzést, vagy sem.

Arra, hogy „nem tudtam”, nem lehet hivatkozni – mert az urad tudja.

És arra sem lehet, hogy „nem tehetek róla”, mert a felébredt ember tudja, hogy mindenről ő tehet. Saját sorstörténetének nemcsak színésze, de írója is egyben.

Te írod életed meséjét, nem a külső körülményeid.

És a benső úrhoz képest már külső körülménynek számítanak a lelkiállapotaid is. Az érzéseid, a vágyaid, a félelmeid és a szokásaid is. Ezek mind úgy működnek benned, mint a zenei motívumok, felidézhetők, elcsendesíthetők – urad a karmester.

Ha urad felébred, nem fogadja el, hogy te bárhonnan programozva légy, s tehetetlenül kövess olyan külső-belső információkat, melyek nem tőle származnak.

Tudom, hogy olyasmit mondok, ami számunkra nemcsak idegen, de elfogadhatatlan is.

Mi nem ébredtünk magunkra.

Mi lelki és társadalmi rabszolgák vagyunk.

A mi „vezérünk” nem „bensőnkből vezérel”.

A „benső vezérlés” ugyanis mélyebbről jön, mint az érzéseink vagy az ösztöni késztetéseink.

Ha urunkat ismernénk, föl se merülne az a kérdés, hogyan bocsássunk meg, mert sohasem bántódnánk meg. Nem lenne mit megbocsátani. Az éber szellemiség számára a megbocsátás nem utólag, hanem már a tett pillanatában megtörténik. Jézus abban a pillanatban bocsátott meg kínzóinak, amikor még éppen verték. Látta, hogy „nem tudják, mit cselekszenek”. Az ilyeneket nem lehet gyűlölni – legfeljebb sajnálni.

Mint ahogy bennünket is, akik szolgák vagyunk, s ezért nem tudjuk, mit cselekszünk.

Müller Péter
XIII. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.