Müller Péter rovata

Exkluzív - Vej vu vej


Ez egy nagyon fontos kifejezés. Azt jelenti: a „nem-cselekvés cselekvése”. Ez a taoizmus, a ji king és minden ősi, keleti harci művészet, sőt életművészet alapja. Mi ezt nem értjük.

Hogyan?

Hogyan van ez?!

Vagy cselekszem, vagy nem.

Vagy csinálok valamit, vagy nem.

És akkor nem teszek semmit.

Hagyom az egészet.

Mi ezt így értjük.

Annyira más a lelki szerkezetünk, és annyira nem tudjuk már megteremteni ennek a csodálatos „nem-cselekvésnek” a lelki-testi állapotát, hogy félreértjük az egészet.

Azt hisszük, hogy ez passzivitás.

Semmit-tevés.

Ráhagyatkozás mindenre és mindenkire.

Ráhagyom a tettet a külső-belső körülményekre, s hagyom, hogy „magától” megtörténjen a dolog.

Mi ezt így gondoljuk.

De ez nem így van!

A mi parancsnokunk ugyanis az ego.

Ő akar, vagy nem akar valamit.

Ha parancsot ad, akkor az végigsuhan a lelkünkön, idegeinken, izmainkon – s akkor ezt a parancsot megtesszük.

Vagy éppen ellenkezőleg: nem teszünk semmit.

Ha egónk nem tartja érdemesnek a dolgot, és hagyja az egészet.

Az ilyen nem-cselekvés lényegében azonos a semmittevéssel, a lustasággal, a tétlenséggel.

Tévedés!

A vu vej teremtő állapot!

Sőt, a szó igazi értelmében csakis ez az!

Csak hogy jobban értsd:

A vu vej lélektanilag azt jelenti, hogy nem az egó cselekszik, hanem a legbensőbb Valónk.

Vu vej, amikor Jézus azt mondja, hogy „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, Atyám!”.

Ez az elképzelhető legnagyobb aktvitást jelenti.

Az emberiség egész további története ebből a mondatból állt elő.

Ennél erősebb „aktív”, „teremtő” mondatot el sem lehet képzelni.

Vu vej keresztény nyelven ezt jelenti: „Nem én cselekszem, hanem az Isten.”

Hagyom Őt cselekedni.

Aki itt nem tesz semmit, és félreáll, az az egó.

Az önakarat.

„Nem én kiáltok, a föld dübörög.”

A kínaiaknál nem ezt a pozitívumot, hanem a negatívumot hangsúlyozzák: az Üresség cselekszik.

Ürességnek nevezik a tökéletes éntelenséget.

Az Üresség olyan, mint a hurrikán szíve: nincs benne semmi, s belőle árad mégis a körülötte pusztító örvény.

Amikor egy harcművész küzd, lelkét ilyen „üresség” állapotában tartja.

Vagyis a hurrikán szívében.

Ott dől el, mit tegyen, vagy ne tegyen.

De ennek a centrumnak atomereje van.

A művésznél ez az ihlet.

Amikor – fölkészülve és átadva lelkét egy nálánál nagyobb Hatalomnak – befogadja azt, amit „múzsája súg” neki.

Ha csak „én akarom” a művet, nem lesz igazán nagyszerű.

Minden művész tudja, hogy hagynia kell magát megtermékenyíteni.

Hagyni kell a magasabb erőket megnyilvánulni.

Ez nem passzivitást jelent, hanem mérhetetlenül sok munkát, lemondást és küzdelmet.

Az inspiráció nem azt jelenti, hogy valami magasabb szellem sugallatát kopírozzuk le egy költemény, festmény vagy zenemű formájában, hanem azt, hogy hagyjuk a bennünk lévő mélyvalóságot, az egónkon túli Ürességet megszólalni.

Van olyan is, hogy valaki valóban „megszállottságból” dolgozik.

Ilyenkor csak súgnak neki, valóban. Ő csak eszköz.

De ez csak ritkán szül nagy műveket.

Ez csak másolás.

Olyan, mint amikor a papa írja meg gyereke helyett a leckét.

Ez nem is egészséges dolog.

Ráadásul az ilyen írás nem lehet jó, mert csak egy nagyon ostoba papa csinál olyasmit, hogy megírja fia helyett a leckéjét.

A valódi Múzsa súg, sugall. Megtermékenyíti a ráhangolt művészt – de a művet nem írja meg helyette.

A gyermeket nem hordja ki helyette.

Életünk minden ihletett, nagy pillanata a vu vejből születik.

Müller Péter
XVI. évfolyam 5. szám

Címkék: ezotéria, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.