Müller Péter rovata

Müller Péter rovata: Exkluzív

A női lélekről


     

    „Ha Isten a maga képére teremtette az embert, akkor bízvást állíthatjuk, hogy az ember saját képére alkotta a hegedűt. Helyesebben a nő képére, mert a hegedű gyönyörű istennő.”

    Ezt Jehudi Menuhin, a nagy hegedűművész mondta.

    Ha láttad játszani, valóban úgy tűnt, mintha szeretkezne a hegedűjével. Ahogy lenyomott ujjbegyét villámgyorsan föl-le mozgatta (vibrato), ahogy nem nyomta le a húrt, csak alig-alig érintve üveghangokat csalt ki a hangszerből, ahogy a spiccatókat, a tremolókat, a legatókat és a staccatókat kihozta belőle, ahogy a hidacska fölött (sul ponticello) az intenzív magas hangokkal erősítette a magasabb harmóniákat, ahogy a fogólaphoz közel (sul testo) kissé nazális búgásra késztette a hangszerét, az valóban úgy tűnt, mint egy ölelés.

    És a hegedű úgy is viselkedett a kezében, mint egy szerelmes nő.

    A hegedű formája valóban női testre emlékeztet. És ha meghallgatsz egy hegedűkészítő mestert, úgy beszél, mint aki nem „készíti”, hanem végtelen türelemmel „megteremti” a hangszerét.

    Majdnem azt mondtam, a saját bordájából.

    A szép formája, nemes anyaga és hangja mellett van azonban a hegedűnek egy titka, mely kívülről nem látszik rajta.

    Ez a lelke.

    Igen, a lelke.

    Ez nem költői metafora.

    A hegedűnek tényleg van lelke.

    Ez egy keményfából, rendszerint lucfenyőből készült hengeres kis pálcika, ami a hangszer belsejében van. Nagyjából a láb magas hangok felőli oldalán ékelődik a tető és a hát közé.

    Nincs ragasztással rögzítve, hogy az F-lyukon át egy finom szerszámmal benyúlva a helyzetét finoman, nagyon-nagyon finoman változtatni lehessen.

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin augusztusi lapszámában olvashatják!

     

    Müller Péter
    XXV. évfolyam 8. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.