Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - A fausti ember


Múltkor a jin és jang titkáról beszéltünk.

Arról szóltam, hogy valamennyiünkben ott él a két princípium, a két "én", s lelkünk harmóniáját éppen az határozza meg, hogy ez a bennünk lévő férfi és a női "én", a jang és a jin egymással milyen viszonyban van.

Egyáltalán tudni kell, hogy ez a két "én" csak egymással együtt él - külön nem létezik.

Csak férfi és csak női nem létezik.

Még elméletileg csak.

A teremtett világ poláris, vagyis kétnemű, s nem egyetlen középpont, hanem két gyújtópont körül forog, nemkörbe, hanem elliptikusan. A teremtésben nincsenek szóló-, csak páros táncosok.

A férfi nemcsak nem tud nő nélkül élni, de a saját jang lelkében is ott lappang a nő. Az abszolút macsó hasonlít ahhoz az emberhez, aki állandóan csak fújja, fújja kifelé a levegőt, sohasem veszi, egyre vörösebb lesz a feje, s végül megfullad. Legjobban a levegővételben éljük át létünk állandó kettős természetét, az adás és a kapás, a szomj és a túlfeszültség örök lüktetésében. Nem lehet örökké kivagy belélegezni. Mert adni és kapni, kiárasztani és befogadni: ez a kozmosz ritmusa.

Erre van ráhangolva szívünk, vérünk, lélegzésünk, éjszakánk, nappalunk, sorsunk ütemes lüktetése, hogy néha aktívak, néha passzívak, néha lágyak, néha kemények, néha nők és néha férfiak vagyunk.

Vegytiszta, százszázalékos férfi nem létezik.

Ezt csak a hülye jang képzeli.

A férfién hajlamos ugyanis arra a veszedelmes tébolyra, amit "elvont", "absztrakt" gondolkodásnak neveznek.

Honnan "vonja" el?

A valóságtól.

Más szóval: az élettől.

Elvont gondolkodással csakis a hullát lehet analizálni, sőt, maga az elvont gondolkodás: öl.

Az élettelenből, a halottból nem lehet megérteni az életet, mert elillant belőle.

Bonctanilag és vegytanilag, és fizikailag, és atomfizikailag megállapíthatom, mi rejlik egy női testben, de hogy miért élt, miért volt boldog és boldogtalan, s főleg, hogy miért szeretett s én miért szerettem őt - azt sohasem érthetem meg semmiféle elméletből, mert ez az Élet titka, s nem az elméleteké.

"Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája" -mondta Goethe, aki a saját túlhangsúlyos jang-énje miatt igen sokat szenvedett és sokszor írt is róla. Faust története is ilyen, aki már mindent tud - csak élni nem. A mai embert - éppen Goethe remekműve után - "fausti embernek" nevezzük. Ez tulajdonképpen a jang-én tragédiája:mindent tud,mindent felkutat,mindent akar,mindent meghódít - csak éppen boldogtalan, s megöli a szerelmét s az életet.

Ilyen jang-világban élünk.

A jang egyre veszélyesebb rémuralmában.

A jang, aki állandóan akar, kutat, tud, felfedez, meghódít, teremt, jó esetben elszánt, rossz esetben konok, törtető, mániás, észben gazdag, érzésben szegény. A jangnak a Természet nem anyja, hanem vadászterülete, s a jin nem a párja, hanem kielégülésének tárgya, feszültségének levezetője, szenvedélyének játékszere, akit kéjjel megtermékenyít, s utána odébb áll. A felpüffedt túl-jang teszi rohanóvá a világot, életcéllá a hódítást és fölfedezést, és saját kreációt: gyárakat, városokat, gépeket teremt, fallikus rakétákat és bombákat - de az élethez, főleg a boldog élethez nemért, nem is ismeri - jó, ha egy jang uralt életben akár csak néhány boldog pillanat van.

Túl okos.

Mindent tud - kivéve jól élni.

Ez a fausti ember.

A modern tudomány szinte teljes egészében ennek a fausti embernek köszönhető.

Soha ennyit nem tudtunk a természet, az anyag titkairól.

Soha ilyen kreatívak nem voltunk. Átépítettük a földet, átvarázsoltuk a vizeket, a levegőt, a hegyeket, a mezőket. Elindultunk a kozmoszba, holdra, Marsra szállunk.

A technika fejlődése valamikor száz években, ma már években, sőt napokban mérhető. Az apáknak már nincs idejük megtanulni a jelen technológiáját, a tegnap nyomkodott gombok ma már idejétmúltak, s nem értjük gyerekeinket, akik már egy "fejlettebb" és egyre lélektelenebb civilizációban teszik meg villámgyorsan első fölfedező lépéseiket.

S ennek az óriási fejlődésnek egyre jobban kiütközik az árnyoldala - a jin hiánya. A jin, a befogadó, létrehozó, éltető, tápláló passzív énünk, aki jobban szeret egy csokor virágot, mint egy mikroprocesszort, és jobban egy simogatást, mint egy tudományos előadást a Mars kőzeteiről - és jobban szeret szeretni, mint elvontan gondolkodni, és jobban szereti a kisgyermekeit, mint a belőlük nevelt katonákat - és jobban szeret élni, mint egy rögeszméért meghalni.

A két énünket, a jin és jang énünket már gyermekkorunkban is jól meg lehet figyelni.

Jang énünk az, amelyik játékunkat szétszedi, megnézni, mi van benne, majd széttöri és elhajítja.

Jin énünk az, aki mindezért játékát megsiratja.

Jang énünket nem zavarja, ha nincs a babának feje. El is dobja.

Jin énünk ilyenkor sírni kezd - mert szereti a babáját.

Akkor is, ha nem tudja, mi van a bensejében. Fésüli, gondozza, beszél hozzá, s néha ugyan megfeledkezik róla - de nem akarja szétszedni.

A jang föl akarja fedezni a természetet. Meg akarja érteni és hódítani.

A jin élni akar benne.

A kettő összhangjából jöhetne létre egy szép új világ.

Egy olyan világ, melyben nemcsak gondolkodni s teremteni - de élni is jó lenne.

A fausti ember világa azonban nem erre tart, s ahogy azt minden ihletett író látja: ebben a világban nehéz női sorsot élni.

Müller Péter
XI. évfolyam 6. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.