Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Alkalmazkodás


Az alkalmazkodás művészetéről szól az 54-es jósjel, a "Házasodó lány".

Azt hiszem, ez az élet egyik legnehezebb művészete.

Mert vagy beadjuk a derekunkat - vagy föllázadunk.

Vagy elvesztjük az önérzetünket - vagy az asztalra csapunk.

És mivel ezek szélsőséges reakciók, a következmények sem lesznek jók.

A jósjel elnevezése egy ősi kínai élethelyzetből ered: náluk létezett valaha a "másodfeleség" intézménye. Lényeges, hogy ez legalizálva volt. Nálunk is van ilyen, úgy hívjuk: "szerető" - csak hogy ez nem legális szerep. De azért egy "szerető" nálunk is úgy él, mint egy másodfeleség: érzelmileg kötődik a férfihoz, néha a férfi is hozzá, de azért a feleségét nem hagyja el miatta. Nálunk - éppen a helyzet társadalmi elfogadásának a hiánya miatt - ez nagyon nehéz szituáció. A nők ilyenkor lázadás és a megalázkodás között ingadoznak. Vagy teljes jogot követelnek, és azt mondják, hogy "elegem van abból, hogy én csak titokban találkozhatom veled, életednek csak a mellékutcájában járhatok! Azt akarom, hogy vállalj! Én is vállallak téged!" - vagy csendben marad, elfogadja kiszolgáltatott szerepét, és megalázottnak érzi magát.

Európában az ilyen dilemma vagy szakítással, vagy válóperrel végződik.

A kínaiak azonban vagy bölcsebbek, vagy talán ravaszabbak voltak.

Azt mondták: legyen másod feleség.

A férfinak itt el kellett fogadni, hogy van egy fő- és egy mellék felesége.

A feleségnek el kellett fogadnia, hogy még egy nő él velük a házban s osztozni kell vele a férjén.

És ami a legnehezebb volt: a másodfeleségnek (tehát a szeretőnek) el kellett fogadnia, hogy van egy új főnöke: szerelmének főfelesége.

Három hatalmas kompromisszum működtette ezt az intézményt, mely megpróbálta törvényessé és elfogadhatóvá tenni azt az állapotot, amely nálunk is volt mindig, és van ma is - csak stikában működik.

A "Házasodó lány" helyzete jelképes, és az életünk számos ismerős helyzetére kiterjeszthető, amikor kénytelenek vagyunk egy olyan helyzethez alkalmazkodni, mely számunkra nem kedvező. Nem mintha nagyon rossz lenne, hanem inkább mert "nem az igazi".

Mit lehet tenni ilyenkor?

Tűrni? Fellázadni?

Passzívan tűrni egy megalázó helyzetet nem üdvös.

Föllázadni és követelőzni pedig késő: így mentél bele, így vettek meg, méltóság nélkül - s környezeted pontosan annyira értékel, mint amennyire magadat tartottad.

Mitévők legyünk?

Ha jól értem a bölcsek tanácsát, ilyenkor két irányba kell dolgoznunk.

Befelé vissza kell szereznünk a méltóságunkat.

Nem mások, hanem először önmagunk előtt.

A körülmények már adottak, emiatt már késő bánkódni, de az önérzetünket visszaszerezni sohasem késő.

Az igazi önérzet pedig nem lázadó.

Nem vad, nem görcsös, nem indulatos - hiányzik belőle a gyűlölet, ami az öngyűlöletnek a mások felé fordított mérgezett kardja.

Az igazi önérzet nyugodt és méltóságteljes. És erős. És szelíd. (Jézus magatartása volt ilyen, ha megalázó helyzetbe került.)

A második lépés, ami ebből következik: a kompromisszumkészség.

Akár a saját hibánkból, akár sorsszerűen állt elő ez a helyzet, de most már itt van.

Most már ez a valóságunk, s amíg ez természetesen és magától értetődően meg nem oldódik, addig ebben kell élni.

S ezért szerényen és okosan alkalmazkodni kell a körülményekhez.

Nem szabad "főfeleséget" játszani.

Nem szabad jeleneteket rendezni, követelőzni, s főleg nem szabad elveszített méltóságunkat másoktól visszakövetelni, mert nem ők veszítették el, hanem mi magunk. Ők most tényleg nem becsülnek bennünket túlságosan sokra, de ezért nem hibáztathatók, mert mi adtuk magunkat olcsón.

Az ilyen helyzetekben van valami sorsszerű.

Ez már egy olyan rejtett értelme a jelnek, melyhez nem tudtam még közelférkőzni.

Az érzések különféle zűrzavara idézi elő ezt a helyzetet, ez kétségtelen, de mintha ezeknek is lenne létjogosultságuk - az életben vannak olyan dolgok, melyeket nem a méltóságunk és az önérzetünk irányít. Sajnos. Mintha arról lenne itt szó, hogy az embernek néha bele kell mennie "méltóságán aluli" dolgokba is, mert a Nagy Sors könyvben ennek is szerepe és tanulsága van.

A kérdés nem is ez, hanem a helyzet tudomásul vétele.

Hogy azért itt egyszerre kell kifelé szerénynek és alkalmazkodónak - befelé önérzetesnek és nyugodtnak maradni.

Vannak bölcsek, akik magának a múlandóságnak a gondolatát olvassák ki ebből a jósjelből, s azt mondják, hogy hatása nem tart sokáig.

Itt aztán már nem csak az alkalmazkodásról, hanem a megadásról is szó van.

De ez már túlságosan messzire vezet.

Aki ezt a jósjelet kapja, annak el kell tűnődnie azon, mitől vált egy élethelyzet szolgájává, sőt, néha rabszolgájává.

Az egyes vonások pedig arról szólnak, hogyan szerezze vissza önbecsülését, elsősorban önmaga előtt.

De ehhez először meg kell fejteni: mi vitte bele a helyzetbe?

Vágy? Kényelem? Gyávaság? Gyengeség? Önbecsapás?

Egy biztos: nem mások vittek bele, hanem saját magunk.

És csakis magunk tudunk kikeveredni belőle.

Az embereket nem tudjuk megváltoztatni, de magunkat igen.

Bár manapság ez is nagyon nehéz.

De nincs más út.

Müller Péter
XII. évfolyam 6. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.