• Vissza

Válaszol a Jóskönyv - „Átutazók vagyunk itt a földön”

Ha valaki az 56-os jósjelet, az „Átutazót” (Lü) kapja, tudnia kell, hogy leragadt.

A „leragadás” azt jelenti, hogy véglegesnek tekint egy olyan helyzetet, amely csak átmeneti.

Ebből sok szenvedés származhat, mert amit markol, nem tudja elengedni, s így aztán fájni fog, amikor az idő kitépi a kezéből.

A „leragadás” lelkünk ősi, mágikus alapműveletéhez tartozik. Adhjaszának nevezik a hinduk, ami azt jelenti, hogy a Lélek azonosul azzal, amivé álmodja magát, amivé szeretne lenni, s amit birtokolni akar – és innen kezdve azt hiszi, hogy ő az, s az övé mindaz, amit magának képzel. Ilyen „azonosulással” teremtjük meg egy-egy földi inkarnációnk szerepeit, jellemünket, sorsunkat, és testünket is – a Lélek egy születés előtti mágikus folyamattal „azonosul” a hús-vér testecskéjével, s innen kezdve kölcsönösen működik az a pszichoszomatikus folyamat, melyben lelke hat a testére s teste hat a lelkére.

Ha ezt az „adhjaszát” egy olyan fizikai hatás, mint mondjuk a morfium, megszünteti, az ember éppúgy nem érez fájdalmat, mintha ugyanezt egy pszichés erő idézi elő, mondjuk a hipnózis.

Ez nem a testet választja külön a lélektől, hanem a lélekben szünteti meg azt a mágikus letapadást, hogy ő azonos a testével.

Nem azonos.

S ha ezt átéli, nem fájnak a sebei, nem érzi az égést, vagy éppen fordítva: egy ilyen azonosulás mesterséges – hipnotikus – előidézésével égési sebet lehet ejteni a bőrén egy hűvös ceruza érintésével is, pusztán azáltal, hogy valakinek a lelkét a mágikus képzelet erejével az égés élményére befolyásoljuk, vagyis átélésre, adhjaszára kényszerítjük.

Az 56-os jósjel arra figyelmezteti az embert, hogy ilyen tévesen éli át a valóságot. Azt hiszi, hogy ami van, az övé, ahol van, az ő egyetlen világa, és akik körülveszik, azok örökké az övéi, s ami „hozzá tartozik”, az elszakíthatatlanul az övé.

Ebben nem csak testi dolgok vannak.

Sokszor a lelki fájdalom is azért fáj csak, mert nem tudjuk elengedni.

Leragadtunk a fájdalomban, mert azt hisszük, a miénk.

Azt hiszem, „én fájok”, s ha nem fájnék, meg is szűnnék.

Ez az érzelmi letapadás eredményezi, hogy az ember egy másik embert, egy élethelyzetet vagy a negatív lelki élményt nem képes elengedni, mert fél attól, hogy ezzel ő „meghal”.

„Fáj – tehát vagyok.”

„Szenvedek – tehát vagyok.”

Ezek mind a letapadás kimondatlan szavai.

A kínai bölcsek az átutazók bölcsességét kérik most számon tőled.

Ha egy idegen országban jársz, mondjuk turistaként, nem foglalkoztat a politika, még az emberek rossz tulajdonságai sem túlságosan, mert tudod, hogy nem vagy ideítélve – hamarosan úgyis hazamész.

Ha beázik a házad, túlságosan nem zavar, mert tudod, hogy nem a te házad.

Ha rossz szomszédod van, bosszant, de nem túlságosan, mert tudod, hogy pár nap múlva úgyse látod többé.

Semmi sem a tiéd itt.

A táj, amit látsz, a naplemente, a tenger, de még az utca forgalma is inkább csak látvány a számodra, képeskönyv, hamarosan emlékké váló élmény – úgy nézel csak rá, mintha egy mozifilmben látnád, melyben te is játszol egy darabig.

Ha egy büntetőcédulát tesznek az autódra, összetéped, mert tudod, hogy holnap már másik országban jársz – nem tudják behajtani rajtad.

Amikor az ember nem otthon van, nem a saját világában, mindent könnyebben vesz és lazábban él meg.

Ennek akkor is így kell lenni – tanítja ez a jósjel –, ha történetesen mégis otthon vagy és a saját hazádban élsz.

Ebben a jelben az a megoldandó feladat, hogy tanuljuk meg: átutazók vagyunk itt a földön.

Ez a „Mementó mori” („Emlékezz a halálra!”) végső értelme.

Ez nem azt jelenti, hogy minden pillanatban félj és vacogj, hanem éppen ellenkezőleg: ne ragaszkodj semmihez, ne görcsölj, ne tapadj le – tanulj meg az elengedés állapotában élni.

Tekintsd úgy az életedet, hogy az nem a tiéd – hanem ajándék.

Ami azt jelenti, hogy vissza kell adni.

Attól még élvezheted, kiolvashatod, mint a könyvet, vagy végigélheted, mint egy szép és izgalmas mozit – de eltenni végleg nem lehet, s mint a mozi varázsa, ez is megszűnik előbb-utóbb.

Jön a következő előadás.

Az a laza lelki tartás, amit ez a jósjel kér tőled, nem könnyelműség és felelőtlenség, hanem éppen ellenkezőleg: a legerősebb hűség!

Légy hű önmagadhoz!

Semmi máshoz.

Főleg a varázslatodhoz ne.

Aki önmagához hű – így tanítja minden hagyomány, s Jézus is –, az minden más azonosulást, családhoz, néphez, fajhoz, valláshoz, megszüntethet, bűntelenül.

Mert a lényeget, vagyis önmagát és istenét, bárhová is kerül, viszi magával.

Ez az átutazó másik titka.

Ez a mély önazonosság.

Nem vagyok azonos a történetemmel, a javaimmal, a korommal, a fajtámmal, a körülményeimmel, a szokásaimmal, még a népemmel sem, ha az rossz útra tér – csakis önmagammal.

Hűséges csakis Istenhez vagyok – s Ő bennem van, s mindenhová jön velem.

Ez egyébként a szabadság ezoterikus titka is, melyet ebben a jelben kell megvalósítanunk.

Müller Péter
XIII. évfolyam 5. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Válogatás cikkeink közül:

• Válaszol a gyermekpszichológus - 2005. március
• Lapszemle 2009. augusztus
• Mozgásszervi bántalmak 6 . rész
• Mágikus szimbólumok
• Együnk ésszel!

Válogatás cikkeink közül:

• A tej útja - a tejfogyasztás dilemmái
• Tavaszi megújulás fáradtság nélkül
• Kristálygyógyászat
• Mit árul el a nyelv?
• A bolygók helyzete az égen 2005. május havában

• Egészségnaptár

• Eseménynaptár

• Holdnaptár

• Vetési naptár

• Kínai horoszkóp

Aktuális lapszámunk:
2020. április