Müller Péter rovata

Válaszol a jóskönyv - Az elengedő szeretetről


Az előző oldalon a könnyűről s a nehézről beszéltem.

Nos, amit nehéznek tartok, súlyosnak, mélynek, aminek a megértéséhez nagy erőfeszítés, szorgalom és odaadás kell, valójában csak azért nehéz, mert egy magasabb létszint tudatállapotát akarja megértetni egy alacsonyabb szinten élővel.

Le akarja fordítani a végtelent végesre.

A határtalan szabadságot egy kalitkában élőnek.

Egy kőszirti sas tudatállapotát nehéz elmagyarázni egy kukacnak, főleg, ha egy kalandos útitervéről akar beszélni.

Nos, így vagyunk mi minden ősi hagyománnyal, metafizikával, ezotériával.

Nem a szavaink hiányoznak hozzá, hanem az élményeink.

Valamit mond nekem, hallom a szót, de nem tudom átélni.

Képtelen vagyok rá.

S ezért lefordítom a saját élményvilágomra, s azt hiszem, most megértettem végre.

Nem így van!

Mondok egy példát.

A "Ji" szó "változást" jelent. De egyúttal azt is, hogy "gond, baj" - és azt is, hogy "könnyűség".

A "Ji King" azt jelenti, hogy "A Változások, Bajok, Gondok s a Felszabadult Könnyűség Szent Könyve".

Hogy jön ez össze?

Megpróbálom elmagyarázni. De most jön az a nehézség, amit az átélés hiányának, egy alacsonyabb létrendi tudatállapot korlátainak nevezek.

Amikor valami kimozdul a Mozdulatlan Középből, egyúttal kilép az Időtlenségből, az Örökkévalóságból. Kilép a mozdulatlan Ősállapot órát, percet, napot, évet, évmilliárdot nem ismerő végtelen nyugalmából.

Kilép a Létből az "életbe".

És belép az időbe.

Belép az évek, napok, órák, percek, másodpercek, milliomod másodpercek örvényébe, s ami a Nagy Mozdulatlan Nyugalomban együtt volt, itt megnyilvánul, s mint egy folyamat éljük át.

Ami a Középpontban egy állókép volt, egy idea, egy szimbólum - abból itt mese lesz. 

Kiterül térben és időben, s eljátszik egy hosszú és bonyolult történetet.

Hogy miről szól, mondjuk egy emberi élet, azt - ha időtlen látásom van - a markomban meg tudom nézni, mert a mozdulatlan állóképben az egész sztori benne van - de itt, a megnyilvánulás világában egy hosszú és bonyolult történetté válik, százéves mesévé, s lehet, hogy még a végén sem értem meg, miről szólt az egész.

Ebben a világban minden, mindig állandóan változik.

Sőt, nincs is benne más, csakis változás, mert ez a világ olyan állandótlan, hogy még egy porszem sem ugyanaz nemcsak két pillanat, de két százmilliomod pillanat között sem.

A porszem, mint olyan, nincs is!

Mert ebben a világban nincsenek objektumok - csak változások és szüntelen átváltozások. Ahogy az elméleti fizika tanítja: itt nem dolgok vannak, hanem események.

Ezt nem tudjuk elképzelni, mint ahogy azt sem, hogy hány milliárd sejt hal meg bennünk minden pillanatban, s hogy aki elkezdte írni ezt a cikket, már nem ugyanaz, mint aki majd befejezi.

Nem is ez a lényeg.

A lényeg az, hogy miközben bele vagyunk lökve ebbe az áramlásba, amelyben soha semmi állandóság nincs, mégis hozzuk valahonnan a mély múltunkból az időtlenségnek s az örökkévalóságnak az igényét.

Főleg ha egy kicsit boldogok vagyunk, vagy megszeretünk valakit, azt hisszük, hogy ez most mindig így marad. 

Azt, hogy halál és elmúlás van, nem tudjuk elfogadni.

Hogy testünk és életünk olvad, mint a jég, s a boldogságunk is olvad és párolog, s akit szeretünk, változik, öregszik vagy meghal - ezt nem tudjuk elfogadni.

Értjük, de nem tudjuk elfogadni.

Ennyi még maradt bennünk egy mozdulatlan és örökkévaló isteni világból, hogy képtelenek vagyunk a változásokat elfogadni. 

Mindig meg akarjuk állítani az időt - s ez sohasem sikerül.

Az ember nem tud a mulandóságban élni

- mert nem ez a valódi hazája.

Mindent rögzíteni akar.

Megfogni.

Megállítani.

Birtokolni, ölelni. Megtartani.

Utálunk öregedni, és képtelenek vagyunk elveszíteni azt, akit szeretünk.

Rohanva pereg az életünk filmje - s mi mégis állóképekben gondolkodunk.

Így vagyunk a szeretettel is.

Érezzük, hogy itt valami örökkévalóval találkoztunk - s ugyanakkor rémülten látjuk, hogy elmúlik.

És belecsimpaszkodunk.

Magunkhoz öleljük a folyó vizét, hogy ne sodródjon tovább.

De hiába. Az élet: áradás.

Minden pillanat egy búcsú - és egy új találkozás.

A Ji King a szüntelen átváltozásban élő embert tanítja.

Arra, hogy tudjon oldani és kötni.

Folyóban élünk - a határtalan tenger csak az utunk végén vár ránk.

Müller Péter
XIV. évfolyam 6. szám

Címkék: ezotéria, Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.