Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Az öregségről


Van egy jósjel, mely sok egyéb mellett az öregedés misztériumáról szól. Ez a 23-as. Kínai neve: Po. Képjele egy éles szerszámot ábrázol, mely kivágja a fát, legallyazza ágait, s megfosztja kérgétől.

 

Minden, ami a földi világban létrejön, egy idea testet öltése. Egy fa, egy állat, egy ember, de még egy műalkotás sem örök érvényű. Miért? Mert az idea időtlen, de a forma, az anyagi test mulandó. Az időbe vetett formák világa elöregszik, s előbb-utóbb alkalmatlanná válik az idea hordozására. A szellem örök - de az anyag átmegy a keletkezés, kibontakozás és elmúlás stádiumain.

 

Amikor a szellem anyagba száll, erről még nem tud. Van egy pillanat, amikor a forma, a test tökéletesen tükrözi szellemi arculatát. Amikor "úgy néz ki" kívül, mint amilyen belül. A látható tükrözi a láthatatlant. Ilyenkor a legszebb minden jelenség. Ilyenkor hasonlít legjobban önmagára. De mivel a forma elmúlik s a szellem időtlen, elérkezik egy pillanat, amikor a test nem képes már elhordozni az éltető szellemét. Ez az öregedés. Nem a lelkünk öregszik meg, hanem a testünk, mely szellemünk időleges teremtménye. Ezt mindannyian érezzük. Főleg akkor, ha betegek leszünk, ha testi formánkat baj éri, vagy éppenséggel akkor, amikor szembesülünk a mulandósággal. Elmúlik a szépségem? Ráncos lesz az arcom? Rossz lesz a memóriám? Egyre idegenebb lény néz vissza ránk a tükörből.

 

Belül a szellem szorongva észleli, hogy homokvárat épített. Meg kell élnie lassú szétomlását. "Nincs itt néktek maradandó városotok!" - mondja a Mester, s ez így igaz: a szellem a földön "átmenő", testi ruhája elkopik és elrongyolódik. Lényegében ez minden szorongásunk ősoka: a halhatatlan halandó testet öltött. És ez nemcsak velünk s minden élőlénnyel van így, hanem minden művünkkel, gondolatunkkal, festményeinkkel, szobrainkkal, városainkkal, kultúránkkal - elmúlik, szétporlad - és születik belőle egy másik.

 

Itt, a Po jelében tanuljuk meg azt, hogyan kell az embernek a szükségszerű elmúlás állapotában bölcsen viselkednie. Nem küzdeni kell ellene - hiszen ez úgyis hiábavaló -, hanem készülni az újjászületésre. El kell engedni a dolgokat. Ki kell lépni a szerepekből. Le kell szokni mindarról, amit megszoktunk. A szellemünk itt tanulja meg, hogy nem szabad azonosulnia sem a testével, sem életének körülményeivel. Itt kell megtanulni elveszíteni. És ez csakis úgy lehetséges - mivel a szellemünk örökké él -, hogy készülünk a jövendőre. Hagyni kell elmúlni a régit - hogy megteremthessük az újat. És ez csak akkor lehetséges, ha rádöbbenünk arra, hogy mint a színészek, nagy átéléssel játszottuk eddig ezt a földi szerepünket, de a játéknak vége - és jön majd egy másik szerep, egy másik élet.

 

Bármi elmúlik, annak föléje kell lépnünk, ki kell varázsolnunk magunkat belőle. Mert ami bármiféle elmúlásban történik, az az eljövendő alapja lesz. Ez mindenre vonatkozik. Egy túlélt párkapcsolat minden leszűrt tapasztalata lesz az alapja egy következő kapcsolatnak. Egy kudarc a jövőbeli sikert alapozhatja meg.

 

A jövő a széthullásban csíraként van jelen. Amit ilyenkor megélünk, az voltaképpen a szülés fordítottja: ott belevarázsoltuk magunkat a testünkbe, most kivarázsoljuk magunkat belőle. Aki ezt a folyamatot uralni tudja, az az élet Mestere. Az oldásnak és kötésnek a művésze Tud kezdeni - s tud befejezni.

 

Manapság a Po az egyik legnehezebben megoldható jósjel - mert nincs halhatatlanságtudatunk. Vagy más szóval: nem ismerjük Varázslónk működését. Kívülről kényszerítenek bennünket a körülmények, hogy feladjuk azt a káprázatot, amellyel beleálmodtuk, beleazonosítottuk magunkat valamibe, ami elmúlik… Ami túlhaladott, azt hagyni kell elmúlni. És ez csak úgy lehet, ha fölismerjük, hogy - bármire vonatkozott is a kérdésünk - az nem egyéb, mint egy kinőtt ruha. Azt sem hordjuk már magunkon, bármennyire is szerettük valaha. Így vetjük le a gyermekkorunkat, kamaszkorunkat, felnőttkorunkat - s végül ezt a földi életünket is.

 

A halál-újjászületés élménye végigkíséri egész életünket. Ezeket nevezzük Po-pillanatoknak. Amikor valami megszűnik -– s egy új születik helyette. Akire azt mondtuk: " "én", az már nem ugyanaz az én. Megváltozott. S amire azt mondtuk: az "enyém" - az már nem az enyém. Ilyenkor az első érzés: a teljes kifosztottság. De a második: hogy "Van másik!".

Müller Péter
XIV. évfolyam 1. szám

Címkék: ezotéria, Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.