Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Felelősség


Szívközeli barátnőmmel történt.
Váratlanul azzal jött, hogy el akar menni Indiába.
Előkészítetlenül, hirtelen, kevés pénzzel, meggondolatlanul.
„Le akarsz szállni Delhiben, és nem vár senki?”
„Igen”.
„És hová mész?”
„Nem tudom.”
Úgy éreztem, menekül a sorsa elől. Valami történhetett vele, amiről nem szívesen beszél.
Féltettem. Sok őrültséget csinált már életében, de most a vesztébe rohan.
Azt mondtam, kérdezzük meg a Jóskönyvet.
Vártam, hogy megerősíti a félelmemet és lebeszéli az útról.
De nem ez történt.
A 35-ös jósjelet, a Kibontakozást kapta, változók nélkül. „A felkelő Nap fényében felröppenek a madarak.” A Csin a haladásnak, a kivirágzásnak, a felnövekedésnek az időszaka – amikor az embernek esélye lesz arra, hogy megtalálja önmagát.

Vagyis a sorsát.
Ebben a jelben a valódi természetünk nyilvánulhat meg. És ez a győzelem titka. Az ember ott lehet legeredményesebb, ahol az élet a legtöbb akadályt állítja elé.
És még azt a titkot is hozzáteszi, hogy ebben a sorsfázisban a kérdező külvilági segítséget is kaphat.
Nem tudni, hogyan s mikor, de a világ is segíthet. A még láthatatlan, jó erők.
Amikor megkapta ezt a jósjelet, azt mondtam neki:
– Nézd, most két ember ül itt előtted. Az egyik a barátod, aki félt téged, Aki szerint egy hülye vagy, meggondolatlan, hebehurgya, és a semmibe akarsz ugrani, esztelenül. Féltelek…
De a másik, a Jóskönyv írója, azt mondja:
Menj!... Menj bátran, az ismeretlenbe! Találd meg önmagadat. És az életutadat. Itt az ideje!...
Isten veled! Három nap múlva azt mondta, nem megy.
Meggondolta magát.
Megijedt? Vagy megjött az esze?
Megnyugodtam, mert lehullott rólam a felelősség súlya.
De egy hét múlva mégis azt mondta, megy.
Megvette a repülőjegyét.
És elment. Azóta csodák történnek vele.
Olyan nyomorba került, melyet sohasem tapasztalt még.
Majmok között, tehénürülékben, közel negyvenfokos hőségben él, egy napi négydolláros helyen, ahol kézzel eszik, ehetetlen ételeket.
És boldog.
Nem vonzotta India, nem ismerte, nem is igen foglalkozott vele, soha.
Most Vrindavanban él, egy ashramban. Reggeltől estig meditál, énekel és táncol újdonsült
barátaival. És egymás után érik a csodák.
Fotókat és leveleket küld.
Úgy nevet a képeken, teli szájjal és boldogan, ahogy még sohasem láttam.
És úgy ír – számomra teljesen váratlanul –, hogy én, az író elszégyellem magam.
Arra biztat, hogy jöjjünk ki, az egész családunkkal.
Azt írja, nagy szegénység van ott, nyomor és kilátástalanság – és mégis derűs és csodálatos az élet.
És az emberek is.
Azóta már továbbment, és láthatatlan kezek vezetik az útján. „Véletlenül” egy pesti ismerősömmel találkozott – másfél milliárd ember között! –, akivel most valamiféle közös vállalkozásba kezdtek.
És betévedt egy piaci ékszerárus üzletébe, aki leültette, és visszamenőleg elmondta neki az egész életét, még azokat a gubancokat is,
melyekről semmit sem tudott.
És célzást tett arra is, hogy eddig nem a választott útján járt.
Minden bizonnyal író lesz.
Elképedve és megrendülten olvastam a levelét, melyet mintha nem is ő, hanem tényleg egy író írta volna.
Pontos mondatok, szabad fogalmazás, őszinteség, humor – az a fajta átváltozása a léleknek, amikor hirtelen magára eszmél, és látni kezd.
Ez már nem ugyanaz a lány, aki elment, és nem is lesz soha.
Boldog vagyok.
S eszembe jut, hogy mennyire féltettem.
És mennyire nem így láttam a dolgot!
Ha nem kérdem meg a Jóskönyvet, biztos, hogy lebeszélem erről a veszedelmes útról.
Józan, racionális elmével nem tehettem volna mást.
A könyv szemével azonban másképp látni.
És az a mélyebben látó, tiszta és bölcs tekintet.
Nehéz volt hallgatni a tanácsára.

Ilyen veszélyes, sorsdöntő ügyben nem szabad tévedni.
Nem tévedtem!
Mint ahogy azt is tudom, hogy útja – mint minden önkeresésé – teli van még akadályokkal.
És nehézségekkel.
De már jó úton jár, hála Istennek – a saját sorsának útján.

Müller Péter
XVIII. évfolyam 8. szám

Címkék: ezotéria, Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.