Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv – Fiatalság, bolondság


Richard Wilhelm így fordítja a negyedik jósjel, a kínai „meng” elnevezését, aminek én az „Éretlenség” kifejezését adtam.

Én azért választottam az utóbbit, nehogy félreértés legyen: ezt a jósjelet nemcsak gyerekek és kamaszok kapják, hanem érett emberek is, ha egy olyan sorsfeladat előtt állnak, amiben nincsen még tapasztalatuk.

Legutóbb egy huszonhét éves, meglehetősen zűrös életű lány kapta ezt a jósjelet. Életével meglehetősen sok bosszúságot okozott önmagának és környezetének is. Sokféle kapcsolattal próbálkozott, sokféle hivatással, iskolával, egyetemmel. Semmi sem sikerült neki, pedig nagyon akart.

Manapság eléggé szokványos eset. Gyakran mondjuk a fiatalokra, hogy „nem nőtt be a fejük lágya”.

Itt azonban többről van szó. Egy ötéves lélek élt egy huszonhét éves emberben.

Én is kaptam már sokszor ezt a jósjelet.

Rendszerint akkor, ha egy olyan feladat előtt álltam, melynek a megoldásához semmiféle tapasztalatom nem volt.

Feleségem beteg lett például, s nekem kellett (vagy kellett volna) mosogatni, főzni, vasalni, háztartást vezetni. Az a tehetetlenség, amivel egy férfi egy ilyen feladat előtt áll, éppúgy az éretlenség jele, mint ha egy huszonhét éves lány nem találja helyét a világban.

A Ji King azt mondja, kétféle ember van.

Az egyik tud tanulni – a másik nem.

A tanulni tudásnak az alapja, hogy az ember ismerje be, hogyha valamit nem tud.

Legtöbben nem így vagyunk.

Önhitten, konokul, az „én mindent jobban tudok” gőgjével élünk, s nem vagyunk nyíltak semmiféle bölcs tanácsra. A tanuláshoz alázat kell, az egóból azonban ez hiányzik. Az egész helyzetöntudata megrendül, ha kimondja, hogy „én ezt nem tudom – tessék elmagyarázni!” Ehhez puhaság kell, alázat, formálhatóság, odaadás. És ez az, amire egy kemény egó – bármennyi kudarc éri is – képtelen. Így élünk valamennyien, s ezért van az, hogy nemcsak a mesterek, a valódi tanítványok is hiányoznak. Csak olyasmit fogadunk el másoktól, amit mi is tudunk, ami meggyőződésünket erősíti – az új ismerettel szemben ellenállást tanúsítunk.

Sokszor előfordul, hogy valahol előadást tartok s látom, hogy valaki föláll és kimegy. Nem azt mondja, hogy nem ért velem egyet – esélyt sem ad magának a másféle gondolat befogadására, hanem otthagy és elmegy. Mert nem úgy gondolom, mint ő. S az már nem lehet számára jó gondolat. Sérti a meggyőződését, a „hitét”, vallásos fanatizmusát vagy éppenséggel „tudományos meggyőződését”. Számára az igaz, jó gondolat csak az lehet, amit ő gondol. Ezt lehet jobban és részletesebben és gazdagabban is elgondolni, de mást már nem lehet, még elképzelni sem, mert azt nem tartja igaznak.

„A kúti békával – mondja Csuang Ce – nem lehet a tengerről beszélni, mert fogva tartja a saját gödre.”

És ez a lényeg.

A saját, jól ismert gödrünk.

Mindenkinek van.

Nehéz belőle kilépni, mert megszoktuk, a miénk és ismerős.

A tengertől ösztönösen megrémülünk.

És azt mondjuk, hogy nincs!

Így aztán az ember megreked az „éretlenség” állapotában.

Érdekes módon a mindig fejlődni képes nagy szellemek sohasem gondolták, hogy ők végérvényesen és megcáfolhatatlanul tudtak valamit.

Szókratész azt mondta: „Egyet tudok biztosan, hogy nem tudok.” Görögországban még ma is ez van néha az egyetemisták trikójára írva.

És Albert Einstein azt mondta, hogy minél inkább növeli a világ megismert részét, annál inkább növekszik előtte a „megismerhetetlen tartomány”. Vagyis minél bölcsebb és okosabb lesz, annál inkább növekszenek benne a rejtélyek és a kérdőjelek. Az ilyen nyitott lelkületű bölcsek azonban igen ritkák. Freud például szinte az őrület határáig tévedhetetlennek vélte magát. Azért mondok példának tudósokat, mert a nyitottság, vagyis a gyermeki kíváncsiság és a nem-tudás beismerése éppen a tudománynak lenne az alapvető szellemi mozgatórugója.

A „vallásos” emberek zöme megközelíthetetlen.

Úgy beszélnek Istenről, mint akinek tévedhetetlenül ismerik gondolatait.

Megfeledkeznek arról, hogy a gondolatait ismerni csak annak lehet, akinek lényével azonosultunk, akit oly mértékben átéltünk, hogy „én vagyok ő” – „tudom, mit érzel, mit gondolsz, ismerlek, ki vagy!” Ha ez a mélységes szereteten alapuló átérzés hiányzik, akkor nemcsak Isten, de még a saját gyerekem vagy férjem gondolatait sem ismerem, nemhogy a Mindenható Istenét.

A lélek fejlődésének titka a nyitottság.

Az ámulat.

A végtelenség előtti tisztelet és alázat.

Ez ennek a jósjelnek a nagy tanácsa, hogy először is tudd, hogy nem tudsz, aztán tedd magad taníthatóvá.

Fogadd be pánik, gőg és önvédelem nélkül azt a bizonytalanságot, amit egy új valaminek a megtanulása kezdetben mindig okoz.

Légy türelmes és nyitott – s hagyd magad vezetni a táncban.

Fogadd el a kudarcokat is, mert ebben az életszakaszban a kudarcoknak éppoly tanító ereje van, mint a sikereknek.

A tudás egyébként benned rejlik, ezt jól sejted, de gyermeki szinten van még.

Föl kell nevelni.

Ha ezt a jelet kapod, azt jelenti, hogy egy olyan élethelyzetben vagy, amelyben az első, tapasztalatlan, új lépéséket teszed, mint a csecsemő, aki járni, vagy a gyerek, aki biciklizni tanul. Légy nyitott, ne félj, ha hibázol, mert csak így tudsz felnőni a feladatokhoz.

Müller Péter
XIII. évfolyam 3. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.