Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Hűség


A képek gyakran többet mondanak, mint a betűk. Az igazi képek, persze. Mert először látunk - s csak aztán értünk.

Sőt, ha a folyamat igazi, akkor a "látás" és az "értés" egyszerre történik, nem szakad szét, s ezért, ha tanulunk valami újat, nem azt mondjuk, hogy "értem", hanem azt, hogy "látom". "Látom már" - azt jelenti, hogy "megértettem".

A szanszkrit "vidja" szó - amit Hamvas Béla "éberségnek" fordít - egyszerre jelent látást és tiszta tudást.

Persze ez a látás nem a szemmel, hanem a lélekkel való látást jelenti, ami éppolyan képszerű lehet, mint az érzékszervi látás, csak sokkal gazdagabb.

Az ősi Kínában például húztak egymástól távol két vonalat - ez két partot jelentett -, és közéjük rajzoltak egy pici csónakot. Kezdetben ez azt jelentette: távolság.

Később hozzájött még az is, hogy "innen oda jutni", s még később az, hogy kezdet és vég.

Innen, erről a partról elindulok - ez a kezdet.

És megérkezek oda, a túlsó partra - ez a vég.

Ami közötte van, az a távolság.

Innen indulok, megyek, megyek, megyek, evezek, evezek, s miközben elhagyom az "innen"-t és lassan "oda" jutok, az elhagyott „régi” part távolodik, az "új" part pedig közeledik, s végre megérkezem, kikötök, s ekkor nemcsak átjutottam az egyik partról a másik partra, de közben múlt az idő is, megöregedtem én is, a testem is, a csónak is, az evező is; az elhagyott part sem a régi már, s az új part sem olyan, mint amikor valaha elindultam felé.

Így jelölték valaha a távolságot - térben és időben.

És most figyelj, mert jön az első titok!

"Átkelni a Nagy Vízen" - az ősi világban a halál képe is volt, abban az értelemben, hogy amikor meghalunk, nem megszűnünk létezni, hanem "átkelünk a Nagy Vízen" - vagyis átjutunk a túlsó partra, és közben természetesen átváltozunk.

És most jön a második titok.

A bölcsek egy szívet rajzoltak a partok között haladó csónak mellé.

Ekkor a kép jelentése egy újabb titokkal gazdagodott, s fölvette magába azt a gondolatot, hogy Hűség, Kitartás, Tartósság.

Arra a kérdésre ezek után, hogy "Meddig tart?", az első és hétköznapi válasz az, hogy "nagyon sokáig".

A második, mélyebb válasz az, hogy "örökké".

Így lett ez a jósjel, a 32. jósjel, a Heng nemcsak a tartósság, hanem a házasság jelképe is.

"Egy szívvel, egy csónakban evezünk."

Meddig?

Sokáig.

Örökké.

De hogyan tarthat bármi is hosszan, sokáig, tartósan, sőt örökké?

Hiszen a Ji-king tanítása éppen az, hogy minden változik, sőt nincs is egyéb, csakis változás, állandó és szüntelen változás.

Annak a két embernek, aki az esküvői szertartáson megfogta egymás kezét, egyetlen sejtje sem marad meg, egyetlen atomja sem, megváltozik a testük, a lelkük, az életük, a koruk, a szemük anyaga, csillogása, megváltozik a bőrük, a ráncaik, a sorsuk... mindenük. Elmúlik minden és mindenük, térben és időben is… Nem vesszük észre, de ha sok évtized múltán ránézünk esküvői fényképeinkre, olyanok vagyunk, mintha nem is mi lennénk, mintha szerepeinket más színészek játszották volna valaha: szépek, fiatalok, egészségesek, akik olyasmiket éreztek és gondoltak, amikre nem is emlékszünk már pontosan, mert egészen más fejjel és más lélekkel gondolták. Szerelmesek voltak például, és bizakodók és reménykedők. Csodaváró tekintettel néztek előre a jövőbe - ahonnan most mi nézünk vissza -, azt hitték, isten tudja, miféle álmok teljesednek ott majd… s ezekből az álmokból, mint látjuk, alig lett valami, gyakran semmi, innen, ahonnan mi nézünk vissza, már látni, hogy más lett a valóság, mint az egykori álom... és ha előrenézünk, mi van ott? 

Az elmúlás?

Nem.

A Jóskönyv nem ismeri ezt a szót. Csakis ezt: változás. Újabb átváltozás.

Amit pedig a hűségről és tartósságról tanít, benne van a képjelben, s röviden ennyi: nincs két szív, csak egy. Minden megváltozhat, sőt meg is változik, kicserélődik és átvarázsolódik, csak a szív nem. A szív marad! A szív az ember legszorgalmasabb, legálhatatosabb szerve még testileg is - jelképesen pedig ez a Középpontja embernek, életnek, mindennek... és bárhogy forog, pörög és változik körbe-körbe minden... a Középpont soha.

A Középpont mozdulatlan - mondja a kínai. (Csung-jung).

Ez a szív.

S a másik titok a két part.

Vagyis az irány sem változik!

Minden jó házasság, s minden igaz emberi élet valami felé tart.

Titkos iránya van.

Hogy mi rejlik ott, azt csak a lelkünk iránytűje tudja - de hűségről és tartósságról csak akkor lehet beszélni, ha ez az iránytű nem mozdul el.

Jöhet az életben jó és rossz, szerencse és baj, egészség, betegség, fönt és lent, és jöhet elfáradás, szomorúság, bánat, gyász és vidámság és öröm és részegség és kijózanodás - de az iránytűnek nem szabad elmozdulnia!

Miközben minden mozog!

Minden nap és minden óra és minden perc: szüntelen mozgás és változás.

Aki nem tudja megvalósítani a 32. jósjel, a "Hűség" (Tartósság) misztériumát, az útközben elkallódik. Elveszti irányát, elveszti önmagát, elveszti társát is - és ami a legnagyobb baj: nem fog tudni a túlsó parton kikötni.

A "hűtlen" ember a hitét vesztett ember, akinek nincs iránytűje, s nem sikerült megvalósítania azt, amiért született, és ami valójában benne rejlett. 

Müller Péter
XI. évfolyam 8. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.