Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv – Nyugalom


Ha valaki az 52-es jósjelet kapja, a Ken jelét, sorsfeladata a nyugalom megteremtése lesz.

Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor nem eshetünk pánikba, nem élhetünk zűrzavarban, nem dönthetünk nyugtalan, zaklatott fejjel. Amikor nem az a döntő, hogy mit teszünk, hanem az, hogy nyugodjunk meg.

A zaklatott, megfontolatlan, kapkodó, kétségbeesett cselekvés itt most nagy bajt tud csinálni.

Általában jó, ha valaki nyugodt, de ha ezt a jelet kapja, elsőrendű feladata az lesz, hogy szedje össze magát, mert most egy olyan új életkorszak előtt áll, melyben szüksége lesz az abszolút nyugalmára.

Goethe azt mondja:

„Ha nyugodttá válsz, a segítség mindjárt kéznél van.”

Eckhart mester pedig ezt:

„Isten az Ő örök szavát csak az igazán nyugodt léleknek mondja el.”

Kierkegaard, a nagy filozófus ehhez még hozzáteszi:

„Az ima az, ha nyugodttá válunk, nyugodtak maradunk, és addig várunk, míg meghalljuk az Istent.”

Ezt a három gondolatot azért írtam le, hogy meditálj rajta – nyugodtan.

Nem elég zaklatott lélekkel megérteni s felfogni az értelmüket, hanem meg kell teremteni a nyugalmadat, hogy megtapasztald azt, amit ezek a bölcsek üzennek.

Fölkavart lélekkel az ember csak a saját zűrzavarát hallja.

Ha fél, a félelmét, ha aggódik, az aggodalmát, ha haragszik, a dühét, ha bánat éri, a szomorúságát. Nincs ebben semmi különös, így működik az emberi lélek, hogy különböző érzelmek és gondolatok rezegnek benne. Ebben a sorshelyzetben azonban ez nem engedhető meg, mert a feladat, ami előtt állsz, nyugalmat követel.

Egy ütközet előtt a kapitánynak, koncert előtt egy karmesternek, operáció előtt egy sebésznek nyugalomra van szüksége.

A pánikba került lélek pedig nem úgy jut ki az örvényből, hogy kapkod, vagy vacogva várja, hátha lesz valami – hanem úgy, hogy megteremti a nyugalmát.

A nyugalom megteremthető.

A zaklatott szívet most meg kell nyugtatni.

De ha elolvastad az előző oldalt, már tudod, hogy szív a szívet nem tudja megnyugtatni. Egy pozitív érzés, hiába győzi le a negatív érzést, még mindig érzés, és rezeg. Nem teszi lehetővé a tisztánlátást. Teljesen mindegy, hogy a kétség vagy a remény tesz izgatottá, ez még mindig izgalom, nyugtalanság, melyben nem hallod az Istent.

Amit itt el kell érnünk, az a nyugalom.

Nincs múlt, nincs jövő – „most” sincsen.

A nyugalomban az ember nem azt mondja, hogy „most” – mert ez a szó már magában rejti, hogy jaj, istenem, mindjárt elmúlik.

Az, hogy „most”, akkor gondolja az ember, amikor meghallja, hogy eldördült a startpisztoly és rohannia kell.

Ekkor van benne: „Most!”

A Ken állapotában nincs idő.

Nincs most sem.

Itt kilépünk a sorsunkból, a tér-időből, egy olyan dimenzióba, ahol nincs idő.

Mintha nem is rólunk lenne szó.

Mintha már régen leéltük volna életünket, s most csak néznénk, mint egy filmet, vagy olvasnánk, mint egy regényt.

Az ősi kínai szöveg azt mondja:

„Az ember nem tapad személyes énjéhez.

 Visszavonul benső udvarába, nem látja az embereket.

Nincs hiba.”

Ez a meditatív állapot.

A Benső mosolyban hosszan írok erről.

A „benső udvar” itt önmagunkat jelenti. Ahová nem léphet senki. Anyánk, férjünk, gyerekünk sem. Akármennyire szeretjük őket, vagy éppen konfliktusba kerültünk velük. Ez most nem közös pillanat.

Ez most csakis a miénk.

A miénk, egyedül.

Arra van szükségünk most, hogy önmagunk legyünk.

Hogy kilépjünk az életünkből, s megnézzük kívülről (vagy felülről?) önmagunkat.

Erre vagy azért van szükség, mert éppen egy olyan fázisa van az életharcunknak, amelyben össze kell szednünk magunkat – vagy azért, mert valami váltás előtt állunk, s számvetést kell csinálnunk a múltunkkal, nehogy régi hibáinkat továbbgörgessük.

A mai világ egyetlen perc nyugalmat nem engedélyez.

Őrült korban élünk, mely ránk kényszeríti az őrületét.

Szüntelen zaklatásban élünk, s mi sem hagyjuk megnyugodni magunkat.

Félünk a csendtől, a békétől, az „ingerszegény” állapottól.

Ilyen helyzetben az ember hiába imádkozik: nem hallja meg az Istent.

És sajnos az egyetlen, amit nem lehet az Istentől kérni, az a nyugalom.

Hiszen éppen a nyugalom az előfeltétele annak, hogy „Isten szavát” vagy akár bárkinek a jóindulatú tanácsát meghalljuk.

Nyugalmát mindenki csak önmaga teremtheti meg.

Ezért mondja a jósjel, hogy most magad vagy, önmagaddal. Élj „benső udvarodban”, s amíg teljesen meg nem nyugszol, vagy vond ki magad átmenetileg a világból (általában ezt betegséggel szoktuk megcsinálni, nem ajánlom!), vagy tekints úgy az emberekre, mintha nem látnád őket, mintha nem lenne közöd hozzájuk, nézd őket távolról, személytelenül. Most te vagy az egyetlen valóságos szereplő életed drámájában. Ők most csak álomalakok. Nem dobban meg a szíved, ha látod őket. Akkor sem, ha az ellenségeid, akkor sem, ha az édes gyermekeid.

Ez nem marad így sokáig.

De most szükséged van arra, hogy így láss, és így élj.

Most önmagadon kell munkálkodnod.

Müller Péter
XIII. évfolyam 9. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.