Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Ősi és mai


Amikor a Jóskönyvet írtam, a legnagyobb nehézségem az ősi és mai gondolkodásmód különbségéből eredt. Vagyis meg kellett találnom azt, ami az ősi ember lelki szerkezetében gyökeresen más, mint a miénkben - s ugyanakkor valahol mégis azonos. Maga a könyv is biztatott erre a feladatra.

A Kút és az Áldozati üst jele kifejezetten azt üzeni, hogy az ősi értékek semmivé válhatnak, bezápulhatnak, elromolhatnak, ha nem akad szellemiség, aki képes a megőrizve megújítás nagy műveletét végrehajtani.

A különbség ott van, hogy a régi ember nem volt oly mértékig individualista és materialista, mint mi. Az egója nem volt ennyire kemény, és a földi létet nem tartotta egyetlen és végleges életterének. Nem volt olyan "okos", mint mi, viszont jóval gazdagabb intuícióval rendelkezett.

Az ősi embernek még ég volt a feje fölött.

Jelképesen szólva éppúgy "hajózott az élet tengerén", mint mi, éppúgy kellett kormányoznia, éppúgy viharba került, dobálták a hullámok, szenvedett és örült minden napjának és éjszakájának - de égbolt volt a feje fölött. Hol végtelen világoskék égbolt, ahol éltető Napja ragyogott, hol csillagokkal borított sötét ég, melyről titkos hívójelek üzentek neki.

Ez volt a hazája: a határtalanság.

Egyetlen pillanatig nem gondolta, hogy ez a "vízszintes" földi világ az ő egyetlen és végleges hazája. Pontosan tudta, hogy az ő hazája fönt van s láthatatlan. Ahogy azt is tudta, hogy emberi sorsának lényege nem a puszta túlélés és érvényesülés, hanem a Föntnek megfelelni, s lényét az elvesztett, igazi hazájába visszavezetni.

Ezért van az, hogy az emberiség legelső, őslátása nem a tudomány volt, hanem a vallás.

Istent előbb láttuk, mint asszonyaink testét, a húst, amit megettünk, a kenyeret, amit megsütöttünk. Pontosabban szólva: az asszonyban, a húsban, a kenyérben előbb pillantottuk meg az istenit, mint a hétköznapi és földi emberit, s ez a szemlélet áthatotta az egész életünket.

A Ji King egy olyan világból ered, amikor az emberi tudat elkezdett végzetesen sűrűsödni, egyre önösebb, egyre ideítéltebb lett - de még vissza tudott nézni a „régiekre”, egy elveszett aranykorba, ahol látták a láthatatlant s az életnek mélységes értelme volt.

Így aztán a Jóskönyv minden egyes jelében két irány van: egy vízszintes és egy fölfelé.

Azt mondja, hogy életed során „mintából mintába”, sorshelyzetből sorshelyzetbe lépsz. Általad s veled történnek a dolgok. De minden történésnek van egy elvakult, ég nélküli, vízszintes és csakis az önérdeket szolgáló menete - és van egy a saját harmóniádba, az isteni harmóniába visszavezető lépése is.

Keresztény nyelven szólva: minden helyzetből lehet üdv, s lehet kárhozat.

Kárhozat alatt itt a magyar szó valódi jelentését értem: olyan cselekvést, mely előbb-utóbb kárt hoz rád.

Mai tudatunk ezt az utóbbit ritkán fogja föl.

Nemcsak egyéni sorsunkban, de világméretekben sem.

Például a technikai-tudományos haladás már régóta kárhozatossá vált. Elkápráztatnak bennünket a látványos eredmények, s igyekszünk elfeledkezni róla, hogy ugyanezek az "eredmények" az egész földi létet fenyegetik - napról napra lakhatatlanabb lesz bolygónk.

Egyéni életünkben hasonló a helyzet.

Amiről azt hisszük, hogy jó nekünk - nem jó.

És amit nem szívesen fogadunk el, amiről azt hisszük, hogy nem jó, mert lebeszél sikerekről, diadalokról, nyerésről, arról hosszú távon kiderül, hogy mégis az egyedüli jó és üdvös út.

Visszavezet bennünket a taóba.

Vagyis megteremti külső-benső harmóniánkat.

Jóba leszünk magunkkal.

Kioldódnak a görcseink.

A jóslatot kérő ember valaha azt kérdezte: mit akar velem az Isten?

Ma azt kérdi: mit akarok én? Mi az, ami azonnal és gyorsan a hasznomra válik?

A Ji King mindkét irányba lát - de mi csak nagyon ritkán.

Ezért nehéz megfejteni a jósjelek üzenetét.

Ahogy Hamvas Béla mondta: "nem tudom, hogy mi a jó nekem."

Így fordult meg a világ az évezredek során: amiről azt hisszük, hogy jó, kiderül, hogy nem jó. S amiről azt tartjuk, hogy nem jó, mert mondjuk áldozattal, lemondással vagy föladással jár - az pedig jó és üdvös.

Az eredeti kínai szövegben van egy olyan mondat az ilyen helyes cselekedetekre, amit le sem mertem fordítani, mert manapság sokak számára nevetségesnek vagy egyszerűen csak hihetetlennek tűnne.

Azt mondja, hogy az ilyen cselekedet "tetszik a szellemeknek".

Úgy is mondhatnám: a "jó szellemeknek".

Keresztény nyelven ez úgy hangzana, hogy a szent szellem (vagy ahogy hibásan mondjuk: szentlélek) egyetért veled, sőt, ezt sugalmazza!

Az ősi világ felül nincsen zárva.

Igen, a számunkra érzékelhetetlen, transzcendens világból látják a tetteinket! Segítenek, súgnak, s időnként talán bosszankodnak miattunk, akik, mint az ostoba és gyenge sakkozók, a pillanatnyi nyerés illúziója miatt hibásat lépünk.

Ami "tetszik a szellemeknek", az bennünket - anélkül, hogy erről a tetszésről bármit is tudnánk - különlegesen örömteli, jó érzéssel tölt el.

Érezzük, hogy jó úton járunk.

Akkor is, ha ez az út nem könnyű.

A jó utat egyetlen benső érzésünk jelzi vissza: a harmónia.

Müller Péter
XII. évfolyam 12. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2018. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.