Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Tanítom a jóskönyvet


A legjobb tanulás, ha az ember tanít. Amikor tanítsz, megpróbálod a lelkedben lappangó gondolatokat rendszerbe foglalni és érthetően kifejezni.
Ilyenkor döbbensz rá, hogy a tudás nincs benned „készen”.
A gondolat már megtermékenyített, de ki kell hordani, meg kell szülni még.
Az igazság világában az a csodálatos, hogy semmi sincs készen.

Minden születőben van. És ha megszülted, föl kell nevelni, meg kell érlelni.
Ez azt jelenti, hogy egy gondolat sokféle metamorfózison megy át. Gazdagodik, mélyül, színesedik. Teli van új és új „aha”- élménnyel.
Az igazi tanítás az, ha a tanító a tanítás közben jön rá, mi az a rejtett igazság, amit nem tudott megfogalmazni.
Megnevezni valamit azt jelenti, hogy az ember hatalomhoz jut.
Most lett igazán az övé.
Mint egy mélységből kifogott hal. Vártad, remélted, sejtetted. Érezted, hogy „kapás” van.
De látni, megismerni csak akkor tudod, ha kirántottad már a vízből.
Így van az írással is.
Nincs unalmasabb, mint ha egy író előre tudja, mit akar megírni.
Nem is érdemes hozzáfogni.
A jó írással az ember önmagát is meglepi.
Ezért biztatom a tanítványaimat, mondják ki a problémáikat.
Ugyanis nem tudják.
Valamit sejtenek róla, de nem a lényeget.
Csakis a külsejét látják.
A tünetét.
A probléma rendszerint mélyebb, és nem kimondható.
Legalábbis nem azonnal.
Ezzel nemcsak egy lelki tanácsadó, de még egy motorszerelő is így van. Az, hogy egy motor nem jár, nem a problémája a motornak, csupán a tünete.

A probléma mélyebben van.
S amíg nem találsz rá, a motor nem is fog járni.
Így vagyok én is egy-egy jósjel megfejtésével.
Lassan, rétegenként bontom ki belőle, hogy mi az, amiről azt hittem, hogy tudom, és mégsem tudom.
Ilyenkor csendben maradok. Figyelek. Ez most rólam szól?
A bensőmről? A lelkemről?
Vagy a külső helyzetemről?
Az emberi kapcsolataimról?
Vagy mindkettőről?
Megpróbálom kitapogatni, hogy amit a jósjel jelez, itt van-e már a felszínen és látható – vagy még a mélyben rejlik, és csak egy idő után fog felbukkanni.
Ne feledd, hogy itt a lappangó jövőről van szó.
Nem biztos, hogy érzed már a közeledő előszelét.
Leírod a Jóskönyv tanácsát, és csak hetek vagy hónapok múlva érted meg, hogy miért is kaptad valójában.
De volt már olyan jóslat is, melynek feladata sok-sok esztendőn áthúzódott, és most is
tart még.
Egy barátom kapta több évtizeddel ezelőtt, amikor a főiskola befejezése után pályáját elkezdte. A jóslat előre vetített egy sok küzdelmekkel teli, nagy ívű pályát, amelyben a vezető szerepére vállalkozott, s a könyv bölcsei úgy látták, hogy meg kell érlelnie magát erre a sorsfeladatra.
A Hadsereg jelét kapta, s ez a külső-belső összeszedettség feladatát jelölte ki számára.
A mai napig nem tudta megoldani.
Ez azt jelentette, hogy többször is magasra jutott ugyan, de mindig meg is bukott.
Nem volt a lelkének – „hadseregének” – igazi kapitánya.
Képessége, tehetsége központi helyre jelölte ki, de mivel benső tengelyét nem tudta megszilárdítani, nem tudott az általa vezetett közösségnek szilárd igazodási pontot adni.
Vagyis nem lehet pontosan tudni, hogy meddig tart egy sorsfeladat.
Az élet persze robog velünk tovább, ahogy egy folyó sem áll meg a partokon, de tény, hogy amíg egy sorsfeladat nincs megoldva, addig a lecke föl van adva, vissza-visszatér, s különböző helyzetekben újra és újra felbukkan.

Ez már a megfejtés magas művészetéhez tartozik.
Meggyőződésem, ha a barátom, fiatalkorában, megérti és megoldja a Jóskönyv által kijelölt feladatát, egészen más sorsot írt volna magának.
És környezetének is, természetesen.
Erre mindig gondolj, ha meditálsz egy jósjelen: bár neked szól és a te lelkedről beszél, de sok mindenkit érinthet még, hiszen egyéni sors a szó szoros értelmében nem létezik.

Müller Péter
XVIII. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.