Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - Tisztánlátás


Ha egy kérdésedre a 20-as jelet kapod, a Tisztánlátás (Kuan) jósjelét, azt a tanácsot kaptad, hogy láss tisztán. Mert nem látsz tisztán!

Figyelmeztet, hogy amit magadról gondolsz, vélsz és hiszel – nem igaz.

És amit másokról gondolsz és hiszel – az sem igaz.

Nem úgy látod a helyzetet, ahogy van, hanem ahogy félelmeid, tudattalan késztetéseid, értelmed, főleg a saját egód erői megítélik.

Téveszméid vannak.

Hazudsz magadnak.

Becsapod magad.

Vagy, ahogy a híres példa mondja: kígyónak nézed a földön heverő kötelet, és persze félsz is tőle.

A félelem marokra fogja egész lényedet.

Meghatározza következő lépéseidet.

Lelked alaphangját.

Félsz.

Mert nem a valóságban élsz.

Ahhoz, hogy ne félj, az első lépés: a tisztánlátás.

Rá kell döbbenned, hogy rosszul ítélted meg a helyzetedet.

Vagyis a félelemből való kigyógyulásod első lépcsőfoka a látás.

A megértés.

Ennek most jött el az ideje.

Előbb talán nem?

Nem – mondja a Ji King –, a látásnak most jött el a pillanata.

Miért?

Mert megértél rá.

Most tudod először megnézni személytelenül magadat, a barátodat, a gyerekedet, a szerelmedet, a társadat vagy éppenséggel az ellenségedet.

Az életben általában nem látunk tisztán.

Egónk szemüvegén keresztül nézünk.

Az ő színszűrőjén, képzeletén, szándékán és ítéletrendszerén.

Nem is az a baj, hogy nem látunk tisztán, hanem az, hogy nem is tudjuk, hogy nem látunk tisztán.

Nem vagyunk tudatában annak, hogy amit valóságnak vélünk: káprázat. 

Így látjuk.

S azt mondjuk rá: ez a valóság.

Nem az!

A keleti hagyományokban lelkünk tisztánlátásra való képtelensége minden tanítás alapja.

Hamvas Béla az „éberség hiányának” nevezi.

A Látás pedig nem emberi, hanem isteni tulajdonság.

Buddha egyik inkarnációját úgy hívták: Kuan Jin

„Figyeli a hangot!”

És a taoista Templomot úgy: Tao Kuan.

A hely, ahol „figyelem a taót”.

Vagyis azt látom, ami van.

Mi, nyugatiak azt mondjuk, hogy csak az Isten látja az igazságot.

Néha azonban – ritka, kegyelmi állapotban – mi is.

Ehhez azonban áldozat kell.

Az elfogult és elvakult, a saját képzelődő egónk – vagyis személyes énünk – föladása.

És akkor hirtelen másképp látjuk önmagunkat.

Másképp anyánkat, férjünket, gyerekeinket.

Ez minden viszony alapja.

Az önmagamhoz való viszonyé.

A másokhoz való viszonyé.

Ez még nem a tett pillanata – de a tettet megelőző életfázisé – amikor kezdek látni.

Tudni.

Különben az van, hogy „Bocsáss meg nékik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek”.

Akik Jézust megfeszítették, nem tudták, mit tesznek.

Ha előzőleg megkérdik a Jóskönyvet, sokan közülük a Kuan jelét kapták volna.

Vigyázz, nem tudod, mit teszel!

Nyisd ki a szemed!

Nézd meg jól!

Nem nézték meg jól.

Sem Pilátus, sem a rabbik, sem a nép, sem a római katonák… mindegyiknek megvolt a saját igazsága.

Amit valóságnak vélt.

Nem az volt.

Ha a Tisztánlátás jelét kapod, jusson az eszedbe a következő:

Olyan helyzetbe kerültél végre, hogy most, mint egy csillagvizsgálón keresztül, megpillanthatod saját és mások életének valóságos mennyboltját.

Úgy, ahogy van.

És ha ezt felismerted, cselekedhetsz is.

Ha nem: isten őrizzen minden lépéstől! Mert álomvilágban jársz, melyben átlátatlan tetteiddel csak bajt okozol.

Müller Péter
XVI. évfolyam 6. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv, Müller Péter

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.