Müller Péter rovata

Válaszol a Jóskönyv - (Válasz Mihály Istvánnak)

A vonások jelentéséről


Valaha csak a 64 jósjelet használták, a vonások nélkül. Ez az, amit a hagyomány szerint Wen király alkotott. S csak később – így mondják a legendák – illesztette hozzájuk fia, Csou hercege a vonások magyarázatát is.

A vonások kb. azt a szerepet töltik be a jósjeleknél, mint az asztrológiában a horoszkóp házai: árnyalttá, pontossá teszik a kifejtést, rávilágítanak a sors rejtett fordulópontjaira, lelkünkben vagy életünkben mocorgó titkos erők szándékára és jellegére.

Sorsunk megkérdezésére a válasz mindig az alapjelben van.

Kérdésünk s mi magunk ebben a jelben vagyunk, ezt kell megoldanunk, s hiába beszélünk „változásról” – mindaddig benne is maradunk (vagy később újra s újra „visszabukunk” bele), amíg meg nem oldjuk.

A Bölcs ismeri mind a 64 jósjelnek a „harci taktikáját”, s bármelyik sorshelyzetbe kerüljön is, mint a jó harcos, könnyűszerrel megoldja azt.

A közönséges ember azonban rendre belebukik, mindaddig, míg meg nem tanulja a Jel misztériumát, míg ki nem ismeri az éppen időszerű jósjel energiastruktúráját s rá nem jön arra, mi az üdvös taktika.

Addig kapálódzunk, míg meg nem tanulunk úszni.

Keresztény nyelven: minden jósjelben megjelenik „Isten akarata”, s az „én akarata”. A kínai „sikernek” nevezi, ha Isten akaratát, s „bajnak”, „veszélynek”, ha az „én akaratát” követjük.

A kínaiak Napóleon sorsát nemcsak a császárságig, de Szent Ilona szigetéig, magányos és nyomorult pusztulásáig látják, s ezért benne nem a Siker, hanem a Nagy Bukás jelképét látták, mégpedig nem akkor, amikor száműzték, hanem jóval előbb, amikor első s diadalmas hadjáratába belefogott.

A Jóskönyv ugyanis előre lát, s a bajt már csíra formájában érzékeli.

(Számtalan mai „sikertörténet” mögött látja a tönkremenetelt, a csőd s a boldogtalanság genetikus csíráit.)

Az alapjel olyan, mint egy regény témája: ezt éljük, ezt kell kibontani.

A vonások ennek a „témának” a forrpontjai: itt változnak, fordulnak, olvadnak vagy fagynak meg az alaptémában jelzett motívumok. Itt rejlenek az átváltozás csodái. Sűrű felhők mögül hirtelen kibújik a nap, vagy éppen fordítva: váratlanul beborul; a jóból rossz, a rosszból jó lesz. Így működik az élet: a dolgok elromolhatnak s megjavulhatnak. A mozgó vonások mozgatják – vagy mozgathatják! – az eseményeket.

Elmondok egy példát.

Az elmúlt választások során, a két forduló között egy politikai párt képviselője a hivatására kérdezett rá, s a 64. jósjelet, a Vei Csi jelét kapta.

Az első vonala változott.

„Döntő sorsfordulat előtt állsz – üzente a Jóskönyv. – Rajtad is múlik az ügy kimenetele. Vállalkozásod sikerrel járhat, ha nem leszel megfontolatlan.”

A vonás azonban azt mondja: „Farka vízbe ér. Szégyen és zavar!”

A kép egy vakmerő rókakölyköt mutat, aki átrohan a veszedelmes gázlón, de nem jut a túlsó partra, mert „farka belelóg a vízbe” s visszahúzza.

Ez a megfontolatlanságnak a képe.

Nos, emberünk négy tarthatatlanul nehéz esztendő után úgy érezte: itt a győzelem lehetősége. Lelkében ott feszült már az elégtétel, a diadal, a változás, a „Végre győztem!” érzése. A késztetés, hogy előre igyon a medve bőrére.

A küzdelem azonban nem fejeződött be.

Mindkét oldalon gyűjtötték még a szavazókat. A vonás arra figyelmeztetett („szégyen és zavar”), hogy kérkedéssel, büszkeséggel, korai diadalmaskodással az egész jósjel ígéretes hatástartalmát tönkre lehet tenni!

Emberünk azt mondta: „Tudom, tudom! Óvatos leszek!”

Mégsem volt óvatos.

A késztetése ugyanis erősebb volt, mint a megfontolás.

A „kis róka” – melyet a mozgó vonás jelképezett – ott lapult már benne.

Ugrásra várt s erőszakosan rámozdult a diadalra.

Tanúja voltam annak a belső drámának, amikor valaki már tudta, hogy az óvatlanság milyen veszéllyel jár, de hiúságát és türelmetlenségét, hogy „végre itt az elégtétel pillanata”, képtelen volt visszafogni.

Csak amikor maga is rádöbbent, hogy ellenfele pillanatok alatt kihasználja ezt a gyengeségét, s elveszítheti ezt a küzdelmet, fogta vissza magát. Majdnem későn s majdnem magával rántva azokat is, akik véle együtt harcoltak.

Ha a Jóskönyv nem tudatosítja benne ezt a gyengeséget, elveszti a csatát.

Így is közel járt hozzá.

Gyengeségnek nevezem azokat a benső, lelki erőinket, amelyeket nem tudunk uralni. Nem elfojtani – uralni! Az embernek joga van örülni a győzelemnek, de csakis a „meccs lefújása után”. Ezt nem könnyű megcsinálni, mert a küzdelem feszültséggel, félelemmel jár; forrpontig hevített erőkkel harcolunk s ilyenkor valósággal elszabadul bennünk a gátlástalan rókakölyök, aki előbb akarja ünnepelni győzelmét, mint ahogy az megszületett volna.

(Amikor s Jóskönyvet írtam, a kis rókáról gyakran jutottak eszembe a Tom és Jerry rajzfilm figurái: sokszor látni rajtuk a korai diadalmaskodás mulatságos jeleit. Ahelyett, hogy lyukába húzódna, büszkén feszíti nadrágtartóját a kisegér, diadaltáncot lejt – s közben a macska fejbe veri a palacsintasütővel.)

Emberünk kis híján vesztett, de mint az Irányjelből látod (38. ellentét), korántsem aratott még végső győzelmet, sok legyőzendő külső-benső ellentéte maradt, ami már életének elkövetkezendő sorsfeladatára utal.

 

 

Ebben a példában végül is egy jól megoldott, győztes élethelyzetről van szó, mert ha nehezen is, de felfogta a vonás figyelmeztetését – hogy a küzdelmét saját hibái miatt elveszítheti –, sőt, talán még azt is, hogy szerénységgel, megfontoltsággal, önuralommal sokkal szilárdabb és harmonikusabb helyzetbe juthat, mint ha a lelkében élő „rókakölyökre” hallgat.

Müller Péter
VIII. évfolyam 8. szám

Címkék: Ji King, jóskönyv

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.