Natúrkonyha

Búza az étlapon

    Búzának nevezzük a perjefélék sorába, ezen belül pedig a Triticum nemzetségbe tartozó fűféléket. Idetartoznak az ősgabonaként is ismert fajták, pl. a tönkebúza vagy az alakor, a kamut (másik nevén Khorasan búza) és a tönkönlybúza, valamint a jelenleg legnagyobb mennyiségben termelt modern búzafajták, a közönséges búza és a durumbúza. Az ősi fajták terméshozama jóval alulmúlja a modern fajtákét, de sokkal gazdagabbak tápanyagokban, igénytelenebbek, ellenállóbbak a betegségekkel és kártevőkkel szemben. Manapság főként a bioboltokban kaphatók.


     

     

    A közönséges búza (Triticum aestivum) a leggyakoribb búzafajta. Kenyerek, péksütemények, maláta (sörgyártás) és keményítő készítéséhez használják. A közönséges búza termése jóval puhább, lágyabb, lisztesebb és alacsonyabb fehérjetartalmú, mint a durumbúzáé. A durumbúza (Triticum durum) a Földközi-tenger medencéjéből, illetve Elő-Ázsiából származik. Fehérjetartalma (sikér) kifejezetten magas, kb. 16%, így a belőle készült tészta igen rugalmas, előszeretettel készítenek belőle száraztésztát. Ugyanakkor ez az alapanyaga az arab országokban közkedvelt kuszkusznak és a bulgurnak, amelyek nagyon rövid idő alatt puhára főnek. Az alakor (Triticum monococcum) a tönkebúzával és a kamuttal együtt a legősibb búzafajta, és a közönséges búzával azonos célokra használják: pékáru, maláta és száraztészta készül belőle. Magas béta-karotin-tartalmának köszönhetően sárgás a színű. A tönkebúza (Triticum dicoccum) a rómaiak által termesztett búzafajta volt, római búzának is nevezték. A magok puhák, nagyon ízletesek és könnyen emészthetők. Alacsony sikértartalma ellenére kiváló kenyeret lehet sütni belőle. Fővelevesbetét, kása, felfújt vagy gabonafasírt készül belőle.

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin augusztusi lapszámában olvashatják!

    -vági-
    XXIII. évfolyam 8. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.