Natúrkonyha

Földieper az étlapon


Az egészséges földieper egyenletesen piros és csillogó. Ha világos a gyümölcscsúcsa, az arra utal, hogy a bogyókat éretlenül szedték le. Azok már nem érnek tovább

 

Már a kőkorszakban szerepet játszott a táplálkozásban az ízletes erdei szamóca. A ma kedvelt kerti földieper a 18. században keletkezett egy amerikai és egy chilei fajta keresztezéséből. Időközben több mint ezer fajta létezik már. Vannak korai, középkorai, középkésői és késői fajták, utóbbiak gyakran a legzamatosabbak. A kertbarátok ismerik a többször termő hónapos vagy a kerítés mentén növő sövényföldiepret.

 

Botanikai szempontból a földieper (Fragaria spec.) esetében dióféléről van szó. Amit mi gyümölcsnek jelölünk, az a megvastagodott vacok. A sárga diócskák rajta a tényleges termések.

 

A kereskedelemben csaknem egész évben kapható az eper, a hazai termesztésű gyümölcs azonban csak június-júliusban kerül a piacra, s ezek lényegesen zamatosabbak. Az üvegházban termő gyümölcs ráadásul tele van nitráttal. Ezen kívül a szállításhoz gyakran éretlenül leszedik és tartósítószerekkel kezelik.

 

Még a kifogástalan bogyók is csak két napig tárolhatók. A legjobban úgy állnak el, ha egy tányéron kiterítve egymás mellé rakjuk a szemeket, és frissen tartó átlátszó fóliával lefedve hűtőbe tesszük. A kisebb méretű gyümölcsök gyakran ízesebbek, mint a nagyobbak. Legnagyobb ellensége a földiepernek a víz, ezért csak ha feltétlenül szükséges, röviden lezuhanyozzuk, és azután jól lecsepegtetjük. Esetleg konyhai törlőpapírral érintgetve szárítjuk. A csészeleveleket és a szárakat csak mosás után távolítjuk el. A gyümölcsöket csak közvetlenül fogyasztás előtt cukrozzuk meg, mert különben nagyon sok levet veszítenek. Kevés narancs- vagy citromlével erősödik a zamata, amely egyébként jól harmonizál a citromfűvel, mentával, tárkonnyal, levendulával és vaníliával.

 

A földieper tartalmazza az összes hazai gyümölcs közül – a fekete ribizli után – a legtöbb C-vitamint: 64 mg 100 g-ban. Ezen kívül gazdag folsavban és K-vitaminban, és igen sok vasat tartalmaz. A népgyógyászatban hatékony szernek tartották vérszegénység ellen. E gyümölcs fogyasztása után néhányan viszketegséggel és kiütésekkel reagálnak. Ezért legtöbbször a benne levő, kininhez hasonló anyag, a „fragarianum” a felelős.


Receptek

Földieper balzsamecettel

Hozzávalók 4 személy részére: 50 dkg földieper, 2 evőkanál lágy olívaolaj, 1-2 evőkanál redukált balzsamecet (Balsamicoessig), 3-4 evőkanál agávészirup, 1 késhegynyi frissen őrölt fehér bors, 2 evőkanál apróra vágott bazsalikom. (Megjegyzés: másféle, a háztartásban meglévő biológiai ecetet is használhatunk, pl. almaecet, tárkonyecet stb., az agávészirupot pedig helyettesíthetjük 3 evőkanál mézzel).

 

 Földieper balzsamecettel – édes-savanyú csábítás!

 

Elkészítése: A redukált ecet elkészítése úgy történik, hogy fél liter ecetet közepes hőfokon kb. egy óra hosszat főzünk, besűrítünk. Alkalmanként átkeverjük. 120-150 ml mennyiségnek kell maradnia. Ezután 1-2 evőkanál porcukrot belekeverünk, és a tovább felhasználásig hagyjuk kihűlni. A földiepret megtisztítjuk, és elfelezzük vagy elnegyedeljük. Az olívaolajat a redukált ecettel, agávésziruppal vagy mézzel és az őrölt borssal elkeverjük, óvatosan hozzáadjuk az eperdarabokat, és kb. 15 percig állni hagyjuk. Ezután meghintjük a vágott bazsalikommal és tálaljuk.

Tésztasaláta földieperrel

Hozzávalók 4 személy részére: 40 dkg spiráltészta (csavart metélt), 40 dkg földieper, 1 csokor menta, 2 evőkanál málnaecet, 2 evőkanál olívaolaj, 10 dkg parmezánsajt, tengeri só tetszés szerint.

 

 Egy sós változat: eprek a tésztasalátában


Elkészítése: A tésztát bőséges sós vízben nem teljes puhára főzzük, hideg vízzel leöblítjük és lecsepegtetjük. Az epret megmossuk, megtisztítjuk és apróra vágjuk. Mentalevélkéket tépkedünk, s apróra vágjuk. A tésztát az eperrel, mentával, ecettel és olajjal összekeverjük, és legalább egy óráig marinírozzuk (pácoljuk). Tálalás előtt reszelt parmezánt keverünk közé, és még esetleg sóval ízesítjük.

Spárgasaláta földieperrel

Hozzávalók 4 személy részére: 1 kg fehér spárga, 25 dkg cukorborsó, 50 dkg földieper, 4 evőkanál frissen préselt narancslé, 1 evőkanál édes mustár, 4 evőkanál dió- vagy tökmagolaj, tengeri só, frissen őrölt bors, l csipet cukor, fél cserép turbolya.

 

Elkészítése: A spárgát megmossuk, meghámozzuk, a fás végeket levágjuk, 4 cm-es darabokra osztjuk. A cukorborsót megmossuk, megtisztítjuk. A spárgát sós vízben cukorral nem puhára főzzük (kb. 15 perc). A cukorborsót 10 perc után hozzátesszük. Ezután leöntjük róla a vizet, hideg vízzel átöblítjük, és jól lecsepegtetjük. A földiepret megmossuk, megtisztítjuk, elosztjuk.

 

A narancslét ezután összekeverjük a mustárral, sóval és borssal, végül az olajjal. A turbolyát megmossuk, szárazra lerázzuk, durvára vágjuk. A spárgát, cukorborsót és a turbolyát a dresszinggel (öntettel) összekeverjük, esetleg pótlólag fűszerezzük. A földiepreket lazán közé rakjuk.

Földieper mascarpone-krémmel

Hozzávalók 4 személy részére: 50 dkg földieper, 12 dkg tejszín, 12 dkg Mascarpone (minden hipermarketben kapható), 3 evőkanál agávészirup (lehet fehérjuharszirup vagy méz is), 1 citrom leve, 2 evőkanál narancslikőr, tárkonylevélkék.

 

Egy Mascarpone-krémmel átsütött költemény, de nem éppen kalóriaszegény

 

Elkészítése: A földiepret megmossuk, megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk és 4 tányéron rozetta alakúan elosztjuk. A tejszínt, a Mascarponét, az agávészirupot, a citromlevet és a narancslikőrt összekeverjük. Az epreken elosztjuk, és a sütőben 220 fokon 3-5 percig átsütjük. Tárkonylevélkékkel körítjük.

Borsik Miklósné
XVII. évfolyam 6. szám

Címkék: eper, natúrkonyha receptek

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.