Natúrkonyha

Vegetáriánus ünnepi ételek az étlapon

Próbáljon meg egyszer elszakadni a hagyományoktól, és főzzön legalább az ünnepek egy napján valami mást.


 

A sárgarépaleves belülről melegíti testünket és csillapítja éhségünket. Jól, könnyen előkészíthető, akár napokkal a tálalás előtt, ha sikerül helyet szorítani neki a mélyhűtőben. Csak a lassú, fokozatos felolvasztásról kell gondoskodni, majd felforrósítható, ízesíthető, és kókuszforgácsot kell rá szórni tálaláskor.

 

A lencsefasírtot is előre elkészíthetjük. A formázott, nyers pogácsákat a hűtőszekrényben tárolhatjuk, majd frissen megsüthetjük. Ha nem kapunk friss fűszernövényeket, alkalmazhatunk szárított, esetleg mélyhűtött fűszernövényt is. Ha nem kapunk Champagne típusú lencsét, használjunk valamilyen más, apró szemű lencsefajtát, de végszükség esetén megteszi a hagyományos nagyobb szemű lencse is. A lencsét nem szabad lobogó forró vízben főzni, mert akkor kemény lesz. A lencse sok vitamint, ásványi anyagot és rengeteg fehérjét, valamint ballasztanyagot tartalmaz.

 

A kelbimbót előfőzhetjük. Mérettől függően 20-25 perc a főzési ideje. Ha nem szeretjük nagyon puhán, inkább „al dente”, akkor elegendő 10-15 perc is. Főzés előtt eltávolítunk a külső rétegből egy-két levélkét, és levágjuk a szárait. Hogy egyenletesen és gyorsabban megfőjenek, a tövénél keresztirányban kissé bemetsszük. Másnap csak a mustárszószt kell elkészíteni, és az előfőzött kelbimbókat fel kell forrósítani benne. Időközben megsülnek a lencsefasírtok, s már kész is a főfogás.

 

A brownie-t reggel vagy akár előző nap megsüthetjük. Nagyon tartalmas sütemény, így végképp megszünteti a maradék éhségérzetünket is. Aki az ünnepi ebéddel már jóllakott, később, a délutáni teázáshoz vagy kávézáshoz ehet belőle.

 

 

Receptek

Kókuszos sárgarépaleves

Hozzávalók 4 személyre: 300 g sárgarépa, 20 g friss gyömbér, 1 fej hagyma, 2 evőkanál repceolaj, 250 ml zöldségalaplé, 250 ml sárgarépalé, 200 ml kókusztej, tengeri só, frissen őrölt bors, 2 evőkanál kókuszcsipsz vagy kókuszreszelék.

 

Elkészítése: A sárgarépát, a gyömbért és a hagymát meghámozzuk, a répákat felkarikázzuk, a hagymát és a gyömbért nagyon apróra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk egy fazékban, a répát, a gyömbért és a hagymát közepes lángon megdinszteljük benne. Amikor kissé megpuhult, felöntjük a zöldséglevessel és a sárgarépalével, és fedő alatt 15 percig teljesen puhára főzzük. Ezután mixerrel pürésítjük, hozzáöntjük a kókusztejet, ismét felforraljuk, sózzuk, borsozzuk. Tálalás előtt kókuszcsipsszel vagy kókuszreszelékkel meghintjük a tetejét.

 

Kelbimbó mustárszószban

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg kelbimbó, 2 fej hagyma, 2 evőkanál vaj, 2 teáskanál étkezési keményítő, 100 ml rizling vagy cukormentes almalé, 200 g zsíros tejföl, 2 evőkanál francia mustár (Moutarde á l’ancienne), tengeri só, frissen őrölt bors.

 

 

Elkészítése: A kelbimbókat megtisztítjuk, sós vízben puhára főzzük, ügyelve arra, nehogy szétfőjenek. A hagymát apróra vágjuk. A hagymát egy kisméretű lábasban a vajon megdinszteljük, majd megszórjuk a keményítővel, simára keverjük, és állandóan kevergetve hozzáöntjük a bort vagy az almalevet. Hozzákeverjük a tejfölt és a mustárt, hagyjuk felforrni, majd félrehúzzuk a tűzről, sózzuk, borsozzuk. A főtt kelbimbót szűrőben lecsepegtetjük, majd egy lábasba tesszük, ráöntjük a szószt, és alaposan összekeverjük. Felforrósítjuk, de már nem főzzük, majd a lencsefasírthoz köretként tálaljuk.

 

Lencsefasírt

Hozzávalók 4 személyre: 200 g Champagne lencse, 1 lila hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 nagy tojás, 100 g reszelt kemény sajt (pl. Comté), 80 g zsemlemorzsa, 4 evőkanál teljes őrlésű liszt, 4 evőkanál paradicsomsűrítmény, 2 evőkanál aprított bazsalikom, 2 evőkanál aprított majoránna, 1 evőkanál aprított rozmaring, tengeri só, őrölt bors, olaj a kisütéshez.

 

A lencsefasírt talán nem túl mutatós, de annál ízletesebb

 

Elkészítése: A lencsét bő vízben puhára főzzük (kb. 40 perc), röviddel, mielőtt készre főne, egy teáskanálnyi sót teszünk a főzővizébe. A lencsét szitán leszűrjük, alaposan lecsöpögtetjük. A hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymagerezdeket fokhagymaprésen átnyomjuk. A tojást felverjük. A lencsét, a hagymát, a fokhagymát és a tojást egy tálba öntjük, és alaposan összekeverjük. A sajtot, a zsemlemorzsát, a paradicsomsűrítményt és a zöld fűszereket hozzáadjuk, és az egészet tésztává gyúrjuk. Közben sózzuk, borsozzuk. Kézzel kis pogácsákat szaggatunk a tésztából. Kevés olajban egymás után kisütjük őket.

 

Datolyás brownie

Hozzávalók 24 darabhoz: 200 g szárított datolya, 170 g keserű csokoládé, 250 g vaj, 6 tojás, 200 g nádcukor (barna), fél teáskanál őrölt fahéj, 225 g tönkölyliszt.

 

A datolyás brownie egy csillag alakú sablon és porcukor segítségével karácsonyi külsőt kaphat

 

Elkészítése: A datolyákat kimagozzuk, négyfelé vágjuk. A csokoládét durván felaprítjuk (kicsomagolás előtt néhányszor az asztal lapjához csapkodjuk), és a vajjal egy lábasban lassan felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral és a fahéjjal együtt kézi mixer segítségével habosra keverjük. Az olvadt csokoládét hozzákeverjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet, és a mixer segítségével gyorsan összekeverjük. Hablapáttal hozzákeverjük a datolyát. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe vagy felfújtformába (30x20 cm) öntjük és egyenletesen szétterítjük, a tetejét elsimítjuk. Előmelegített, 190 °C-os (légkeveréses sütőben csak 170 °C) sütőben alsó sínen kb. 20 percig sütjük. (A felfújtformában 20-30 perc a sütési idő.) Hagyjuk kihűlni, majd hidegen 5x5 cm-es kockákra vágjuk, a tetejét vékonyan megszórjuk porcukorral.

- vági -
XVIII. évfolyam 1. szám

Címkék: natúrkonyha receptek, vegetáriánus ünnepi ételek

Aktuális lapszámunk:
2018. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.