Öngyógyítás

A kínai öt elem visszahozza az életerőnket

Hogyan gyógyíthatók meg még a makacs betegségek is?

A régi kínaiak bölcsessége arra tanít minket, hogyan fedezhetjük fel és hozhatjuk helyre szervezetünk megbillent egyensúlyát. Ebben segít az öt elemről szóló elmélet. Az ősi Kínában az öt elem eredetileg az öt bolygót jelképezte: Jupiter (fa), Mars (tűz), Szaturnusz (föld), Vénusz (fém) és Merkúr (víz). Hosszú évszázadokon át gyűjtögetett csillagászati és asztrológiai megfigyelések alapján minden egyes elemhez hozzárendeltek még egy-egy év­szakot, illetve színeket, formákat, álla­tokat és növényeket is. Végül következett még a polaritáshoz, azaz a jinhez és a janghoz való hozzárendelés. 


 

 

A régi kínaiak tanítása szerint a jin és a jang, valamint az öt elem szoros, kölcsönös kapcsolatban áll egymással. Ezek ugyanakkor folyamatosan változásban is vannak. Erről az univerzális energia, a csi gondoskodik. Ha egy elem egyensúlya zavart szenved, akkor kibillen egyensúlyából az egész rendszer energiaáramlása.

 

Az emberi test is az öt elem és a polaritás elvének törvényszerűségeit követi. Ennek megfelelően belső szerveink és érzékeléseink is hozzárendelhetők az öt elemhez, valamint a jin-jang rendszerhez. A betegségek és a testi panaszok a régi kínaiak számára elsősorban annak kifejezései voltak, hogy ezeknek az erőknek az egyensúlya megbillent. Megfelelő testi gyakorlatokkal, akupunktúrával, gyógynövényekkel és táplálkozási tanácsokkal az energia, azaz a csi újra akadálytalanul áramolhatott, és a harmónia helyreállhatott.

 

 

Milyen tulajdonság milyen elemnek felel meg?

A fa általánosságban véve a játékos kedv, a kreativitás, a teremtő erő és a szabadság utáni vágyi jelképe. Nemcsak a tavaszt jelenti, hanem az emberiség zavartalan gyermekkorát is. A természet eleven zöldje ugyanúgy a fa elemhez tartozik, mint a savanyú íz. Testi szinten a máj és az epe rendelődik hozzá ehhez az elemhez. Főként az olyan érzések, mint a düh, felhalmozódhatnak a májban, és ott megrekedve komoly egészségi problémákat idézhetnek elő ebben a funkciókörben.

 


A föld emberek számára különösen fontosa családi összetartás

 

A tűz az aktivitás és a tiszta életerő jelképe, de egyben az emberiségnek a spiritualitás, a szellemi kiteljesedés utáni vágyát is kifejezi. Az évszakok közül a nyár rendelhető hozzá, a színek közül a piros és annak minden árnyalata, az ízek közül a keserű. Szerveink közül a szív és a vékonybél tartozik ide. A zavart szenvedett tűz elem gyakran nyilvánul meg a szív és a keringési rendszer megbetegedéseiben.

 

A föld a stabilitást és a családi összetartást szimbolizálja szélesebb értelemben, és inkább konzervatív szellemi alapállásban nyilvánul meg. A föld a középpontot jeleníti meg és általánosságban véve az érettség időszakát, az évszakokban ugyanúgy, mint az életútban. A föld elemhez tartozik valamennyi sárga, okker és barna árnyalat, valamint az édes íz. Testünkben a gyomor és a lép rendelhető hozzá, míg az érzelmek szintjén az állandó aggódás, amely végső soron megint csak a gyomrunkat teszi tönkre.

 

A vesék környékének finom ütögetése aktivizálja életerőnket

 

A fém többek között a tetterő, a határozottság és a kitartás reprezentánsa, míg az évszakok közül az őszé. Az életciklusban is azt az időszakot jeleníti meg, amikor az ember lassan meg tudja különböztetni az ocsút a tiszta búzától, és búcsút tud mondani régi szokásainak. Az elem színe a fehér, íze a csípős, míg a test szintjén a fém elem zavarai elsősorban a tüdő és a vastagbél területén mutatkoznak meg.

 

A víz mindent megkérdőjelez, és a megragadható határain túlnyúlik gondolataival. Életciklusunkban és az évszakokban egyaránt a tél rendelhető hozzá, amikor az ember visszahúzódik belső világába és a lényegesre koncentrál. A színek közül a fekete és a sötétkék ugyanúgy a víz elemhez tartozik, mint az ízek közül a sós. Az elemet testünkben a vesék és a húgyhólyag jeleníti meg, az érzelmek közül pedig a félelem billenti fel az egyensúlyt.

 

 

Hogyan ismerjük fel és küzdjük le az egyensúlyzavarokat? 

Ha valaki gyakran dühös, úgy érzi, gyilkolni tudna, vagy a májával vannak problémák, annál valószínűsíthető a fa elem túlfeszülése. Erre utalhat az alvászavar, a száraz bőr vagy a hangulati ingadozás is. Külsőleg a fa elem a szemünkön és a könnyeinken keresztül mutatkozik meg. Érzékeny szem, kötőhártya-gyulladás, látásgyengeség – mindez a fa elem gyengeségét jelzi. Tipikus tünetek még a problémák hajlás vagy nyújtózás közben, valamint a vékony és törékeny körmök.

 


A jinhangsúlyos emberek szívesen üldögélnek meghitt hangulatban a díványon

 

Kivörösödött fej, lidércnyomás, szapora szívverés – ezek a tünetek a stressz alatt álló tűz elem jelei. A vékonybél szintén ehhez az elemhez tartozik. Ha kibillen egyensúlyából, többek között hasmenés vagy puffadás léphet fel. Aki éjszakánként erősen izzad, váll-, hátfájdalmaktól vagy emlékezetzavaroktól szenved, nyugtalan vagy ideges, annak szintén a tűz elem kiegyensúlyozására kell törekednie.

 

A föld elem gyengesége hosszabb távon emésztési panaszokhoz (például hasmenés, hányinger, étvágytalanság) vezet. Az idegeskedés a gyomor egészségét veszélyezteti. Ha a fölös kilók nem tűnnek el, a kötőszövet gyenge, a kéz és a láb hideg, akkor a föld elem erősítésére van szükség. A gyenge föld-csi következménye izomgyengeség és reuma lehet. A gyenge föld elemű emberek hajlamosak a tépelődésre is.

 

Állandó légúti panaszok gyötrik, főként ősszel? Ez arra utal, hogy a fém elem működése zavart szenvedett. A torokfájás, az ingerlékeny hangszalagok, a vízszerű orrfolyás és az orrdugulás is ennek jelei. Alhasi fájdalmak, gyulladások, emésztési bántalmak ugyancsak visszavezethetők a fém elem gyengeségére, akárcsak az érzékeny vagy viszkető bőr és a hulló haj. A szomorúság és a melankólia is leginkább akkor támad ránk, ha fém elemünk kibillen egyensúlyából.

 

 

 

Akit állandó szorongások gyötörnek, krónikus hólyaghuruttól szenvednek vagy csontritkulásuk van, azoknak a víz elem erősítésére kell törekedniük. További figyelmeztető jelei ennek a szalagok és fogak problémái, a nagyothallás, a fülzúgás, az inkontinencia és az impotencia. A gyenge víz elemű emberek gyakran fáznak, és főleg télen könnyen megbetegszenek.

 

Ha megismerkedünk az elemekkel és tulajdonságaikkal, hamar felismerhetjük, hogy saját testünkben éppen melyik szorul erősítésre.

 

 

Tippek és gyakorlatok az öt elemhez

Ha már tudjuk, melyik elemet kell erősítenünk, munkához is láthatunk.

Elsődleges feladatunk, hogy egészséges táplálék és friss levegő formájában értékes csihez juttassuk a szervezetünket. Hozzuk összhangba a testünket a természettel! Igazodjunk az évszakok kínálatához, és fizikai aktivitásunkat hozzuk összhangba a kinti hőmérséklettel és a napszakkal.

 

Ha testünk egyensúlya megbillent, szellemünk is szenved. Engedjük szervezetünkön átáramlani az olyan pozitív érzelmeket, mint az öröm, a nagyvonalúság, az igazságosság és a bátorság.

 

 

Ha a jin és a jang egyensúlyban van, akkor a kiegyensúlyozottság az arcról is leolvasható

 

Ügyeljünk rá, hogy szervezetünkben egymással összhangban legyen az öt elem! Egyensúlyukat teremtsük meg csi-kung gyakorlatokkal és meditációval.

 

És most következzenek a konkrét gyakorlatok! Kedvező tulajdonságuk, hogy kevés időt kell rájuk szánnunk: felkelés után 5-10 perc csi-kung, tusolás után egy kis hasmasszázs és utána az egészséges gabonából készült „földreggeli” gondoskodik arról, hogy egészségesek legyünk és maradjunk.

 

A gyógyító taóból származó tigrisgyakorlat jó példa arra, hogyan erősíthetjük a föld elemet. Próbáljuk ki, ha legközelebb felbosszantjuk magunkat! Álljunk lazán lovaglóállásba és hunyjuk be a szemünket. Engedjük lelki szemünk előtt feltűnni azt a szituációt, amelyiktől dühbe jöttünk. Meresszük ki a karmainkat és tépjük szét vele az elképzelt dühképet – ha közben még dühösen fújunk is, még jobban kiengedjük a gőzt. Ismételjük meg háromszor. Az utolsó éles kiáltás garantáltan megszabadít a dühtől!

 

 

Ezek a gyakorlatok hozzásegítenek ahhoz, hogy harmonizáljuk a jint és a jangot, azaz a menny és a föld csijét

 

Nagyon egyszerű gyakorlat, de biztosan egyensúlyba hozza a tűz elemet a szívmosoly: helyezkedjünk el lazán a földön, hunyjuk be a szemünket, és nevessünk a szívünkbe! Ajándékozzuk meg a legszebb mosolyunkkal! Képzeljük el, ahogyan a szívünk minden egyes légvétellel jobban és jobban megtelik szeretettel, és minden légvétellel mélyedjünk el még jobban a szívünkben. Néhány légzés után kellemes érzés árad szét a mellkasunkban, és szívünk energiája zavartalanul áramlik az egész szervezetben.

 

A következő egyszerű csi-kung gyakorlattal a fa elemet erősítjük. Egyszerre erősítjük koncentrálóképességünket és a vesénket: álljunk lazán, zárt lábbal, sarkunk érjen egymáshoz, lábunk formázzon V betűt. Tegyük csípőre a kezünket, hüvelykujjunk mutasson hátrafelé. Lélegezzünk mélyeket, és közben emelkedjük fel a sarkunkról. Álljunk rövid ideig lábujjhegyen. Ereszkedjünk lassan vissza a sarkunkra, kiinduló helyzetbe, és lélegezzünk közben ki. Nyolcszor ismételjük meg.

 

 

A sok janggal rendelkező embereknek inkább lehűlésre, mint melegre van szükségük. Éppen azért a szabadságukat is szívesebben töltik a havas lejtőkön, mint a karibi napsütésben

 

A megzavart fém elemet úgy nyugtathatjuk meg, ha kipróbáljuk az ősi „megfeszített íjjal célozzunk a sasra” nevű gyakorlatot. Kiinduló helyzet a lovaglóállás, lábunk és térdünk enyhén kifelé nézzen. Kilégzés közben emeljük mellmagasságba a két karunkat, és keresztezzük a csuklónkat. A bal kéz legyen belül, a jobb kívül, kezünket szorítsuk ökölbe. Belégzés közben a jobb kéz mozogjon vállmagasságban kifelé, öklünket nyissuk ki, mutató- és középső ujjunk formázzon V betűt. Tekintetünk kövesse a kezünket és a V-n keresztül irányuljon a távolba. Ekkor feszítse meg a bal kéz a képzeletbeli íjat, öklünk maradjon mellmagasságban. Utána ereszkedjen vissza középre keresztezett csuklókkal, miközben azonban a jobb kéz kifelé és a bal befelé kerül. Utána végezzük el ugyanezt a gyakorlatot a másik oldalra is. Legalább kétszer ismételjük meg, mielőtt zárásként a csit mindkét kezünkkel testünk középpontjába (Dan Tien) gyűjtjük.

 

  

Kép 1.: A fa elem a játékos kedv és a természetszeretet jelképe   Kép 2.: A fém a határozottságot és az akaraterőt jellemzi

 

Jó gyakorlat a víz elem erősítésére a vese-csi felélesztése.

Álljunk laza lovaglóállásban, tegyük a két kezünket a vesénkre, előtte akár össze is dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy kellemesen meleg legyen. Vegyünk mély lélegzetet és tartsuk bent a levegőt. Ekkor egészen szelíden ütögessük meg az öklünkkel a vesénket és közben lélegezzünk ki hangos „huuu” hangoztatása közben. Tetszés szerinti számban ismételjük.

 

 

Jin- vagy jangtípus vagyok?

Minden kínai filozófia legfontosabb alappillére a jin és a jang elve. Ugyanez áll az öt elem tanítására is. Éppen ezért tudnunk kell, melyik típushoz tartozunk, jin- vagy jangtípus vagyunk-e. Ez általában könnyen megállapítható a testi tünetek és a jellegzetes karakterjegyek alapján. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy száz százalékig tiszta típusok nem léteznek, inkább az jellemző, hogy az adott élethelyzetben éppen inkább az egyik vagy a másik dominál. Ha sikerül a két tényező egyensúlyát megtartanunk, akkor már fontos lépést tettünk előre az egészséghez és a jó közérzethez vezető úton.

 

jin jang
föld  ég
hold nap 
éjszaka nappal 
tél nyár 
völgy hegy 
nyugalom mozgás 
passzív aktív 
lassú gyors 
hideg meleg 
nedves száraz 
sötét világos 
bent kint 
puha kemény 
zavaros tiszta 
üres teli 
foganó nemző 
női férfi 
anyag energia 
a test belseje a test felülete 
   

Tesztünk segítségével jó pillanatfelvételt készíthetünk aktuális jin-jang állapotunkról. Jelöljük be azokat a válaszokat, amelyeket adott helyzetünkben inkább jellemzőnek érzünk magunkra nézve. Végül számoljuk össze A és B válaszainkat, és az értékelés alapján keressük ki a ránk vonatkozó leírást, az utána következő gyakorlatok segítségével mindkét pólust sikeresen egyensúlyba hozhatjuk.

 

 

A jin és a jang egyesítése

Ezekkel az egyszerű gyakorlatokkal az ég és a föld csijét egyesíthetjük. Így a jin és a jang harmonikus egésszé kapcsolódik össze, ami kreativitást és növekedést teremt.

 

  

Kép 1.: A tűz elemben az emberek a párbeszédet keresik   Kép 2.: Az erős víz elemű emberek szívesen utaznak

 

A kiinduló helyzet lovaglóállás. Ehhez álljunk egyenes háttal, a lábunk enyhe terpeszben, a comb enyhén nyitva, a térd kissé behajlítva. Medencénket kissé toljuk előre. Testsúlyunkat egyenletesen osszuk el a két lábunkon. A karunk lazán himbálózzon a testünk mellett.

 

Két karunkat lassan emeljük a magasba, és felfelé nyitott tenyerünkkel gyűjtsük be az ég csijét. A fejünk fölött találkozzon a két kéz, anélkül, hogy egymáshoz érne, ujjhegyeink mutassanak egymás felé, a tenyerünk nézzen lefelé. Testünk előtt lassan engedjük le a kezünket, amíg újra a kiinduló helyzetbe jut.

 

Három-hat ismétlés után fordítsuk meg a sorrendet: a kezünket lefelé engedjük a testünk előtt, a kézfejek majdnem érjenek össze. Ebből a helyzetből vezessük a két kezünket a testünk mellett fölfelé, amíg a fejünk fölé jutnak. Ott nyissuk szét a karunkat és laza kört leírva engedjük le, amíg újra a kiinduló helyzetbe nem kerül. Lefelé haladva a tenyerünk nézzen lefelé. Három-hat ismétlés után tegyük mind a két kezünket a Dan Tien pontra, amely kétujjnyival a köldökünk alatt található, és ahol összegyűlik az energia. A légzésre ugyanez áll: felfelé haladó mozgás közben lélegezzünk lazán be, a lefelé haladó mozgás közben lassan engedjük ki a lélegzetünket. 

 

Extra tipp

Ha szervezetünkben az egyensúly megbomlását tapasztaljuk, ajándékozzunk az adott szervnek extra mosolyt.

 

Megzavart fa elem: mosolyogjunk a májunkba.

Megzavart tűz elem: mosolyogjunk a szívünkbe.

Megzavart föld elem: mosolyogjunk a gyomrunkba és a lépünkbe.

Megzavart fém elem: mosolyogjunk a tüdőnkbe.

Megzavart víz elem: mosolyogjunk a vesénkbe. 

Sz.Z.L.
XIII. évfolyam 6. szám

Címkék: életerő, kínai gyógyítás, öt elem

Aktuális lapszámunk:
2020. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.