Psziché

A boldogság a fejben kezdődik

    Az embernek egyetlen célja van: boldognak lenni. Ezt már az ókori görög filozófusok is tudták, és igazuk volt. Egy kis boldogság érdekében szinte bármit hajlandóak vagyunk megtenni. De mi is az a boldogság? Honnan ered, és hogyan tanulhatunk meg boldognak lenni?


     

    A boldogság olyan téma, amely ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, és az évek során semmit sem veszített vonzerejéből. Mindannyian boldogságra vágyunk, de létezik ez egyáltalán? A köznyelv a boldogságot pozitív érzésekkel köti össze, melyeket bizonyos helyzetek váltanak ki, tehát az érzelmek komplex struktúrákhoz kötődnek. Mindannyiunk agyában megvan úgymond a hardver, a jutalomcentrum, a rendszer, mely megajándékoz minket ezekkel a kellemes érzésekkel.

     

    Az  alapfeltételek minden ember agyában megtalálhatóak, a különbségek, hogy a technikai hasonlatnál maradjunk, a verziószámban, a típusban keresendőek. Attól függően, milyen géneket örököltünk vagy milyen családba születtünk, máshogy működik a jutalomközpontunk. Természetesen az, hogy milyen ingerek, konkrét események váltják ki a boldogságérzéseket, részben biológiailag meghatározott, de életünk során kulturális és személyes hatások folytán változhat.

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin  januári lapszámában olvashatják!

    M.L.
    XXIV. évfolyam 1. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. április

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.