Psziché

A lét határán

Egy német pszichiáter a halálközeli tapasztalásokról

Az orvosok ma már nem jelenthetik ki, hogy hallucináltak azok az emberek, akik halálközeli állapotba kerültek. Sok esetben ez a tapasztalás gyökeresen megváltoztatja az újraélesztett emberek életét.  


 

 

Amerikában szinte minden áruházban és metrómegállóban található egy újraélesztő készülék. Talán ezért sem csoda, hogy kb. 15 millió ember élte meg ezt a megrázó, de a megélő életét átalakító eseményt. Európában a holland kórházak és egyes angol egyetemek az élenjáró kutatók. Már az operációknál regisztrálják a klinikai haláleseteket, és több évig figyelik az emberek különleges képességeinek kialakulását. E téma kutatása Magyarországon még gyerekcipőben jár. Ez a kutatás azért fontos, mert gyakori előfordulása – és különösen a „testenkívüliség” jelensége – alapján olyan kérdésekre lehet majd választ kapni, mint az agy és a tudat kapcsolata. A Nobel-díjas Sir John Eccles neurológus és David Bohm fizikus szerint „a tudat elhagyhatja az agyat”, ugyanakkor a kvantumfizikában feltárt „pseudofotonokról” kimutatták, hogy nagy mennyiségű információt képesek raktározni, pl. az agyból kisugárzott elektromágneses „adást” – amelyet pl. az EEG és az aurafotó is kimutat.

 

Kivonat a most 100 éves Német Orvosi Lap 2003. június 6-i, 23. számából:

 

„Az orvosok ma már nem jelenthetik ki, hogy hallucináltak azok az emberek, akik halálközeli állapotba kerültek. Sok esetben ez a tapasztalás gyökeresen megváltoztatja az újraélesztett emberek életét.

 

Azok, akik a halál közelében jártak, olyan észlelésekről tudósítanak, hogy pl. saját testük felett lebegtek, egy alagútban haladtak, amelynek a végén egy sugárzó fény várta őket, szinte életük filmje pergett le előttük, találkoztak elhunyt személyekkel és csodálatos környezetet láttak.

 

E történések hatására személységük jelentősen megváltozik.

Ezt a folyamatot nevezik „halálközeli tapasztalásnak”.

Schröter-Kunhardt, heidelbergi pszichiáter – a Halálközeli Állapotokat Kutató Nemzetközi Szövetség németországi elnöke – több mint 230 ilyen esetet értékelt ki. Tanulmányában közreadja a klinikai halálállapotot megéltek írásos beszámolóit.

 

A pszichiáter szerint a klinikai halálélmény az oneiroidok (álomszerű képek) különleges, archetipikus formája. A kiváltó okok különfélék lehetnek: komplikációk az operáció folyamán, baleset, agyvérzés, szívinfarktus, öngyilkossági kísérlet stb. „Nem egyes betegségek váltják ki a klinikai halálállapotot, ill. a megélt jelenségeket, hanem a halálközeliség objektív és szubjektív tényezői” – mondja a pszichiáter. Elemzései szerint a jelenséget megélők 89%-a nagy nyugalmat érzett, 77%-a „erős fényt” is tapasztalt, 61%-a jelezte, hogy tudata a testétől távolabb létezett, és pl. fentről látta saját testét. Alagútélményről 47% tudósított. Élete eseményeinek filmszerű lefutását a megélők 30%-a élte át.

 

A halálközeli élményeket nem szabad összetéveszteni sem az álommal, sem a kómás állapottal – mondja Schröter-Kunhardt.

 

Az álomban mindenki egyéni tapasztalatait dolgozza fel, különböző álomképek kíséretében. A halálközeli élménynél „típusélmények” vannak, és a lefolyás is rendezett. Ugyanakkor nem játszik szerepet, hogy az élményes fiatal vagy öreg, hívő vagy ateista, mi a végzettsége, nemzetisége vagy neme, és hogy fellép-e a klinikai halálészlelés, és milyen tartalommal.

 

Hogy mi a halálközeli élmény kiváltója, hogyan működik, milyen mechanizmusok hatnak, az „lényegében ismeretlen” – mondja Schröter-Kunhardt. Sokféle magyarázat ismert, de egyik sem tudja a klinikai halálállapotot teljes körűen megmagyarázni. Azt sem lehet mondani, hogy a halálközeli élmény egy pszichózis, mert felléphet pszichésen egészséges, de idegbeteg embereknél is. A halálközeli élménynél hiányzik a pszichotikusok zavaros gondolkodása, a hirtelen érzelmi hullámok és a félelem, ill. a boldogság gyors változásai. A pszichés betegek halálközeli élményét is egyértelműen meg lehet különböztetni pszichopatologikus jelenségeiktől, mert azok formailag és tartalmilag jelentősen eltérőek.

 

A halálközeli élmény nem egy reakció a halál elhárítására, mert valójában senki sem menekül olyan esemény elemzésébe, amely félelmeket kelt. Schröter-Kunhardt szerint a klinikai halálban megfigyelt univerzális elemek arra mutatnak, hogy a halálközeli élmény nem a szubjektív vágygondolkodás terméke, mert az sokkal szerteágazóbb változatokat eredményezne. Figyelemre méltó, hogy a halálközeli élmény elemei

 

a régóta ismert, ún. misztikus megtapasztalások egyes részelemeit is tartalmazzák. Így azt is mondhatnánk, hogy ez idő szerint a halálközeli élmények a leggyakrabban előforduló misztikus megtapasztalások.

 

A halálközeli élmények realitását jelzi, hogy megváltoztatják a világnézetet. Elhatárolhatók a hallucinációtól is, amelyek a halálközeli élménnyel szemben mindig teljesen egyéniek.

 

Az agyi hypoxia sem magyarázat a halálközeli élményekre. Elképzelhetetlen, hogy éppen az agyi oxigénhiány lenne felelős, sőt segítené elő az ún. életfilm jelenséget, amely egy óriási anyagot feldolgozó agyi csúcsteljesítménynek tekinthető. Számos olyan eset is ismert, ahol a normális szintű oxigénszint mellett állt be a klinikai halál. Téves az a közhely is, hogy az endorfinok váltják ki a klinikai halált, mert az endorfinok nem tudnak képeket indukálni.

 

A arnheimi kórház (Hollandia) szívsebésze, Lommel – 10 kórház összefogásával tanulmányt írt a klinikai halál állapotról (The Lancet, 2001. december 15., 2001, 2039–2044). 344 pácienst kérdeztek meg újraélesztésük után. Kiértékelték a páciensek korát, nemét, gyógyszerezését és betegségét. Az újraélesztettek 18%-a jelezte, hogy a halálközeli élményekre tipikus képeket láttak. Megállapították, hogy semmilyen faktor nem hozható kapcsolatba a megélt történésekkel. 2 és 8 évvel az eset után kérdőívekkel felmérték, hogyan alakult az élményesek életvitele. Ezt összehasonlították azon újraélesztett betegek beszámolójával, akik nem éltek meg halálközeli élményt. Az eredmény: a halálközeli élmény erős személyiségváltozást idéz elő. Schröter-Kunhardt megfigyelései is ezt mutatják. A megélők értékrendje és világnézete gyökeresen megváltozott. A klinikai halált megélteknél, összehasonlítva azokkal, akik nem élték át a történéseket, kimutathatóan csökkent a halálfélelem, de a halál utáni életről való hit lényegesen megerősödött. Lommel szerint „döbbenetes tény az, hogy egy pár perces megélés ilyen jelentős és tartós változást tud okozni az ember életében”.

 

A kutatók tapasztalatai szerint sokan nem mernek beszélni megéléseikről, félnek, hogy kinevetik őket. Ezért javasolja, hogy az orvosok és az ápolók – a klinikai halált megéltek esetében – óvatosan kérdezzenek rá arra, hogy mit élt meg páciensük. Fontos, hogy a beteg által észlelt képeket és érzéseket a terapeuta ne deklarálja elsietve hallucinációnak, hanem próbálják meg együtt kianalizálni az esetet, mert a páciensben kialakuló új világkép igencsak nehéz feladat elé fogja állítani a megélő önértékelését és emberi kapcsolatait is.

Arne Hillienhof cikke Fordította Liptay-Wagner András, (Revital Alapítvány)
IX. évfolyam 9. szám

Címkék: psziché

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.