Psziché

Ágrólszakadtan

Forgóajtó - Álomfejtés



Egy földúton bandukolunk az évfolyamtársammal. Arról beszélgetünk, hogy nemrégiben láttam egy repülőgépet lezuhanni Budaörsön. Tél vége van, a fák még csupaszok. Hatalmas nyárfák állnak az út szélén, meg is csodálom, milyen magasak. Akkor veszem észre, hogy az egyik ága letört a szélben. Lóg lefelé, és kicsit veszélyesen himbálózik. De csak egy gally tört le. A fa hatalmassága megmaradt.

 

Egy másik töréses-zuhanásos álmom: A konyhaszekrényből kiveszek egy szép kávéscsészét. A következő pillanatban egy magas ház körfolyosóján találom magam, és a csésze kiesik a kezemből. Látom bukdácsolni lefelé, neki-nekiütődik a lépcsőknek. Egy darabig valahogy egyben van. Még pislákol is a reményem, hogy nem fog összetörni, még ha kőre esik is. De aztán csak annyit látok, hogy a füle a kezemben maradt. A csészét elvesztettem szem elől.

 

 

Kedves Ruth!

 

A két álom között csak kevés idő telt el, és az élmény, amelyet kiváltottak bennem, nagyon is hasonló: letörni és leválni valami egészről; eltávolodni, talán tönkre is menni; és mindenképpen használhatatlanná válni.

Ez vagyok én.

A nyárfás álomnál még áltattam magam, hogy én a nyárfa vagyok, amely egyben maradt, nem a letört ág.

 

De amikor a folyosón álltam, kezemben a csészefüllel, biztonsággal belém vágott, hogy én csak egy csészefül vagyok.

 

Egy isten háta mögötti faluban születtem, ötvenkét évvel ezelőtt. Apám tíz éve meghalt, anyám egyedül él a szülőházamban. Körülbelül havonta látjuk egymást, de engem ehhez a házhoz és faluhoz semmiféle érzés nem köt. Ha anyám nem élne ott, talán még a nevét is elfelejteném. Gyér számú rokonommal sem tartok kapcsolatokat. Ha össze akarnám foglalni, mi az én problémám, talán azt mondhatnám: hol vagyok én a sok és mindenféle megfelelni akarás között? Szigorúan neveltek, még az is fenyegető parancs volt, hogy a testi épségemre vigyázzak. Ugyanis szüleim látástól vakulásig robotoltak, és nemigen tudtak felügyelni rám.

 

Tényleg, most jut eszembe, egyszer majdnem belefulladtam a patakba. Csodával határos módon menekültem meg, és el sem mertem mondani a szüleimnek, nehogy kikapjak. Azóta is félek a víztől. A házasságomban is valamiféle megfelelésként éltem meg a hűséget, a gondoskodást, a gyerekek ellátását. Inkább kötelességből, mint szívből jövő, örömteli tettként.

 

A multinacionális cégnél is folytonos teljesítménykényszerben telnek a napjaim, állandó időzavarban vagyok, hatalmas nyomás nehezedik rám. Csoportvezető vagyok, és ezt a nyomást nem akarom átadni a csoportomnak. Talán azért álmodtam ezeket a leszakadásokat, mert folytonos rettegésben vagyok, hogy lapátra tesznek, ha nem termelek eleget. Ugyanakkor azt is látom, hogy a cég embertelen, és nem tudom, hogyan módosíthatnék ezen.

 

Sokszor legszívesebben kimenekülnék a világból.

 

Gondoltam, elküldöm ezt a két álmot, hátha Ruth másképpen látja a dolgokat, mint én. De én most nagyon ágrólszakadtnak és letört csészefülnek élem meg magam.

 

Üdvözlettel: egy lelki ágrólszakadt

 

 

Kedves Lelki ágrólszakadt!

 

Az álmok gyakorta kupán vágnak bennünket a valósággal, egy-egy felismeréssel, bepillantást engedvén lelkünk belső berkeibe. Valami ilyesmi történt önnel is. Szinte látom magam előtt, amint legörbült szájjal tartja kezében a csészefület, miközben a csésze eszeveszett sebességgel ugrál lefelé a lépcsőkön. De valóban nem szabad leállnunk ennél az első benyomásnál, mert az álom üzenethorizontja ennél sokkal tágabb. Kezdjük a szimbólumokkal: mind a fa, mind a csésze valóban teljességet ölel fel. A fa az élet sokfelé való elágazását jeleníti meg, a csésze pedig, mint edény, egyfelől női jelkép, másfelől utal a tartalomra, amit az edény őriz, magában foglal.

 

Nos, mivel az álomban minden és mindenki az álmodó maga, túl kell lépnünk azon az önkényes nézőponton, hogy letört gally és letört csészefül vagyok. Mert valójában a nyárfa is, valamint a csésze is. De ha csak a fül lenne az álmodó, az is fontos jelkép: a megragadhatóságot jelenti. És ez teszi megfoghatóvá számunkra az álom valóban összetartozó két részének üzenetét.

Kezdjük a fával.

Szimbolikája kettős. Az élő fa a személyiséget, a termékeny teljes életet jelenti, annak ciklikus folyamatában. Ez az álomban a hatalmas nyárfa.

 

A fa, mint anyag, a megmunkálásra váró munkadarab, a földi, a mulandó élet része.

 

Úgy kell tehát a letört, holt gallyat tekintenünk, mint az önmagunkon való munkálkodás kihívását. A munkában életérzésünket fejezzük ki, formáljuk meg, a munkával az egész világ arculatát alakítjuk. Mély értelmű és kideríthetetlen az édenkerti tudás fája az emberek életében.

 

Az edény ugyanilyen összetett szimbolikájú. Jelenti a testet, átvitt értelemben. A hús-vér testünket, amely életünk hordozója. Ivóedény is sokféle anyagból készülhet: fából, cserépből, nemesfémből, sőt papírból. Az álomban szereplő kávéscsésze porcelán. Törékeny, mint az üveg.

 

Leveléből az derül ki, hogy a törés (az ág letörése, a csésze eltörése) és az elszakadás a legfájóbb élmény. Az, hogy csupán egy élettelen gally és egy csészefül maradt. Fogalmazzunk úgy, hogy az egészből való kiszakadás, amely által ellehetetlenedünk előbbi életvitelünkhöz viszonyítva. A szabadság-kötöttség vonatkozásában ez az élmény megrajzolja, miként lehetünk a nagy egész részei, miként éltető elemünk a nagy struktúra, amelyben a mi fogaskerekünknek is megvan a működést fenntartó szerepe.

 

A sok véglet adta tapasztalat után – amelyben "lelki ágrólszakadt" lett - talán ezentúl sikerül életét egy mérsékeltebb sávban navigálnia, hogy ne kelljen folyton elölről kezdeni a feltöltődést, mielőtt a lélek valóban kiszáll a testünkből.

 

Köszönettel és üdvözlettel: Ruth

Ruth
XV. évfolyam 10. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. március

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.