Psziché

Csak egy­szer élünk, még­hoz­zá örök­re

No­vem­ber ele­jén van min­den­szen­tek és ha­lot­tak nap­ja. A kö­dös-bo­ron­gós hó­nap­ban a ter­mé­szet is meg­hal­ni lát­szik. S mi­köz­ben a lé­lek is egy­re in­kább be­fe­lé for­dul, mind gya­krab­ban tes­szük fel ma­gunk­ban a kér­dést: A ha­lál­lal va­ló­ban min­den­nek vé­ge? Vagy a ha­lál csak át­me­net egy má­sik di­men­zió­ba? Va­la­hogy úgy, ahogy a her­nyó pil­lang­ó­vá ala­kul? A kö­vet­ke­ző cikk­ben ismét leny­űgö­ző be­szá­mo­ló­kat ol­vas­ha­tunk ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek­ről, rein­kar­ná­ció­ról és a hal­ha­tat­lan­ság köz­ve­tett bi­zo­nyí­té­kai­ról.


Elő­de­ink év­szá­za­do­kon ke­resz­tül ter­mé­sze­tes­nek tar­tot­ták, hogy ha­lan­dó tes­tük­ben hal­ha­tat­lan lé­lek la­ko­zik, amely tú­lé­li a test pusz­tu­lá­sát. Csak kb. 200 éve von­ja ezt a nyu­ga­ti em­ber ko­mo­lyan két­ség­be. A 20. szá­zad ter­mé­szet­tu­dó­sai sze­mé­ben a lé­lek és az em­be­ri tu­dat pusz­tán az ideg­sej­tek funk­ciói­nak ter­mé­ke. „Mi­ért be­szél­nénk szel­lem­ről? Vi­sel­ke­dé­sünk, gon­do­la­ta­ink, ér­zé­se­ink fi­zi­kai és ké­miai fo­lya­ma­tok ter­mé­kei, ame­lyek az agy­ban zaj­la­nak” – ír­ta le Je­an-Pi­er­re Chan­geux fran­cia neu­ro­bio­ló­gus 1983-ban meg­je­lent „A neu­ro­ná­lis em­ber” c. köny­vé­ben.

 

De sem ne­ki, sem kol­lé­gá­inak nem si­ke­rült ma­gya­rá­za­tot ta­lál­ni­uk ar­ra, hogy agy­sejt­je­ink elek­tro­mos fo­lya­ma­tai­ból mi­ként kö­vet­kez­nek a gon­do­la­tok, a tu­dat, az egyé­ni haj­la­mok és te­het­sé­gek, a jel­lem stb. Eköz­ben egy­re in­kább ak­tív­vá vált egy el­len­té­tes moz­ga­lom is, amely­nek tag­jai a tu­da­tot, il­let­ve a lel­ket ön­ál­ló, a test­től füg­get­len je­len­ség­nek tart­ják, és an­nak hal­ha­tat­lan­sá­gá­ban hisz­nek.

 

Pa­co Ra­ban­ne di­vat­kre­á­tor pl. a fe­ke­te és a szür­ke ru­há­kat ked­ve­li – az­zal az in­do­klás­sal, hogy ko­ráb­bi éle­té­ben pap volt, és ak­kor meg­ked­vel­te e szí­ne­ket.

 

Shir­ley Mac­Lai­ne ame­ri­kai szí­nész­nő egy spe­ciá­lis aku­punk­tú­rás ke­ze­lés ha­tá­sá­ra ké­pes volt fel­idéz­ni ko­ráb­bi éle­te­i­ből szár­ma­zó em­lé­ke­ket, ame­lye­ket meg is fil­me­sí­tett. Ri­chard Ge­re és Ti­na Tur­ner nyíl­tan vál­lal­ja budd­his­ta val­lá­sát és az új­já­szü­le­tés­be ve­tett hi­tét.

 

 

Mi szól a lé­lek is­mé­telt meg­tes­te­sü­lé­se mel­lett?

A hal­ha­tat­lan­ság és az új­já­szü­le­tés irán­ti ér­dek­lő­dés a köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­sok sze­rint az utób­bi évek­ben egy­re in­kább nőtt. En­nek az is oka le­het, hogy egész sor jól do­ku­men­tált tény iga­zol­ja, hogy a lé­lek hal­ha­tat­lan, és azt, hogy en­nek alap­ján le­het­sé­ges az új­já­szü­le­tés. Ob­jek­tív bi­zo­nyí­té­ko­król eb­ben az össze­füg­gés­ben per­sze nem le­het be­szél­ni, de lé­te­zik szá­mos köz­ve­tett bi­zo­nyí­ték.

 

 

1. bi­zo­nyí­ték: Ta­lál­ko­zás ha­lot­tak­kal

Sok, igen ér­zék­le­tes be­szá­mo­lót is­me­rünk olyan em­be­rek­től, akik ha­lot­tak­kal, el­ső­sor­ban hoz­zá­tar­to­zó­ik­kal ta­lál­koz­tak. Lát­ták, hal­lot­ták, oly­kor érez­ték az el­huny­ta­kat. Az el­tá­vo­zot­tak azért jöt­tek vissza, hogy vi­gaszt nyújt­sa­nak, hogy meg­mond­ják, jól van­nak, né­ha azért, hogy még élő sze­ret­te­i­ket ve­szé­lyek­re, hely­te­len dön­té­sek­re fi­gyel­mez­tes­sék. Sok eset­ben ha­lá­luk pil­la­na­tá­ban tá­vo­li he­lye­ken je­len­tek meg.

 

Dr. Eli­sa­beth Kü­bler-Ross ha­lál­ku­ta­tó ar­ról szá­molt be, hogy egy na­pon, ami­kor na­gyon fá­radt­nak érez­te ma­gát, el­ha­tá­roz­ta, hogy fel­hagy a hal­dok­lók­kal foly­ta­tott mun­ká­já­val és más te­vé­keny­ség után néz. Ek­kor a kór­ház be­já­ra­tá­nál egy ré­gi pá­cien­sé­vel, egy nő­vel ta­lál­ko­zott, aki az iro­dá­já­ig kö­vet­te, és ar­ra kér­te őt, hogy foly­tas­sa mun­ká­ját. Csak ak­kor volt haj­lan­dó tá­voz­ni, ami­kor a dok­tor­nő meg­ígér­te ne­ki, nem hagy fel je­len­le­gi mun­ká­já­val. Ez ed­dig nem hang­zik fur­csá­nak – le­g­aláb­bis egé­szen ad­dig, míg ki nem de­rült, hogy ez a hölgy ek­kor már egy éve óta ha­lott volt. Va­jon mi a ma­gya­rá­zat a fur­csa je­len­ség­re?

 

Az ilyen és eh­hez ha­son­ló ta­pasz­ta­la­to­kat kí­vü­lál­lók könnye­dén mi­nő­sí­tik fan­tá­ziá­lás­nak, kép­ze­lő­dés­nek, hal­lu­ci­ná­ciók­nak. Ez azon­ban nem min­den eset­ben je­lent va­ló­di ma­gya­rá­za­tot. Az em­be­rek oly­as­mit lát­nak és hal­la­nak, ami a szó fi­zi­kai ér­tel­mé­ben nem va­ló­sá­gos, in­for­má­ció­ként azon­ban na­gyon is re­ális. En­nek az in­for­má­ció­nak pe­dig szár­maz­nia kell va­la­hon­nan.

 

Hihetetlen: A kutyák és a macskák észlelik az elhunytak visszatértét

 

El­kép­zel­he­tő, hogy tu­da­ta­lat­tink akar va­la­mi­re fi­gyel­mez­tet­ni ben­nün­ket, és ezt a fi­gyel­mez­te­tést ké­pi for­má­ban „fo­gal­maz­za meg”. De ak­kor mi a ma­gya­rá­za­ta ama szá­mos eset­nek, ame­lyek­ben több em­ber lát ha­lot­ta­kat, vagy ha há­ziál­la­tok is re­agál­nak a ha­lott je­len­lé­té­re?

 

Bill és Judy Gug­gen­heim több mint 3000 ha­lál­kö­ze­li él­ményt do­ku­men­tált. „Vi­gasz a túl­vi­lág­ról” c. köny­vük­ben egy ta­nár­nő ta­lál­ko­zá­sát ír­ják le ha­lott fi­vé­ré­vel:

 

„Ép­pen a kony­há­ban bar­ká­csol­tam va­la­mit. Hir­te­len ber­ohant hoz­zám a macs­kám a nap­pa­li­ból. Sző­re ég­nek állt, és fújt. Ez­zel egy idő­ben öle­bünk a nap­pa­li­ban nyü­szít­ve és szin­tén sző­rét bor­zol­va ugyan­csak ki­hát­rált a nap­pa­li­ból. Át­men­tem a nap­pa­li­ba, hogy meg­néz­zem, mi okoz­ta ezt a nagy ri­bil­li­ót. Ott pe­dig Ruby­val, a test­vé­rem­mel ta­lál­koz­tam, aki a hin­ta­szék­ben ült és ked­ve­sen mo­soly­gott rám. Annyi­ra örült­em, hogy lát­ha­tom!

 

Kék far­mer és vö­rös koc­kás ing volt raj­ta, úgy ült ott, ahogy éle­té­ben oly gya­kran tet­te. Nyu­godt vol­tam, tud­tam, hogy a test­vé­rem jól van. Ek­kor a sze­mem lát­tá­ra le­ve­gő­vé fosz­lott.

 

Ko­ráb­ban meg­rög­zött szkep­ti­kus vol­tam. So­ha nem gon­dol­tam vol­na, hogy ilyes­mi meg­tör­tén­het. Ha az ál­la­tok nem re­agál­tak vol­na így, biz­to­san azt gon­dol­tam vol­na, hogy a fan­tá­ziá­lok.”

 

 

2. bi­zo­nyí­ték: Kon­krét em­lé­kek ko­ráb­bi éle­tek­re

Gya­kran te­szik fel a kér­dést az új­já­szü­le­tés­sel kap­cso­lat­ban, hogy mi­ért nem em­lék­szünk ko­ráb­bi éle­te­in­kre. Pla­tón sze­rint azért, mert a lé­lek sor­sá­nak őr­zői a fe­le­dés for­rá­sá­ból szár­ma­zó víz­zel itat­nak meg ben­nün­ket. A rein­kar­ná­ci­ós el­mé­let ké­sőb­bi kép­vi­se­lői ke­vés­bé mi­ti­kus ma­gya­rá­zat­tal szol­gál­nak, pél­dá­ul az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy a ko­ráb­bi éle­tek­ből szár­ma­zó em­lé­kek ir­dat­lan mennyi­sé­ge aka­dá­lyoz­na ben­nün­ket a gon­dol­ko­dás­ban és a cse­le­kvés­ben.

 

Gott­hold Ephraim Les­sing, ti­zennyol­ca­dik szá­za­di né­met drá­maí­ró szin­tén a rein­kar­ná­ció hí­ve volt, ezt ír­ta: „Jó, hogy min­dezt el­fe­lej­tem. Ko­ráb­bi lé­te­zé­se­im em­lé­ke a je­len­le­gi­nek hely­te­len hasz­ná­la­tát ten­né le­he­tő­vé.”

 

Va­ló­já­ban ezek az em­lé­kek nyil­ván­va­ló­an nem szűn­nek meg tel­je­sen, meg­fe­le­lő me­di­tá­ci­ós gya­kor­la­tok­kal fel­idéz­he­tők. Jó pél­da er­re Budd­ha vagy Pa­tand­zsá­li jó­ga­szú­trái, ame­lyek­ben rész­le­te­sen leír­ják a vissza­em­lé­ke­zés spi­ri­tuá­lis tech­ni­káit. Lé­tez­nek azon­ban olyan ese­tek is, ame­lyek­ben kis gyer­me­kek spon­tán mó­don ké­pe­sek vol­tak ko­ráb­bi éle­te­ik­re vissza­em­lé­kez­ni.

 

Ze­nei ta­len­tum vagy ma­te­ma­ti­kai zse­ni: ezen adott­sá­go­kat te­kint­ve gon­dol­ha­tunk az elő­ző éle­tek­ből ho­zott tu­dás­ra

 

Igen ér­de­ke­sek dr. Ian Ste­ven­son ame­ri­kai or­vos vizs­gá­la­ti ered­mé­nyei, aki sok rein­kar­ná­ci­ós él­ményt gyűj­tött be gyer­me­kek­től. Ezek so­rán fel­fi­gyelt rá, hogy a gye­re­kek bő­rén ta­lál­ha­tó anya­je­gyek olyan he­lye­ken ta­lál­ha­tók, ame­lyek a ko­ráb­bi lé­te­zé­sük­ben ha­lált oko­zó se­bek he­lyé­vel meg­egyez­nek.

 

Egy gyer­mek, aki a há­tán seb­hely­re em­lé­kez­te­tő anya­jeggyel jött a vi­lág­ra, ar­ra em­lé­ke­zett, hogy ko­ráb­bi meg­tes­te­sü­lé­sé­ben a há­tá­ra mért bal­ta­csa­pá­sok­kal öl­ték meg.

 

Ste­ven­son több mint 200 ilyen ese­tet do­ku­men­tált. Mun­ká­ját, amely­nek kom­pe­ten­ciá­ját el­len­zői is elis­me­rik, ele­gen­dő pél­dát em­lít, ame­lyek­re az egyet­len lo­gi­kus­nak tű­nő ma­gya­rá­zat a rein­kar­ná­ció­nak tű­nik.

 

 

3. bi­zo­nyí­ték: A „cso­da­gye­re­kek” már szü­le­té­sük pil­la­na­tá­ban zse­nik

Ha a gye­re­kek né­ha em­lé­kez­nek ko­ráb­bi éle­te­ik­re, mi­ért ne hoz­hat­ná­nak ma­guk­kal em­lé­ke­ik­hez ha­son­ló­an kü­lön­le­ges adott­sá­go­kat, te­het­sé­ge­ket ko­ráb­bi éle­te­ik­ből? Henry Ford, az el­ső „né­pau­tó” aty­ja szin­tén hitt a lé­lek hal­ha­tat­lan­sá­gá­ban és az új­já­szü­le­tés­ben. Vé­le­mé­nye sze­rint a kü­lön­le­ges te­het­ség, ké­pes­ség lény­egé­ben egy ko­ráb­bi élet­ből szár­ma­zó ta­nult tu­laj­don­ság, ta­pasz­ta­lat. Min­dez ter­mé­sze­te­sen kü­lö­nö­sen az ún. cso­da­gye­re­ke­ket il­le­tő­en ér­de­kes.

 

Wil­liam Row­an Ha­mil­ton, az egyik leg­je­len­tő­sebb ír tu­dós már há­ro­mesz­ten­dő­sen tu­dott ol­vas­ni, öté­ve­sen be­szélt la­ti­nul, gö­rö­gül és hé­be­rül. Ki­len­cé­ves ko­rá­ra meg­ta­nul­ta az arab, a kál­de­us, a szír és a szansz­krit nyel­ve­ket, az­után töb­bek kö­zött el­sa­ját­ítot­ta még a ma­lájt, a ben­gá­lit és vé­gül a kí­nait.

 

Mo­zart is cso­da­gyer­mek volt. Az ő és a hoz­zá ha­son­ló gye­re­kek pél­dá­ja mu­tat­ja, hogy nyil­ván­va­ló­an lé­tez­nek olyan em­be­rek, akik egy vagy más té­ren szin­te tel­je­sen „kép­zet­ten” jön­nek a vi­lág­ra.

 

Sok új­ra­élesz­tett be­teg cso­dá­la­tos fény­je­len­sé­ge­kről és szel­lem­lé­nyek­kel va­ló ta­lál­ko­zás­ról szá­mol be

 

A hi­va­ta­los tu­do­mány min­de­me je­len­sé­gek­re a mai na­pig nem tu­dott ma­gya­rá­zat­tal szol­gál­ni. De ugyan mi szól az el­len, hogy er­re a lát­szó­lag a sem­mi­ből szár­ma­zó tu­dás­ra ko­ráb­bi éle­tünk­ben tet­tünk szert? Ha Mo­zart már né­gyé­ve­sen olyan jól zon­go­rá­zott, mint más hú­szesz­ten­dő­nyi ki­tar­tó gya­kor­lás után, mi­ért ne gon­dol­hat­nánk, hogy ő ko­ráb­bi éle­té­ben is húsz évig gya­ko­rol­ta ezt a tu­dást?

 

Nyil­ván­va­ló­an nem írat­lan lap­ként jö­vünk a vi­lág­ra, nem csak jel­le­mün­ket, bi­zo­nyos pre­fe­ren­ciá­kat ho­zunk ma­gunk­kal, ha­nem bi­zo­nyos ké­pes­sé­ge­ket is. Ilyen­kor ál­ta­lá­ban te­het­ség­ről, ta­len­tum­ról be­szé­lünk, azt azon­ban nem tud­juk, ho­gyan ke­let­ke­zik ez a te­het­ség.

 

Va­ló­szí­nű, hogy nem ma­gya­ráz­ha­tó min­den a gé­nek­kel, kü­lön­ben a te­het­ség ál­ta­lá­ban örö­köl­he­tő len­ne, ez azon­ban ál­ta­lá­nos ta­pasz­ta­lat sze­rint nincs így. Hány nagy fi­lo­zó­fus volt fi­lo­zó­fu­sok gyer­me­ke? Hosszas ku­ta­tás után sem ta­lá­lunk egyet­le­ne­gyet sem! Szók­ra­tész egy bá­ba és egy kő­fa­ra­gó fia volt, Im­ma­nu­el Kant éde­sap­ja pe­dig nye­reg­ké­szí­tő mes­ter.

 

A zse­nik szü­lei és gyer­me­kei a leg­rit­kább eset­ben ki­ma­gas­ló te­het­sé­gek. Ép­pen ezért gon­dol­ha­tunk ar­ra, hogy a zse­nik ko­ráb­bi éle­tük­ben el­sa­ját­ított tu­dá­su­kat hoz­zák ma­guk­kal. Er­re per­sze nin­cse­nek meg­dönt­he­tet­len bi­zo­nyí­té­ka­ink, de ugya­ni­lyen meg­dönt­he­tet­len cá­fo­lat sem.

 

 

4. bi­zo­nyí­ték: Vissza­ve­ze­tés egy ko­ráb­bi élet­be

A ko­ráb­bi in­kar­ná­ci­ók em­lé­kei – ha nem spon­tán mó­don me­rül­nek fel, mint a Ste­ven­son ál­tal vizs­gált gyer­me­kek­nél – fel­idéz­he­tők bi­zo­nyos tech­ni­kák­kal vagy akár dro­gok­kal is.

 

Sta­nis­lav Grof, a hí­res pszi­cho­ló­gus LSD-vel vég­zett kí­sér­le­tei so­rán a kí­sér­le­ti ala­nyok­nál rein­kar­ná­ci­ós em­lé­kek­re buk­kant.

 

Chris Gri­scom ugya­nezt egy spe­ciá­lis aku­punk­tú­rás ke­ze­lés­sel ér­te el. Az ő leg­hí­re­sebb kli­en­se Shir­ley Mac­Lai­ne, aki­nek már em­lí­tet­tük a ke­ze­lé­sek so­rán szer­zett ta­pasz­ta­la­tait.

 

Szin­tén gya­ko­ri el­já­rás a hip­nó­zis út­ján tör­té­nő reg­resszió vagy más la­zí­tá­si tech­ni­kák al­kal­ma­zá­sa. Szá­mos ilyen ke­ze­lést film­fel­vé­te­lek­kel is do­ku­men­tál­tak.

 

Egy fia­tal nő fél­ho­má­lyos he­lyi­ség­ben egy ke­re­ve­ten fek­szik. Lég­zé­se ne­héz, zo­kog, sír – két­ség­be­esett, mert épp most ve­szí­tet­te el gyer­me­két. Pon­to­sab­ban nem itt és most, ha­nem 500 év­vel ko­ráb­ban. A hölgy hip­no­ti­kus ál­la­pot­ban egy ko­ráb­bi éle­té­nek epi­zód­jait ele­ve­ní­ti fel. Az en­nek so­rán fel­buk­ka­nó ér­zé­sek nem meg­ját­szot­tak. Va­ló­di­ak és mé­lyen át­él­tek. Hogy az em­lé­kek is va­ló­di­ak-e, a mai na­pig vi­tás kér­dés. A reg­resszi­ós hip­nó­zis so­rán fel­me­rü­lő él­mé­nyek azon­ban nyil­ván­va­ló­an kap­cso­lód­nak a pá­ciens je­len­le­gi, na­gyon is re­ális pro­blé­mái­hoz.

 

Hip­nó­zis­sal és la­zí­tá­si tech­ni­kák­kal ér­de­kes reg­resszi­ós ki­rán­du­lá­so­kat te­he­tünk ko­ráb­bi éle­tek­be

 

Dr. He­len Wam­bach pszi­cho­ló­gus több ezer reg­resszi­ós hip­nó­zist ve­ze­tett, majd a hip­nó­zist kö­ve­tő­en pá­cien­se­i­vel kér­dő­í­vet töl­te­tett ki az él­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban. A vá­la­szo­kat sta­tisz­ti­kai ér­té­ke­lés­nek ve­tet­te alá. Az ered­mé­nyek szin­te min­den eset­ben egyez­tek is­mert tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­kel, té­nyek­kel.

 

A kí­sér­le­ti sze­mé­lyek túl­nyo­mó több­sé­ge (több mint 70%-a) ko­ráb­bi éle­te­i­ben a ninc­ste­len sze­gé­nyek tár­sa­dal­mi ré­te­gé­hez tar­to­zott. Kö­rül­be­lül 20-30% tar­to­zott a kö­zép­ré­teg­hez, és min­dössze 5%-uk az ural­ko­dó osz­tály­hoz. Je­len­le­gi ne­mi ho­va­tar­to­zá­suk­tól füg­get­le­nül a meg­kér­de­zet­tek kö­rül­be­lül 50-50%-ban fér­fi­ak és nők vol­tak ko­ráb­bi éle­te­ik­ben a reg­resszió sze­rint.

 

A rassz­bé­li ho­va­tar­to­zás, az öl­töz­kö­dés, a táp­lál­ko­zás, a hasz­ná­la­ti tár­gyak, ame­lye­ket leír­tak, szin­tén meg­fe­lel­tek a tör­té­nel­mi és ré­gé­sze­ti té­nyek­nek. Ez a meg­egye­zés ne­he­zen ma­gya­ráz­ha­tó, ha ab­ból in­du­lunk ki, hogy a reg­resszi­ós hip­nó­zis­ban meg­él­tek pusz­tán a fan­tá­zia ter­mé­kei.

 

Ugya­nak­kor az is tény, hogy a mai na­pig nincs meg­bíz­ha­tó bi­zo­nyí­ték a rein­kar­ná­ci­ós em­lé­kek va­ló­di­sá­gát il­le­tő­en. Si­ke­rült ugyan né­hány rész­le­tet ta­lál­ni, ame­lyek utó­lag iga­zol­ha­tók vol­tak, de is­mé­tel­ten fel­me­rült­ek té­ve­dé­sek is, száz­szá­za­lé­kos egye­zés egyet­len eset­ben sem volt.

 

Vi­tat­ha­tat­lan tény azon­ban, hogy az ún. rein­kar­ná­ci­ós ter­ápi­ák­kal, ame­lyek so­rán a pá­cien­se­ket va­la­mely mód­szer­rel ko­ráb­bi éle­tük­be ve­zet­tek vissza, szá­mos lel­ki és fi­zi­kai be­teg­ség­ből si­ke­rült őket ki­gyó­gyí­ta­ni. Töb­bek kö­zött olyan be­teg­sé­gek­ből, ame­lyek­nél a hi­va­ta­los or­vos­lás mód­sze­rei év­ti­ze­de­kig ered­mény­te­le­nek vol­tak.

 

 

5. bi­zo­nyí­ték: Ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek

A rein­kar­ná­ci­ós em­lé­kek­nél is erő­tel­je­sebb ha­tá­sú­ak a kli­ni­kai ha­lál­ból új­ra­élesz­tett em­be­rek be­szá­mo­lói. Az el­múlt év­ti­ze­dek alatt igen sok or­vos és pszi­cho­ló­gus jegy­zett fel ilyen ese­te­ket. 1977-ben ala­pí­tot­ták az In­ter­na­tio­nal As­so­cia­tion for ne­ar De­ath Sta­dies ne­vű szer­ve­ze­tet (Ha­lál­kö­ze­li Él­mé­nye­ket Vizs­gá­ló Nem­zet­kö­zi Tár­sa­ság). Meg­szü­le­tett egy új tu­do­mány­ág, a ta­na­to­ló­gia, azaz a ha­lál­ku­ta­tás.

 

E fia­tal tu­do­má­nyág egyik leg­ne­ve­sebb út­törő­je az ame­ri­kai Ray­mond Mo­ody, a fi­lo­zó­fia és az or­vos­tu­do­mány dok­to­ra. 1975-ben 150 ha­lál­kö­ze­li él­mény­ről tu­dó­sí­tott Li­fe after Li­fe c. köny­vé­ben. A szer­ző ku­ta­tá­sai so­rán meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek az egye­di el­té­ré­sek­kel együtt alap­ve­tő­en kö­zös min­tát mu­tat­nak. Az egész vi­lá­gon gyűj­töt­tek ilyen él­mény­be­szá­mo­ló­kat, így meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy kul­tu­rá­lis el­té­ré­sek­től füg­get­le­nül va­ló­ban ki­mu­tat­ha­tó egy kö­zös min­ta. Ami­kor meg­áll a szív, az em­be­rek ar­ról szá­mol­nak be, hogy el­hagy­ják tes­tü­ket, és fe­lül­ről lát­ják az új­ra­élesz­té­sük­kel fog­la­la­tos­ko­dó or­vo­so­kat és nő­vé­re­ket.

 

Egy idő után egy­faj­ta át­já­rót vesz­nek ész­re, ami le­gin­kább alag­út­ra em­lé­kez­tet. Ezen ha­lad­nak ke­resz­tül, az alag­út vé­gén pe­dig hi­he­tet­le­nül erős és tisz­ta fény vi­lá­gít. Ami­kor elér­nek a fény­hez, hi­he­tet­len, so­ha nem ta­pasz­talt sze­re­tet ér­zé­se töl­ti el őket, bé­ke és pá­rat­lan bol­dog­ság ér­zé­se. So­kan a fény­ben elvesz­tett sze­ret­te­ik­kel ta­lál­koz­nak, akik se­gí­te­nek ne­kik az át­ke­lés­nél.

 

Csak mú­lan­dó föl­di por­hü­ve­lyünk hal meg. Lel­künk to­vább él

 

A ta­pasz­ta­lat to­váb­bi me­ne­te so­rán so­kan vissza­te­kin­te­nek éle­tük­re, amely­ben egész éle­tük fo­lya­mát szin­te egy­szer­re ké­pe­sek át­te­kin­te­ni. Eköz­ben meg­ér­tik, hogy az élet leg­fon­to­sabb cél­ja, hogy sze­res­sék egy­mást az em­be­rek. Vé­gül vissza kell tér­ni­ük, né­me­lyi­kük­kel va­la­ki köz­li, hogy még nem ér­ke­zett el az ide­jük, és még dol­guk van a föl­dön. A leg­töb­ben azt ál­lít­ják, nem szí­ve­sen tér­nek vissza on­nan. A vissza­tér­tek sze­mé­lyi­sé­ge gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zik. Töb­bé nem fél­nek a ha­lál­tól, meg­győ­ződé­sük, hogy az, amit mi ha­lál­nak ne­ve­zünk, csu­pán át­me­net egy má­sik va­ló­ság­ba.

 

Mo­ody köny­ve best­sel­ler lett és so­kak gon­dol­ko­dá­sát mé­lyen be­fo­lyá­sol­ta. Töb­bek kö­zött dr. Mi­cha­el Sa­bom szív­spe­cia­lis­tát is ar­ra kész­tet­te, hogy sa­ját vizs­gá­la­to­kat foly­tas­son a ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban. Sa­bom ere­de­ti szán­dé­ka az volt, hogy Mo­ody ál­lí­tá­sait meg­cá­fol­ja. Több mint száz, a kli­ni­kai ha­lá­lon át­esett pá­cienst kér­de­zett ki rész­le­te­sen, és vizs­gá­ló­dá­sai vé­gén meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy ku­ta­tá­si ered­mé­nyei alá­tá­maszt­ják a Mo­ody ál­tal leír­ta­kat.

 

Más vizs­gá­la­tok – pl. a dr. Ken­neth Ring pszi­cho­ló­gus ál­tal vég­zet­tek – ha­son­ló ered­mény­re ve­zet­tek. Ezek kö­zött azon­ban ta­lá­lunk fur­csa, anek­do­ta­sze­rű be­szá­mo­ló­kat is. Egy hölgy ha­lál­kö­ze­li él­mé­nye so­rán a kór­ház épü­le­tét kö­rül­re­pül­te, és egy pár­ká­nyon fel­fe­de­zett egy fél pár, ré­gi te­ni­szci­pőt. Az or­vos­nő, aki­nek er­ről be­szá­molt, utá­na­né­zett a do­log­nak, és a ci­pő csak­ugyan ott volt.

 

A kli­ni­kai­lag ha­lott pá­cien­sek pon­to­san leír­ták az ope­rá­ció me­ne­tét. Olyan rész­le­te­kről is be­szá­mol­tak, ame­lyek­ről lai­ku­sok nem tud­hat­nak

 

A ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek le­gér­de­ke­sebb as­pek­tu­sa­inak egyi­ke, hogy az él­mé­nyen át­esett em­ber­nek az élet­hez, a szo­ciá­lis ér­té­kek­hez fű­ző­dő vi­szo­nya, vi­lág­né­ze­te gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zik. Az egyik leg­fon­to­sabb vál­to­zás, hogy elvesz­tik a ha­lál­tól va­ló fé­lel­mü­ket, job­ban tisz­te­lik az élet min­den for­má­ját és ön­ér­té­ke­lé­sük is je­len­tős mér­ték­ben ja­vul. Ez­zel együtt el­for­dul­nak a ma­te­ria­liz­mus­tól és a ver­seny­szel­le­mű gon­dol­ko­dás­tól, po­zi­tív­vá vá­lik élet­fel­fo­gá­suk, em­ber­szere­te­tük és spi­ri­tua­li­tá­suk el­mé­lyül. És vé­gül, de nem utol­só­sor­ban mély meg­győ­ződé­sük­ké vá­lik, hogy ki­vé­tel nél­kül min­den föl­di élet­nek van ér­tel­me.

 

A ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyen át­eset­tek cso­dá­la­tos vál­to­zá­sa meg­mu­tat­ja, hogy kul­tu­rá­lis ho­va­tar­to­zás­tól és sze­mé­lyes meg­győ­ződés­től füg­get­le­nül a lény­eges mo­men­tu­mok­ban min­dan­nyi­uk él­mé­nye, ta­pasz­ta­la­ta meg­egye­zik. Min­dez nem csak meg­győ­ző bi­zo­nyí­té­kul is szol­gál, ha­nem alap­ja le­het egy ál­ta­lá­no­san ér­vé­nyes, kon­struk­tív et­iká­nak.

 

 

6. bi­zo­nyí­ték: A szü­le­tés előt­ti em­lé­kek

A ha­lál­kö­ze­li él­mé­nyek meg­mu­tat­ják, hogy tu­da­tunk ak­kor is le­het éber és ak­tív, ha agyunk tel­je­sen ki­kap­csol, és tes­tünk kli­ni­kai ér­te­lem­ben ha­lott. A „pre­na­tá­lis pszi­cho­ló­gia”, amely a szü­le­tés előt­ti él­mé­nyek­kel fog­lal­ko­zik, iga­zol­ta, hogy tu­da­tunk nyil­ván­va­ló­an már lé­te­zik az agy ki­fej­lő­dé­se előtt is.

 

A ter­ápi­ás he­lyi­ség pár­ná­zott pad­ló­ján egy 40 év kö­rü­li fér­fi fek­szik. Nyö­szö­rög és vo­nag­lik a fáj­da­lom­tól. A reg­resszi­ós ter­ápia so­rán min­den rész­le­tét át­éli an­nak, ami­kor éde­sany­ja, aki őt a szí­ve alatt hor­doz­ta, pat­kány­mé­reg­gel akart vé­get vet­ni ket­te­jük éle­té­nek. A leg­kü­lö­nö­sebb min­deb­ben, hogy a pá­ciens ak­ko­ri­ban még ko­rai, em­brio­ná­lis ál­la­pot­ban volt. Ho­gyan em­lé­kez­het min­der­re? A be­teg éde­s­any­já­nak ké­sőb­bi ki­kér­de­zé­se iga­zol­ja a pá­ciens be­szá­mo­ló­ját, no­ha az anya mind­vég­ig ti­tok­ban tar­tot­ta eze­ket az ese­mé­nye­ket a fia elől.

 

Wolfgang Holweg, a vizs­gá­la­tot vég­ző pszi­chiá­ter sok ilyen és ha­son­ló eset­tel ta­lál­ko­zott, né­há­nyuk­nál gon­dos ku­ta­tó­mun­ká­val iga­zol­ha­tó volt, hogy a pá­cien­sek be­szá­mo­lói tö­ké­le­te­sen meg­fe­leltek a va­lós ese­mé­nyek­nek.

 

Hi­he­tet­len, de igaz: az új­szü­löt­tek tu­da­ta­lat­ti­ja az anya­méh­ben tör­tén­te­ket el­rak­tá­roz­za

 

A vizs­gá­la­tok ered­mé­nye sze­rint az em­ber olyan, fő­ként drá­mai ese­mé­nyek­re, pl. abor­tusz­kí­sér­le­tek­re ké­pes vissza­em­lé­kez­ni, ame­lyek emb­rio­ná­lis kor­ban tör­té­nek ve­le, ami­kor agya még nem ala­kult ki. A je­len­ség­re egye­lő­re nincs ma­gya­rá­zat. Annyi azon­ban va­ló­szí­nű­nek tű­nik, hogy tu­da­tunk több, mint agyunk bio­elek­tro­mos te­vé­keny­sé­gé­nek ter­mé­ke. Úgy tű­nik, hogy test­től füg­get­len, és már szü­le­té­sünk előtt is lé­te­zik, és ha­lá­lunk után sem szű­nik meg.

 

A nagy né­met fi­lo­zó­fus, Im­ma­nu­el Kant szin­tén e vé­le­mé­nyen volt: „Az élet kez­de­te a szü­le­tés; ez azon­ban nem a lé­lek kez­de­te, pusz­tán az em­be­ré. Az élet vé­ge a ha­lál; ez azon­ban nem a lé­lek éle­té­nek vé­ge, ha­nem csak az em­be­ré. Szü­le­tés, élet és ha­lál te­hát pusz­tán a lé­lek kü­lön­bö­ző lét­for­mái.”

 

 

Mi dönt­jük el, hogy mi­ben hi­szünk

Min­den köz­ve­tett bi­zo­nyí­ték el­le­né­re tu­do­má­nyos szem­pont­ból a mai na­pig nin­cse­nek ob­jek­tív bi­zo­nyí­té­ka­ink – sem a lé­lek hal­ha­tat­lan­sá­gá­ra, sem az új­já­szü­le­tés­re. Azon­ban ugya­nígy nincs bi­zo­nyí­ték az el­len­ke­ző­jé­re sem. Te­hát min­den­ki ma­ga dön­ti el, hogy hisz ben­ne vagy sem.

V.T.
X. évfolyam 11. szám

Címkék: ezotéria

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.