Psziché

Erény vagy álerény?

A szépség szimfóniája 2. rész

„A szépség szimfóniája” a Kozmikus Rendet föltáró káprázatos album, amely az ősi ideák nyelvén, költői hangvétellel, mégis mindannyiunk számára követhető formában mutatja be, hogy az élet szépséges szimfóniája a férfi és a nő harmóniájára épül. A nemi szerepek boldogságára vonatkozó Eredendő Tudás felidézése egyetlen műbe komponált divatlexikon, viselkedéskalauz, stílustanácsadó, karcsúsodási útmutató, egészséges életmód tudástár és – a zenei kifejezés alapjaira építve – egy XX. századi történelmi áttekintő.  


 

A két nem egymáshoz való viszonya egyetlen korban sem volt boldogtalanabb, mint éppen ma. „A szépség szimfóniája” fölfedi a Megváltáshoz vezető utat: a maszkulinitásba csúszott, a férfi paródiájaként élő nőknek vissza kell találniuk az Eredendő Hölgyi szerephez. A szellemi aktivitás elől az anyagi igények kiszolgálásába sülylyedt, elnőiesedett férfiaknak pedig újra föl kell vállalniuk a Teremtő küldötteként a megemelkedett gondolkodáson alapuló irányítói szerepkört.

 

Mára eltűntek világunkból az Urak és a Hölgyek. A „nőcik” és a „pasik” még halovány lenyomatként sem emlékeztetnek a Szent Embereszményre. A Teremtő Rendjéből kibillenve, önmagát a nemi szerepében leértékelve egyetlen ember sem élhet boldog kiteljesedettségben. Az Örök Mértéknek hátat fordítva férfiként és nőként csak vegetálunk, s létezésünk megcsúfolása a Napnak és a Marsnak (férfielv), illetve a Holdnak és a Vénusznak (női princípium). Nem volt még olyan korszak, amelyben ennyi boldogtalan magánember kínlódott volna, s egyben egyetlenegy érában sem volt még ilyen mértékű kétségbeesett bizonygatás és erőlködés, hogy az intim lét diszharmóniáját a külvilág felé műmosollyal a „velem minden rendben van” állapotának próbáljuk feltüntetni.

 

Az Isteni Kiegyensúlyozódáshoz vezető úton a teremtő férfiúi szellemi erőnek kell az élre állnia. A férfinak ismét elöljáróként kell megmutatkoznia, visszaállítva a Rend szerinti elsődleges, szellemi irányítói szerepét. A Teremtő tervét szolgáló és kivitelező úriember lámpásként áll a korunk tudati káoszába ragadt férfitársai segítőjeként. Az élet teremtő kérdéseiben az úriembernek kell döntenie, hogy mindent átvilágító tudása a nőből is Hölgyet érleljen. Az úriember a Teremtő szavának evilági képviselője. A „pasi” a létét anyagi helyzetétől (matéria) és a nőtől (máter) teszi függővé, s a hölgyválaszokért és a hölgyválaszokból él. Nem szellemi fényességére büszke, hanem egyéni szükségletét meghaladó csillogó anyagi többletére és arra, hogy kitűnően főz vagy makulátlanul vasal.

 

Eljött az emberiség történetében az a legmélyebb pont, a huszonnegyedik óra, amikor a férfi már nem halogathatja tovább a Kozmikus Rend által kizárólag neki rendelt szellemi vezető szerepének fölvállalását. A szellemileg teremtő úriember erejét az életpróbákban történő hősies helytállásából és rendíthetetlen hitéből meríti. Az a férfi, aki sorsa nehézségei elől a nő és anyagi többlete mögé bújva sorozatosan kitér, hátrál az élet sakktábláján, s csak idő kérdése, mikor lép le végleg róla. A szellemileg erőtlen férfi legfőbb mutatója, hogy beszűkült tudata számára az élet két pólusa – a fent és a lent – kizárólag egyre, a látványos, a materiális fent elfogadására redukálódott. Csakis a sikeres ember szerepére áhítozik, s görcsös erőlködéssel azt próbálja mutatni a külvilágnak, hogy ő kizárólag az egyiken, a napfényes oldalon él. Árnyékos oldala minden életnek törvényszerűen van. Aki saját sorsában tagadja a sötét pólust, az szellemileg eleve nem lát rá az Isteni Rendre, ezért férfitársai vezetőjeként nem tud az élre állni. Őt Weöres Sándor így jellemzi: „Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik.”

 

Az Örök Mértékre még rá nem eszmélt ember különösen a kimagasló képességű vezetőtől várja el, hogy az sohase hibázzon, mert benne csak az egyik oldal, a győzedelmesség megtestesítőjét vágyja látni. Ám ha mindez a sors törvényszerűségének ellenére megvalósulhatna, a mindig hibátlanul élő férfi mellett idővel elviselhetetlennek érezné mindenki a maga poláris létét. A nagyszerű ember lénye idővel nem inspiráló lenne, hanem nyomasztóvá válna.

 

A magabiztos férfi fölvállalja és élete törvényszerű részének tekinti hibázásait és bukásait, s azzal mutat példát embertársainak az erőről, hogy léte mélypontjairól miként emelkedik ki. Ezáltal hitet ad az utána jövőknek, hogy szükségszerű bukásaik után ők is talpra tudjanak majd emelkedni. „Nem az az erős – vallja Machiavelli –, aki soha nem bukik el, hanem aki mindig fel tud állni.”

 

A megemelkedett tudatú férfi legfőbb jellemzője, hogy hibázásai és bukásai közepette is képes elfogadni és szeretni önmagát. Önbecsülésének titka, hogy fizikai síkon kerüljön bármilyen mélységbe is, szellemisége sohasem süllyed meg.

 

Az a vezető, aki eljátssza a „csak a napos oldalon élek” színjátékát, nem példaértékű, hiszen életellenesen, a Rendnek ellentmondva akarja beállítani a földi sorsot. Csak napfényes oldal nincs e kétpólusú világban. Csak jól járni nem lehet. Mindennek ára van.

 

A valódi szellemi vezető pontosan azt a kétfázisú utat járja, mint követői, a különbség csak az, hogy az ő életpróbái fajsúlyosabbak, nehezebbek, s így bukásai és visszaemelkedései nagyobb léptékűek, mint a többieké.

 

Mindenki az erejéhez mérten kapja a terhét.

 

A hiteles szellemi vezető biztos mutatója az, hogy olyan életpróbákban mérettetik meg hite és ereje, amelyeknek mélysége elborzasztja az addig az ő nagysága mögött megbújókat. A körülötte lévők csak saját, kisebb terhelhetőségükből tudnak kiindulni, ezért a Nap-ember terheit oly szélsőségesnek találhatják, hogy megrémülnek azoktól. Emberpróbáinak ráméretezett súlyát a szellemi férfi befelé koncentrálással, a látható világból való időleges visszavonulással egyensúlyozza ki. A környezetében élők ekkor, a megbújás lehetőségének megszűnésével válhatnak egyéni áldozathozatal árán tudatilag felnőtté, s ébredhetnek saját erejükre. Aki az önfeláldozástól visszahőköl, az pánikreakciót kezd adni, s szellemi erő híján felfújja magát, mint a veszélybe került, kétségbeesett béka. Az eddigi követő hirtelen felsőbbrendűnek állítja be magát: hajtogatja, hogy ő bezzeg ilyet sohasem csinálna. Csak a Teremtő látja, hogy ennek valóságalapja nem a megbélyegző erkölcsi fejlettsége, hanem az az erőtlenség, hogy ő ekkora terhet el sem bírna.

 

 

A szellemi vezető példaértékűvé válásának kapuja ezen a ponton nyílik meg: ha kiemelkedik az elképesztő, példátlan nehézségből, azzal hitet ébreszt követőiben, ő maga pedig soha nem látott mértékig tovább erősödik. „Csak az erős jut nagy kísértésbe, hogy általa még erősebbé váljon” – üzeni Saretni.

 

Aki a szellemi férfit a mélypontján megkövezi, az az Élet Törvényére mond nemet, és tudatlanságát, spirituális fejletlenséget demonstrálja. Azt a hétköznapi vágyát, hogy ő maga szeretné kikerülni saját sorsa árnyékos oldalát. Ám amit hárítunk, az a Rend értelmében máris jelen van az életünkben. A magasabb törvényszerűségeket tagadni próbáló ember az álerény állapotában él. Weöres Sándor így ír a valódi és a látszat-erkölcsről: „Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadba bocsátod. Az erény és a bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az ál-erényből bajosan.”

 

Aki görcsöl, aki felháborodik vagy kikéri magának, az az adott életterületen ál-erényben él.

 

„A szépség szimfóniája” föltárja, hogy a Kozmikus Renddel férfiként és nőként, a nemi szerepeink méltóságát illetően fordulunk leginkább szembe. A mű bemutatja, hogy az erény felé vezető mélypontokról miként lehet fölemelkedni, s egyben tudatosítja: a fejlődés közben törvényszerű a kudarc, a mélybe vetettség átélése és a bukás.

 

Az álerény hívságán túllépett szellemi tanító fölszabadít a bukás lelkifurdalása alól, mert jól tudja, ez a lelki evolúció és a szabadság záloga. A materiális gondolkodású, azaz álerényben vergődő ember megbélyegzi a bukottat. Miért? Mert tudattalanul attól fél, hogy ő is arra a sorsra jut, ám álerényéből adódóan, hit és szellemi erő híján ő nem lenne képes felállni. „Bármelyik ál-erény jelszava lehetne – folytatja Weöres Sándor –: ’Amit én nem teszek, másnak sem szabad.’ ”

 

Az erényhez vezető sötét sorsállomásokat kikerülni nem lehet, át kell rajtuk égni, azonosulni kell velük. Ha megpróbáljuk azonnal menekülőre fogni, netán letagadni létezésüket, esélytelenné válunk. A próbák azért vannak, mert az ember számára az egyedüli mód a megerősödésre az, ha nehézségeiből szellemileg és lelkileg újjászületve talpra tud állni. Amikor az egyéni életpróbákat tömegesen vágyjuk kikerülni, akkor járvány vagy háború kényszerít a szenvedés és a mélypont átélésére.

 

„A szépség szimfóniája” – mint azt az alább bemutatott fejezetrészlet is igazolja – megerősít mindannyiunkat abban, hogy a nemi szerepek üdvösségéhez vezető Örök Mérték szerinti út a nehézségeken történő átégés. Mindezt olyan nőiségükben megvalósult hölgyek életéből vett követendő példákkal illusztrálja, mint a nádszálkarcsú Audrey Hepburn, az éteri törékenységű Ingrid Bergman, a stílusteremtő Jackie Kennedy és a kifinomultan formás Grace Kelly. Az úriemberek klasszikus archetípusát Cary Grant, Gary Cooper, Robert Reford, Paul Newman, Harrison Ford és

 

VIII. Edward képviselik. „A szépség szimfóniája” egy gyönyörűséges fotókban és az irodalomtörténet gyöngyszemeit jelentő idézetekben gazdag mű azoknak, akik fölkészültek, hogy a Teljességet önmagukban megtalálva a Megváltást jelentő döntéseket meghozzák és méltó társsá váljanak.


IX. évfolyam 4. szám

Címkék: erény, psziché

Aktuális lapszámunk:
2018. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.