Psziché

Ismerjük fel az értékeinket!

Hogyan javíthatjuk meg kapcsolatunkat önmagunkkal és környezetünkkel?

Az emberek közötti jó kapcsolatok alapját egymás kölcsönös tisztelete és a másik megbecsülése adja. Mindenki erre vágyik, hiszen mindenki azt szeretné, ha a többiek értékelnék és tisztelnék valódi lényét. Ehhez azonban az alapfeltételeket nekünk kell megteremtenünk. Mert csak azt szerethetik mások, aki önmagát szereti.


Ha nem szeretjük és állandóan kritizáljuk önmagunkat, ezzel olyan magatartást követünk, amely sajnos sokunkban mélyen gyökerezik és rontja az önértékelésünket. Ám egy társadalom, amely elfelejtette a megbecsülést, nem képes értékeket teremteni, és így képtelen hosszú távon pozitív dolgokkal előállni. Ha azonban újra sikerül megtanulnunk, hogyan becsüljük meg a többieket és ezt hogyan tegyük mindennapjaink szerves részévé – a családban, a szerelmi kapcsolatainkban, a barátságainkban, a munkában és a környezetünkben –, akkor az életünk sokkal jobban működik. Ha szeretjük magunkat, boldogabbak és egészségesebbek vagyunk, és jobb teljesítményt nyújtunk. Ezen kívül pozitív életszemléletünkkel a magunk módján hozzájárulunk egy békésebb világhoz.

 

 

Önszeretet - a boldogság kulcsa

Ha azokhoz az emberekhez tartozunk, akikre egészséges önértékelés jellemző, nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ez ugyanis inkább a kivétel, mint a szabály. Sok ember szenved önértékelési zavartól, amely a hiányzó önszeretet kifejeződési formája, és egy sor egyéb problémát von maga után. Az önértékelés szorosan összefügg az öntisztelettel, amely abban nyilvánul meg, hogyan kommunikálunk önmagunkkal és hogyan értékeljük az életünket és a tetteinket.

 

Önképünk belső értékelő rendszerünk alapján alakul ki. Ha odabent egy negatív kommunikátor lakik, egy krónikus zsémbeskedő, aki bármit is teszünk, csak kritizálja, akkor az életünk ennek megfelelően fog kinézni. Az önmagunkban való kételkedés, az önkritika és az önsajnálat senkinek nem használ, és a legrosszabb fajtájú energiarablók közé tartozik.

 

Hogy elkerüljük ezt a csapdát, amely szabotálja életünk boldogságát, először értéksorrendünket kell alaposabban szemügyre vennünk. Fel kell tennünk a kérdést, kitől származnak tulajdonképpen azok az értékek, amelyek az életünket alakítják. Tőlünk magunktól? Vagy a szüleinktől, a tanárainktól, a főnökeinktől vagy más emberektől, akik befolyásolták az életünket és még mindig befolyásolják? Nélkülözhetetlen elgondolkodni erről, mert csak akkor leszünk képesek felfedezni és erejüktől megfosztani az úgynevezett „gyilkos mondatokat”, azokat, amelyek negatív hatást gyakorolnak ránk és megnehezítik az életünket.

 

A pozitív változás nemcsak a mi érdekeinket szolgálja, hanem a körülöttünk élőkét is. Ha mi megváltozunk, a többiek is változni fognak, hiszen senki nem egyedül és csak önmagának él. Eleven „adótornyok” vagyunk, folyamatos adásra és vételre berendezkedve. Attól függően, milyen hullámhosszra álltunk rá, halljuk meg a megfelelő „adásokat”. Azok a gyerekek például, akik megbecsülést tapasztalnak a szüleik részéről, megtanulják szeretni és tisztelni önmagukat. Felnőttként azután ezzel a tartással viszonyulnak majd a többi emberhez is.

 

Aki gyerekkorában elismerést tapasztal, annak később nem esik majd nehezére másokat értékelni

 

Ha ezzel szemben lebecsülést és kritikát sugárzunk ki, kedvezőtlen körfogást indítunk el, mivel ezt a lebecsülést felfogja az az ember, akire irányul. Ez nonverbális kommunikációval, gesztusokkal, pillantásokkal és mozdulatokkal jut kifejezésre.

 

 

Teszteljük az önbizalmunkat!

Ha negatív képet sugárzunk önmagunkról, az bizonyos jelekben is kifejeződik. A következő pontok az önmagukat túl kevéssé szerető emberekre jellemző magatartásformákat írnak le.

 

• Folyton elismerésért harcolok.

• Elfojtom a valódi érzelmeimet.

• Engedem, hogy mások rosszul bánjanak velem.

• Mások lelki szemetesládájaként működöm.

• Nem szívesen vagyok egyedül.

• Hagyom, hogy mások uralkodjanak fölöttem.

• Nem veszem komolyan a saját véleményemet.

• Gyakran gyötör a bűntudat.

• Nagyon félénk vagyok.

 

Ha a leírt pontok közül többről is úgy találjuk, hogy illik ránk, az még nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia. Az első feladat önmagunknak bevallani, hogy valóban kevéssé szeretjük magunkat, és nem értékeljük eléggé egyedi voltunkat. Értsük meg, milyen végtelenül értékes személyiség vagyunk! Képzeljük el, hogy mi vagyunk Isten szeretett gyermeke a nap alatt, még ha ez először nem is megy könnyen.

 

Belső erőnk megtalálásához nagy segítséget jelenthet, ha tisztázzuk, mit tartunk fontosnak és ezt le is írjuk

 

Határozzuk el, hogy mostantól több megbecsülést és szeretetet adunk magunknak!
Tervezzünk egy képet önmagunkról, amely szeretetre méltó, sugárzó, erős önértékeléssel bíró személyként ábrázol minket. Ehhez a következő lista ad segítséget. Az egészséges önszeretettel bíró embereket ugyanis a következő kijelentések jellemzik:

 

• Egészséges egyensúly áll fenn a munkám és a szabadidőm között.

• Vannak hobbijaim, amelyekkel szívesen foglalkozom.

• A hibát nem kudarcként élem meg, hanem lehetőségként a tanulásra.

• Támogató baráti köröm van.

• Képes vagyok a szükségleteimet észrevenni és kifejezni.

• Bűntudat nélkül élvezem az életet.

• A kihívások bátorrá tesznek.

• Képes vagyok ajándékot elfogadni.

• A kritikával konstruktívan bánok.

• Hiszek a saját képességeimben.

 

A négyhetes program

A feladat: ezekkel a felsorolt pontokkal dolgozni. Készítsünk egy listát, és tegyük fel jól látható helyre. Állítsunk össze egy négyhetes programot, és esténként vegyük végig a pontokat. Gondoljuk át, hogyan telt a napunk. A legjobb, ha a megfigyeléseinket néhány szóban feljegyezzük egy önértékelési naplóban. Így gyorsan észrevesszük, melyek a még gyenge pontjaink.

 

A negyedik hét végén meg fogjuk állapítani, hogy valamivel közelebb jutottunk az önszeretethez. Az első szakasz végén válogassuk ki azokat a pontokat, amelyeket már teljesítettünk, és koncentráljunk a többire, amelyeket még nem. Addig gyakoroljunk, amíg azt érezzük, hogy most már tényleg megbecsüljünk önmagunkat, és hogy a külvilág is ezt igazolja vissza. Mindig gondoljunk arra, hogy ha szeretjük önmagunkat, az kihat a környezetünkre is. Csak ha szeretjük magunkat, akkor tudunk másokat is szeretni. És minél több önszeretet jellemző ránk, annál jobban fognak minket mások szeretni.

 

Ha valaki szereti önmagát, nem jelent számára problémát másokkal kapcsolatot teremteni és barátságokat kötni. A munkahelyi kihívásokat sem bátortalaníthatják el.

 

Hogy sikeres legyen a partnerkapcsolatunk

Szinte minden ember kielégítő partnerkapcsolatról álmodik, és olyan magas elvárásokat támaszt a másikkal szemben, amit az a legritkább esetben képes teljesíteni. Ha a két ember nem kommunikálja érthető módon mindenkori igényeit, akkor ez nagy buktatója lehet a kapcsolatnak. A statisztikák szerint ugyanis sok kapcsolat azért romlik meg, mert a párnak már nincs mondanivalója egymás számára. Érdekes lenne megtudni, ezeknek a félresiklott viszonyoknak hány százaléka nyugszik nem megbecsülő kommunikáción. Számos pár ugyanis nem tanult meg a másikkal valóban megosztozni, illetve a partnert figyelmesen meghallgatni. Így alakul ki az árnyékbokszolás, amely nem vezet közelebb az áhított célhoz, tudniillik a szeretethez és az elismeréshez.

 

A szerelem kezdetén magától értetődő, hogy a pár kölcsönösen megbecsüli a másikat.
Egy kapcsolat során azonban a másik iránti figyelemnek és tiszteletnek ez a csodálatos érzése könnyen eltűnhet ha nem ismerjük a tiszteletteljes kommunikáció szabályait. A gyengéd pillantások és megértő szavak helyett ilyenkor a vita, a vádaskodás, a megvetés és a visszahúzódás kerül napirendre.

 

Ötletünk: gondoljuk át, partnerünk milyen tulajdonságát értékeljük különösen nagyra, például a megbízhatóságát vagy a kreativitását. Ezt a megbecsülésünket foglaljuk szavakba is, mondjunk ilyesmiket a másiknak: „Nagyon tetszik, hogy megbízható vagy.” Esetleg: „A kreativitásod valóban gazdagítja az életünket.” A partnerünknek ezzel örömet szerzünk, még akkor is, ha esetleg nem tudja azonnal kimutatni. Ismételjük meg ezeket a pozitív kijelentéseket. Megkérdezhetjük a partnerünket is, mit becsül igazán bennünk, de nem kényszerítve, nehogy úgy érezze, nyomás nehezedik rá.

 

A sikeres párkapcsolat első alapfeltétele kétségtelenül az önszeretet. E nélkül a másikat sem tudnánk olyannak elfogadni, amilyen. Egy kapcsolatban a tabuk közé tartozik az állandó kritizálás, vádaskodás és morgolódás. Ugyan ki akarja, hogy folyton bírálgassák? Természetesen egy kapcsolat akkor sem működik, ha minden problémát a szőnyeg alá seprünk.

 

Az erőszakmentes kommunikáció hozzásegít minket ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és jobban megértsük egymást. A családterápiában is sikerrel alkalmazzák

 

Ha egy nőnek megállás nélkül azt kell hallgatnia, hogy nem jól főz vagy túl sok pénzt költ, hogy korábban jobban nézett ki és teljesen rosszul neveli a gyerekeit, hamarosan nem fogja tudni becsülni folyton zsörtölődő férjét. Ha pedig egy férjnek mindig vádakat vágnak a fejéhez, hogy mondjuk túl keveset segít a házimunkában, nem törődik eleget a feleségével és a családjával, kivonja magát a felelősség alól, a férfi előbb-utóbb elmenekül ebből a kellemetlen helyzetből. A vádak és a panaszok a be nem teljesült igényekből erednek. Meg kell tanulni ezt felismerni és megtalálni a megfelelő utat arra, hogy a valódi igényeinket anélkül elégítsük ki, hogy közben a partnert hibáztatjuk.

 

 

Beszéljünk egymással tiszteletteljesen

A művészet abban rejlik, hogy megtaláljuk az egyetértésnek azt a módját, amely hidat ver az én és a te közé. Olyan kommunikációt, amely a harcos szembenállás helyett szeretetteljes együttműködésen nyugszik. Ebben a nyelv döntő szerepet játszik.

 

Ezt fedezte fel Marshall B. Rosenberg pszichológus. Hosszú évek munkája során arra jött rá, hogy az egymást tiszteletben nem tartó kommunikáció egymás és önmagunk iránti erőszakhoz vezet. Rosenberg 1984-ben alapította meg Texasban a közhasznú Erőszakmentes Kommunikációs Központot azzal a céllal, hogy elterjessze a kommunikáció új, békés formáját. Ez nevezte el erőszakmentes kommunikációnak. A módszer időközben meghódította az egész világot. Mára Rosenberg nemzetközileg ismert és elismert konfliktusmediátorrá vált, aki a világ minden táján sikeres szemináriumokat tart, olyan közintézményekben is, mint iskolák, terápiás intézetek és börtönök.

 

Az erőszak, mondja Rosenberg, nemcsak konkrét fizikai erőszakban nyilvánul meg, hanem ellenséges, lebecsülő pillantásokban, sértő szavakban és megvetésben is. A kommunikáció békés és tiszteletteljes módja abban áll, hogy először is tudatosítjuk magunkban a kommunikáció sajátságos jellegét. A legtöbb esetben ugyanis a kommunikáció nagyon tudattalanul játszódik le, nem gondoljuk végig, mit is mondunk, csak egyszerűen egymás után tesszük a szavakat. Főként így van ez, amikor olyan erőteljes érzelmek mozgatnak meg minket, mint a félelem, a harag vagy a kétségbeesés. Pontosan a stresszhelyzetekben veszítik el gyakran a párok az önuralmukat és mondanak olyan dolgokat, amiket később megbánnak. A szavak olyanok, mint a kilőtt nyilak.

 

Ha kimondtuk őket, nem tudjuk visszaszívni. És a vádaskodó és sértő szavak okozta sérüléseket gyakran csak nagy nehézségek árán (ha egyáltalán) tudjuk helyrehozni. Veszekedés esetén itt válhat az erőszakmentes kommunikáció a gyógyító fordulat első lépésévé.

 

Stresszhelyzetben a kommunikációnk tudattalanul fut le. Nem is gondoljuk át, mit vágunk a másik fejéhez. Ilyenkor jelenthet segítséget az erőszakmentes kommunikáció

 

Hogyan oldhatók fel a régi minták?

Az erőszakmentes kommunikáció elsajátításával feloldhatók a védekezés, a visszahúzódás és a támadás régi mintái. Ilyenkor többé nincs szükség az ellenállásra és a kontrollálatlan reakciókra, mivel tudunk adni helyettük valami jobbat. Az erőszakmentes kommunikáció alapmodellje négy összetevőből áll. Alapvetően egyszerű a dolog, csak el kell sajátítani őket, majd átvinni a gyakorlatba. Segítséget jelent, ha tanfolyamon szakszerű iránymutatás mellett tanuljuk meg az egymással való bánásmód újfajta, tiszteletteljes módját.

 

Négy lépésben a célhoz

1. Megfigyelés: Nagyon fontos valakit vagy valamit úgy megfigyelni, hogy közben nem ítélkezünk. Arról van szó, hogy egy cselekvést vagy helyzetet egyszerűen a tényeknek megfelelően veszünk tudomásul, interpretáló értékek nélkül. Ahelyett, hogy vádaskodva kijelentenénk: „Te sose figyelsz rám!”, tényszerűen úgy fogalmazhatunk, hogy „Nem válaszoltál a kérdésemre.”

 

2. Érzés: Ezzel a másik tudomására hozzuk, hogyan érzünk a megfigyeltekkel kapcsolatban. Például „Teljesen frusztrált vagyok” vagy „Pillanatnyilag nem érzem magam teljesen jól”. De nem a másikat hibáztatjuk ezekért az érzéseinkért, mások ugyanis nem felelősek azért, amit mi érzünk. Bizonyos érzéseink kialakulásáért kizárólag mi vagyunk a felelősek.

 

3. Igény: Az érzéseink mögött mindig bizonyos szükségletek állnak, amelyeket szívesen valóra váltanánk. Ezeket az igényeinket mindig világosan ki kell fejeznünk, mivel nem indulhatunk ki abból, hogy mások sejtik, mit akarunk. Egy igényt kifejezhetünk például a következőképpen: „Szükségem van olyan időre, amit magamra szánhatok”, ahelyett, hogy azt mondjuk: „Te mindig elvárod, hogy a rendelkezésedre álljak!”

 

4. Kérés: A megszokott követelődzés helyett a kéréssel a másiknak megadjuk azt a szabadságot, hogy a kérésünket ne teljesítse, ha nem akarja. Nem kell tartania negatív következményektől vagy büntetéstől. Egészen másképpen hangzik az a mondat, „Tudnál segíteni a bevásárlásban?”, mint az, hogy „Soha nem segítesz a bevásárlásban!”

 

Az erőszakmentes kommunikáció esetén a lényeg az, hogy valakit vagy valamit úgy figyeljünk meg, hogy közben nem ítélkezünk

 

A beszédbotszertartás

A beszédbot technikája az indián sámánizmusból származik. A bot (talking stick) a sámánoknál fából készül, és gyöngyök meg tollak díszítik. Ideális eszköz ez a figyelem megszerzésére. Aki a kezében tartja, addig beszélhet, ameddig akar, és közben a többiek rá figyelnek. Ha befejezte, tovább adja a botot. Ez két ember párbeszédében ugyanúgy működik, mint egy nagyobb csoportnál. A beszélő biztos lehet benne, hogy nem szakítják félbe vagy nem támadnak rá. A hallgatók megpróbálják megérteni, mi motiválja igazán a beszélőt, mi fontos neki adott pillanatban. Így lehetővé válik, hogy mindenki a szívéből szóljon – és figyeljen oda.

 

Az erőszakmentes kommunikáció értékes segítség az élet számos területén

Ezt a kommunikációs és konfliktuskezelő módszert azért hívják erőszakmentesnek, mert a megszokott, „normális” kommunikációnk gyakran vezet sértődéshez, mivel a másik érzéseit és igényeit nem vesszük figyelembe. Ám ez minket magunkat is megsebez, ha nem veszünk tudomást saját érzéseinkről és igényeinkről, és nem fejezzük ki őket. Az empátia, azaz a beleérzés nagy szerepet játszik az erőszakmentes kommunikációban. Hozzásegít minket ahhoz, hogy empatikusan bánjunk magunkkal és másokkal. A hagyományos, „életelidegenítő kommunikáció” megakadályozza az empátiát.

 

A módszer az élet valamennyi területén hasznos lehet, hiszen nem egymástól elszigetelten élünk, hanem valamennyien folyamatosan kommunikálunk. A módszer abban segíthet, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz, amennyiben javítja embertársaink iránti megértésünket. A kommunikáció nélkülözhetetlen kapcsolataink kialakításához és fenntartásához. Az erőszakmentes kommunikáció sikerrel alkalmazható párkapcsolati és munkahelyi helyzetekben, a családban, az iskolákban, a pszichoterápiában, mindenfajta tanácsadásban, de a politika színterén is konfliktusok és viták esetén.

 

Neveltetésünk és kulturális hagyományaink eredményeként mindannyian olyan nyelv használatához szoktunk hozzá, amely mélyen sértő. Az erőszakmentes kommunikáció modellje azonban a hétköznapokban is jól használható. Ehhez azonban következetességre, türelemre, kitartásra és gyakorlásra van szükség. Számunkra újdonságot jelent figyelni az érzésinkre és a szükségleteinkre, és ezeket kifejezni és másokkal megosztani. Még szokatlanabbnak tűnhet figyelni és érdeklődni mások érzései és igényei iránt. Ám éppen a kommunikációnak ez a módja teremt gyorsan különleges mélységet és közelséget a kapcsolatokban. A módszer gazdagítja az életünket, és mindannyiunknak lehetőséget kínál arra, hogy hozzájáruljunk egy békésebb világhoz.

 

 

A munkahelyi megbecsülés növeli a termelékenységet

A sikeres vállalkozás eredményeit nagy részben munkatársai tevékenységére vezetheti vissza. A jó munkatársak az elégedett munkatársak. Mert aki elégedetlen a munkájával, az rosszabbul teljesít, mint az, aki a tevékenységével képes azonosulni és boldog vele.

 

De vajon mitől elégedett egy munkavállaló? Természetesen a megfelelő fizetés fontos szerepet játszik. Ám ugyanilyen fontos a munkahelyi elismerés a kollégák és a főnök részéről. Még egy jól fizetett munka is elveszíti a vonzerejét, ha az illető nem részesül megbecsülésben.

 

Ha a csoport vezetője nem becsüli meg a csapatát és nem tartja össze az embereket dicsérő szavakkal, akkor a munkatársak kevés örömüket lelik majd a munkájukban. Nem is érik majd el azt a teljesítményt, amire valójában képesek lennének. A hiányzó megbecsülés ugyanis megakadályozza az elköteleződést és ezzel a sikert. A munkájával elégedetlen dolgozó előbb-utóbb szabotálni fogja a munkát. Ez lehet kevéssé feltűnő, de lehet mindenki számára nyilvánvaló, például gyakori távollét, betegség formájában.

 

A partnerkapcsolatban különösen fontos a másikkal tisztelettel és megbecsüléssel bánni. Ebben segít a megbecsülést kifejező kommunikáció, amit meg lehet tanulni 

 

A megbecsülés értéket teremt

A gazdasági válság idején a munkaerőpiac érzékenyebb, mint valaha. A munkahelyeket biztossá kell tenni, és ez csak úgy érhető el, ha a cég versenyképes. Ehhez innovatív üzleti modellekre van szükség. Elsősorban azonban jól motivált és képzett dolgozókra. A vezetés új művészete tehát abban rejlik, hogy a dolgozókat aktívan bevonják az értékteremtés folyamatába. Ez csak egyéni megbecsülés formájában lehetséges.

 

Az elismerésben és megbecsülésben részesülő dolgozók, akik beteljesítik valódi potenciáljukat és önállóan dolgoznak hierarchiamentes környezetükben, ritkábban betegszenek meg és készségesebben vállalnak olykor túlórát. Ezen kívül azonosulnak a céggel. A megbecsüléssel jellemezhető hozzáállásból tehát nemcsak a munkavállalónak, hanem a munkaadónak is előnye származik. Ez olyan win-win (nyerés-nyerés) szituáció, amely mindkét oldalt elégedetté teszi.

 

A gyakorlatban sajnos mindez teljesen másképpen néz ki. Sokat mesélhetnének erről a mobbing áldozatai, ahogyan egyre gyakoribb a kiégettségi szindróma is. A menedzserek mind fiatalabb korban kapnak szívinfarktust, és mindenki szorongva igyekszik megőrizni az állását. Kérdés, ilyenkor vajon mit lehet tenni.

 

 

Hogyan nyerhetünk erőt saját céljaink eléréséhez?

A megbecsülés nem annyira dicséret és elismerés kérdése, mint inkább attitűd, a szív attitűdje. A megbecsülés egyaránt kiterjed a saját személyünkre, a többi emberre és természetes környezetünk-re. A megbecsüléssel jellemezhető hozzáállást az elfogadás és a szeretet jellemzi. Ez a magatartás lehetővé teszi, hogy szabaddá váljunk és energiáinkat hasznos célra fordítsuk: állandó panaszkodás, vádaskodás és ítélkezés helyett erőt nyerünk a számunkra fontos célok eléréséhez. A hiányzóra való panaszkodás helyett szabadok leszünk, hogy megszerezhessük azt, ami hiányzik. Ez lehetővé teszi, hogy változtatásokat hajtsunk végre.

 

A legnagyobb deficit az önbecsülés területén figyelhető meg. Ha mi nem becsüljük önmagunkat, akkor ugyanezt másoktól sem várhatjuk el. Ez nagymértékben jellemző a társadalomra. A hiányzó megbecsülés a neveltetésünkkel, de a társadalom értékrendjével is összefügg. Elég, ha a nők társadalmi lebecsülésére gondolunk, vagy arra, hogyan bánunk az állatokkal vagy a természeti erőforrásokkal. Ám éppen ezért nagyobb a készség arra, hogy az ilyen magatartáshoz kritikusan viszonyuljunk, de a makacsság is tartja magát. Az önbecsülés hiánya a szorongás kifejeződése, és további szorongáshoz vezet. Az önértékelés és az életbe vetett bizalom szorosan összefüggenek. Újszülöttként mindannyian magunkkal hozzuk ezt a bizalmat, ám azután kiűzik belőlünk: a szülők, az iskola, a környezet. Rendkívüli ajándék, ha valakinek gyerekként vagy fiatalként olyan felnőttekkel van dolga, akik megbecsülik őt. Ha a szülők és tanárok azt a tapasztalatot közvetítik számukra, hogy ők szerethető és szeretett lények, akiknek az élete értékes.

 

Az átélt megbecsüléssel békésebb lesz a viszonyunk önmagunkkal és másokkal is. Több energiánk marad a feladatok megoldására a nyafogás helyett. A megbecsülés új energiákat szabadít fel, amit azután konstruktív dolgokra használhatunk. Ha az emberek kirekesztettnek és lenézettnek érzik magukat, nem fognak értékeket teremteni – sem anyagi, sem más szinten. A kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolati kultúra tehát az alfája és az ómegája a maradandó értékteremtésnek. Ehhez kapcsolódik a női bölcsesség újrafelfedezése és tisztelete. A női bölcsességnek sok köze van az élet kihívásainak ismeretéhez, ám sokan feladták azért, hogy alkalmazkodjanak a modern társadalom életveszélyes kihívásaihoz. Csak ha a női és férfierők újra együtt tudnak majd működni, akkor teremthetők meg bolygónkon a békés együttélés alapjai. Ehhez olyan férfiakra van szükség, akik igent mondanak az apaszerepre és a közös szülői felelősségre.

 

Ennek azonban sok társadalmi akadálya is van, például nem ismerik el azt a férfit, aki ebben a szerepben szeretné megállni a helyét.

 

A kisbabák még gátlástalanul hisznek a saját képességeikben. Hogy a magabiztosságunkat felnőttként se veszítsük el, ahhoz megértő szülőkre és tanárokra van szükség

 

Ne elviseljük, hanem teremtsük meg életkörülményeinket

Nagyon fontos, hogy ne csak önmagunkat becsüljük, hanem az életet is, amelyet ajándékba kaptunk. Gyakran nem vesszük észre a jót, és inkább arra koncentrálunk, amink nincs, vagyis a hiányra. Mivel a gondolatainknak erejük van, azt vonzzuk, amivel foglalkozunk. Ily módon soha nem lehetünk elégedettek és nem tesszük boldoggá a környezetünket sem. Ha ehelyett azokra a dolgokra figyelnénk, amikkel rendelkezünk és megbecsülnénk őket, sokkal teljesebb életet élhetnénk.

 

Ha elfogadjuk és megbecsüljük, amit mi magunk teremtettünk, legyen szó a lakóhelyünkről, a partnerünkről vagy a munkahelyünkről, mindjárt minden más lesz. Nem valami ellen harcolunk, hanem elfogadjuk a valóságot. És rájönnénk, hogy mi magunk vagyunk azok, akik az életkörülményeinket alakítjuk, méghozzá nagyon egyszerűen, a megbecsülés útján.

 

Ha pozitívan értékelem önmagam, elégedett vagyok. Ha pozitívan értékelem a partneremet, akkor a kapcsolatunk is pozitív. „Mi magunk szabjuk meg a dolgok értékét” – hangsúlyozta a francia költő, Moliére.

 

Alapjában véve egyszerű ez, hiszen a megbecsülés és elismerés pozitív erőket hoz mozgásba. Ha elfogadjuk és megbecsüljük azt, amivel az életünkben már rendelkezünk, ráadásul még a görcsös bírvágytól is megszabadulunk, és helyette lazább módon élvezhetjük a létezést. Ha folyton az ellen harcolunk, ami van, akkor folyamatos stressz alá helyezem önmagunkat és a többieket. Az energiánkat védekezésre fordítjuk ahelyett, hogy valami jót és konstruktívat építenénk fel.

 

Éljünk teljes szívünkből!

A megbecsülés, az elismerés és a tisztelet a szívnek olyan beállítódása, amit mai modern társadalmunkban újra meg kell tanulnunk, hogy jobb legyen a saját életünk, és másokkal is jobb kapcsolatot alakíthassunk ki. Főleg manapság, a globalizáció korában, amikor sokkal gyakrabban találkozunk más kultúrkörből érkező emberekkel, van a szokottnál is nagyobb jelentősége a tiszteletteljes és kedves magatartásnak – másokkal és minden teremtménnyel szemben.

 

A szülői feladatok megosztása fontos szerepet játszhat abban, hogy erősödjön a nők öntudatossága

 

 

Akárhol vagyunk, akármit csinálunk, akárkivel találkozunk: ha tiszteletteljes, szeretetteljes alapállást tanúsítunk, jót teszünk és hozzájárulunk a békés együttéléshez. Már az ősi indiai Védák is arra tanítottak: az egyedi lélek és a világmindenség ugyanabból az anyagból készült. Ha megbecsüljük embertársainkat és a környezetünket, akkor ezzel önmagunkat is megbecsüljük, mivel a valóságban a kettő nem különíthető el egymástól.

 

Gyakorlat: mert megérdemlem!

Szánjunk magunkra időt és keressünk egy olyan helyet, ahol nem fognak zavarni. Vegyünk maga elé egy darab papírt és egy ceruzát, amelyek csak arra várnak, hogy írni kezdjünk. Gondoljuk át, mik az értékek az életünkben, és mik a szabályok. Szánjunk erre is időt! Utána írjunk fel a papírra olyan mondatokat, amelyek hozzátartoznak az értékrendszerünkhöz. Ilyesmi lehet, mint mondjuk „Aki mer, az nyer”, vagy „Ne vedd már magad olyan komolyan”, vagy „Minden jótett elnyeri méltó jutalmát”.

 

Figyeljünk befelé, vajon mit érzünk? Olvassuk fel hangosan is a mondatokat. Hogy érezzük magunkat? Figyeljünk a testi érzeteinkre, mert sokat árulnak el rólunk. Találjuk ki, milyen helyzetből származik a szóban forgó mondat, mikor hallottuk. Utána tegyük fel a kérdést, vajon ez a mondat a mai helyzetében is érvényes-e még. Ha nem ez a helyzet, határozottan húzzuk ki a listáról. Ehelyett fogalmazzunk meg saját mondatokat, amelyek összhangban állnak saját igényeinkkel és hozzátartoznak itteni és mostani állapotunkhoz.

 

Ez a mondat hangozhat például úgy: „Olyannak fognak szeretni, amilyen vagyok”, vagy „Az élettől megkapom, amire szükségem van”, vagy „Az életemet a saját igényeimnek megfelelő módon élem”. Mondjuk ki hangosan a mondatokat, és tegyük hozzá: „Mert megérdemlem!” Engedjük végigrezegni ezt a pozitív energiát az egész testünkön, és élvezzük a nyomában támadó örömet. Minden nap vegyük fel a kapcsolatot ezzel az energiával és cselekedjünk ennek megfelelően.

 

Személytelenítési gyakorlat

Ha éppen dühösek vagyunk saját magunkra, negatív gondolataink támadnak vagy önvád gyötör minket, végezzük el a következő gyakorlatot, amely segít megszakítani ezt az ördögi kört. Képzeletben foglaljunk helyet egy széken. Ezzel máris távolságot teremtettünk önmagunk és a gondolataink között. Most következik az úgynevezett személytelenítés: tudnunk kell, hogy élhet bennünk egy bizonyos érzés vagy gondolat anélkül, hogy mi magunk azonosak lennénk ezzel az érzéssel vagy gondolattal. Ezzel távolságot teremtünk, önmagunk megfigyelője vagy tanúja leszünk. Ily módon nagyobb nyugalommal és lazábban tudjuk szemlélni, mi a helyzet. Távolról látjuk az érzést, mondjuk a szorongást vagy a haragot. Ezzel lehetőséget kapunk arra, hogy kívülállóként szemléljük a dolgot. Az érzelmeink így gyengülnek és relatívvá válnak.

M.L.
XVI. évfolyam 7. szám

Címkék: kapcsolatok, önbecsülés, önértékelés, pszichoterápia

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.