Psziché

Kémbúvárok

Forgóajtó - Álomfejtés



 

Egy furcsa társasággal voltam, kémekkel. Nem tudtam pontosan, hogyan tartozhattam közéjük, vagy miként fogadtak be maguk közé, mert én nem dolgoztam velük együtt. De velük tartottam, amikor az aktuális feladatukat teljesítették.

 

Ez pedig az volt, hogy a víz alatt kellett valamit telepíteni. Afféle búvármunka volt ez. A víz is érdekes volt, mert kezdetben medencének tűnt. De amikor lebuktunk a víz alá, inkább tengernek látszott. Nem volt rajtunk búvárfelszerelés és a munka sem tartott soká. Amikor feljöttünk a mélyből, láttam, hogy rengeteg fotós van a parton. Sőt, egyikük-másikuk a víz alatt is követett bennünket, nézték és lefotózták, mit csinálunk. Elő is halászott az egyik fotós egy fakorongot. 3-4 cm vastag, fűrészelt fakorong volt, szépen kirajzolódtak az évgyűrűk. Engem kérdezett, mi ez. Mondtam, fogalmam sincs, nem az enyém. Ez a mondat álmomban is mentegetőzésnek tűnt, afféle: én nem csináltam semmit. Ez lényegében igaz is volt. De az is eszembe jutott, hogy minden mozdulatunk le van fotózva, filmre van véve, és ez határozottan nyugtalanított. A többiek viszont egyáltalán nem féltek. Az sem, akinek a szemüvegét megtalálták a mélyben és átnyújtották neki. Figyelmeztettem, jobb lenne, ha nem mutatkozna a barátnőjével. De fölöslegesnek gondolták aggodalmamat. Nyugtalan érzéssel ébredtem.

 

 

Kedves Ruth!

 

Szociális munkás vagyok, és úgy érzem, az álom a munkámmal kapcsolatos. Pontosabban azzal a rengeteg bizonytalanságról és kételyről, amelyek a munkám kapcsán merülnek fel bennem. 45 éves vagyok, tíz éve dolgozom segítő foglalkozásúként.

 

Már 30 is elmúltam, amikor ebbe a képzésbe belefogtam. Érettségi után ugyanis fogalmam sem volt, mi akarok lenni, így nem tanultam tovább. Utaztam, gyerekeim születtek és változatos munkáim voltak.

 

De valamiféle elégedetlenség és üresség mindig volt bennem, szerettem volna valamihez igazán érteni, valamit imponálóan tudni. Ennek jegyében kezdtem neki ennek a munkának. De hamar rájöttem, hogy a drogosok, prostituáltak és bűnözők világa nem az enyém. Az a káosz és sötétség nekem túl sok. Most egy családsegítőnél dolgozom, de itt sem sokkal rózsásabb a helyzet. Csonka családokat, alkoholista szülőket, borzasztóan deviáns gyerekeket, nagy szegénységet látok nap, mint nap és nem igazán érzem a kompetenciámat, mibe szólhatok én bele, mit tudhatnék változtatni ezeken a régóta torzan alakult helyzeteken. A pszichológus, aki nálunk van, látom, jobban érti a határt és hogy az egyes problémák miből fakadnak. De hát én nem vagyok pszichológus és nem igazán értek a lélekhez. Ezt az élményemet abból értettem meg, hogy a többi kémbúvár pontosan tudta, mi a dolga, miközben én csak attól féltem, hogy lelepleznek és megörökítenek. A fakorongról fogalmam sincs, mit jelképezhet. Viszont a ránk célzott kamerák között úgy éreztem magam, mint akit paparazzók üldöznek.

 

Ez a menekülés/rejtőzködés nagyon rossz érzés. Egy-egy családlátogatásnál sokszor úgy érzem, illetéktelenül kémkedek a problémáik után. Talán ebből fakadt ez az álombeli kívüllevőségem a víz alatti telepítési munkában.

 

Elnézését kérem, ha az álmom hasznosíthatatlan lenne, de engem mélyen érintett ez a nyugtalanító érzés, amelyet megpróbáltam megfogalmazni.

 

Üdvözlettel: Gabriella

 

 

Kedves Gabriella!

 

Álma a segítő foglalkozásról és a kompetenciáról cseppet sem érdektelen. Ám, hogy mit hasznosíthat belőle, ez természetesen nyitott kérdés marad számunkra. Mindenesetre mintegy húszévnyi munka áll még Ön előtt, és ez megérdemli, hogy átgondoljuk.

 

Egy kicsit át kell tekintetnünk a mély lelki vonatkozásokat ahhoz, hogy tisztábban lássunk egy olyan folyamatban, amely már hosszú évtizedek óta befolyásolja az életünket. Ez a folyamat a társadalmi fejlődés, a nők szerepeinek kiszélesedése a munkavállalás kapcsán, amely szétzilálta a családokat és sokakban identitásdiffúziót eredményezett.

 

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan társadalmi szükséglet mutatkozik abban az irányban, hogy a fejlődéssel és differenciálódással kapcsolatos problémákat hivatalosan, szervezetten, szakképzett módon is kezeljük. Ezért vannak nevelési tanácsadók, családsegítők, jogi tanácsadások és sorolhatnánk. Úgy vélem, ezekben a témakörökben Ön nagyon hasznos ismereteket kaphatott a képzése során. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a hajléktalanság, a munkanélküliség, a prostitúció, a drog, a bűnözés pszichológiai probléma is, nemcsak szociológiai, tehát a segítségnek is ki kellene terjednie a lelki szférára.

 

Nyilván nagyon sokszor tapasztalja, hogy minden jó szándéka ellenére szavai falra hányt borsók maradnak, mert az érintett már nem mozdítható ki öntehetetlenségéből, vagy semmiképpen nem teszi meg az erőfeszítéseket, amelyek a változásához szükségesek lennének. Ilyenkor persze sem az indulat, sem a részvét nem helyénvaló. De tudnunk kell, hogy a segítéshez a jó szándék kevés. Van még egy probléma, amely kicsit körvonalazódik a levelében, ez pedig az, Gabriella, hogy a segítőnek is megvannak a maga fehér foltjai, amelyek a közös munka kerékkötői lehetnek. Arra gondolok, hogy Önnek is eldugultak a kreatív csatornái, amikor érettségi táján nem tudta eldönteni, mi is akar lenni valójában, mi érdekli igazán. Az az ürességérzés, amelyről ír, kicsit rárímelhet a menifeszten perifériára sodródott emberek lelki kiüresedésére.

 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a segítő szakmákhoz rengeteg életörömtöbblet kell. Aki maga is hiányokkal küzd, hamar lemerül.

 

Egy kis önismereti kémlelődés és búvárkodás hasznára lenne. Akkor nem érezné úgy, hogy rejtegetnivalója van és el akar tűnni a fotósok elől, akik leleplezik.

 

Köszönettel és üdvözlettel:

László Ruth
XII. évfolyam 12. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.